Ismert cionisták tüntettek a Jobbik ellen a Parlament alakuló ülése előtt a budapesti Vértanúk terén. A Méltóságot Mindenkinek Mozgalom magyarellenes megmozdulásán láthattunk olyan nagyszerű demokratákat, mint például Iványi Gábor és Ungár Klára. A Stop.hu című hírportál a rá jellemző egyoldalú, a magyar nemzeti oldalon gúnyolódó, tényeket elhazudó módon tudósított az eseményről, miközben lefotóztak, majd a képaláírásban lecigányoztak egy magyarérzelmű nőt.

A magyar cigány már nem kell Ungáréknak
A zsidó propagandagépezet a Parlament pénteki ülésnapjáról és az azt kísérő jelenségekről szóló beszámolókban apait-anyait beleadott a Jobbik, s általában a magyar nemzeti oldal mocskolásába. Ezúttal azonban az egyik ismert cionista hírportál, a Stop.hu alaposan túllőtt a célon: Nagy nyilvánosság előtt lecigányozott egy olyan, a közölt fotó alapján beazonosítható magyar állampolgárt, aki nem biztos, hogy cigánynak tartja magát. A nő bűne csak az, hogy szólt a magyar érdekekért.
A Stop képgalériájában két fotó is található, amelyen az említett nő a „főszereplő”. Az egyik fotó képaláírása így szól: „A Jobbik cigányasszonya Ungár Kláráékat győzködi”. Mint megtudtuk, a képen látható nő valóban győzködte Ungár Kláráékat, méghozzá elég hangosan, tehát a Stop tudósítója is hallhatta, hogy pontosan miről. A kajmán portál által lecigányozott nő Ungár Klárának és elvbarátainak föltette a kérdést: „Miféle méltóságról és megbékélésről beszélnek maguk, amíg nem történik meg a 2006. október 23-án elkövetett rendőrterror, a szemkilövések felelőseinek, és azoknak a személyeknek a megbüntetése, akik az elmúlt nyolc esztendő folyamán kifosztották a magyar nemzetet.
Ungár Kláráéknak a Stop által lecigányozott nő azt is fölrótta, hogy az SZDSZ-MSZP kormányzásának „jóvoltából” hazánk újra a három millió koldus országa lett. A Stop tudósítója azt sem hallotta, hogy miért mutatta föl a hölgy a 2006. október 23-án kilőtt egyik könnyfakasztó gránát helyszínen begyűjtött hüvelyét. „Vajon mit rejt a henger?”, szól a zsidó portál képaláírása. A „henger” most már nem rejt semmit, de kilövése előtt rejtett. Gázt, amit Ungár Kláráék a magyarokra lövettek az eszetlen „magyar” rendőrökkel. Ezt mondta a fényképen látható hölgy a díszes SZDSZ-es társulatnak.

A "henger", amiről a neopartizán portál nem tudja, hogy az mit rejt
A fent leírt történetnek egyetlen tanulsága van: A zsidók szemében a cigány csak akkor elfogadott, akkor állnak szóba vele, ha rá lehet uszítani a magyarokra. De ha kiáll a magyarok mellett, vagy magyarnak vallja magát, akkor a Stop elegánsan lecigányozza. Jó lenne ezen elgondolkodni. Nekünk is, meg a cigányoknak is.
Mikó Áron – Kuruc.info