Felére csökkentette a Fidesz-kormány a Magyarország határain kívül működő szervezeteknek nyújtott támogatást. A maradék pénz is ott van, csak nem tudni, ki, hogyan és mikor férhet hozzá. Nem ezt ígérték.
Hosszas várakozás után – majdnem három hónap késéssel – döntött a Szülőföld Alap az idei első féléves támogatások ügyében: a döntés felemás. A pályázatok töredékét részben finanszírozták, jelentősebb részét „átütemezésre” hivatkozva elutasították. Az első félévben rendelkezésre álló pénzkeret majdnem fele nem került felhasználásra. A döntés késésének oka politikai.
Az idei kormányváltás ugyanakkor zajlott, amikor a Szülőföld Alap első féléves döntései meg kellett volna, hogy szülessenek. Az ilyenkor felélénkülő viták elkerülése végett a határozathozatalt a távozók már nem vállalták fel.
Erre fel is szólította a búcsúzó adminisztrációt a kormányzásra készülő Fidesz, pontosabban Cser-Palkovics András 2010. április 29-én figyelmeztette a hivatalban lévő kormányt, hogy ne szülessenek döntések a Szülőföld Alapban: az MSZP-kormány néhány héttel végleges távozása előtt fel akarja osztani a Szülőföld Alapban rendelkezésre álló több milliárd forint jelentős részét – állította Cser-Palkovics hozzátéve: "felszólítjuk az MSZP-kormányt, hogy álljon el ettől a tervétől, és hagyja meg annak lehetőségét, hogy az elsöprő társadalmi felhatalmazással hivatalba lépő új kormány a határon túli magyarok szervezeteivel együttműködve döntsön a források felhasználásáról".
 Bár adminisztratív szempontból érthető a csúszás, a pályázati elbírálások késése rendkívül súlyos helyzetet teremtett a támogatásokból élő szervezetek számára: évek óta a Szülőföld Alap döntéseinek megfelelően alakítják ki az érintett intézmények amúgy is szűkös, napra pontosan kiszámított költségvetésüket, egy-két hetes csúszás ilyenkor még kezelhető, több hónapos csúszás azonban végzetes gondokat okozhat.
Bűnbakugrás
Végül, hosszas hallgatás után, a Szülőföld Alap közleményében júniusra ígérte a mintegy 900 millió forintos keret szétosztását, ám június első felében nem történt semmi. Az ellehetetlenülés szélére kerülő szervezetek érdeklődésére Répás Zsuzsanna nemzetpolitikai helyettes államtitkár adott ki közleményt.
„Az eddigi gyakorlat szerint az első féléves támogatási döntések április folyamán meg szoktak születni, ez azonban a szocialista kormány hibájából most nem történt meg” – áll az MTI-n megjelent kommünikében.
Nehéz eldönteni, hogy valóban a leköszönő kormány hibája áll-e a késés mögött, az azonban biztos, hogy a Fidesz maga kérte, a szocialisták már ne döntsenek a sokak által nagyon várt pénz sorsáról. Az is tény, hogy noha a pályázatok elbírálása nem történt meg, a Szülőföld Alapon belül nagyon fontos személyi átalakítások történtek.
A pályázati értékelés helyett a kollégiumok hivatalban lévő elnökeit értékelte az új hatalom, és megtörtént a személyzeti csere: fideszes és KDNP-s kinevezettek kerültek a dönteni még mindig nem hajlandó intézmény struktúrájába.
Majdnem a fele hiányzik
Az új seprű azonban nem seper jól egyelőre: az ígért júniusi döntés helyett csak július közepén hozta nyilvánosságra – részleges – döntését a Szülőföld Alap. Az ígért támogatás mértéke messze elmaradt az előre bejelentettől, de a tavalyi összegeket sem közelíti meg. A 900 milliós keretből most csak 524 360 000 forintot ítéltek oda a határon túli szervezeteknek.
Az Oktatási Kollégium eredeti támogatási kerete 255 900 000 Ft volt, ám csak 164 250 000 Ft jut el a magyar szervezetekhez. Ennél is brutálisabb az érvágás a Kulturális Kollégiumnál. Itt az előirányzott 552 100 000 Ft helyett csak 351 760 000 Ft-ot osztottak ki a gazdasági válság és a megszorító intézkedések miatt amúgy is végveszélyben lévő szervezeteknek. A legsúlyosabb lefaragást az Önkormányzati Kollégium szenvedte el: 92 000 000 Ft helyett csupán 8 350 000 Ft jutott el az érdekeltekhez.
Az államtitkárság emeszpézésbe és hallgatásba burkolózik
A Szülőföld Alap honlapján Nemzetpolitikai Államtitkárság állásfoglalása olvasható a történtekkel kapcsolatban. A rövid szöveg politikailag minősíti az előző kormányzatot, de nem ad magyarázatot a következőkre: mikor és milyen szempontok szerint kerül felhasználásra a szét nem osztott keret? Milyen kritériumok alapján döntöttek arról, mennyit tart vissza az első félévi pályázatokból az Alap?
Az idei első döntést kísérő szöveg felrója, „hogy az előző kormányzat nemzetpolitikai felelősei május végéig elköltötték az idei, határon túli előirányzatok nyolcvan százalékát, de ehhez még gátlástalan módon, a legtöbb esetben minden szakmai alapot nélkülözve az általuk kitüntetetten kezelt szervezeteket részesítették abszolút előnyben.” Ha ez igaz, akkor a határon túli szervezeteknek nyújtható támogatások mindössze húsz százalékát kezeli a Szülőföld Alap. Viszont akkor milyen testület(ek) kezeli(k) a meglebegtetett nyolcvan százalékot?
A Nemzetpolitikai Államtitkárság szakmai döntést ígér közleményében, és arra figyelmeztet, hogy most csak azokat a programokat támogatták, amelyek nyári tevékenységet céloztak meg.
Aki nem kapott, menjen vakációra
Nehéz megítélni, hogy valóban szakmai döntés született, vagy szerepet kaptak a politikai szempontok is. Erre utal, hogy alig volt olyan pályázat, amely az igényelt összegnek megfelelő támogatásban részesült, az egyik ilyen kiemelt rendezvény a Bálványosi Diáktábor és Szabadegyetem: több mint négymillió forintos hozzájárulásban részesült. (Az „átlagos pályázatok összege fél és másfél millió forint között ingadozik.)
Nem jutott támogatás viszont olyan intézményeknek, mint az aradi kamaraszínház, a Látó szerkesztősége, a Csíki Játékszín, a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a Szilágysomlyói Magyar Ház, az Erdély.ma Egyesület, a szórványnak számító szebeni és dési közművelődési egyesület, a gyergyószentmiklósi Figura társulat, a Korunk Baráti Társaság, a Kriterion Alapítvány, a szárhegyi művészeti központ.
A felsorolás csupán szemelvény, hosszú a sora azoknak a szervezeteknek, amelyeknek a tevékenysége nélkül lebénul az erdélyi magyar kultúra. És amelyeknek jelentős részét ezekben a hetekben minden eddiginél súlyosabb költségmegvonás sújtja, a működésük kerül veszélybe a leépítések és a megszorító intézkedések miatt. Számukra a Szülőföld Alap gyors és valóban szakszerű segítsége a fennmaradást jelenthette volna.
Hurrá, nyaralunk
Az az érv, hogy a „nyári” rendezvények támogatására került volna csak sor, nem állja meg a helyét, hiszen a támogatási listán például több olyan kiadvány is szerepel, amely nem ezt az időszakot célozza meg. Míg a Látó nem szerepel a Szülőföld Alap által értékelt kiadványok között, addig – a nyári vakáció idején – támogatást érdemelt az Udvarhelyi Fiatal Fórum Sulisokk kiadványa, és „nyári” támogatást kapott a szintén iskolásoknak szóló, iskola időben terjesztett Napsugár idei, utolsó négy számának kiadása is.
További elgondolkodtató tény, hogy sajtótámogatás – leszámítva az iskolai kiadványok vakációs támogatását – egyáltalán nem született, a Szülőföld Alap „lefejezte” a pályázó médiát, legalábbis 2010 első félévében. A váratlanul erőtlen és visszafogott kultúratámogatást Erdélyben minimálisan kompenzálhatja az, hogy pályázati lebonyolítóként az EuroTrans Alapítvány számára a kollégium 27 800 000 forintot különített el.
Az önkormányzati együttműködésekről szóló pályázatok listája viszont egyetlen pozitívan elbírált pályázatot sem tartalmaz, a kisebb önkormányzati együttműködési és informatikai programok, eszközbeszerzések támogatására itt 3 470 000 forintot ítéltek meg az összeget tovább pályáztató EuroTrans Alapítványnak.
Valamivel szívderítőbb az oktatási és szakképzési kollégium támogatási listája, igaz, itt sem szerepel szembetűnően nagyvonalú támogatási összeg (a legmagasabbak között a kolozsvári Sapientia 3 000 000 forintos programfinanszírozása szerepel). Itt a kisebb összegű pályázatokra az EuroTrans Alapítvány 9 600 000 forintot oszthat tovább.