2012. február 11., szombat, Bertold napja van.
Vakbarát/mobil
Látogatottság
RSS
Magyar boltok
CSS váltás
Friss hírek
24 óra legolvasottabbjai

Antimagyarizmus, Cigánybűnözés :: 2010-08-28. 15:44

"Súlyos rasszista bűncselekmény": feljelentette Szegedi Mártont egy ügyvéd, aki szerint a cigányok ugyanolyan tagjai a társadalomnak, mint mi

Feljelentést tett a Miskolci Rendőrkapitányságon Dániel Péter ügyvéd amiatt, hogy az egyik jobbikos képviselő arról beszélt, kitelepítené Miskolcról és táborba zárná a cigány származású visszaeső bűnözőket. Ez egy "nagyon súlyos rasszista bűncselekmény" – borzongott bele még a gondolatba is az ügyvéd a Klubrádióban.
A jobbikos Szegedi Márton egy nagyon súlyos rasszista bűncselekményt: a közösség elleni izgatást és a gyűlöletkeltést valósította meg azzal a kijelentésével, hogy kitelepítené Miskolcról és táborba zárná a cigány származású visszaeső bűnözőket – mondta Dániel Péter a Klubrádiónak. Az ügyvéd szerint "a romákat ezzel megtámadták", pedig ők "a magyar társadalom ugyanolyan tagjai mint bárki más", és "ezzel minden magyart megtámadott a jobbikos képviselő".
Az ügyvéd szerint a bűnnek nincsen sem faja, sem vallása, ezért nem lehet címkézni. Ki dönti el, hogy az adott bűnöző roma vagy nem? Vona Gábor fehér köpenyben ülne a tábor előtt és eldöntené, hogy ki a cigány és ki nem? – tette fel a kérdést a műsorban Dániel Péter. (Szerintünk az ötlet nem rossz - a szerk.)
Az ügyvéd elmondta, ha bebizonyosodik, hogy a jobbikos képviselő törvényt sértett, 3 évig terjedő szabadságvesztéssel sújtható. Amennyiben nem indul eljárás és vizsgálat az ügyben Magyarországon, akkor Dániel Péter ügyvéd a Nemzetközi Bírósághoz fordul.
Az MSZP minden magát demokratikusnak tartó politikai erőt felszólított arra, hogy egyértelműen határolódjon el a Jobbiktól. A párt közleményében azt írta, elvárják Orbán Viktor miniszterelnöktől, hogy személyesen is kiálljon a több mint félmilliós magyar cigány kisebbség emberi méltósága mellett.
(Klubrádió nyomán)

Érdekes cikk, megosztom Iwiwen!  Érdekes cikk, megosztom Facebookon!  Érdekes cikk, elküldöm e-mailben! Nyomtatóbarát változat
Friss hírek az elmúlt 24 órából
Kereső
Ajánló

Támogassa a Kuruc.infót! Részletek
Legolvasottabb hírek
Linkek
További linkek
Humoros kép 
Szavazás
Dossziék
További dossziék
Ajánlott videó 

Készült a Kuruc.info által, minden jog fenntartva © 2006-2012 | Impresszum | Hirdetési ajánlat | Ingyenes linkcsere | Privacy Policy | About Us
CSS váltás feketére CSS váltás fehérre
Hírfolyam Lapszemle Hirlapom ipv6 ready