„Kifelejtették” a MÁÉRT november 5-i ülésének meghívottai közül a Magyarok Világszövetségét, amely a testületnek 1998 óta alapító tagja. Ilyen jogtiprásra még a Gyurcsány-kormány sem vetemedett. Patrubány Miklós sürgős levélben kérte Orbán Viktor miniszterelnök beavatkozását, miután a Szövetség a sajtóból értesült arról, hogy 6 éves szünet után összehívták a Magyar Állandó Értekezlet ülését.
A Magyarok Világszövetsége a Magyar Állandó Értekezlet alapító tagja, ahonnan soha nem lépett vissza, és ahonnan való visszalépéséről avagy visszahívásáról sohasem született döntés. Ennek ellenére Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes és az irányítása alatt dolgozó kormányzati hivatal szándékosan mellőzte a Magyarok Világszövetségét a 2010. november 5-re összehívott MÁÉRT-ülés meghívottai közül. Tette ezt annak ellenére, hogy a 2010. július 20-án kelt levelemben tételesen emlékeztettem a MÁÉRT ülésein való részvételi jogunkra és szándékunkra.
A miniszterelnök-helyettes úr attól sem riadt vissza, hogy nagy nyilvánosság előtt valótlanságot állítva, hónapokkal ezelőtt bejelentse: a MÁÉRT újraindítása kapcsán levélben kérte ki valamennyi szervezet álláspontját, akik valaha a MÁÉRT meghívottai voltak. A Magyarok Világszövetségével természetesen nem konzultált – áll az MVSZ elnökének a miniszterelnökhöz intézett levelében.
A MÁÉRT szabályzata szerint a MÁÉRT üléseit a miniszterelnök hívja össze, ezért fordultunk levelünkkel a miniszterelnök úrhoz – nyilatkozta sajtószolgálatunknak az MVSZ elnöke.
A MÁÉRT utolsó ülését 2004. november 15-ére Gyurcsány Ferenc hívta össze. A meghívottak közül nem hiányzott a Magyarok Világszövetsége.
MVSZ Sajtószolgálat
(Kuruc.info)