Hűtlen kezelés gyanújával tett feljelentést a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal korábbi elnöke ellen Budai Gyula. Az elszámoltatási és korrupcióellenes kormánybiztos szerint az ügyben felvetődhet Gráf József korábbi agrárminiszter felelőssége is.
Kötelezettségvállalásával súlyosan megsértette a gondos gazdálkodás alapelvét és ezzel különösen jelentős kárt okozott az általa vezetett Mezőgazdasági és Szakigazgatási Hivatalnak (MGSZH) Lukács László, a szervezet elnöke, akinek magatartása felveti a hűtlen kezelés gyanúját – fogalmazott az országos rendőrfőkapitánynak tegnap elküldött feljelentésében Budai Gyula.
Az elszámoltatási és korrupcióellenes kormánybiztos szerint az MGSZH autóparkjának eladásakor, illetve az új gépkocsik bérléséről szóló, 2009-ben kötött szerződéssel minimum 500 millió forintos kárt okoztak az államnak, de a hatéves bérleti futamidő végére a megállapítható veszteség akár a hárommilliárd forintot is elérheti.
A 838 jármű bérlete és flottakezelése a hatéves futamidőt figyelembe véve az államnak bruttó hatmilliárd-kétszázmillió forintjába fog kerülni. A futamidő végén ráadásul a gépkocsik nem kerülnek a hivatal tulajdonába, hanem a bérbeadónál maradnak – írja a szombati Magyar Nemzet, melyből további részleteket is megtudhat.
(MNO)