Nem sok értelme van annak, hogy egy Kertész Péter nevű beteg lelkű, magyargyűlölő, pályafutása során a fajtestvérei által mindenféle díjjal jutalmazott, tehetségtelen újságíró mocskát népszerűsítsük, ám ezúttal kivételt kell tennünk, mert a rá és a köreire jellemző gondolatait, hazudozásait a Nemzeti Összetartozás Napján tette közkinccsé.
 Kertész Péter |
Kertész Péter nyugdíjas korábban újságíróként derekasan kiszolgálta a Kádár-rendszert, majd később a Zoltai-féle Mazsihiszt, s ezen tevékenységéért a fajtestvérei egyéb juttatások és elismerések mellett kitüntették a Pulitzer-emlékdíjjal és a Tolerancia-díjjal. Nyugdíjba vonulása után is lankadatlan életerővel és gyűlölettel támad mindent és mindenkit, ami/aki magyar és keresztény. Jaj, majdnem megfeledkeztünk arról, hogy Kertész más zsidó témájú (csak ilyeneket írt) könyve mellett örökre beírta nevét a magyar irodalom történetébe a Cipőtalpbetét – Tórából és a Nehéz zsidónak lenni című köteteivel...
Szentendrén, ahol a levegőt rontja, a közvetlen és távolabbi környezetében néhány hozzá hasonló zsidón és vén komcsin kívül mindenki utálja, mert régi besúgói beidegződésétől szabadulni nem bírván továbbra is jelentgeti az általa antiszemitának ítélt embereket, fenyegetőzik a rendőrséggel és a zsidó szervezetekkel. Kertész Péter a Mazsihisz bevonásával néhány évvel ezelőtt följelentette az izbégi plébánost is, amiért az kitűzte az Árpád-sávos lobogót.
A magyarság gyásznapja alkalmából, június 4-én ez a génhulladék egy gúnnyal teli, mocskolódó, a magyar nemzet alapvető érzelmeit és értékeit megtaposó bejegyzéssel ismét fölhívta magára a figyelmet. A bejegyzéshez nem kell különösebb kommentár. Így vélekedik egy Tolerancia-díjas, holokönyveket író zsidó újságíró a magyarság legnagyobb fájdalmáról és a határon túli testvéreinkről. Érdemes elolvasni (itt érhető el), és a „mondj valamit” címszó alatt üzenetet küldeni ennek a tetűnek.
Ujj Ignác – Kuruc.info
Itt található az okádék, ha esetleg "eltűnne" a bejegyzés:
2011. június 4., szombatcsonka magyarkodás… az ukrán alkotmány csak egy állampolgárságot ismer, érdekes módon csak az ukránt… akármellől nézem, az ukrán magyarok nem magyarok… még ha magyarok is… valamilyen okból annak vélik magukat… van ilyen… magyarok, olvassák jókait, közben ukránok… teljesen normális… erőszakkal magyarrá tenni senkit nem lehet, vagy ki tudja… ukrán földben nyugszik minden felmenőjük…. békén kellene hagyni őket, akár a szlovákokat, van bajuk éppen elég… nem kellene háborítani az identitást, nem jó vért szül… igy aztán részsiker a kettős állampolgárság, csonka magyarkodás, csudára tetszik ez nekem… izraelben talkoztam öreg magyarokkal, akik évtizedek óta konyhaszinten beszélik a hébert, a gaaton kibucban meg olyan magyarokkal, akik híthű izraelíek, folyamatosan érdeklődnek a magyarság iránt… még sem ajánlották fel nekik a kettős állampolgárságot… más kérdés, hogy lennének-e vagy nem… egyszerűen azért, mert nem ruccannának át szavazni, mint teszem azt aradról, és majdnem biztos, nem oda voksolnának, ahová a magyarkodók szeretnék… marad a félmegoldás, ha marad, siker az is… minden siker… csokonaival, krudyval, adyval, józsef attilával, móriczal, eszterházyval, nádassal, spiróval, krasznahorkaival, weöres sándorral varródanival, konráddal, kertész imrével kellene magyarkodni, nem wassalbert félékkel… jobbszélre kacsintgató nacionalizmus erőltetése helyet a magyarság ronthatatlan, minden más nemzetétől megkülönböztethető értékékeivel…
