Kiss Viktor
Kiss Viktor politológus, a Zsigmond Király Főiskola adjunktusa az FN portálnak adott interjújában kijelentette: reméli, egyszer előáll a helyzet, amikor egy jobbikos nem tölthet be fontos közfunkciót, nem kaphat állami kitüntetést, vagy bizonyos esetekben nagydoktori címet.
Kiss Viktor szélsőbaloldali politológus és "ideológiai szakértő" (korábban a beszédes nevű Rednews portál szerkesztője) az FN portálon megjelent kerekasztal-beszélgetés szinte egészében fröcsögve szidta Magyarország egyik legerősebb pártját, a Jobbikot. Véleménye szerint a nemzeti radikális párt a politikai-társadalmi rendszer alapvonalait tekintve inkább a Fidesszel ért egyet. „Pontosabban sok esetben inkább a Fidesz ért egyet a Jobbikkal. Remélem, a politika úgy alakul a következő években, hogy ilyen stratégiai együttműködésekre nem kerül sor” – tette hozzá.
Az egyetemi adjunktus nem tartja legitim pártnak a Jobbikot, s „politológusként óriási hibának tartja azt, hogy a nyilvánosság könnyedén megadja magát a Jobbik azon próbálkozásának, hogy szélsőjobboldali helyett radikális jobboldaliként definiálja magát. Majd aláhúzta: szerinte a Jobbik szélsőjobboldali szervezet, mert bármikor hajlandó átlépni a demokratikus és emberi jogi konszenzust, ha erre valami „égető probléma” kapcsán alapot talál.
Később igazi problémaként definiálta azt, hogy a Jobbik az elfogadott pártok közé emelkedett, s „Vonáék elkezdtek intézményesülni”. Kiemelte: reméli, „egyszer előáll a helyzet, amikor egy jobbikos nem tölthet be fontos közfunkciót, nem kaphat állami kitüntetést, vagy bizonyos esetekben nagydoktori címet”.
Hozzátette: „ha a Jobbikot beépítjük a politikai rendszerbe, azzal beépítjük a cigánygyűlöletet, a sovinizmust, a masírozó pogromokat elkövető gárdákat is”.
Az ultrabalos egyetemi oktató szerint „Vonáék egyenesen normálisnak és szükségesnek állítják be az öncélú erőszakot, a kirekesztést, a magunkfajtázást, a szisztematikus törvényszegést, a megfélemlítést, a katonás parancsuralmi rendmániát, a provokációt és káoszokozást”. Véleménye szerint ezt nem szabad legitimálni azzal, hogy a jobbikosokat elfogadjuk legitim közszereplőként.
„Kiss Viktor nyilatkozatán jól látszik marxista iskolázottsága. Mozgalmári hevülettel esik neki a "nép ellenségének" kikiáltott nemzeti erőnek, és - a választók véleményét figyelmen kívül hagyva - nem csak a politikából rekesztené ki a jobbikosokat, hanem a tudományos és civil élet jó részéből is”- így reagált portálunknak Hegedűs Tamás, a Jobbik frakcióvezető-helyettese az adjunktus szavaira.
A nemzeti radikális képviselő hozzátette: a "B-listázás" jól ismert a kommunista hatalomátvétel időszakából. Mivel napjaink szélsőbaloldala mögött nem áll ott a testvéri szovjet hadsereg, ez az óhaja csak a kirekesztő vágyakat fejezi ki, realitása nincs. A politikus hangsúlyozta: közel egymillió magyar ember tett hitet amellett, hogy szükség van a Jobbikra. Ez a szám a jövőben nőni fog, a szélsőbalos "ideológiaszakértők" még nagyobb bánatára."
(Barikád nyomán)