A Gólem Színház új előadása ezeket gyűjtötte össze – áll a HVG kultúra (!) rovatában szereplő beszámoló felvezetőjében. Ez a felettébb érdekes színdarabról szóló ismertető igazán elgondolkodtató, leginkább azért: hogyan jöhetett létre egyáltalán?

Egyszerű a válasz: a zsidók csinálják, nekik pedig mindent szabad, még antiszemitának lenni is, ami pedig nagy kegynek számít a mai ördögi világunkban. A színművészetet a deviancia eszközévé lesilányító budapesti gettószökevények most azt teszik, amit minden stratéga ajánl művének első fejezetében: ha valamit nem tudsz megakadályozni, állj az élére, szól a bölcs tanítás, a zsidók pedig még egyet csavarintanak rajta. Elébe mennek a valós kérdéseknek, amelyeknek válaszai egyáltalán nem kedvezőek rájuk nézve, mintha ők nagyon bátrak és önmagukkal szembenézők lennének, ennek leple alatt pedig kigúnyolnak minden olyasmit, ami hazánk veszélyeztetésének valós eleme is.

A zsidók világuralomra törnek. A zsidók felvásárolják az országot. A zsidók előnyt kovácsolnak a holokausztból. A zsidók nem tudnak túllépni a múlton, de nem is akarnak. Hosszan lehetne még sorolni a mítoszokat, tévhiteket és előítéleteket, melyek a zsidósággal kapcsolatban beépültek, sőt, szinte bebetonozódtak a köztudatba – talán nem véletlenül.

„Skatulyázzunk, általánosítsunk és mutogassunk egymásra, amíg el nem fáradunk! Rettegjünk addig, amíg már képtelenek vagyunk komolyan venni rettegésünk tárgyát!” - hirdeti a Gólem Színház szeptember 24-én színpadra kerülő, Lefitymálva című darabja. A társaság az előítéletek kiirtásának, a paranoiák legyőzésének, a konspirációs elméletek kifigurázásának és a zsidóságon belüli félelmek világgá kürtölésének sajátos módját választotta. Azt a módját, amelyet, ha a Kuruc.info vinne színpadra, akkor fejenként kapnánk úgy negyvenezer év letöltendőt, hadd tanuljon a nácija - nekik persze szabad. Hogy miért?

Addig szeretnénk püfölni a fogalmakat és a kategóriákat, a félelmeket és a fájdalmakat, amíg teljesen el nem veszítik eredeti jelentésüket és funkciójukat - vázolta Vinnai András, a darab szerzője, hangsúlyozva, hogy a kezdetektől fogva vállaltan „antiszemita és zsidóbérenc” előadásban gondolkodtak. Lépjünk túl azon, hogy kezdetektől fogva a zsidók ellen uszítanak (honnan tudják, hogy nem egy, a nácizmus és a filoszemitizmus határán billegő fiatal útkereső téved be a darabra, aki félreérti a humort és zsidógyűlölőként jön majd ki a színházból?) és vegyük észre az elszólást: addig püfölik a fogalmakat, amíg azok teljesen elveszítik eredeti jelentésüket. Magyarán, hazánk zsidók általi felvásárlása, megszállása vagy ”csak” irányítása ezentúl egyet fog jelenti a judapesti flaszterhumorral, amelyen csak kacagni szabad egy korsó sör mellett.

Értjük mi a cél: elkenni a szart, viccessé tenni a valóságot, mert úgy könnyebben elviselhető. A tény ettől még tény marad: hazánkban aránytalanul nagy hatalommal rendelkeznek a zsidók, a közéletből ismert megnyilatkozásaikból pedig világossá vált, hogy akár erőszakkal is a maguk képére formálnák ezt az országot, ahol egyre több magyar indul el a társadalmi lecsúszás útján, miközben a kiválasztottak kasztjának ebből kifolyólag meg pont jól megy sora.

„Van egy olyan sztorink is, hogy ultrahangos technikával a legkisebb, legbarátságosabb kiskutya is gazdija ellen fordítható, így belátható időn belül a csivavák tulajdonosuk torkának ugranak” - tette hozzá Borgula András rendező. Az egyik falusi kórus „Dó-ré-mi-fá-szó-lá-ti-dó, szalonnát eszik a zsidó” - kezdetű beéneklése szintén említésre méltó.

„Nemcsak azt figurázzuk ki, mit gondolnak rólunk, hanem azokat a paranoiákat is, melyek a zsidóságon belül élnek: hogy minket mindenki utál, meg akarnak ölni, a tengerbe akarnak taszítani” - mondta Borgula András. „Van, amin csámcsognak az interneten, de mi sokkal durvábbakat tudunk. Az igazság mindennél durvább”.

Öt színész - Bánki Gergő, Huzella Júlia, Lukáts Andor, Nagy Mari és Schmied Zoltán - játszik tizenöt karaktert. Ahhoz, hogy alakításuk hiteles legyen, az első próbákat - ahogy a rendező fogalmazott - egy „bezsidulási” folyamat előzte meg. Mivel a szereplők kiválasztásakor nem volt feltétel a zsidó származás, a kultúrkör, a sztereotípiák, a viccek, mendemondák és tévhitek megismeréséhez, az alapvető fogalmak tisztázásához - például, mit is jelent valójában a holokauszt - meghívott vendégeket és egy vallás- és eszmefilozófust is felkértek.

„Anyázzuk magunkat ebben a történetben, kikényszerítve, hogy a másik oldal ne ezt tegye. Ha én magamat anyázom, akkor a másik csak nem fogja ugyanezt tenni, ebből indultunk ki” - árulta el a koncepciót a darab szerzője, hozzátéve: nem félnek attól, hogy az előadás indulatokat kavar, sőt. Ugyanakkor azt is elismerte, felmerült benne a gondolat, hogy ha egy nem zsidó színész viccelődik a holokauszttal, ahhoz mit szólnak majd a nézők. De ezt is vállalják. „Nekünk a mostban kell élnünk” - tette hozzá Schőn Edina, a Gólem Színház producere.

„Elvileg egy színházi előadás is alkalmas lehet az antiszemita előítéletesség csökkentésére - mondta Kovács András szociológus. Az előítéletnek mindig adott kontextusban van funkciója az előítéletes ember számára: megkönnyíti a világról való gondolkodást, ha bonyolult dolgokkal szembesül, ha baja van, bűnbakot találhat. Ám ha az előítéletet egy másik kontextusba helyezzük - ami például humoros hatást vált ki -, akkor nagyobb az esélye, hogy az emberek rájönnek: butaságokat gondolnak és beszélnek, és ezért nevetségessé válhatnak mások szemében” - utalt a tescós példára Kovács András, hozzátéve, hogy ez a hatás még erőteljesebb lehet azoknál, akik azért zsidóznak, mert azt gondolják, a csoport, ahová tartozni szeretnének, ezt várja el tőlük.

A produkció teljes költségvetése 4 millió forint, ehhez a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) is hozzájárult. Az író, Vinnai András nyert egy pályázatot, emellett az NKA a produkciót is támogatta.

Hát, így hozta össze nekünk Magyarország forradalmi kormánya ezt a „remekművet”.

(HVG nyomán Kuruc.info)