Kép: MNO
Mérleg: Bár Gyurcsány megdobálása, a szocionisták rendezvényének megzavarása örvendetes dolog, tény, hogy ennyi még kevés. Egy ilyen cinikus és aljas, hazudozó kormányfőt nem lehet huzamosabb ideig megtűrni egy népnek sem, amely élni kíván! A Fidesz szokás szerint távoltartotta magát az eseményektől, holnap a Parlamentben pedig megpróbálja majd kifogni a szelet a radikálisok vitorlájából. Az is látszik, hogy a különböző, magukat radikálisnak vagy egyenesen forradalminak nevező szervezetek képtelenek utcára szólítani több tízezer embert  a haza megvédésének érdekében. Mivel a Gyurcsány-kormány művét a közvéleménykutatások szerint is az ország lakosainak túlnyomó többsége ellenzi valószínű, hogy nem a népben van a legnagyobb hiba, sokkal inkább az óvatoskodó, Fideszhez igazodó Jobbikban (bár ma a Jobbik korrektül tette a dolgát), a "provokációktól" tartó ÚDK-ban, a számtalan "igazi" Kossuth tériekből kinövő súlytalan szervezetben, melyek gyakran egymással sem képesek megegyezni. Tanulság: az utcán harcoló fiatalok kell a kezükbe vegyék a politikai cselevést is, szükség van egy nyíltan radikális, bátor és szókimondó pártra, amely főképpen fiatalokból állna, és amely nem fél attól, hogy akár a rendőrállatokkal történő összecsapásokat is felvállalja a cionkommunista kormány menesztésének érdekében. Amennyiben az utcán harcoló fiatalok nem érvényesülnek a politikai életben, akkor fennáll a különböző politikai szereplők közötti alku lehetősége, mellyel ismét évekre kizárhatják a nemzet jobbik részét a döntéshozatalból!

21.00:
Véget ért a Kossuth téren a rendezvény, a rakparton felállított zsidónáci propagandaponyvát átszállítják a Köztársaság  térre.

20.40:
Nagy Ervin, a Jobbik OV elnöke a Kossuth téren tartott beszédében megköszönte, hogy a jelenlevők vállalták véleményüket. Kifejtette, hogy ma valóban van rasszizmus Magyarországon, azonban ez csak a magyarok ellen irányul. A kormány hungarofób, tette hozzá Nagy, aki helyszíni tudósítónk szerint maga is bátran viselkedett és élénk vitába kezdett a törvénytelenül intézkedő, pusztán Árpád-sávos zászlókért több tüntetőt előállító ávós csürhével.

20.35:
A gergényista horda elkezdte oszlatni a rakparton tartózkodó fiatalokat, akik a Kossuth tér irányába távoznak.

20.25:
A komcsik tőlünk lopott közpénzen tartott, a médiában agyonreklámozott, fegyveres ávósoktól őrzött gyűlöletrendezvényén mindössze pár ezren vannak. Most a Margit híd felé indultak, ElQrót rendőrsorfal védi.

20.20:
A szocionistákat felszólították, hogy egymás kezét fogva alkossanak "békeláncot", de a láncból még sok láncszem hiányzik.

20.15:
Tudósítónk jelenti: folyamatosan gyarapodik a tömeg a Jobbik rendezvényén.

20.10:
Tojászáporral várták a hazafiak ElQrót. Amikor a kormányfő a Parlament felől a rakpart irányába haladt, akkor több tucat fiatal zúdított irányába tojást és egyebeket. Az ÁVÓ három embert előállított. A Jobbik és a Kossuth téri tüntetők néven ismert csoport, egymástól nem messze, de egymástól külön tartanak rendezvényt. Ismét bebizonyosodott, hogy a fotelnemzetiek nem vezetik ki hazánk szekerét a kátyúból, erre csak a bátor, tojásdobáló hazafiak alkalmasak.

20.00:
Civil- és egyenruhás rendőrök sokasága lepi el el a Duna-partot, de gyűlnek a szocialisták is. A Parlament déli oldalán feltűnt a hazafiak első csoportja. A több tucatnyi főből álló csoport (egyelőre) Árpád-sávos zászlókat lobogtat.


Korábban: Lassan kezdődik a szocionisták Békelánc álnevű magyarellenes rendezvénye a Duna partján. Mi mással is kezdődhetett volna mint azzal, hogy ElQró ismét aláírja a Zéró Tolerancia nevű kiáltványt. Ez az a bárgyú propaganda anyag, amit szégyenszemre minden politikai erő aláírt. Fletó is már megtette egyszer, most megint aláírta, biztos ami biztos alapon, nehogy őt is elérjék az antiszemita vádak.  Amúgy az állítólag Dunába lőtt zsidókra kívánnak emlékezni, valamint megvédik a "szélsőségektől" a "demokráciát".


Érezhető, hogy fél az MSZP az utcai rendezvényektől, mert pribékjeivel ma éjjel elhurcolta Tomcatet csak mert a blogger állítólag szintén készült a mai emlékezésre. Persze ő nem pont a zsidókra, hanem a vöröskatonák, a zsidó Szamuely-pribékek által a valóságban is a Dunába lőtt magyarokra kívánt volna emlékezni. Ezt viszont nem szabad, mert ma "demokrácia" van. Ennek jegyében kommandósok törték rá Tomcatre és barátaira az ajtót a múlt éjjel, majd elhurcolták őket.

Hazánk kirablói, életünk tönkretevői most ott vannak mind ahol lenniük kellett volna már egy másfél évtizede, a Duna-parton. A kormányfőn kívül ott van a Parlamentben az ellenzéki képviselőkbe a szót belefojtó Szili Katalin, ott van hisztishangú, volt Aczél-inas kisasszony Lendvai Ildikó, ott van a mi pénzüket a zsidók részére átjátszó vezérhím Suchmann Tamás, ott van a mérgezett légkörért és az ÁVO bűneinek relativizálásáért felelős Mazsihisz-elnök, Feldmájer Péter és az ügyvezető igazgató Zoltai Gusztáv, és ott van a cigánybűnözést pártoló, köztörvényes Kolompár Orbán vajda. Közösen fejezik ki tiltakozásukat a "a gyűlöletkeltés, az antiszemitizmus és a rasszizmus" ellen.

Mivel Gyurcsány egy zsidóktól elkobzott villában lakik, mivel Kolompár Orbán a magyarokat megvető nyilatkozataival támogatja a cigánybűnözést, mivel a két cionista fővezér, Feldmájer és Zoltai a magyarok kultúráját folyamatosan pocskondiázó egyének közé tartoznak, azt mondhatjuk, hogy ami ma történik a Duna partján az egy felhívás keringőre. Odasétáltak a Duna-partra, hogy elítéljék saját bűneiket és kérjék a méltó büntetést. Tegyük meg nekik azt a szívességet, hogy ha már helyben vannak a Duna-parton, akkor büntessük is meg őket. Hulljon vissza rájuk a fejünkre olvasott bűn és bűnhődjenek a sok gazemberségért amit elkövettek a magyarok ellen.

Sétáljunk le a Duna-partra, de előtte szerelkezzünk fel. Meglehet nem is bűnhődni mentek oda és akkor nekünk kell rávezetni őket, hogy most ennek van itt az ideje!

Kuruc.info - Florian Geyer