Napok óta olvasom és nézem a román és a szerb híradásokat, s - mint máskor is - most is napi kapcsolatban vagyok számtalan délvidéki és erdélyi testvéremmel, s elégedetten szögezhetjük le, hogy ez az összefogás most még a románokkal, szerbekkel és a horvátokkal is kibővült. Az ok: az elkövetők cigány etnikuma. Van ugyan néhány magyarellenes szerb és román internetes hozzászólás, de ezek most csak a szabályt erősítik. Korábban azonban soha nem találtam olyan mennyiségű román-magyar (cigányellenes) összefogást sürgető román hozzászólást, mint ezúttal. Tegyük hozzá rögtön, hogy a cigányok a világ minden pontján ugyanúgy viselkednek, a különbségek a többségi nemzet, illetve az uralkodó politikai réteg hozzáállásából adódik. E tekintetben vitathatatlan, hogy jelenleg Magyarországon adja a kormány és a hatalom a legjobban a lovat a cigányok alá, a rendszer ösztönzi őket arra, hogy bűnözzenek és élősködjenek. Persze ez az életforma a cigányoknak egyébként is a vérükben van, de a magyarság túlzott toleranciája is hozzájárult a felbátorodásukhoz. A megoldás kézenfekvő, egyszerű, és semmiféle - a főbűnös politikai “elit” és liberális esztéták által állandóan forszírozott - társadalmi párbeszédre, fölösleges jegyzetírásokra nincs szükség.

A probléma végső megoldása a politikai “elit” és a liberális-demokratikus rendszer elsöprése, illetve megváltoztatása. Kizárólag tekintélyuralmi rendszerben lehet ugyanis a cigányságot kordában tartani. Mellesleg, ha póráz volna a vajdák nyakán, a rendet ők is meg tudnák teremteni a sajátjaik között. A Gyurcsány-Draskovics pondrópáros által a rendőrségnek adott kétmilliárd forint a cigánybűnözésen nem fog változtatni, a több rendőrt majd ellenünk, a kormány- és rendszerellenes tüntetők ellen fogják bevetni. Jelenleg is volna elég rendőr és titkosszolgálati eszköz a roma bűnbandák ellen (ha a hazafiak megfigyelésére van), elsősorban nem ez, hanem a politikai akarat hiányzik. A nemzeti erők hatalomra kerüléséhez több, egymással párhuzamosan futó út is kínálkozik a parlamenten belül és kívül egyaránt, s ha együttműködés lesz, akkor a siker borítékolható. A legnagyobb segítséget a hatalomváltáshoz az összeomló pénzügyi-gazdasági rendszer válsága, s az elnyomók pofátlansága, mohósága és kegyetlensége fogja szolgáltatni. Az elégedetlen magyarok tömegei nemsokára meg fognak indulni, ahogy 2006-ban is, amikor elkezdődött valami. Ahogy eddig, ezután sem ülhetünk azonban ölbe tett kézzel, várva, hogy a sült galamb a szánkba repüljön, sőt tanulva a 2006-os hibáinkból sokkal szervezettebbé kell válnunk, mint akkor.

Valójában szégyellnünk kellene azt, hogy a veszprémi tragédia után arra várunk, hogy majd jönnek a szerbek, esetleg Cozma apukájának a román barátai, s kicsontozzák az enyingi cigány maffiát. Már csak a román és a szerb emberi kapcsolataim és a sovinizmus-ellenességem miatt is azok közé tartozom, akik üdvözlik a nagy összefogást, ám nem felejthetjük el azt, hogy például a szerb soviniszták ugyanúgy verik, s igaz ritkábban, de késelik halálra a magyarokat, mint a cigányok. A román Marian Cozma szörnyű halála és a horvát Ivan Pesics, a szerb Zsarko Sesum alávaló megtámadása nemzetközi visszhangot kapott, de csak kevesen emlékezünk arra, hogy tavaly Szabadkán a nyílt utcán szúrta le a 19 éves Komjáti Attilát egy szerb társaság. Ugyanúgy falkában támadtak, mint a cigányok, s kizárólag azért késelték meg a fiút, mert magyarul beszélt. Mivel a szerb támadó a helyi maffiavezér fia, nemsokára szabadlábra helyezték, s a megfélemlítések következtében az áldozat a tárgyaláson már fel sem ismerte a támadóját. Nem csak Délvidéken késelik meg a magyarokat büntetlenül, hiszen 2005-ben Hódmezővásárhelyen kötöttek bele a börtönből szabadult társukat ünneplő cigányok néhány nemzeti érzelmű magyar fiatalba, s nemcsak összeverték őket, hanem egyiküket meg is késelték. A srác életveszélyes állapotba került, s a történetnek a vége az lett, hogy gyilkossági kísérletért senkit sem vontak felelősségre, helyette az áldozatokat és a támadókat együtt ültették le a vádlottak padjára, garázdasággal gyanúsítva őket. Nemrégiben mindannyiukat felmentették, így a késelő cigány ma is szabadlábon van, a leszúrt magyar fiatal pedig még örülhetett, hogy nem került börtönbe. Aztán ott van a gyilkos Kozák Rajmund, aki elképesztő módon jelenleg is szabadlábon van. Szinte a végtelenségig sorolhatnánk a hasonló eseteket, melyek arról tanúskodnak, ahogy a jelenlegi liberális-demokratikus rendszer azzal, hogy büntetlenül hagyja a bűncselekményeket, továbbiak elkövetésére serkenti, sőt uszítja az erre hajlamos cigányokat. Amíg magát a rendszert nem tudjuk megváltoztatni, önvédelemből szerveződnünk kell. És nem húsz fős alkotmányozó nemzetgyűlésre és bizottságosdira gondolok, hanem a magyar harcosok szerveződésére. Szerte az országban vannak ugyanis 10-15 fős (néha még több) kőkemény magyarokból álló csoportok, akik a maguk portáján rendet tartanak a cigányok között, s helyi szinten a hírük is megvan.

Miért tudják azonban a cigányok, vagy éppen az albánok, de akár a szerbek is jobban érvényesíteni az akaratukat, mint a magyarok? Azért, mert ők klánokba tömörülnek, s ezek a klánok a tekintélyuralom mentén laza szövetséget, ha úgy tetszik, vérszövetséget alkotnak egymással. Ez hiányzik nálunk, magyaroknál, pedig egy összetartó tömeg csodákra képes, s egy száz-kétszáz fős sereg megjelenésével a legtöbb esetben az erőszak is elkerülhető. Nem mindegy azonban, hogy kik alkotják az ilyen klánokat, s azoknak szövetségbe tömörült seregét. Nem lehetnek tagjaik között sem nyugdíjasok, sem 30 kilós tinédzserek, sem pedig nők. Kizárólag küzdősportokban jártas, jó fizikumú, a harctól vissza nem riadó férfiemberekre van szükség, akiknek a tekintélyük is adott. A hiénaszellemű cigány (vagy éppen szerb) támadók számára ugyanis a nem megfelelő fizikumú és megjelenésű csoport kifejezetten “felhívás egy keringőre”, ahogy egyébként a harcos külsejű magyarok is, ha nincsenek kellő létszámban. A klán-szerű csoportok laza összefogásának legfontosabb eleme a közösségteremtés, ezzel kell kezdeni. A régen összeszokott, harcokban edződött kis csoportoknak megvannak a maguk elöljárói, akikre a többiek hallgatnak. Ezeket a klánokat kell összefogni, s a seregnek is értelemszerűen lesz egy vezetője, akire az elöljárók hallgatnak. Ilyen egyszerű. Jómagam legalább húsz ilyen kis “klánt” ismerek (ez már legalább 200 fő), akikből összeállhatna egy ilyen sereg. Lehet hozzánk is csatlakozni, ha valakinek van múltja, ha tudjuk, hogy honnan jött, de lehet ugyanilyen önszerveződésbe kezdeni másoknak is. Ezeket a szabadcsapatokat nem kell bejegyeztetni, közgyűléseket sem kell tartani és szavazgatni sem kell. A hierarchia magától alakul ki, pontosabban az már megvan.

Egyébként a magyar történelemben az ilyen klánszerű önszerveződésnek megvan a hagyománya, sőt, ez a leginkább jellemző ránk magyarokra már ősidőktől fogva. Amióta ettől megfosztottak minket, azóta nehezebb is lett a dolgunk. Nekem szegediként magától adódik egy kitűnő példa, méghozzá Rózsa Sándorék betyár serege, amely pontosan így épült fel. A tagok nem voltak éppen makulátlan előéletű emberek, de amikor a haza 1848-ban megkívánta, alig százötvenen tönkreverték a túlerőben lévő, garázdálkodó, gyilkolászó szerb csapatokat. Engem sem zavar, ha valaki közülünk politikai vagy becsületbeli, netán önbíráskodási ügy miatt priuszosnak számít, az elmúlt évek eseményei következtében a legtöbben úgyis azzá váltunk itt a nemzeti oldalon. A betyárfokosra írt jelszó pedig nekünk is jó lesz: “Ne bántsd a magyart, mert pórul jársz!” S ebben benne is van a lényeg.

A Betyár Sereg és a hozzá hasonlatos seregek felállítása már csak azért is fontos, mert fel kell készülnünk a jövőre. Arra az időre, amikor teljes anarchia lesz, s amikor a családunkat, vagyonunkat felfegyverzett hordákkal szemben kell megvédenünk, de szükség lesz ilyen seregekre akkor is, amikor a dühös magyar tömegek élére kell állni.  

Toroczkai László