Tisztelt Nemzettársaink!
Ismét meg kell mutatnunk, hogy nem félünk, főleg most, amikor a hatalom immár nem csak az ütközetek során kényszerül levetni demokratikus álarcát, hanem a hazafiaktól való rettegése miatt már azt sem bánja, ha a III. köztársaság nyílt diktatúrává válik. Ennek a rendszernek az is kevés volt, ami eddig történt, a szemkilövetések, kínzások, emberek meghurcolása nem elég nekik, s fokozzák az állami terrort!
Az elődjénél keményebb és véresebb kezűnek beharangozott Draskovics Tibor már mindenféle álcázás és teketória nélkül hozta vissza az ötvenes éveket és az ÁVH-t, s rögtön hivatalba lépésekor üzent is a hazafiaknak és Magyarországnak: összehangolt razzia során törvénytelenül hurcoltak el tucatnyi fiatal hazafit a lakásaikból a hajnali órákban, közöttük olyanokat is, akik velünk együtt építik a párhuzamos Magyarországot, Hunniát.
Válasz volt ez a razzia az általunk meghirdetett razziára, amely során a hatalom korrupt, hazaáruló, bűnöző működtetőit vadásszuk le. S üzenet volt ez március 9. és 15. előtt, hasonlóképpen, mint a Magyar Gárda tárgyalásának előrehozatala is. Ha valakinek kétségei voltak eddig, akkor a mostani jelek egyértelművé tették: nyílt háború folyik két Magyarország, az új, „gyurcsányi” és a tradíciókra épülő eredeti között. Mi ez utóbbit védelmezzük, ezt építjük, és ha kell, ennek érdekében ütközünk az új hódítókkal.

A népszavazás napján, március 9-én urnazárás után az Országház közelébe kell vonulnunk, Orbán Viktor szerint ugyanis, ha az igenek győznek, a kormány elkergethetővé válik! Ám legyen, és jöjjenek ők is! Ha pedig a nemek vagy a közöny arat diadalt, akkor viszont végre nyilvánvaló lehet mindenki számára, hogy az általunk hirdetett eredeti Magyarország visszaszerzéséért folytatott ellenálláson kívül nem maradt már más lehetőség. Ha a népszavazás győzelme esetén a hatalom mégis úgy dönt, hogy ismét figyelmen kívül hagyja a nemzet akaratát, akkor nekünk kell rákényszerítenünk, hogy ezt ne tegye!
Március 15-én újra lehetőség nyílik arra, hogy visszavonulásra bírjuk, és ellenállásunkkal jelezzük: nem adtuk fel, nem lehet megfélemlíteni minket! Hívunk és várunk ezért mindenkit a Nemzeti Ellenállás következő seregszemléjére is, március 15-én, 17 órára a fővárosi Blaha Lujza térre!
Márciusban (mindig) Újra Kezdjük!
Budaházy György és Toroczkai László