Szerte a világon megemlékeztek a szégyenletes békediktátumról, ami feldarabolta a történelmi Magyarországot. A legjelentősebb, a HVIM Trianon-ellenes vonulása, 5 ezer fő részvételével, ám hiába a fegyelmezett megemlékezés, Budaházy Gyurit megint feljelentették a rendőrök "betyárkodásért". Nagyon ráér a pénzünkön ellenünk tartott ÁVH-s bagázs, elvégre Tarnabodon, Olaszliszkán és a fél országban "minden rendben van".
A rendezvény a Felvonulási téren vette kezdetét körülbelül ötezer hazafi részvételével. A sokak számára talán már ismerős mozgó teherautó szolgáltatta az ideiglenes színpadot, a vonulás idején pedig nemzeti rock számokat lehetett hallani. Nagyon különleges volt az idei megemlékezés, hiszen Rózsa Sándor betyárjai masíroztak a teherautó előtt, két lovasbetyár vezényletével.
A betyárok megjelenésének nem titkolt célja volt, hogy megmutassa a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom: nemcsak tüntetgetni és szónokolni fognak, más eszközöket is megragadhatnak, ha rákényszerítik őket. Beszédet mondott Szegedi Csanád a Jobbik alelnöke és képviseltette magát a Magyar Gárda is. Vitéz Siklósi András versei is elhangzottak. Majd a francia nagykövetség elé vonult a tömeg, ahol Lokodi Ferenc Attila, a HVIM erdélyi elnökének ékesszóló beszéde hangzott el, miközben a tömeg zúgta a "Vesszen Trianon!"-t.
Ezután a szerb nagykövetség következett, ahol Lavró Tihamér, a HVIM délvidéki elnöke beszélt, majd Trianon megismertetése következett Budapest belvárosával, hiszen a Hősök teréről az Andrássy úton a Szabadság térre vonultak a résztvevők, hogy az amerikai nagykövetség előtt is "tiszteletüket" tegyék. Ekkor hangzott el Toroczkai beszéde, amely megerősítette az odáig kitartó harcos fiatalokat, hogy van értelme a harcnak, és itt az ideje, hogy az elszemtelenedett népségek orrára csapjon újra a betyárok rettegett karikás ostora.
Üröm az örömben, hogy Budaházy Gyurit, aki ma még beszédet sem mondott, ám az egyik lovasbetyár szerepét látta el, újfent feljelentették a rendőrök. A Szabadság térről visszalovagoltak a ligetbe 10 perc alatt ügetésben és vágtában, hiszen ott várták a lovakat, hogy hazavigyék őket, de a srácok, akik vártak rájuk közben elmentek enni, ezért hiába siettek, így Gyurinak és társának várnia kellett jó negyed órát. Nosza, több se kellett a rendőröknek, oda is gyűlt kettő, a motoros fajtából. Egy ideig csak ketten voltak, aztán vijjogva megérkezett még kettő, aztán egy kocsira való, így már elegen voltak ahhoz, hogy a két betyárt igazoltassák. Majd közölték, hogy fel fogják jelenteni Gyurit - egyébként említették, hogy felsőbb utasításra -, mert lóval nem lehet a városban közlekedni. De annyiban megnyugodhatunk, hogy ezzel is csak a hatalom futja a plusz köröket és idegesíti Gyurit, mert lóügyben már egyszer pert nyert ellenük. Ez egy EU-ellenes kampány idején történt, akkor is lóval és EU-NEM zászlókkal vonultak. A bíróság végül kimondta, hogy a Kresz szabályozásban nincsen benne, hogy lóval nem lehet közlekedni a városban - egyszerűen kifelejtették - így aztán nem történt bűncselekmény.
(Szent Korona Rádió)