Kuruc.info - Korlátlanul magyar: NJA: a bíróság feladatának érezte a bűnösség megállapítását a 2002-es hídblokád ügyében

NJA: a bíróság feladatának érezte a bűnösség megállapítását a 2002-es hídblokád ügyében
2008-06-18. 12:52

Olyan tévképzet alakulhatott ki a nyilvános tárgyalás résztvevőiben és az ítélet olvasóiban, mintha az ötvenes évek szelleme köszönt volna vissza a bíróság épületébe, a Nagy Imre emléknapon, néhány percre a megemlékezés helyszínétől. Megállapítható: veszélyes útra lép a közhatalom, ha büntető- vagy szabálysértési eljárásokkal kívánja ellehetetleníteni az alapvető szabadságjogaikkal élő polgárokat.

Kapcsolódó: Nem jogerős: 30 nap közmunkára ítélték a hídblokád miatt Budaházyékat

A Pesti Központi Kerületi Bíróság 2008. június 16-án elsőfokú ítéletet hozott Budaházy György és öt másik olyan személy ügyében, akik a 2002. évi országgyűlési választásokat követően az Erzsébet hídon autójukkal megálltak, így adva nyomatékot annak a széleskörű követelésnek, hogy a szavazatokat számlálják újra. Mind a hat vádlott bűnösségét a Btk. 260§ (1) bekezdésébe ütköző közérdekű üzem működése megzavarásának bűntettének kísérletében - mint társtettesek – állapította meg a bíróság. Büntetésként minden vádlott esetében 30-30 napi közérdekű munkát szabott ki a bíróság, amelyet mindegyik vádlottnak fizikai munkakörben kell elvégeznie (ideértve a diplomás vádlottakat, így Budaházy Györgyöt is).

A Nemzeti Jogvédő Alapítvány ezt az ügyet kiemelkedő jelentőségűnek tekinti a vélemény-nyilvánítási szabadság és a gyülekezési jog gyakorlásának jogi megítélése szempontjából, ezért az eljárásban védőként eljárt dr. Gaudi-Nagy Tamás ügyvéd, az Alapítvány kuratóriumi ügyvezetője (Budaházy Györgyöt és a negyedrendű vádlottat képviseli) és dr. Grespik László ügyvéd, az Alapítvány kuratóriumának tagja (a hatodrendű vádlottat képviseli).

Részletesen kifejtett jogi álláspontjuk lényege, hogy a vádbeli cselekmény az ún. „spontán gyülekezés” jogának illetve a vélemény-nyilvánítás szabadságának megnyilvánulása volt, s e jogokat mind a Magyar Alkotmány, mind a jelentős nemzetközi emberi jogi egyezmények védik és biztosítják. (A spontán gyülekezéshez való jogot ismerte el egyebek mellett a Bukta és társai kontra Magyarország ügyben tavalyi ítéletében az Emberi Jogok Európai Bírósága. Ebben az eljárásban dr. Grespik László ügyvéd járt el, miután az összes hazai bírói fórum elutasította ezen jog elismerését. Részletek: itt.

E jogi álláspont szerint amennyiben a közlekedés akadályozása formálisan bűncselekményt is valósítana meg, az adott esetben a polgári és politikai jogok gyakorlása, mint cél, megfosztja büntető- jogellenességétől a figyelemfelhívó, tiltakozó jellegű cselekményt, amely így legfeljebb KRESZ szabálysértésként büntethető. (Budaházyt és néhány társát emiatt és rendzavarás miatt még 2002-ben meg is bírságolták, de volt, akit rendzavarás miatt sem tudtak akkor elítélni.)

Az alkotmányos illetve emberi jogi érvelésen túlmenően - a Nemzeti Jogvédő Alapítvány álláspontja szerint - egyéb okokból is helytelen a közérdekű üzem működése elnevezésű bűncselekmény megvalósulásának megállapítása Budaházy György és társainak „Erzsébet hídi” ügyében. A Büntető Törvénykönyv a következőképpen fogalmazza meg a vád tárgyává tett bűncselekményt:

260. § (1) Aki közérdekű üzem működését berendezésének, vezetékének megrongálásával, vagy más módon jelentős mértékben megzavarja, bűntettet követ el, és öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

A büntetőjog általános szabályai alapján elvárás, hogy az elkövető(k) magatartása – összhangban a törvényszöveggel – „jelentős mértékben” zavarja meg a közérdekű üzem (ez esetben a BKV) működését.
Kísérlet esetében is szükséges, hogy az elkövetők magatartása egyfelől alkalmas legyen az üzem (itt: a BKV) „jelentős mértékű” megzavarására, másrészt, hogy a jelentős mértékű megzavarásra az elkövetők szándéka kiterjedjen. Ebben az ügyben maga a bíróság állapította meg, hogy nem keletkezett olyan mértékű zavar a BKV működésében, amely „jelentős mértékűnek” tekinthető, s a kialakult zavart is elsődlegesen a rendőrség mulasztása, tétlensége okozta. Az összesen hat darab személygépkocsit a meghallgatott rendőrtanúk szerint is néhány perc alatt el lehetett volna szállítani a helyszínről, szakszerű és jogszerű fellépés esetén. A kialakult zavar tehát attól kezdve, hogy a rendőrség – szinte azonnal – megjelent a helyszínen, már nem a vádlottak cselekvőségén múlott, s nekik nem is kellett számolniuk azzal, hogy a rendőrség teljes passzivitással szemléli az egyre nagyobb káosz kialakulását. Más megfogalmazásban: maga a bíróság is rámutat, hogy a kialakult közlekedési nehézségek tényleges okozója nem a hat darab, könnyen és gyorsan elszállítható személyautó volt, hanem a rendőrség érthetetlen tétlensége.

„Vizsgálva tehát a jelen ügyben a jelentős mérték fogalmát, azt kellett megállapítani, hogy az eredmény abban az esetben, ha a rendőrség intézkedési kötelezettségének a helyszínen való megjelenést követően nyomban eleget tesz, azonnal elhárítható lett volna.” –mutatott rá a Bíróság az ítéletben.

A büntetőjog általános szabályai alapján ahhoz, hogy a vádbeli bűncselekmény kísérlete megállapítható legyen, legalább két dolog bizonyítása szükséges. Az egyik egy objektív körülmény, mégpedig az, hogy a vádlottak magatartása – az ő akaratuktól függetlenül, tehát objektíve – alkalmas lett volna –e a BKV működésének jelentős mértékű megzavarására. A másik, hogy szubjektíve a vádlottak szándéka erre kiterjedt-e. Természetesen egy büntetőeljárásban mindkét feltételt bizonyítani kell, ez azonban a jelen ügyben elmaradt. Az objektív feltétel fennállásának hiányára maga a bíróság mutatott rá, amikor kifejtette, hogy a rendőrség teljesen jogszerűtlen és szakszerűtlen fellépése nélkül a hat gépkocsi leállítása teljességgel alkalmatlan nemhogy „jelentős mértékű” , de szinte bármilyen zavar kialakítására a BKV forgalmában. Az elsőfokú ítélet szinte teljes mértékben adós marad a bűnösséget alátámasztó jogi érvek kifejtésével – nemcsak azzal, hogy miért tekintette a vádlottak magatartását objektíve alkalmasnak a jelentős mértékű tömegközlekedés- megzavarás előidézésére (miközben az ítélet más pontján ezt saját maga zárta ki), hanem például annak jogi kifejtése is elmaradt, hogy milyen tények alapján állapította meg a társtettesi viszonyt a hat vádlott között. Ehhez ugyanis az kell, hogy a vádlottak egymás tevékenységéről tudva, szándékegységben és közösen kövessék el a terhükre rótt bűncselekményt.

A bíróságoknak az ilyen kérdésekről részletes ténybeli és jogi érvelést kell kifejteniük az ítéletekben, mintegy bemutatva, hogy milyen bizonyítékok alapján milyen tényeket állapítottak meg s ebből milyen következtetéseket vontak le. Az ezekről történő részletes írásbeli számadás kötelezettsége az egyik olyan fontos garancia, amely a jogállamiságot hivatott megkülönböztetni az önkényes jogalkalmazástól. Ebben az ügyben tehát elmaradt – egyebek mellett – annak alátámasztása, hogy a bíróság miért tartotta megállapíthatónak a vád tárgyává tett bűntett kísérleti alakzatát, továbbá elmaradt annak kifejtése is, hogy a vádlottak hogyan, milyen körülmények között, miként jutottak szándékegységre, s hogyan váltak társtettesekké. Ez utóbbi kérdéskörről egyetlen szó sem esik az ítéletben s ezzel szorosan összefügg annak tisztázatlansága is, hogy a vádlottak tudata, szándéka és magatartásuk ún. „objektív hatóképessége” egyáltalán mire terjedt ki. Összességében hiányzik a bizonyítékok felsorakoztatása, az ügy megítélése szempontjából fontos tények nagy részének megállapítása és leírása és a jogi érvelés, amely a bűnösséget alátámasztaná.

Szokatlan volt az ítéletben - a tényállás hiányos megállapítása, a bizonyítékok és a jogi érvek bemutatásának hiányosságai mellett - a büntetés formája és annak indoka is. A hat vádlott mindegyike érettségizett, szakképzett, közülük hárman egyetemi végzettségűek, így Budaházy György is. Éppen ezért merőben szokatlan, hogy a bíróság mindegyikőjüket 30-30 napi közérdekű munka büntetésre ítélte, amelyet a bíróság rendelkezése alapján –tehát nem a törvény erejénél fogva – fizikai munkakörben kell letölteni. Közérthetően fogalmazva ez azt jelenti, hogy a diplomás és egyébként munkahellyel rendelkező vádlottak utcaseprés-szerű munkát kötelesek végezni, több , mint fél éven át a heti pihenőnapjukon. (A harminc napi, fizikai munkakörben végzett közérdekű munka „lefordítva” ezt jelenti.) Az Alkotmánybíróság számos esetben elemezte a büntetés célját és jogalapját a modern, jogállami magyar büntetőjogban. Ezzel éles ellentétben áll a bíróság azon érvelése, amely szerint a büntetésnek „nevelő jellegűnek” kellene lennie. A rendszerváltozást követően 20 évvel felnőttkorú (különösen pedig magasan iskolázott, egyetemet végzett felnőtt személyeknél) ritkán lehet „nevelő jellegű” büntetésről hallani. Még ritkábban olvashatunk ítéletben olyan indokolást, amely szerint az utcaseprés jellegű büntetést a politikai tiltakozást megvalósító, iskolázott vádlottak azért kapták, hogy „a társadalomra hasznos tevékenységet végezhessék”…(A mostani ítéletben ez az indok szerepel.)

Hasonlóan nem szerencsés megfogalmazás az ítéletnek a következő kitétele: „Ezért a bíróság a jelentős eredmény bekövetkezésének hiánya miatt csupán a bűncselekmény kísérletének megállapítására szorítkozhatott”. Ez a megfogalmazás azt a nyilvánvalóan teljesen kizárható és téves gondolatot sugallhatja a kívülállóknak, hogy a bíróság – mintegy átvéve a vádhatóság szerepét – „feladatának”, kvázi ambíciójának érezte a bűnösség megállapítását s a minél súlyosabb megítélésű bűncselekménykénti minősítést.

A szerencsétlen megfogalmazások miatt olyan sajnálatos és minden bizonnyal alaptalan tévképzet alakulhatott ki a nyilvános tárgyalás résztvevőiben és az ítélet olvasóiban, mintha az ötvenes évek szelleme köszönt volna vissza a bíróság épületébe, a Nagy Imre emléknapon, néhány percre a megemlékezés helyszínétől. Megállapítható: veszélyes útra lép a közhatalom, ha büntető- vagy szabálysértési eljárásokkal kívánja ellehetetleníteni az alapvető szabadságjogaikkal élő polgárokat. Minden olyan jogszabályt, amelynek alkalmazása oda vezethet, hogy a politikai véleményt önállóan, avagy másokkal együttes kinyilvánítókat büntető- vagy szabálysértési jogi szankcióval sújthatják különösen megszorítóan kell értelmezni. Jogállamban és demokráciában ugyanis az alapvető állampolgári jogok korlátozása az állam részéről csak rendkívül szűk keretek között, kiemelkedően fontos érdek védelmében, azaz célhoz kötötten, a szükséges és arányos mértékben lehetséges. Ebben az ügyben ezen elvekre figyelemmel büntetőjogi eszköz nem lett volna alkalmazható.

A kifejtett jogi érvekre tekintettel a Nemzeti Jogvédő Alapítvány együttműködő ügyvédei és a többi védő fellebbezést nyújtottak be az ítélet ellen, a vádlottak felmentése érdekében. Az ügyészség súlyosításért, felfüggesztett szabadságvesztés kiszabása érdekében jelentett be fellebbezést. Az ítélet nem jogerős, másodfokon a Fővárosi Bíróság jár majd el.