Száznál is több zsinagóga és vallási intézmény szolgálja ki a negyvenezer fősre tehető nagy-britanniai ultraortodox (héberül: hárédi) zsidóság észak-londoni Stamford Hill körzetében élő - Európa legnagyobb askenázi ortodox, hászid és jemeni kongregációit magában foglaló – felének Ephraim Padwa rabbi vezette közösségét. Megjegyezzük, a pedofilbotrányairól közelmúltban elhíresült „szatmári” irányzatú ortodox szektának öt temploma is van itt.
A kaftánoktól-kalapoktól feketéllő, ezért állítólag kontinens-szerte „a kegyesség négyzetmérföldje”-ként is ismert kerület szent emberét a rabbinikus törvények nemzetközileg elismert tekintélyének tartják: ahogyan mondani szokás, szavára mindenki odafigyel.
Érdemes tehát meghallgatnunk - alább a videó is megtekinthető - , hogyan kezeli a rebbe a „meszírá”, vagyis zsidónak a másik zsidó (mászór) általi, szekuláris hatóság előtt történő följelentése („mószerolása”) bűnét. A szó egyébként a nem zsidók általi mószerolást is jelenti. Alább részlet következik a nagy-britanniai Channel4 Dispatches 2013. január 30-án 22 óra 30 perckor sugárzott dokumentumfilmjének átiratából.
Előzmény: az áldozat - potenciális „mászór" (PM) - Padwa rabbi (R) tanácsát kéri egy nem megnevezett, ám, mint kiderül, a lelki vezető által jól ismert személynek az áldozaton még annak gyermekkorában elkövetett fajtalankodásaival kapcsolatban.
Zoom
Efraim Padwa rabbi balról a harmadik
PM: "Gondolod, hogy hasznos volna, ha jelenteném a rendőrségen?"
R: "Jaj, dehogy!"
PM: "Nem? Hogyhogy?"
R: "Mert az 'meszírá' volna."
PM: "De hát ez nagyon súlyos dolog!"
R: "Igen, de rendőrség nem." (A rabbi eléggé gyengén beszél angolul, ezt próbáljuk visszaadni a fordítás során - a ford.)
PM: "A rendőrségen nem?"
R: "Men tór nit" (ez a "man darf nicht" - nem szabad - jiddis nyelven)
PM: "Akkor sem, ha úgy gondoljuk, hogy másokkal is megteheti?"
R: "Nem, rendőrség nem."
PM: "A rendőrség nem. De hát akkor hogyan lehetek biztos, hogy másokkal nem teszi ugyanezt?"
R: "Nézd, a rendőrség sem nem tud biztosítékot. A rendőrség nem megoldás."
PM: "Semmilyen körülmények között sem?"
R: "Nem."
PM: "Van még egy kérdésem. Mit kellene tennem, ha behívnának, mert valaki más jelentette a rendőrségen?"
R: "Jismerénu Hásém [itt: Isten őrizz!], reméljük, hogy ez nem történik meg. Semmit ne tegyél, ami a rendőrséget bevonhatja!"
PM: "De ha mégis, ha valaki följelentené a rendőrségen, és engem behívnak, mit tegyek akkor?"
R: "Reméljük, hogy ez nem történne meg!"
Íme mindez rejtett kamerás felvételen (ha ezt is törölnék, itt is elérhető):
A New York-i Nechemya Weberman szatmári rabbi közelmúltban történt (a fellebbezési tárgyalás után azonban majd felére csökkentendő) százhárom esztendős börtönbüntetésének kiszabása ügyében közismertté vált, hogy a brooklyni ügyészség által a nemi aberráció helyi ortodox zsidó áldozatainak megsegítésére 2009-ben indított Kol Cedek (Igazságosság Hangja) programban eddig 113, hetven százalékban elmarasztaló ítélettel végződött letartóztatás történt, de negyven további kivizsgálást elévülés miatt meg kellett szüntetniük. 
A szekta fejéhez, Aaron Teitelbaum nagy- és főrabbihoz közel álló forrásból azt is megtudhattuk, hogy a 103 esztendő nemcsak azért "nem jó szám", mert "néha ennél sokkal rövidebb idő is elég valakinek a kigyógyítására", hanem azért is, mert a jövendőbeli áldozatokat elriasztja attól, hogy zaklatóikat följelentsék, hiszen "senki sem akarja majd az életét ilyen súlyos lelkiismereti tehertétellel leélni". 
Elképzelhető azonban ennél kevésbé álszentül hangzó visszatartó erő is, amelyre a leendő "mászóroknak" gondolniuk kell - de ezt már nem az idézett forrásból tudjuk, hanem a Talmudból -: a "dín rodéf". Az a rabbinikus törvény, amely a hatóságokat ismételten értesítő, visszaeső mószerolókat a lopakodó gyilkosokhoz hasonlóan "törvényen kívülieknek" nyilváníthatja, azaz törvényesíti a bárki által való likvidálásukat is... 
Frissítés: A teljes dokumentumfilm (törölte a YouTube, de most újra látható):
(Kuruc.info - Channel 4 nyomán)