A film középpontjában a Zétényi-Takács féle igazságtételi törvény áll. Az Országgyűlés 1991. november 4-én nagy többséggel fogadta el "az 1944. december 21. és 1990. május 2. között elkövetett, és politikai okból nem üldözött súlyos bűncselekmények üldözhetőségéről" szóló törvényt. Göncz Árpád a megszavazott törvényt előzetes normakontrollra átadta az alkotmánybíróságnak. A bírói döntés alapján az igazságtételi törvény soha nem lépett hatályba - olvasható a Port.hu-n.

Jelenczki István így vall a filmjéről: "Ez a filmem is, mint az előzőek csaknem mindegyike, párhuzamos szerkesztésű. A törvényjavaslat történetét, parlamenti vitáját a magyar televízióban őrzött archív felvételek segítségével tudtam követhetővé tenni. Emellett 2012-ben a történet legfontosabb szereplőivel készítettem interjút, Zétényi Zsolttal, a törvény megalkotójával és beterjesztőjével, Kónya Imrével, az MDF-frakcióvezetőjével, valamint Zlinszky Jánossal, akkori alkotmánybíróval. (...) A harmadik szálon olyan történészeket és jogtörténészeket kértem fel, akik az igazságtételhez tartozó történelmi események - II. világháború, szovjet megszállás, az ötvenes évek terrorja, az 1956-os forradalom és megtorlás - szakértői. Negyedik szála a filmnek két olyan hiteles személy vallomása, aki egyben hőse és áldozata is az 1956-os forradalomnak és a kádári megtorlásnak. Az ötödik szála a filmnek egy olyan történeti áttekintés, amely az igazságtételt a magyar nemzet évszázadokon átívelő történelmi folyamatába helyezi."
A filmet az MTV1-en kellett volna nézhető idősávban sugározni, de valószínűleg olyan sokan érintettek még most is, hogy a csatorna nem sokkal a sugárzás előtt, hirtelen levette a műsorról, majd nyögvenyelősen, később leadta az anyag első két részét, azonban a legkevésbé nézett műsorsávban. Portálunkon most megtekinthető mindhárom rész.
Írtuk a fentieket 2014 január 7-én, amikor már megosztottuk olvasóinkkal Jelenczki István filmjének mindhárom epizódját, viszont a videomegosztó nem minden esetben tolerálja a hasznos tartalmak feltöltését. Ennek ellenére az alábbiakban ismét megtekinthető Az igazság soha nem késő c. film mindhárom része.
Aktualitását adja szabadságharcunk 60. évfordulója, illetve hogy ne feledjük, a teljes Fidesz-frakció - a kommunista utódpárt MSZP-vel karöltve (!) - egy emberként szavazott nemmel 1991-ben a Zétényi–Takács-féle igazságtételi törvényjavaslatra. Még ha ezen tényt egyik-másik megszólaltatott nagyvonalúan említésre méltónak sem találja.
(Kuruc.info)