Nem baj, majd legközelebb sikerül beilleszkedniük.
(Kuruc.info)
Frissítés: Négy elkövetőt elfogtak, két azonosított fajtársukat keresi a rendőrség
A fővárosi rendőrök azonosítottak négy férfit az erzsébetvárosi garázdaság feltételezett elkövetői közül, kettejüket J. László 31 éves szigetbecsei és F. Gyula 42 éves fóti lakosokat a nyomozók elfogták - társaikat továbbra is keresik.
J. Lászlót 2015. szeptember 22-én 0 óra 40 perckor a Budapest III., Kórház utcában a BRFK Bűnügyi Bevetési Osztályának nyomozói, F. Gyulát 20 óra 45 perckor a ferencvárosi Viola utcában a Terrorelhárítási Központ műveleti egységének munkatársai fogták el.
A férfiakat a rendőrök előállították, majd gyanúsítottként kihallgatták.
A további eljárást - őrizetbe vételük mellett – J. Lászlóval szemben csoportosan felfegyverkezve elkövetett garázdaság és súlyos testi sértés bűntettek, F. Gyulával szemben csoportosan felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt a BRFK Kiemelt Ügyek Főosztálya folytatja le, egyben előterjesztést tettek előzetes letartóztatásuk indítványozására.
A fővárosi rendőrök azonosították a férfiak két társát is, Balogh József 44 éves szigetbecsei és Máté János 35 éves budapesti cigányokat, akiket a Budapesti Rendőr-főkapitányság elfogatóparancs alapján keres:

Balogh József

Máté János
(Police.hu nyomán)
Korábban írtuk: