Október 23-án óriáskivetítőn mutatta be a Jobbik legújabb, magával ragadó kampányfilmjét, mely két és negyed perces terjedelme miatt sem lesz látható a televíziókban. A videó inkább egy filmelőzetes, a valóság pedig: 2010-től a Parlamentben...
A Csabai János színművész kitűnő narrációjával készített rövidfilmet alább tekintheti meg. A videót már sokadszorra törlik a Youtube rendszeréből, ezért most más helyről ágyazzuk be. Ha időközben ezt is törölnék a cenzorok, a yourvideo.hu oldalán is elérhető ezen a linken a film.
 

szólj hozzá: Jobbik 2010-től a Parlamentben
Hogyan vélekedik erről egy Jobbik iránti elfogultsággal nem vádolható hírportál? "A Jobbik médiahasználatának bravúrját már az EP kampány ideje alatt is láthattuk, amikor is kampányfilmjük vérprofira sikeredett - szemben a többi párttal, akik legjobbja sem tudott egy erős közepesnél jobbat összeütni. Most ugyanezen tehetségüket a felvezető zenében csillogtatták meg, amelynek összehozása többet ért, mint bármilyen beszéd, ami utána elhangzott. A beszédrészletekkel tarkított, főgonosz elleni harcra készülő, muzsikával megspékelt, buzdító jellegű himnusz olyan hatással volt az emberi lélekre, hogy akaratlanul is hős forradalmárnak érezte magát - még akkor is, ha nem értett egyet a Jobbik filozófiájával" - áll a HírExtra október 23-ai eseményekről írt tudósításában, mely A Jobbik felmosta a padlót a többi párttal címet kapta.
(Kuruc.info)