Szemtanúk elmondása szerint a cigányok körülbelül hetvenen próbáltak ráijeszteni egy ceglédi magánház területén tartózkodó tizenhét gárdistára. Az elsőként helyszínre (nem éppen) siető rendőrök kezdetben nem is merték megközelíteni őket. A feldühödött csürhe pedig egyszerűen a rendőrökre támadt, akik később mégis a hazafiakat kezdték vegzálni.

Ferenczi Henrik, az Új Magyar Gárda főkapitány-helyettesének tájékoztatása alapján, egy magánterület kertjében bográcsozott 17 gárdista, akiket jórészt a keddi spontán tüntetés viszonzásul hívtak meg vendégségbe helyiek. A 17 főnyi egység 13 férfiből és 4 lányból állt.
A magánterületet körbevették az éjjel a felfegyverkezett cigányok és a gárdistákra támadtak, akik rendőri segítséget hívtak. Két járőrautó érkezett a helyszínre, amire szintén rátámadtak a cigányok. A "rendőrség", kiérkezése után annyit közölt a gárdistákkal, hogy "meneküljenek", mert nem tudják tartani a helyszínt, mivel nagyon kevesen vannak.
A hír hallatán több gárdista nyomban autóba szállt és Ceglédre sietett - természetesen a korábban felszívódott rendőrök őket tartóztatták fel a dühöngő cigány csürhe helyett.
A helyiek félelmüket tolmácsolták a hazafiak felé, és többen maradásra kérték a gárdistákat, mert attól tartanak, hogy a mindeddig ismeretlen okok miatt feldühödött cigányok továbbra sem nyugszanak le, a rendőrség pedig továbbra sem lép fel ellenük keményen.
Szemtanúk elmondása szerint a cigányok körülbelül hetvenen próbáltak ráijeszteni a magánház területén tartózkodó tizenhét gárdistára. Az elsőként helyszínre (nem éppen) siető rendőrök kezdetben nem is merték megközelíteni őket. A feldühödött csürhe pedig egyszerűen a rendőrökre támadt. A gárdisták egy gáz-riasztó fegyverből leadott lövéssel tudták csak megfékezni a felbőszült cigány hordát.
Ferenczi Henrik elmondta, hogy addig maradnak a településen, ameddig szükség van rájuk.
(Kuruc.info - SZKR nyomán)
1. frissítés: Újra gyülekeznek a cigányok, a rendőrök eltűntek
Ferenczi Henrik tájékoztatása szerint, amint elhagyták volna a települést páran, és csak kisebb gárda egységet hagytak volna hátra, megint gyülekezni kezdtek a cigányok az utca végén, akikkel szemben a rendőrök álltak fel. A rendőrök azonban valami miatt hamar eltűntek, a cigányok maradtak, a gárdisták visszatértek az utcába.
(Szent Korona Rádió)
2. frissítés: Tartsuk szárazon a puskaport! - A főkapitány-helyettes közleménye
Adjon az Isten!
Egy gyors tegnapi összefoglalóval kezdeném:
17 gárdistát támadtak meg a cigányok mintegy 70 fős felfegyverkezett vadállati állománnyal. Mozgósítás lett elrendelve, a telefonon megbeszélt helyszínen rendőrök igazoltattak,motoztak stb. Hajnalban nagy erőkkel voltak jelen a rendőrök a településen, a helyzet nyugodttá vált, ám a helyiek kérésére gárdistáink Cegléden maradtak.
Reggel 6 után, alighogy hazaértünk, hívtak a helyszínen maradt bajtársak, miszerint a cigányok ismét gyülekeznek pár méterrel attól a magánterülettől ahol ők vannak. Újabb egységeink indultak a településre, néhány másik nemzeti szervezettel felvettük a kapcsolatot, és készenlétet kértünk.
Ha a szükség úgy kívánja, mindenkit értesítünk az indulásról, de egyelőre senki ne induljon! Ne lőjük el azonnal az összes puskaporunkat, de tartsuk szárazon!
Senkit nem akarunk lerángatni, nehogy később, ha tényleg éles a helyzet, komolytalannak tűnjön a segítségkérésünk! Mindenkinek köszönjük a biztatást, és az esetleges segítséget!
Szebb jövőt!
Ferenczi Henrik
főkapitány-helyettes
3. frissítés: Jobbikos képviselő a helyszínen, a ceglédi polgármester nem  tud az éjjeli eseményekről
Korondi Miklós jobbikos országgyűlési képviselő is a helyszínre ért, hogy tájékozódjon.
A Jobbik országgyűlési képviselője a Szent Korona Rádió tudósítójának elmondta, hogy jelenleg nyugalmasabb a helyzet, a cigányok visszahúzódtak a házaikba és a rendőrség is folyamatosan járőröz a környéken. Vélelmezése szerint az este és az éjjel folyamán lehet tartani a cigányok újabb támadásától, emiatt a hazafiak is erősítéssel készülnek.
A képviselő levelet írt ma reggel Cegléd polgármesterének, Földi Lászlónak, de ő tagadta, hogy az éjjeli eseményekről tudomása lett volna.
(SZKR nyomán)
4. frissítés (12:30): Cigányokat költöztetnek a gárdisták szomszédságába rendőri biztosítással
Adjon az Isten!
Kedves Kurucok!
Meglepő esemény történt pár perccel ezelőtt.
A gárdisták közvetlen szomszédságába költöztettek be cigányokat, rendőri biztosítás mellett!
Talán csak nem provokációra készülnek?
Azt felejtették el, hogy a magyar embert a gondolkodás is jellemzi, tehát hideg fejjel kezeljük ezt is.
Szebb jövőt!
(Gárdista olvasónktól)
5. frissítés (20:29): A Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület országos mozgósítást rendelt el - a Kárpát Haza Őrei készültségben
Mozgósítási felhívás
Az SZJPE elnöke országos mozgósítást rendelt el. A helyi egységek tagjai az ország számos településéről elindultak Ceglédre, a bajtársak segítségére.
Tisztelt Kurucok!
A Kárpát Haza Őrei Mozgalom mozgósított, és készültségben áll. Hívó szó esetén azonnal indulunk a Cegléden bajba került bajtársaink, és a lakosság megsegítésére!
20:56: Olvasónk információi szerint Cegléden éppen most vonult ki 5 járőrautó és egy mikrobusznyi rendőr a tegnapi csetepaté helyszínére.
21:14: Ceglédi olvasónk jelenti: "A belvárosból és a környékről több "társaság" indult meg a Kékkő utca irányába.
21:33: Az első atrocitás megtörtént: egy cigány beszólt a gárdistáknak és provokálni kezdte őket, akik elrendezték a sorsát. Folyamatosan érkeznek be újabb hazafias egységek, egyelőre több cigányt nem látni. Kecskemétről vezényelnek fel több készenléti rendőri egységet, természetesen a hazafiakkal szemben. (SZKR)
Kis Attila, a Jobbik ceglédi önkormányzati képviselője telefonon tájékoztatta a Barikádot, hogy már közel kétszáz gárdista, jobbikos (több jobbikos alapszervezeti vezető és önkormányzati képviselő is) és más nemzeti szervezetekhez tartozó személy gyűlt össze ott, ahol szombat este cigányok támadtak meg egy magánházat, amelyben gárdisták tartózkodtak. Korondi Miklós országgyűlési képviselő arról is beszámolt, hogy a cigányok részéről megtörtént az első provokáció: egy autóval megálltak a terület előtt, ahol a gárdisták és jobbikosok tartózkodnak, majd kiszállt egy cigány férfi, aki kiabálni kezdett. A cigányok végül elhagyták a területet, nyomukban a rendőrséggel. A feszültség egyre fokozódik. (Barikád nyomán)
21:44: Gárdista olvasónk: A fradisták és az újpesti drukkerek is elindultak a településre
A helyszínen tartózkodó gárdista olvasónk hírei:
Adjon az Isten!
A Kékkő utcát körbe fogták a rendőrök, szinte csak "surranó" utakon lehet bejutni. Több száz hazafi tart Ceglédre, majdnem mindegyik nemzeti szervezet bejelentkezett már.
Egy cigány provokátor már meg is kapta a magáét, gondolom szokatlan nekik ez a helyzet. A Tesco-parkolóban megint folyik a rendőri vegzálás.
A helyiek örömmel vették a hírt miszerint a fradisták és az újpesti drukkerek is elindultak a településre.
Itt van végre a nemzeti összefogás!  Ma elkezdjük! Aki tud, induljon el, legyünk annyian, hogy ne legyen többé a cigányok prédája a magyar!
22:46: A Szent Korona Rádió helyszíni tudósítója jelentette, hogy a cigányok hiába gyülekeznek 20-30 fős csoportokban a település különböző, általuk lakott részein, a rendőrök a hazafiakat igazoltatják és nem mennek a cigányok közelébe. A Tesco parkolójában gyülekező gárdistákat rendre átkutatják, átvizsgálják, míg a cigányokkal nem foglalkoznak, pedig nem egynél lehet látni botokat, karókat.
23:47: Ennyire futotta az MTI-től és a rendőrségtől a "korrekt" tájékoztatás:
Fokozott rendőri jelenlét Cegléden és környékén
Cegléden és környékén fokozott rendőri jelenlétre lehet számítani a hosszú hétvégén, miután szombat este bejelentés érkezett a Ceglédi Rendőrkapitányság ügyeletére arról, hogy egy 20-30 főből álló csoport Cegléd belterületén, hangoskodással, félelemkeltő módon zavarja a helyiek nyugalmát - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság (PMRFK) a police.hu-n vasárnap.
A bejelentést követően néhány percen belül megérkeztek a helyszínre a rendőrök, de már nem találták ott a bejelentésekben szereplő csoport tagjait. Az eddigi adatok szerint további atrocitás nem történt.
A Ceglédi Rendőrkapitányság jelentős erőkkel kezdte meg az adatgyűjtést és a tanúkutatást, amelynek során több személyt igazoltatott. Az eset kapcsán csoportos garázdaság miatt indított eljárást ismeretlen tettesek ellen - áll a közleményben.
Hangsúlyozzák: "a rendőrség minden törvényes eszközzel és a rendelkezésére álló erővel azonnal és határozottan fel fog lépni valamennyi jogellenes, illetve az állampolgárok nyugalmát megzavaró cselekménnyel szemben".
(MTI)
23:54: A szurkolók is megérkeztek. Az SZKR helyszíni tudósítója szerint legalább 400-500 fős a hazafiak serege, de lehet akár 1000 is. Az utcában nincs közvilágítás, hiszen ez a település széle, inkább szőlők és hétvégi házak vannak, így nehéz megszámolni a jelenlévőket. Az utca végén már lehet látni rendőröket is, létszámukról szintén az említett okok miatt nem tudni biztosat. A hazafiak kemény magja a védelmet kért ház körül csoportosult össze.
00:26: A hazafiak egy mezőn próbálják a cigányok házát megközelíteni, de a rendőrök sorfalat álltak, viszont nincsenek elegen az egész mező lezárására, így igen nagy rések keletkeztek a sorfalban, amin próbálnak a hazafiak átjutni.
Közben idősebb magyar nénik a rendőröket vonják felelősségre, hogy miért védik a cigányokat? Miért engedték el azt az autót, ami beszáguldott a rendőrök közé? Miért engedték egyáltalán be a cigányokat? - tették fel a kérdést.
Elmondták, hogy a rendőröket a civilek rakták be a rendőrkocsiba, hogy menjenek már a cigányok után... Ez a magyar rendőrség, hagyták, hogy provokálják a hazafiakat, majd utána semmit sem csinálnak ellenük, sőt a cigányokat védik ismét. (SZKR)
01:00: A cigányőrség egyik droidja szájkosár nélkül hergelte kutyáját a várost rettegésben tartó retkek háza felé tartó magyarok ellen, s közben persze verbálisan keménykedett is egy sort. A SzJPE egyik vezetője megkereste az egység parancsnokát, aki megszegve kötelességét, nem adta meg a kutyás kolléga azonosítószámát.
A helyszínen tartózkodnak Szilágyi György és Volner János jobbikos országgyűlési képviselők is.
Vasárnapi frissítések
1. frissítés: Olvasónk írja:
Most értem haza a Kékkő utcából. Eléggé nyugodt volt a hangulat, így inkább pihenek a holnapi tüntetésre. Viszont hiányoltam már eddig is képeket az eseménnyel kapcsolatban.
Érkezésemkor égett/füstölt a cigányok által felgyújtott (lakatlan, lepusztított) 3 ház a Puttony utcában. Kilométeres távolságból látható volt a füst.
Sokan voltak az utcán, de Barna Pál udvarán is. Én is beszéltem vele, a körülményekhez képest nyugodt volt. Sok szomszéd, utcabéli, ismerős is jelen volt. Többek aggódnak a helyiek nyugalmáért. A városvezetés 50 cigány család betelepítését tervezi a városrészbe.
Az i-re a pontot az tette fel, hogy a hazafelé tartó rendőrbusz a forgalommal szemben indult el az egyirányú Rákóczi úton.
(Ceglédi olvasónktól)
Zoom
Zoom
Zoom
Zoom
2. frissítés: Közös állásfoglalásban hazudozik tíz cigány szervezet a Cegléden kialakult helyzetről
Hétfő hajnalban az MTI-nek eljuttatott állásfoglalásukban így sajnáltatták magukat: a cigány családok egy része rokonaihoz menekült és retteg. "Úgy véljük, e tarthatatlan és minden jogi normának ellentmondó helyzet kialakulásában felelőssége van annak, az állam nevében eljáró politikának és rendőri vezetésnek, amely a hasonló szélsőjobboldali cselekményeket eltűrte, tétlenségével bátorította" - írták.
A cigány szervezetek képviselői az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) előtt virrasztottak, és feljelentést tettek "apartheid bűncselekmény" elkövetése miatt. Arra kérik a cigányokat, "minden körülmények között őrizzék meg higgadtságukat és nyugalmukat, ne engedjenek a provokációnak".
Hozzáteszik: elvárják, hogy az állam teljes határozottságával, a rendőrség pedig a törvény teljes szigorával járjon el a köznyugalmat, társadalmi békét és emberi méltóságot sértő megnyilvánulásokkal szemben (akkor most saját fajtársaik ellen beszélnek? - a szerk.). "Szolidárisak vagyunk a rendőrökkel, akiket munkájuk végzése során szintén megtámadtak a szélsőségesek" - hazudták.
"Elvárják" továbbá, hogy az állam "nemzetközi kötelezettségeinek tegyen eleget, és akadályozza meg a faji alapú erőszakot".
"Lépjenek fel a cigányok állandósult fizikai veszélyeztetésével szemben. Tűrhetetlen, hogy szélsőjobboldali alakulatok magyar állampolgárok, családok otthonait veszik blokád, ostrom alá" - fogalmazták meg cigány hazugságaikat.
Az állásfoglalást az Amenca Csoport, az Ide Tartozunk Roma Közösségi Hálózat, a XIII. kerületi RNÖ, a Roma Parlament, a Phralipe, az Új Szemlélet csoport, az Opre Roma Csoport, a Dzsáj Bhim Közösség, az MCDSZ XIII. kerületi tagszövetsége és a Mi Magunk - Saját Magunkért Egyesület írta alá.
(MTI nyomán)
3. frissítés: Jobbikos állásfoglalás: A cigánybűnözés megfékezése az első számú rendvédelmi feladat
A Jobbik köszönetet mond minden, a honfitársaiért felelősséget érző magyar hazafinak és nemzeti szervezetnek a tegnap megvalósult ceglédi összefogásért. Ismét bebizonyosodott, hogy nemcsak a cigánybűnözők által elkövetett kiemelt bűncselekmények, a gyilkosságok, a rablások, a nők sérelmére elkövetett szexuális támadások képesek a közbiztonság védelme érdekében egy táborban egyesíteni a különböző nemzeti szervezeteket, hanem a hétköznapokban tömegesen elkövetett, a magyarság életét mind gyakrabban ellehetetlenítő bűncselekmények is.
Nem hagyhatjuk ugyanakkor szó nélkül, hogy egyes sajtóorgánumok a bűnözésnek kiszolgáltatott magyar lakosság védelmére felsorakozott hazafiakat több, torzító híradásban is megpróbálták befeketíteni. Ha a rendőrség nem képes eleget tenni a feladatának, akkor a magyarság önvédelmi szerveződései a társadalom természetes immunreakciójaként hathatós választ fognak adni a bűnözés kihívásaira. Ugyanis ezek a honfitársaink védelmében létrejövő, a magyar életet és értéket védő szerveződések jelentenek ebben a helyzetben előremutató és példaértékű lépéseket, nem pedig a botokkal, baseball-ütőkkel, vasvillákkal felfegyverzett bűnözők szerecsenmosdatása és a cigányság állítólagos üldözésére való hazug hivatkozás.
Az egyes cigány szervezetek által vizionált „rettegnek a cigányok a rasszistáktól” típusú életképek pedig Mohácsi Viktória legaljasabb hazugságait idézik. A magyarság a Kárpát-medencében töltött évszázadai alatt bebizonyította, hogy a közösségi normákat tiszteletben tartó, értéket teremtő embert származásától függetlenül megbecsüli, részére nyitva hagyja a társadalmi felemelkedés lehetőségeit. Az azonban nem elfogadható, hogy egyes kisebbségi szervezetek származásukat pajzsként maguk előtt tartva, azt fegyverként használva próbálnak bűncselekmények elkövetőinek falazni, tettüket relativizálni és tisztára mosni. Ez az álságos és hazug mentalitás a bűnözőknek bátorítást ad, és hozzájárul hazánk egyre nagyobb részének élhetetlenné válásához. A bűnözés ellen a kemény és következetes fellépés jelenti az egyetlen gyógyírt, nem pedig a bűnözők mentegetése.
Volner János, a Jobbik frakcióvezető-helyettese
4. frissítés: Így rettegnek az "apartheid bűncselekmény" áldozatai
Zoom
Zoom
Zoom
(Képek: Barikád)
5. frissítés: A fideszes polgármester szerint nincs gond, ez csak egy "felfújt probléma" - Rendőrségi helikopter jelent meg a város felett
Cegléd fideszes polgármestere szerint hamis információk alapján, kifejezetten Szent István ünnepére időzítették megmozdulásukat minden valószínűség szerint Jobbik-szimpatizáns körök a város magyar-roma lakta külterületére - ferdítette az igazságot a szolgai MTI tudósítójának a városvezető.
Földi László polgármester hétfő délelőtt azt mondta: nincs információja arról, hogy kik gyülekeztek a Puttony és a Kékkő utca környékén, ám szerinte sokatmondó, hogy a vasárnap esti megmozduláson - az ország minden területéről Ceglédre "citált" demonstrálók között - jobbikos parlamenti képviselőket is láttak.
A polgármester szerint a külvárosban lakó körülbelül húsz cigány család tagjai között "akadnak problémásak" is, ám a városvezetés a jogszabályok alapján, a helyi rendőrökkel szoros kapcsolatban állva mindent elkövet, hogy betartassa velük a rendet, segélyt például csak a portájukat rendezetten tartók kaphatnak.
Földi László a most kirobbant konfliktus előzményeit boncolgatva úgy fogalmazott: körülbelül három hete elterjedt egy hír, miszerint ő negyven roma családot akar beköltöztetni a vegyes lakosságú külvárosba. Ezt az álinformációt fújhatták fel egyesek, de az is lehet, hogy a magyar-roma összefogást jelképező, a Szűcs-telepen vasárnap felavatott pihenőpark, illetve az ott felállított kereszt "csípi" egyesek szemét.
"Nem akkora a gond Cegléden, mint amekkorára felfújták" - fogalmazott Földi László, majd megismételte: a romákat, illetve a kifogásolható életvitelt folytató városlakókat csakis a jogszabályok betartásával lehet a helyes útra terelni.
A Szent István-napra időzített megmozdulás békés kezelése érdekében "forró dróton" jönnek-mennek az információk a városvezetés és a helyi rendőrkapitány között, a rendőrség teszi a dolgát - mondta Földi László.
A rendőrség olyannyira teszi a dolgát a "csupán felfújt problémákkal" rendelkező cegléden, hogy - olvasóink információi szerint - egy rendőrségi helikopter jelent meg délután 5 óra után a város fölött, és folyamatosan köröz az érintett területeket pásztázva.
Zoom
Zoom
6. frissítés: A Jobbik helyi önkormányzati képviselője szerint a helyszínen viszonylagos nyugalom tapasztalható
Kiss Attila, a Jobbik ceglédi önkormányzati képviselője arról számolt be, hogy a helyszínen viszonylagos nyugalom tapasztalható, ugyanakkor fokozott a rendőri jelenlét. A cigányok nagyjából negyvenen gyűltek össze. Állítólagos információk szerint a helyi cigány vajda felkereste őket és nyugtatja a felbőszült romákat.
Nem azonosították magukat a rendőrök
Hétfőn este fél hat körül magánterületen igazoltatták a gárdistákat a rendőrök, de nem ez volt az egyetlen jogsértés a részükről. A gárdisták azon kérésére is fittyet hánytak, hogy mutassák meg az azonosítószámukat.
Közben a jelek szerint a cigányok elkezdtek gyülekezni. A cigánysoron abba a két-három házba, ahol eddig tartózkodtak, már nem férnek be. A gárdisták pedig kiabálásokat hallottak: "magammal viszek még ötöt, vasrudak, csövek" - ilyen szavakat hallani.
A gárdisták megbirkóznak a helyzettel
Kis Attila, a Jobbik helyi önkormányzati képviselője a Barikáddal közölte: egyelőre lehet, hogy a környékről hívnak pár embert erősítésként, bár a helyszínen lévő gárdisták azt mondták, hogy még bírnak a helyzettel. Ugyanakkor, ha a cigányok kétszer-háromszor ennyien lesznek, már szükség lehet az erősítésre. (Barikád nyomán)
Keddi (augusztus 21.) frissítés: Tények és cáfolatok - a jobbikos országgyűlési képviselő esettel kapcsolatos összefoglalója
A Cegléden augusztus 19-én (szombaton) kialakult konfliktushelyzetet kiváltó okokról, annak előzményeiről és a média által elferdített, manipulált tényekről szeretnék tájékoztatást adni.
Véleményem szerint a probléma nem az elmúlt héten kezdődött Cegléden, csak mostanra csúcsosodott ki.
A probléma oka a város külső területein (Ugyer, Csengeri, Akasztószél stb.) más településekről ideköltözött és ideköltöztetett munkanélküli cigányság bűnöző életmódja, mely főleg a helyi lakosok vagyon- és értéktárgyainak eltulajdonításábóll, betörésekből és lopásokból áll. A lakosok állandó rettegésben és félelemben élnek.
Az elmúlt két esztendő során nagyon sok esetben kerestek meg a ceglédi emberek ezekkel a problémákkal, ezért 2010 őszén írásban kértem Cegléd város polgármesterét és a helyi képviselő-testületet a probléma megoldására. Mivel érdemi intézkedést nem tapasztaltam és a helyi lakosok további panaszaikkal kerestek meg, Pintér Sándor belügyminisztertől kértem levélben segítséget, de azt a választ kaptam, hogy Cegléden nincsenek ilyen problémák, a helyi rendőrség és polgárőrség megfelelő módon kezeli azokat.
Mivel a panaszosok ezt követően is kerestek problémáikkal az elmúlt esztendőben kivittem a Ceglédi Városi Televíziót az ugyeri helyszínre, ahol az ott élő emberek elmondhatták problémáikat, azonban érdekes módon a felvétel ceglédiek számára történt levetítése – valakinek a parancsára – elmaradt.
Idén májusban ismételtem kivittem a Városi Televíziót a közelben lévő Köztes utca egyik portájához, ahol felvétel készült a cigányok által lepusztított, elszemetesített, élhetetlenné tett területekről és arról, hogy az egyik fiatal házaspár utolsó vagyontárgyát a kertjüket körbeölelő tartóoszlopokat és a drótkerítésüket is ellopták.
Tudomásom van róla, hogy a rendőrség részére tett bejelentéseket, a rendőrség egyes munkatársai elbagatellizálják, nem veszik komolyan, és ha cigány az elkövető, akkor megpróbálják az embereket a bejelentésről is lebeszélni.
Véleményem szerint ezek vezettek Cegléden az augusztus 19-i (szombati) eseményekhez, amikor is az itt élő emberek reménytelenségükben saját kezükbe vették sorsuk alakítását.
Az elmúlt hétről és a tényekről:
Egy héttel ezelőtt augusztus 14-én (kedden) az itt élő helyi lakosok az egyik magánterületen egy fórumot szerveztek problémáik megbeszélése és annak rendezése céljából. Mivel a helyi polgármester és a helyi rendőrségtől érdemi segítséget többszöri kísérletezés ellenére sem kaptak, úgy döntöttek, hogy az Új Magyar Gárda Mozgalom segítségét kérik problémáik megoldásához.
Az Új Magyar Gárda az első szóra megjelent és jelenlétükkel biztosították a nyugalmat az ott lakók számára. Ezúton is szeretném megköszönni az őket befogadó és számukra elhelyezést biztosító családnak türelemmel viselt, önzetlen segítségét.
Augusztus 18-án (szombat) este a sétára induló gárdistákat, és a készenlétet ellátó személyautóban ülő 5 fő rendőrt a közelben lévő cigányok nagy számban, felfegyverkezve megkergették. Még a rendőrök is megfutamodásra kényszerültek.
Másnap, augusztus 19-én reggel, telefonon kérdeztem Földi László polgármestert, hogy tud-e a tegnap esti atrocitásról, melyre azt a választ kaptam, hogy nem. Ezért tájékoztatása után, tőle is kértem intézkedést e-mailen keresztül a rendőri készenlét megerősítésére.
Az eseménysorozat augusztus 19-én (vasárnap) érte el csúcspontját. Az eseményről a barikad.hu-n, a Szent Korona Radión és a Kuruc.infón folyamatosan tájékozódhattak.
Fontosnak tartom elmondani, hogy az ominózus napon reggeltől késő éjszakáig a helyszínen tartózkodtam és mint országgyűlési képviselő koordináltam a szükséges feladatokat. Mivel a helyzet kiszámíthatatlannak tűnt, telefonon kértem erős és folyamatos rendőri készenlétet a Pest Megyei- és az Országos Rendőr-főkapitányság ügyeletesétől. Véleményem szerint ennek és az ország különböző pontjairól érkező magyar hazafiaknak és a nemzeti mozgalmak megjelent tagjainak volt köszönhető, hogy nem történt atrocitás ezen az éjszakán.
Megjegyezni kívánom, hogy Földi László polgármester, országgyűlési képviselő (Fidesz-KDNP) egy percet sem tartózkodott a problémás helyszínen, pedig az ott lakó emberek szerették volna, ha kilátogatott volna az ott élők közé.
Földi László az MTI-nek a következőket mondta:
"Kifejezetten Szent István ünnepére időzítették a megmozdulásokat. Véleményem szerint a probléma oka azaz álhír, miszerint 40 roma családot akarok beköltöztetni a városba, továbbá a Szűcs–telepen a magyar-roma összefogást jelképező és vasárnap felavatott pihenőpark csípi egyesek szemét. – Nem akkora a gond Cegléden, mint amekkorára felfújták."
Ezek után felteszem a kérdést, hogy valóban nem akkora a probléma? Várjuk meg, amíg vér folyik? Azt javaslom Földi László polgármester úr részére, hogy ezek után vegye a bátorságot, látogasson ki a helyszínre és kérdezze meg az ott élő embereket, hogy valóban nincs akkora gond Cegléden?
Adjon az Isten, szebb jövőt!
Korondi Miklós
országgyűlési képviselő
Jobbik
A szombat este történtekről készült vágatlan felvételek ide kattintva tekinthetők meg.
A vasárnapi helyszíni közvetítés ide kattintva érhető el.