Olvasónk írja:
2013. július 19-én, pénteken délután estefelé Hejőszalontán ismét bebizonyosodott, hogy a település a béke szigete. A Kossuth utca 7. szám alatt születésnapi bulit szerveztek a Stoff-féle cigányok, amivel önmagában nem is lenne baj. Csakhogy ez a buli azzal jár a korábbiakban tapasztaltak szerint, hogy a miskolci rokonok is lejönnek, és 36 órás masszív mulatozásba kezdenek, ami folyamatos zenebömböléssel jár. Most sem volt ez másként.
Ráadásul a Kossuth utca 4. szám alatt az Ónodi-féle házban is rázendítettek. Azért -féle, mert elég sokan laknak ott más családból is. Ők olyan hangerővel, amit egy koncerten tapasztalhatunk, vagyis beleremegett az embernek még a mellkasa is.
A környéken megjelentek hamarosan a járőrök, akik mindkét lakásnál kérték a zene kikapcsolását, lehalkítását. A rendőrök jutalma az volt, hogy a Stoff család igencsak ellenséges hangnemet ütött meg a rendőrökkel szemben. Főleg Stoff Józsefné, ahogy azt a cigányasszonyoktól megszokhattuk, aminek az lett az eredménye, hogy a rendőrök betessékelték a rendőrautóba. Olyan hír is járja, hogy az egyik rendőrt megütötték. Ekkor a rendőrpáros erősítést hívott, és hamarosan több autónyi rendőr érkezett. A cigányok fel voltak háborodva, és a Stoff-banda folyamatosan azt hajtogatta, hogy azt csinálnak a területükön, amit akarnak. Ennek érdekében a készenléti rendőrökre is rátámadtak, mely fizikai kontaktust vont maga után. Eredményként az egyik önfeledten ünneplőt (Stoff Beatrix párját, aki a kép jobb oldalán ül: a mentő vitte el. Rendőri sérülésről nem hallani. Valószínűleg több támadót is előállítottak.
Ismét bebizonyosodott, hogy sem jóérzés, sem akarat nincs a Stoff famíliában arra, hogy tiszteletben tartsák az utcabelieket. Az, hogy a készenléti rendőröknek is meg kellett jelenniük, egyértelmű bizonyítéka annak, hogy milyen állatias mulatozást művelhettek el.
Kérdés, hogy ilyen esetben egy lakos, egy fiatal, egy öreg hogy merészelje őket csendességre kérni, annak érdekében, hogy pihenni tudjanak, illetve a pici gyerekek is aludni tudjanak?
Egyébként a harcias Stoffnéről még az is hírlik, hogy szinte mindig fel van véve közmunkára, de nem kell bejárnia sosem dolgozni. Csak úgy megkapja a fizetést, és cserébe ez a hála az adófizetők pénzéért.