Koccanásos közlekedési balesetből nagy perpatvar kerekedett Gútán a Dankó Pista telepen még az év elején, mi azonban csak most értesültünk róla. Ennek ellenére időtálló és tanulságos történet.
Január 2-án a délelőtti órákban a gútai taxivállalat egyik gépjárműve utast vitt az említett telepre, azonban a 72-es házszám előtt parkoló gépjármű tolatni kezdett, és nekiütközött a szabályosan közlekedő taxinak.
A taxit vezető sofőr kiszállt a kocsiból, és megpróbált megoldást javasolni, baleseti jegyzőkönyvet írva megegyezni. Ezt a magát vajdának titulált cigány nem fogadta el, és a taxisofőr vallomása szerint több ott lakó rátámadt, állítólag még a kocsi motorháztetejét is ütötték. Sőt az egyik fiatalkorú cigány előhozta a favágó fejszét, és azzal fenyegetőzve azt mondta: "Majd én mindenkit felszeletelek, b***ki!"
A sofőr, Cs. Tibor azt vallotta, féltette az életét, mivel többen is nekirontottak, amiért elmondásuk szerint "problémázott".
Közben egyre több cigány vonult a baleset helyszínére, és szemtanúként jelentkeztek, holott a kérdéses időpontban nem voltak jelen.

Miután a közlekedésrendészet kiérkezett, még több cigány termett ott, és mind azt állították, egészen pontosan ismerik a baleset körülményeit és okait.
A rendőrök alkoholszintet mértek a két érintettnél, azonban alkoholt egyik esetben sem mutatott ki a szonda. Mintegy egy órás intézkedés során végül mégiscsak kitöltötték a baleseti bejelentő nyomtatványt, valamint a vajdára húsz eurós pénzbírságot róttak ki.
"Úgy gondolom, szükségtelen volt ez az egész cirkusz, már jóval korábban békesebben megoldhattuk volna a helyzetet. Remélem, hamarosan elcsitulnak a kedélyek. Fontolóra vesszük azt a megoldást is, hogy ezek után a taxi csak a telep határáig fog közlekedni, hogy megelőzzük a további esetleges atrocitásokat" – nyilatkozta Forró Tibor, a taxitársaság ügyvezető igazgatója.
(Villagutta nyomán)