Hivatalos személy elleni erőszakkal vádolják Bagó Ferencet, azt a férfit, aki „Daflics ezredesként” vált hírhedtté.

Ismét hallatott magáról az a Daflics ezredesként elhíresült férfi, aki 2012-ben azzal vált ismertté, hogy roma önvédelmi csoport szervezésébe fogott.
A Szekszárdi Járásbíróság közlése szerint Bagó Ferencet a vád szerint az ellene kiadott európai elfogatóparancs alapján tavaly márciusban a Liszt Ferenc Repülőtéren őrizetbe vették, majd előállították a Pécsi Járásbíróságra. A tárgyaláson a bíró elrendelte a férfi előzetes letartóztatásba helyezését. A döntés kihirdetésekor az „ezredes” indulatossá vált, olyannyira, hogy trágár kifejezésekkel illette a bírót, sőt kirángatta a pulpitus előtti korlátot, megpróbált azon átlépni, hogy a bírót bántalmazza. A tettlegességet a teremben lévő rendőrök akadályozták meg, a férfit a földre teperték.
Zoom
Nem is értjük, hogy miért nem szerepel egyetlen párt EP-listáján sem
Ezért hivatalos személy elleni erőszakkal vádolták meg, a tárgyalásra pénteken került sor Szekszárdon, ítélet azonban egyelőre nem született. A férfit információink szerint egy csalási ügy miatt keresték, nem jelent meg a tárgyaláson, ezért adták ki ellene tavaly az elfogatóparancsot.
Lapunk 2012-ben számolt be arról, hogy Pécsi Romák Egyesülete néven cigány önvédelmi szervezet alakult. Ezt követően az alapítót, az ezredest letartóztatták, de tudomásunk szerint végül nem emeltek vádat ellene.
(Bama nyomán)