"Betörés, rablás, uzsora, gyilkosság. Napi rutin Észak-Magyarországon. Az idősek lassan már nappal sem merészkednek az utcára. A cigányvajda radikális lett. A Célpontban a rablók listája és a borsodi sötét" - hangzott el a Hír Tv Célpont című műsorának egyik márciusi adásában. A Médiatanácshoz fordult három "jogvédő" szervezet, mert szerintük a csatorna "előítéleteket gerjesztett a romák ellen" azzal, hogy a műsorban "összekapcsolta a bűnözést a cigányokkal". (A kettőnek ugyanis, amint az köztudott, semmi köze egymáshoz, főleg Borsodban - a szerk.)
2014. március 14-én sugározta a Hír Tv Célpont című műsorában a Borsodi sötét című összeállítást, amely a betöréses rablásokat járta körül a megyében. A CivilMédia Nonprofit KFT. (CM), a Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Jogvédő Iroda (NEKI), és az Esélyt a Gyermekeknek Alapítvány (CFCF) azért kifogásolja a műsort, mert az szerintük egy létező problémát (bűnözés-szegénység-oktatáspolitika) "manipulatív módon úgy mutat be, hogy azt sugallja, a Borsodban kialakult helyzetért a romák a felelősek" - írta csütörtökön közleményben a Roma Sajtóközpont.
A "jogvédők" szerint a műsor hangvételével addig nem volt gond, amíg a megszólaló településvezető növekvő bűnözésről szóló beszámolóját a rendőrség vezetője statisztikákkal ellenpontozta.
A "fordulat" a film fele előtt állt be, amikor minden előzmény nélkül egy cigánytelepet, az ózdi Hétes-telepet mutatta a kamera. A "jogvédők" szerint "jól ismert sztereotip vizuális eszközökkel" (málló falú házak, rendezetlen közterek, csoportban álló, dologtalan tömeg), éri el az adás, hogy a néző a bűnözést a cigányokkal kösse össze. Sőt, "a képi hatást hangeffektek erősítik fel".

Hétesi életkép - mást itt nem nagyon lehet lencsevégre kapni. De talán a "jogvédők" majd törvénybe foglaltatják, hogy a forgatásokra Patyomkin-falut kell építeni, melyben rendezett portákat és dolgozó cigányokat lehet majd mutogatni...
Az adásban "nem volt konkrét magyarázat rá, hogy miért éppen a roma gettóban zajlott a forgatás". A "jogvédők" szerint "az irányított hangulatkeltés eszközével éltek a műsorkészítők", a dologtalan cigány és a bűnöző cigány "sztereotípiát" hangsúlyozva. A "jogvédők" szerint tény, hogy a műsorban összekapcsolódott a bűnözés a cigányokkal, amelyet már a felvezető szöveg is megalapozott: "Betörés, rablás, uzsora, gyilkosság. Napi rutin Észak-Magyarországon. Az idősek lassan már nappal sem merészkednek az utcára. A cigány vajda radikális lett. A Célpontban a rablók listája és a borsodi sötét."
A riport a készítők és az "önmaga által cigányvajdának nevezett férfi" megszólalásakor igazolja is a bevezetőben sejtetett összefüggést, miszerint a film készítői a bűn és a bűnözők nyomába erednek. Ekkor különböző szereplők a bűnesetekről beszélnek, majd "egy oda nem illő jelenet következik"; füst és tűz, arctalan tömeg a vágóképeken. Kiderül, tűz ütött ki az egyik ózdi cigány telepen, de nem tudjuk meg, miért látjuk mindezt.
A riporter később az egyik helyi megszólalónak szinte a szájába adja a "Sokan meg elmennek lopni, rabolni" mondatot, amit azért ő mond ki helyette, persze az interjúalany bősz helyeslése mellett - olvasható a "jogvédők" közleményében.
Bodrogi Bea, a CivilMédia jogásza elmondta: "azt szeretnék elérni, hogy a Médiatanács indítson hivatalos eljárást, és mondja ki, hogy "ennyire előítéletesen és kirekesztően nem ábrázolhat a média semmilyen társadalmi csoportot"." Ez fontosabb is, mint a szankció, például a pénzbírság" – tette hozzá.

A cigányoknak márpedig semmi közük a bűnözéshez - ott járt Balog Zoltán, megmondta ő is...
Korábban volt már hasonló eset. Az M1 közszolgálati televíziós csatornán 2012. márciusában sugározták a Pesty Fekete Doboz sorozat A cigány-magyar együttélés című epizódját. "Jogvédők" akkor is a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsához fordultak a "roma közösséget emberi méltóságában súlyosan megalázó adás miatt". Az NMHH a kért vizsgálatot részben lefolytatta, a műsort végül azonban nem marasztalta el.
A közlemény szerint a HírTv-t valószínűleg nem éri meglepetésként a beadvány, hiszen a műsorban többször is elhangzik a riporter szájából: "Mit szólnának mindehhez a jogvédők?"
(Kuruc.info - HVG korrigálva)