Felvidéken, Erdélyben is terjesztik a májgyulladást a "brazilok" 2007-08-28. 15:13
A cigányság, természetesen, sehol sem törôdik a higiénia elemi szabályaival, és mindenhol a saját udvarára vagy más mezejére szarik. Így van ez a cigányokkal szintúgy erôsen megfertôzött Szlovákiában is, Rakusoch falujában, ahol pont most tört ki egy, a nyírdmihályihoz hasonló hepatítiszjárvány. Múlt héten pedig Erdélyben, véletlenül ott is kolompárék között.
 Milyen szép “fehér” vírushordozók, mi? |
Bôvebb infó (szlovák nyelven) itt.
A szon.hu lehozott egy Nyírmihálydi-cigánymentegetô “riportot”, amely ITT található. A kulcsmondatok:
“A romatelep felé haladva alkalmi [cigány] idegenvezetőnk magyarok lakta házakat mutat, ahol állítása szerint sokkal nagyobb a kosz és a bűz, mint bármelyik cigánynál.” (Kuruc.info: tipikus cigány felelôsség-tologatás.)
“Lakatos Zoltán arról beszélt, ez nem roma vagy magyar kérdés. Azok is betegek ahol van angol WC, és tudomása szerint a polgármester gyereke az elsők között volt, akinél jelentkeztek a kellemetlen tünetek.” (Kuruc.info: Azért mert a "hepatitis A" sz@rral terjed és a tünetmentes is lehet, ugyanúgy fertőzhet. Tehát ha tünetmentes Lólé Renátó a mezőn fosik és az esővíz rámossa a szaros vizet a szomszéd veteményére, akkor attól a szomszéd utcában lakó X fog esetleg megbetegedni. A kutyák meg sajnos hajlamosak belekóstolni az emberi szarba, ezt mindenki tudja, akinek van.)
“Nyisztor Ferenc polgármestert ugyancsak megviselték az elmúlt napok történései. - Felháborít, hogy egyesek a konyhai dolgozókat is belekeverték a történetbe, mondván, biztosan az ételtől kapták a fertőzést. Százan kapnak ingyenebédet a faluban, a szakácsok 50 fokban is a fazekak mellett állnak, és ez a hála a munkájukért. (Kuruc.info: Nem elég, hogy putrisék ingyen zabáját fizetjük, még ránk kennék a saját szarukat)
Hát majd fontolóra vesszük, adjunk-e ingyen ebédet bárkinek is - mondta a polgármester. (Kuruc.info: ez az, így kell bánni a csürhével) - Az meg már csak hab a tortán, hogy a doktor úr is, én is ebből az ételből eszem, mégsem betegedtem meg. (Kuruc.info: no comment!) A konyhai dolgozók tesztje pedig negatív lett, nem hordozzák a vírust - tette hozzá. “
“Nyisztor Ferenc azt sem tudja, a kisebbségi vezetők saját, a központi költségvetésből kapott 670 ezer forintjukból, ugyan miért nem segítik a romákat, vagy vesznek legalább 100 liter hipót vagy 5 WC-t oda, ahol nincs.” (Kuruc.info: segíthetünk? Lenyúlják a magyar adófizetői pénzt. A cigány kisebbségi vezetôk mindenhol ezt csinálják.)
“Lakatos Klára azt sorolta, hajnalonta kutyák tucatjai lepik el a környéket, felborogatják a kukákat és széthordják a szemetet. Ők nem tartanak egyet sem, gazdátlan ebek ezek és a polgármester dolga lenne, hogy összeszedesse őket.”
Kuruc.info: múltkori cikkünkben konkrét tanácsokat adtunk arra, hogy hogy lehet a legegyszerűbben, leggyorsabban, legolcsóbban kilövetni ezeket az állatokat. Nem lehet igaz az, hogy az egész faluban nem volt egyetlen cigány sem, aki ezt a dolgot végiggondolta volna. Arra nem is merünk gondolni, hogy ésszel nem érték volna fel a dolgot. A 670 ezer Ft-ot zsebretevô (ami valószínűsíthetôen kocsmában, plazmatévében, játékgépben, a legújabb Merciben, BMW-ben “köt ki”) kisebbségi cigány vezetôk sem.
Most kezdôdik az igazi cigánymosadatás:
“Kollégáink kiértek a roma-telepre, ahol több házba is bementek, de az eddig sokat emlegetett balkáni állapotokkal nem találkoztak. A romák rendkívül felháborodottak, úgy gondolják, hogy a település polgármestere szégyelli őket, így már ők is szégyellik, hogy ilyen ember a polgármesterük. Visszautasítják a roma családok, hogy nem ismerik a higiéniát.
A helyszínről jelentkező munkatársaink elmondták: az eddig megnézett házakban egytől egyig volt angol WC, és egyelőre rendezett képet mutat a roma-telep. (Kuruc.info: a szokásos szerecsenmosdatás. találtak 5 cigányt, akinek vécéje volt. Persze, csak úgy “magától” alakult ki a járvány. Esetleg a fehérek voltak azok, akik összeszartak mindent, nem a példás higiéniájú kisebbségiek.)
Hamarosan többi házba is benéznek, és jelentkeznek….”
Utána, és ez a végszó, folytatás nincs (Vajon miért? Esetleg be kellett volna számolni arról, hogy mi a helyzet máshol?! - a szerk.):
“Munkatársaink visszatértek a szerkesztőségbe, hamarosan beszámolunk tapasztalataikról.”
Idézzük a cikkre érkezett hozzászólásokat is (mielôtt azok “eltűnnek”), nagyon sok plusz infó van bennük. Ahogy elôzô cikkünkben is, itt is kurzív / nomál váltogatással könnyítettük meg azok olvasóinak dolgát.
Hozzászóló : ember79 --------------------------------------------------------------------------------
29.08.2007, 16:17 Magyarország turistáknak
Cigány, magyar egyenlő. Ha egy cigány megver az önvédelem, ha te versz meg egyet az már rasszizmus. Téged megbüntetnek, ha a hó a ház előtt van, ők meg szó szerint sza*nak rá! Gépezés, szeszes ital cigi, suzuki hitelre, segély már egy büffentésre. Ez van, én nekem már elegem van ebből az országból és ebből a járdára sza*ó koszos férgekből. Fújj !! A hányinger kap el. Ma már nem írok többet, mert csak csúnyábbat lehetne. Aki nem ért velünk eggyet, annak Gy Frei üzeni, hogy :el lehet menni. üdv mindenkinek
Hozzászóló : ember79 --------------------------------------------------------------------------------
29.08.2007, 16:00 Észrevétel
Az öregcsaj a cigivel a képen, legalább egy melltartót felvehetett volna. Nem fiatal már. Amúgy meg nem pénz kérdés a tisztaság, ezt értem a napi tisztálkodásra, és a ház körüli munkára. A polgármester ( szegény ) nem bírta tovább ezt az alapvető problémát, ami ha belegondolunk nem nagy elvárás az emberektől. Sőt: takarítassa a közterületeket is a segélyre "szoruló emberekkel"!!! Hajrá Polgármester Úr!!!!
Hozzászóló : ember79 --------------------------------------------------------------------------------
29.08.2007, 15:49 madzsar vagyok
Ninc pízzem.A nózim írzíkeny, a munka meg büdös. A kető nem lyo!
Hozzászóló : csigabiga --------------------------------------------------------------------------------
29.08.2007, 15:49 az ember esze megáll
én nemhogy a segélyt vonnám meg,de még az zokxigént is ezektől a patkányoktól.A dög fujja fel mindet a kicsitől a nagyig.
Hozzászóló : ellala48 --------------------------------------------------------------------------------
29.08.2007, 15:21 igénytelenség
Emberek a tisztaság nem pénzkérdése,de ha valaki igénytelen az az is marad.Minden tiszteletem a Polgármesterúré csak ne adja fel,higgye el,hogy sokan állnak mögötte.Nem nézem jó szemmel a különböző gárdák megalakulását de nagyot nőnének a szememben ha segitenének rendet tenni a polgármester urnak aká ugy is,hogy személyi védelmet nyujtanának neki,mert a rendőrség valószinüleg ugy sem tudja megtenni.
Hozzászóló : aureus --------------------------------------------------------------------------------
29.08.2007, 15:19 Potyautasok
Érdekes, hogy amikor Lopcsány Fletó meg a bandája a TB potyautasokról ugat, miért nem említi meg ezt az össze-vissza szaró, dologtalan népséget ?
Hozzászóló : Takarodjatok_haza --------------------------------------------------------------------------------
29.08.2007, 15:07 Cikk...
A cigánybűnözéses cikket én is olvastam... azért voltak idők amikor tudták hogyan kell gyorsan és hatékonyan megoldani a problémát...
Hozzászóló : ember79 --------------------------------------------------------------------------------
29.08.2007, 15:03 És még....
Akkor ezek az "emberek" hol végezték el kis- nagy dolgaikat?? XXI.század? Segélyt külföldre, segélyt a romáknak. Mo.-nak ki ad ? Nekem ki ad, ha elveszítem munkám? Majd megyek én is lopni és leütni 200 Ft-ért a tisztességes embereket.
Hozzászóló : ember79 --------------------------------------------------------------------------------
29.08.2007, 14:38 Egyetértek
Nagyon helyesen cselekszik a Polgármester Úr! Munkanélüli? Akkor miért nem tud a saját portáján rendet rakni? Nincs ideje? Én csak akkor adnék nekik segélyt, ha jelentkeznének ezek az emberek közmunkára, illetve ha a ház körül mindent rendbe raknának. Ehhez a dologhoz semmi köze a pénznek. Egy seprűt és egy lapátot minden cigány megfoghatna. Ez nem újdonság, csak a cigányok számára SCI-FI. Nekem is van egy gyermekem, és nem biztos, hogy többet be tudunk vállalni anyagi okok miatt. Nézzétek meg a cigányokat! Öt- hat kis "rigóig" meg sem állnak, és az állam és a mi nyakunkba maradnak. Ne csodálkozzon senki, ha egy nap mi leszünk a kissebbség, illetve, hogy nincs pénz semmire. Csak így tovább Polgármester Úr, ha már elkezdte, csinálja végig!
Hozzászóló : intrikus --------------------------------------------------------------------------------
29.08.2007, 14:26 most olvastam
érdemes elolvasni... http://ciganybunozes.com/content/view/86/51/
Hozzászóló : intrikus --------------------------------------------------------------------------------
29.08.2007, 14:12 re killerke
Hát, ha hasonló jogokat követelnél.....kikiálltanának államellenesnek, és megnézhetnéd magad, onnantól egy perc nyugtod sem lenne, mint a Kurucinfo-nak. Ők is ki merik mondani a véleményüket, kapnak is eleget, mert a vélt(szerintünk maximálisan valós) cigánybűnözéssel mernek foglalkozni. Szerzek egy jó napot a mi polgármesterünknek, bemegyek segélyér, hadd nevessen egy jót....mert a magyarnak az úgysem jár, és ha már ott vagyok kérhetek egy kis aprópénzt is az emeleti fürdő tatarozására....szerintetek kapnék én valamit is?
Hozzászóló : czovek --------------------------------------------------------------------------------
29.08.2007, 13:42 greta01
Ezt mondom! Ezeknek a szarosoknak mindent lehet. Tuti, hogy nem fizettek érte! Mert niccs mibűl. Eevitte a gíp. Tényleg ez van: nem tudunk felpörögni, mert ami erőnfelüli pluszt megteremtünk, azt ezek milliárdos nagyságrendben csapolják meg. És ha kigondoltam, már kimondom: a jóisten b*ssza meg, hogy sokéve dolgozó emberek pénzét nem lehet 20-30 ezerrel megemelni a minimálbér szintről, hogy valamivel jobban éljen, mert kell a pénz - segélyre vagyis szeszes italra, gépre ezeknek. Mi zárkóztassuk fel őket anyagilag?! Minket az isten sem sz*r le, hogy él meg a dolgozó, durván alulfizetett többség. Ezek miért nem képesek rá? A sok balf*sz ennyire besz*ri, hogy ráfújnak, és már meg is ítéli a segélyt? Vagy még feljebb képtelenek átgondolni, hogy hogyan lehet talpraállítani az országot. Ha olyan kib*szottul egyenlőek a szaroskezűek, akkor álljanak már fel a mocskukból és velünk egyenlő szabályok alapján kapják a pénzt! Végre, hogy egy akadt egy polgármester, aki nem egy besz*ri alak!
Hozzászóló : pitu --------------------------------------------------------------------------------
29.08.2007, 13:37 Ma történt!
Egy cigány kislány ment be vérvételre előttem. Olyan 10 évesnek néztem. A nőiesség legkissebb formája nem látszott rajta. Gyerek volt. A nővér mondta 93-as születésű terhes, és megtartja!!! Miféle kultúráról beszéltek cigányok??? Milyen elfajzott ember képes közösülni egy gyerekkel? Ezt büntetni kell!!!
Hozzászóló : Killerke --------------------------------------------------------------------------------
29.08.2007, 13:33 csak úgy!
Akkor mostantól követelje mindenki azokat a jogokat, amik a cigányoknak járnak kimondva kimondatlanul. Nem tudom mit szólna a kormány.
Hozzászóló : greta01 --------------------------------------------------------------------------------
29.08.2007, 13:27 bocsánat
csak annyit szeretnék kérdezni, hogy kifizették a vizitdíjat és az oltóanyag árát? Mert amikor a családomban baleset történt, nem adtak tetanuszt a kórházban, nekünk kellett megvenni 1.400.- forintért, és azt adták be. Akkor hol is van az egyenlőség?
Hozzászóló : greta01 --------------------------------------------------------------------------------
29.08.2007, 13:21 kérdés
Csak annyit szeretnék megkérdezni, hogy kifizették-e a vizitdíjat és az oltószer árát? Mert amikor a családomban egy baleset történt, ki kellet fizetni a tetanusz árát, mert nem adtak!!!
Hozzászóló : ma_lac --------------------------------------------------------------------------------
29.08.2007, 13:17 Koszovó leszünk!
Sajnos pár évtized múlva túlszaporodnak minket ezek a genetikai selejtek (akiket egykor elűztek Indiából - ugyan miért?), aztán megnézhetjük magunkat. Ha ötszáz év kevés volt nekik a beilleszkedéshez, akkor jóra nem számíthatunk. Sajnos a cigány ma tabu, úgyszólván mindent megtehet, mint egykori hazájában a szent tehén! Demokrácia, közteherviselés - csak lózungok minálunk. A cigányt nem ok nélkül utálja mindenki. Élősdi, állatokat megszégyenítően igénytelen életvitele mindig és mindenhol visszatetszést fog kelteni. Csak a döglött cigány a jó cigány! (Nem a vakvilágba fröcsögök, a párom gyógypedagógus, tudok tízéves gyilkosról, naná, hogy szabadlábon, naná, hogy fog ő még embert ölni! Egy áldemokrata álhumánus országban megteheti! Szórakozik is kedvére!) Amíg valaki a huszonegyedik században a saját mocskában fetrengve, betegségeket terjesztve csak követelőzni, bűnözni tud és a rendet tenni akaró polgármestert fenyegeti, addig csak a sortűz lehet a tárgyalási alap az ilyenekkel szemben. Aki nem hiszi, aki mást mond, költözzön közéjük, majd ráébred, ha mindenét ellopták, tönkretették, macskáját megették, tízéves lányát megbecstelenítették. A kevés normális civilizált cigány szégyelli őket legjobban.
Hozzászóló : Molotov --------------------------------------------------------------------------------
29.08.2007, 13:15 MEDDIG TÛRJÜK MÉG ???
HA MEGSZÜNTETNÉK A SEGÉLYEZÉSÜKET, AKKOR A SZEMÉLYI JÖVEDELEMADÓT NULLA SZÁZALÉKRA LEHETNE CSÖKKENTENI !!!
EZÉRT DOLGOZUNK ???
Hozzászóló : Molotov --------------------------------------------------------------------------------
29.08.2007, 13:14 meddig tűrjük még ???
HA LEÍROM A CIGÁNY SZÓT, MÁR NEM JELENIK MEG A VÉLEMÉNYEM ???
Hozzászóló : Molotov --------------------------------------------------------------------------------
29.08.2007, 13:13 a mobil wc-is megtelik egyszer, :)
SZEGÉNYEK NEM KAPNAK SEGÉLYT, AMÍG NEM TANULNAK MEG WC-BE SZARNI !!! MEKKORA TRAGÉDIA, EZ KÉSZ RASSZIZMUS !!! A SZEMÉLYI JÖVEDELEMADÓT NULLA SZÁZALÉKRA LEHETNE CSÖKKENTENI,HA MEGSZÜNTETNÉK A HULLADÉKOK SEGÉLYEZÉSÉT !!! MIÉRT FIZESSÜNK MI ADÓT, HA AZ A TETVEK SEGÉLYEIRE MEGY EL ??? MIÉRT NYALJA A KOMÁNY A SZAROS SEGGÜKET ??? AZÉRT ÉLÜNK, HOGY FIZESSÜK AZ ADÓKAT ??? AZÉRT ÉLÜNK ÉS DOLGOZUNK, HOGY ŐK KOSZBAN, MOCSOKBAN HENYÉLJENEK ÉS PANASZKODJANAK, HOGY AZÉRT KEVÉS A SEGÉLY, MERT A LUSTA MAGYAROK NEM DOLGOZNAK ELEGET !!!
MEDDIG KELL EZT MÉG ELTÛRNÜNK ????
Hozzászóló : Takarodjatok_haza --------------------------------------------------------------------------------
29.08.2007, 13:05 Cimlap...
Most láttam egy újság címlapján... nem idézek mert egy szót átírtam... AZ ORSZÁG AZOKÉ LESZ AKIK TELESZÜLIK...
Hozzászóló : czovek --------------------------------------------------------------------------------
29.08.2007, 12:45 gárda
Látszik, hogy aki gárdára esküszik, egy-két dolgot még nem ért meg. Az persze nem úgy van, hogy az ember betervezi, hogy elgázoltatja magát egy autóval, de velem megtörtént. A helyszínen nem éreztem semmit. Valami hihetetlen gyorsan csapodik ide-oda az ember és olyan erővel, ami nem úgy megy, hogy ide támasztok ellen meg oda. Azt mondta az orvos utána egy héttel, hogy jó, hogy ennyire edzett vagyok, mert nem értem volna túl. Utána éreztem, milyen rohadt jó volt, meg a 7 öltéssel körbevarrt szemem stb. A lényeg: verekedés közben még a fatális sérüléseket is alig érezni. Szóval, akit már vertek, nem lehet megfélemlíteni, mert alig érzel valamit a verésből, csak majd később. A másik: nem bábu senki. Ha a szaroskezű bandát elkezdik megagyalni, arra az lesz a válasz, hogy izomból, rutinból úgy szúrnak le 1-2 magyarot, ahogy nem szégyellik. Másrészt ha a szaros kezűek féltik az életüket, egy-két gárdistának action közben nagyon fel kell kötnie a gatyát, mert azok sem fognak cicázni. Szép álom olyanoknak, akiknek a klaviatúra meg a Winchester-hiba az élet legkeményebb kihívása.
Hozzászóló : Takarodjatok_haza --------------------------------------------------------------------------------
29.08.2007, 12:27 ..
?
Hozzászóló : Igazi_Magyar --------------------------------------------------------------------------------
29.08.2007, 12:26 -
Hát gyerekek..azért Én megkérdezném magyar_magyartól hogy ha már annyi mindene van, akkor egy helikoptere nem lenne véletlenül? Mert akkor lehetne permetezni a cigányokat, mint tavasszal a szúnyogokat :-)Így előbb vagy utóbb, de elpusztulna az összes.
Hozzászóló : Takarodjatok_haza --------------------------------------------------------------------------------
29.08.2007, 12:26 Szép történet...
Egy szép napon mikor már hunok megunták, a sok kidobott pénzt, hogy az állam ennyi segélyt ad az ő pénzükből a senkiházikissebségnek, kis csoportok kezdtek szerveződni... először csak 10-20 fő, majd 46-56 fő... majd egyre és egyre több... Csodálatos elfoglaltságot találtak ki maguknak... Mikor kedvük ugy tartja üsszeverbúbálódnak és elindulnak... a hosszú útra... belátogatnak egy-két faluba és ütnek néhányat a nem kívánatos népeken... kezeket törnek, lábakat törnek... szórakoznak kicsit, és hogy-hogynem, a törvény szemethuny tetteik felett... mert mindenki érzi éz most jó és ennek kell történnie... Szép álmokat...
Hozzászóló : Matth --------------------------------------------------------------------------------
29.08.2007, 12:22 Pff
Jaj nagy magyarok...Hagyjuk már a dolgot...Azért lenne mit tanulni a cigóktól is...Köztük legalább van összetartás, nm úgy, mint köztünk...Ha + oalyan igénytelenek, h egy szar kerti budijuk sincs, akkor fulladjanak bele a saját szarjukba, nm kéne, h izgasson senkit...De hát kemény a magyar...Miért nm rak rendet ott a balfasz gárda???:)Nevetséges az egész, mind 2 oldalról...:)
Hozzászóló : aureus --------------------------------------------------------------------------------
29.08.2007, 12:18 Segíly
Bezzeg most hogy kilátásba helyezte a polgármester úr, hogy budi nélkül nincs "segílyke" ( micsoda szörnyűség !)mindegyik vinnyog, hiszen hogy fognak így játékgépezni meg berúgni !!
Hozzászóló : gepetto --------------------------------------------------------------------------------
29.08.2007, 12:13 hajrá polgármaster
Hajrá polgármester, szurkokunk neked!!!!!!! Sajnos nem fog menni máshogy , mert a cigányok jelentős része csak a jogaival van tisztában, -- de azzal nagyon-- a kötelességeivel nem.
Hozzászóló : Takarodjatok_haza --------------------------------------------------------------------------------
29.08.2007, 12:13 kissebség...
Sajnos pár év múlva (ha nem már most) mi magyarok leszünk a kissebség... ha nem teszünk vmit...
Hozzászóló : kocsog76 --------------------------------------------------------------------------------
29.08.2007, 12:10 PUSZTULJON A ROMA!
BEZZEG HA ÉN A FEHÉR GYEREKEIMMEL ÉLNÉK ILYEN KÖRÜLMÉNYEK KÖZÖTT, MÁR RÉG ELVITTE VOLNA ŐKET A GYÁMHATÓSÁG!
Hozzászóló : Igazi_Magyar --------------------------------------------------------------------------------
29.08.2007, 12:06 magát magyarnak képzelő cigánynak!!
Na ide figyelj te semmire való!
Jobb lenne ha ahelyett hogy itt vered magad, elmennél dolgozni. Mit képzelsz te magadról hogy ócsárolod a magyarokat, azokat az embereket, akiknek a pénzükből neked is meg az olá cigány pajtásaidnak is budit csinálnak meg oltást adnak hogy ne egyen meg benneteket a kosz. Egyébként, nincs egy értelmes hozzászólásod a témához, csak nagyképűsködsz, hogy neked ez van meg az van...Hiszi a piszi meg aki elhiszi :D Állítsd le magad, és menj el dolgozni, ne a gép előtt ülj. ÉS NEM A TIÉD AZ UTOLSÓ SZÓ ADDIG AMÍG EGY DARAB IS VAN BELŐLETEK MERT TI VAGYTOK A KISEBBSÉG ÉS NEM A MAGYAROK!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Hozzászóló : czovek --------------------------------------------------------------------------------
29.08.2007, 12:01 A szaros kezűek varázsa
Ebben a mobilbudi dologban tényleg az a legszebb, hogy állandóan megy "a kp-i meg a helyi költségvetésből nincs pénz se erre se arra pénz"-duma. Ha egy korrekt ember aug.20-án mobilbudit vesz igénybe, fizessen. Ezeknek meg oda is viszik ingyen és bérmentve! Hát mi megy itt már évek óta?! Azért mert ezt velünk el lehet játszani? Az embrek nagyrésze minimálbér körüli pénzből él, lekapják az adóját, hogy legyen miből segélyt adni azoknak, akiket úgy állít be gyakran a sajtó, hogy néha már az az érzésem, hogy szinte már nekünk kell felzárkóznunk hozzájuk! Hozzájuk! Megy a segély, aztán jön hétfő esténként a jelentés, hogy a segély kiutalása napján szeszesital vásárlásra költöttek jelentősebb összeget, majd x-be belekötött, y-t szóváltás után leszúrta... Ezért kapnak minimálbért egy csomó ember, mert nekik kell szűkölködni, hogy az ajnározott szaroskezűeknek legyen fedezete szeszesital vásárlásra?! Pesrze, a sajtónak ez jó buli! Nézzétek meg, kb. 160 hozzászólás. Többi témát meg le sem szarjuk. Nagy üzlet ez a szaroskezű banda a sajtónak! Tuti érdeklődés, hogy már megint mi az úristent csináltak az ajnározott szaroskezűek? És amíg rájuk figyelünk, tőlük tartunk - addig fel sem tűnik a terven felül is elb*szott inflációs ráta meg kenőpénz (ami nemszáraz, nemdolgozó kézbe dukál).
Hozzászóló : aureus --------------------------------------------------------------------------------
29.08.2007, 11:56 Kis színes
Egy kedves ismerősöm, azon a környéken dolgozott családsegítőként, és a cigányok elmondták neki, azért van annyi kutya minden udvaron ( természetesen egy falat ennivalót nem kapnak, se oltva nincsenek) mert azok eszik meg a rengeteg szart az udvaron. Döbbenet hogy mennyire primitívek ! Ezekhez képest a Neander-völgyi ösember egy piperkőc angol lord lehetett !!
Hozzászóló : magyar_magyar --------------------------------------------------------------------------------
29.08.2007, 11:51 ENYÉM AZ UTOL$Ó $ZÓ
NAH ENNYIT ÉRTEK $EMMIT $E EZEK VAGYTOK $ENKIK C$SAK MO$CKO$$ZÁJÚ $ENKIHÁZI TRÓGEREK AZ ÉN $ZEMEMBEN TI MAGYAROK NEM VAGYTOK EMBEREK MERT A CIGÁNY$ÁG $ZEME ELÖTT NEM TUDOD ELMONDANI A VÉLEMÉNYED HANEM EL$ZALAD$Z A RENDÖR$ÉGHEZ HOGY JAJ MEGVERTEK RATYIK VAGYTOK !!! KOCC
Hozzászóló : Saci --------------------------------------------------------------------------------
29.08.2007, 11:46 WC
Szerintem a mai világban alap egy Wc és nem csak úgy a földre csinálni, mint a tyúkok a tyúkudvaron. Ezek tényleg annyira igénytelen egy népség, hogy ezek még erre sem képesek, hogy ezt felfogják, hogy a saját környezetüket szennyezik ezzel, hogy még egy WC-t sem képesek csinálni. Bár én nem csodálkozom rajtuk, én még nem sok értelmes cigányt láttam - tisztelet a kivételnek -. Eleve a gyerekek is ebben nőnek fel, mit lát az a gyerek is egy ilyen családba, majd megy a városba, rájön a hasmars, lecsücsül a járókelők közzé és elvégzi a dolgát, neki ez természetes. Soha nem fognak megváltozni, soha.
Hozzászóló : Dicsak --------------------------------------------------------------------------------
29.08.2007, 11:43 HA hahahaha
Remílem jó nadzs kontínert hozato ide öcsém és jó nehezet, lesz mit elvinni a vasasho. Köszi öcsém a segítséget. U.I: azért beleszarok mielőtt leadom a vasasnak.
Hozzászóló : Tybs --------------------------------------------------------------------------------
29.08.2007, 11:28 Hááát....
Az az igazság, hogy tulajdonképpen nem ők a hibásak. Kb. a 60-as évekig cigánytelepeken laktak, és kevesen voltak. Nekik az az élet megfelelt. Csináltak ezt - azt seprűt meg vályogot meg teknőt, edényt foltoztak, övcsatot, stb. Volt egy vajdájuk is, akit tiszteltek. Apám mesélte, hogy gyerekkorában nyugodtan be lehetett menni a cigánytelepre, még emlékszik hogy többször küldték őt is ezzel-azzal. Tehát egy kisgyereket egyedül !!! És soha eszébe sem jutott hogy valaki bántani akarná. Határozottan emlékszik arra is, hogy lopni sem loptak. Ha mégis, a vajdát kellett megkeresni, és az intézkedett. Ja, és nem azért volt cigánytelep mert valaki odatette őket vagy elkülöníteni akarta volna, hanem mert ŐK akartat ott és úgy élni. A baj ott kezdődött, mikor a Kádár rendszerben kitalálták hogy ez mostantól másképp lesz. Erőszakkal elköltöztették őket a durándákból, de visszaköktek. Erre ledózerelték, már nem volt hova visszaszökni. Kiszakadtak a környezetükből, de amihez értettek, amit tudtak volna csinálni arra a városok központjaiban nem volt igény - mert a többséget oda költöztették, nagy okosan gondolván: ott hamarabb urbanizálódik. De ott mást nem tudott csinálni, mint lopni. Később rabolni is. Nők mentek prostinak, virágzó iparág indult. Ez így nem jó - gondolták - adni kell nekik valami segélyt, akkor talán kevesebbet fognak lopni. Nem így lett, de a pénz már jár. Utána egy másik nagyokos kitalálta hogy a gyerekek után kapjanak pénzt mert fogy a népesség. Erre persze iszonyú szaporodásba kezdtek, és ez most már igen nagy anyagi gond az egész országnak. Egy biztos, a jelen helyzetben már nagyon nehéz bármit is csinálni. Talán az egyetlen járható út lenne, ha gyermek után pénz alanyi jogon csak 2 gyermekig járna, onnantól csak adókedvezmény, de az annyi, hogy aki dolgozik, annak érje meg akár 10 gyereket is felnevelni. Könnyű persze ez sem lenne, mert a bűnözés nagyon megugrana. De még akkor is arrafelé kellene haladni, hogy mindenki tudomásul vegye, ingyen nem jár semmmi.
Hozzászóló : jade28 --------------------------------------------------------------------------------
29.08.2007, 11:18 egy Mihálydiban lakó nő
Üdv mindenkinek! Olvasgatom itt a hozzászólásokat és az amúgy is csurdultig telt poharacskámba mégtöbb csepp került. Tisztelt fanatikus romavédő! Első sorban kikérem mindenki nevében a lealacsonyítást, amivel a gürcölő magyarokat illeti! Értelmes ember, függetlenül attól, hogy milyen származású, nem mocskolódik így. Másodszor: ami mindenkinek szól, magyar ember között is találni olyat, aki miatt szégyenkezhetnénk és persze ismerek olyan roma embert is, aki tisztességesen dolgozik és nem a segélyből akarja eltartani a családját, sőt van olyan fiatal roma is, aki főiskolát végez. Minden tiszteletem az övék, de sajnos ők vannak minimális aránybam. De aki a mellkasát döngeti, és annyira védi a romatársait, és aki annyira büszke, hogy a dolgozó emberek nehezen megkeresett pénzéből él, annak itt egy pirinyó momentum: annak idején, mikor az önkormányzati választások zajlottak, a rengeteg Mihálydiban élő roma közül, csak 1-2 család kivételével az ÖSSZES(!!!!!) magyarnak vallotta magát. Ily módon én rögtön megfosztottam volna minden nemü, kissebséginek járó juttatástól. A mihálydi magyarok most még hallgatnak, de volt idő, mikor már kiborult a bili. Fekete ruhás emberek jöttek és ....a lényeg, hogy hetekig nem lehetett látni a bajkeverő romatársaságot. Jelzem, én azt vallom minden ember egyenlőnek születik, csak az kérdés ki aljasítja le magát. Minden embercsoportban van ilyen, függetlenül attól, hogy fekete, fehér, barna, sárga, zöld vagy kék. Tehát ez volt az én személyes véleményem ami első volt és utolsó. LEGYETEK JÓK! (Azoktól, akikben egy helyesírási géniusz veszett el, elnézést kérek az esetleges hibákért!)
Hozzászóló : colosseo --------------------------------------------------------------------------------
29.08.2007, 11:09 ugyanígy van a vezetéssel
A szdsz-es javaslatú törvény szerint az is vezethet autót, aki a 8 elemit nem tudta elvégezni, ennek ellenére a legtöbb oktató cégnél nem vállalnak ilyen tanulót!
Az ember csodálkozik, hogy Oroszországban pottyantós budi van, hogy az EU-s Romániában a falvakban még mindig az udvaron van a budi, és az ember hazajön, erre látja hogy az EU-s Magyarországon van ahol még budi sincs, hanem az udvarra szarnak az emberek! Bocs, cigányok.
A polgármesteré minden elismerésem! Okos és bátor ember! Ilyen polgármester kellene Hajdúhadházra is!
Hozzászóló : grafitmacska --------------------------------------------------------------------------------
29.08.2007, 11:08 hihetetlen
Hihetetelen, hova tudnak emberek süllyedni....
Hozzászóló : CUCS --------------------------------------------------------------------------------
29.08.2007, 10:47 CUCS
Én már csak egyet várok,de nagyon.. a jan.1-ei schengeni csatlakozást.. a drágalátos cigányainknak irány Nyugat-Európa,Ausztria,vagy a szlovákiai testvéreik,útlevél,határellenőrzés nélkül...
Van ám haszna az EU-nak is :)
Hozzászóló : Nyeg --------------------------------------------------------------------------------
29.08.2007, 10:43 pénzt ezeknek?!
Arra lennék kíváncsi, hogy miért kell pénzt adományozni olyan embernek, aki még arra is lusta, hogy dolgozzon vagy hogy rendet tegyen a saját portáján?!
Adományozzanak az ilyen lusta, semmirekellő cigánynak 4-5 ásót! Ásson magának egy pöcegödröt, a tetejére meg építsen fából budit! Ehhez nem kell nagy tudomány, ideje meg úgyis van, mert nem dolgozik egyik sem.
Mobil WC meg fél millió forint?! Mire?! Azért mert lusta és inkább maga alá "ürít"?...nevetséges.
Teljesen egyetértek a polgármesterrel. Még jól meg is büntetném, amelyiknek nincs illemhely a portáján vagy a házban.
2007-et írunk, ezek meg a ker végébe szarnak...cigányok
Hozzászóló : csaj01 --------------------------------------------------------------------------------
29.08.2007, 10:01 -
Amúgy....a nagy "vezéreteknek", Győzikének is csak a pofája tud járni, amikor a lámpánál oda léptek hozzá akkor ő sem tudodd arcoskodni, csak sírni hogy jajj jajj bepukkant a szemem, aztán szaladt a rendőrséghez ő is... Ti sem vagytok olyan nagyok nehogy azt higyjétek.
Hozzászóló : ciryboy --------------------------------------------------------------------------------
29.08.2007, 09:57 szép környék
Hivatalos ügyekben 1.5 évig jártam hetente a cigánytelepeket, így nyogodtan kijelenthetem:a piricsei, az ópályi cigánytelep után a nyírmihálydi viszi a prímet, ami nagy szó.Voltam olyan ajtó nélküli házban, ahol az ajtók(2db) is be voltak törve és a padló föld volt.Ez egy szimpla földkunyhónál meglepő lenne de ez téglaház volt amit sikeresen lelaktak.Még a megjelenő szomszéd cigó is azt mondta:"Nézze má' hogy élnek ezek!"
Hozzászóló : snauci0110 --------------------------------------------------------------------------------
29.08.2007, 09:21 roma-cigány
Az idézet tényleg jó, de a vér nem vállik vízzé és a munákoz is úgy állnak, hogy más is odaférjen, de szájuk a legnagyobb. Ezt tapasztalatból, napi élményeimből tudom.
Hozzászóló : anya30 --------------------------------------------------------------------------------
29.08.2007, 09:07 igen
Intrikus, gratulálok ehhez a pár sorhoz, kár hogy akiknek szól, nem olvassák. De eljön az idő, amikor az internetet is megkapják ingyen.
Hozzászóló : Cangaa --------------------------------------------------------------------------------
29.08.2007, 08:10 intrikus
Szép idézet, ennél jobban le se lehetne írni a mai cigányságot!
Hozzászóló : intrikus --------------------------------------------------------------------------------
29.08.2007, 07:54 most olvastam
...és egyetértek vele.....
Utállak! Ez az ÉN véleményem. Nem a bőröd színével van a bajom. Az életeddel. Tele vannak veled a börtönök. Ellopod, amiért megdolgoztam. Bántasz engem, bántod a gyermekemet. A feleségemet molesztálod. Büdös, mosdatlan vagy. Ha visszaütök, ha véleményt mondok, meghurcolnak. Benne leszek a tévében, hogy rasszista vagyok. Pedig nem azt utálom, aminek születtél. Azt utálom, ami lett belőled. Ha a vonaton mellém ülsz többedmagaddal, félelem és undor fog el. Nem tudsz emberek közt viselkedni. Ha tudnál, lenne munkád is. A jogaiddal tisztában vagy, de a nevedet nem tudod leírni. Folyamatosan segítő jobbot nyújtunk neked, de kihasználsz. Csak a segélyt látod. Nem is akarsz több lenni, mint ami vagy: Cigány. Cigányból csak akkor lesz roma, ha megtanul EMBERKÉNT ÉLNI!!!! Van belőled néhány, akiknek sikerült. Mert ő is akarta. Én őket hívom romának. És elismerem őket. És szívesen dolgozom velük. De téged megvetlek. Azt akarom, hogy elmenj!"
Hozzászóló : magyaradofizeto --------------------------------------------------------------------------------
29.08.2007, 07:08 fertőtlenítés!!!!
1 liter Hypó kb.40 Ft Ennyire azért futja még a segélyből is hetente!!!
Hozzászóló : sjbee --------------------------------------------------------------------------------
29.08.2007, 02:03 komolyra fordítva
Na, akkor ezt az utolsót visszavonom. Most tényleg nem kötözködni akarok, de megkérdezhetem, h mivel foglalkozol, h akkora ház + ilyen fűtési rendszer? Ha tippelnem kellene és tisztességes munkával keresed a kenyered, akkor sztem építési vállalkozó vagy. De lehet nagyon mellényúltam. Egyébként meg az irigység minden emberben megvan.
Hozzászóló : magyar_magyar --------------------------------------------------------------------------------
29.08.2007, 01:49 sjbeeeeee
Az a magyarok baja hogy irigyek ELMONDOM NEKED TE NAGYON OKOS HOGY 350 méterre furtak le a ház alá hogy letegyenek 3 nagy csövet Mivel a ház nem kicsi hogy 1 furat elég lett volna és ebben a házban nem kell szellőztetni továbbá kéménydijat se kell fizetni mivel olyan nincs nekünk Továbbá azt is leirom neked hogy gázfütés helyett igy jobban járok csak a titászhoz kellett menni meg a környezetvédelmi és vizügyhöz engedélyeztetni ami maga több időt vesz igénybe mint ahogy egy házat felhuzol Szóval ne nézz le 1 cigányt sem
Hozzászóló : sjbee --------------------------------------------------------------------------------
29.08.2007, 01:46 helyesírás: 1-es
ki sem javítottam, h a fűtött az hosszú űűűűűűű Valamint a hűtött, szintén hosszú űűűűűűűűűű Na mostmár tényleg tudsz helyesen írni. Jóccakát, majd holnap elolvasom a választ.
Hozzászóló : sjbee --------------------------------------------------------------------------------
29.08.2007, 01:42 jóccakát
"Már akkor földhővel fütött-hütött lakásban laktam mikor azt se tudtad létezik" Kis barátom, már ne is haragudj, de még az előbb neked a geotermikus energia az napenergia volt. Aztán finoman felvilágosítottalak, h ez biz a földhő. És akkor most itt próbálsz nagyzolni a medencével? Azt sem tudod már hol jársz, olvasd vissza inkább magad, mert megjegyezni úgy látszik nem tudod.
Hozzászóló : magyar_magyar --------------------------------------------------------------------------------
29.08.2007, 01:32 sjbeee
Eridj ügyvédnek és ha szükséged van tanácsra-adok nem zavarodott vagyok hanem eredeti skrizofén muhaha de ennek van egy előnye nem vagyok beszámitható hosszú iiii és stb
Hozzászóló : magyar_magyar --------------------------------------------------------------------------------
29.08.2007, 01:27 cigányka
Már akkor földhővel fütött-hütött lakásban laktam mikor azt se tudtad létezik--hacsak nem te hoztad be magyarországra Tehát én a helyedben nem aggódnék a számlám miatt mivel akkor is hüsölök és fürdök mikor te a vizdijért aggódol mert elárulom neked nem csak házba való hanem a medence körüli gondom sincs nem kell 3 hónapig használni, hanem télen-nyáron mig te a strandra mégy uszni---muhahaaaaaaa
Hozzászóló : sjbee --------------------------------------------------------------------------------
29.08.2007, 01:26 idióta
Ezt a hozzászólásodat felhasználhatod a bíróságon, mint a zavarodott elmeállapot bizonyítékát. Rasszista mi? Egyébként nincs kivel beszélnem, mert hülye vagy mint a sötét éjszaka. Ez már számomra tény.
Hozzászóló : magyar_magyar --------------------------------------------------------------------------------
29.08.2007, 01:19 MÉG CIGÁNYKA
Tudod mi az a geotermikus energia? Na lopjad te is a napot -ki mondja hogy nem teheted? Eridj utána a rendőrségre aztán jelents fel--de enyém a szajré-tiéd a balhé-- IJJJJAJJJJJJJ még diszkriminációóó vakációznak az ezzel foglalkozók-és tudod honnan tudom? Különben nem irhatnátok ilyen rasszista hangvételü irásokat ha nem lopnák a napot És még hová mégy? Takaritani a kult?
Hozzászóló : sjbee --------------------------------------------------------------------------------
29.08.2007, 01:18 magad járatod le Gazsi
"geotermkus energiát használok tehát a napot is lopom" Geotermikus energia az föld energia te észlény. A geo mit jelent te. Gondolkozzál már, mer a lopáshoz nem árt egy kis ész is, különben a kaptárban menni fog a seggbe pacsi.
Hozzászóló : magyar_magyar --------------------------------------------------------------------------------
29.08.2007, 01:13 CIGÁNYKAA
Van egy sült bolond aki te vagy és nem tudod hogy az internetet is lopni lehet? Sőt a számitógépet is.Nem csak az áramot DDDDDDDDDD NA ezért amiért ilyen tudatlan vagy elmondom neked hogy geotermkus energiát használok tehát a napot is lopom és a te energiádat is DDDDDDDDDDDD
Hozzászóló : sjbee --------------------------------------------------------------------------------
29.08.2007, 01:10 te Gazsi te
"vagy apád esetleg erőszakot tett rajtad-és esetleg cigány volt? " Nem értem, ez biztos valami cigány szokás lehet. Na ménjél szépen alukálni, mer még kikapcsolják az áramot nálad. Ha én fajgyűlölő vagyok, akkor te is az vagy Gazsi. Megyek is mindjárt feljelentelek, ez diszkrimináció, meg szocpolitika, meg különben is, mi folyik itt Gyöngyösön? Na eredj aludni!
Hozzászóló : magyar_magyar --------------------------------------------------------------------------------
29.08.2007, 01:08 Jó éjszakát mindenkinek
Unalmasak vagytok már eleget fárasztottatok tehát megyek aludni.Majd holnap hozzatok erősítést mivel ha kipihentem magam és leraboltalak benneteket azután agyilag is tönkrementek ha x-el irok sz helyett.Mivel a felsőbbrendű lényetek csak az ilyet veszi észre DDDDDDDDDDDDDDDDD ADDIG IS EL NE FELEJTSÉTEK LEHUZNI MAGATOKAT A WC-N ÉS DOLGOZNI---MERT MEGYEK A SEGÉLYÉRT---AMIÉRT TI DOLGOZTOK MUHAHHHHHHHHHHHHAA
Hozzászóló : ferike49 --------------------------------------------------------------------------------
29.08.2007, 01:04 cigányka
Azt hittem már,hogy a rajkók lassan tekerték a sárgára festett lopott "biciglit", és a dinamó nem adott elég áramot a net-hez.De látom,hogy sikerült hozzá áramot lopni !
Hozzászóló : magyar_magyar --------------------------------------------------------------------------------
29.08.2007, 01:01 Vagytok még???
Aki itt gyalázkodik holott a másikról semmit sem tud, az semmivel sem különb mint az a majom aki Darwin elmélete szerint lejött a fáról és attól származik. De jót nevettem rajtatok ennyi elszállt ok nélküli hülyét rég láttam,aki felsőbbrendü lénynek képzeli magát!!!!!MUHAHAHAHA Csak egy baj van-zhukelek vagytok--vagyis kutya /és amelyik kutya ugat-az nem harap/és SJBEEE neked csak szád van nem tehetséged-nagyon el lehettél nyomva gyerekkorodban hogy itt éled ki a fajgyülöleted....vagy apád esetleg erőszakot tett rajtad-és esetleg cigány volt?
Hozzászóló : sjbee --------------------------------------------------------------------------------
29.08.2007, 00:51 méghogy helyesen!!!
Te Gazsi, idéznélek: "Magyarul is értek és helyesen is tudok irni ami rólad nem mondható el."
Nyelvtanóra: ÍRNI: hosszú ÍÍÍÍÍÍÍÍÍ AMI elé vesszőt tenni, nem elhagyni Na mostmár tényleg tudsz helyesen írni
Hozzászóló : ferike49 --------------------------------------------------------------------------------
29.08.2007, 00:49 Cigányka
Ki vagyok? Ellentétbe veled,én MAGYAR vagyok,Te pedig csak 1 élősködő cigány fajzat !Csá...
Hozzászóló : magyar_magyar --------------------------------------------------------------------------------
29.08.2007, 00:44 Ferikeeeeeeeee
Magyarul is értek és helyesen is tudok irni ami rólad nem mondható el. Nem csak cigányul tudok hanem beszélek angol-angolt nem amerikai angolt és németet továbbá oroszul és ukránul. Mivel a családfát ukránokkal is kellett 10 évvel ezelőtt szaporitani ahogy mondanád... Tehát te k vagy? és mennyit érsz? Mert ahány nyelvet beszélsz-annyi embert érsz.És ne vagánykodj mert te kislány vagy MUKHAHAHAHA
Hozzászóló : sjbee --------------------------------------------------------------------------------
29.08.2007, 00:41 hé Gazsi
Tévedsz Gazsi, tudjuk h te vagy
Hozzászóló : magyar_magyar --------------------------------------------------------------------------------
29.08.2007, 00:38 83 HOZZÁSZÓLÁS VOLT-MOST126 VAN
TUDÓSITÁS!!! Tehát ott jártam, hogy ennyit értek a nagy okoskodásotokkal.Ugy felturbóztam ezt az oldalt és most mivel egy nagyon müvelt magyar emberek vagytok leálLtok vitatkozni gyalázkodni egy müveletlen cigánnyal DDDDDDDDDD. Holott szerintem azt se tudjátok ki vagyok
Hozzászóló : ferike49 --------------------------------------------------------------------------------
29.08.2007, 00:38 Cigány-cigány
Ja,és fiú sem vagyok.A cigány lányok öltöznek Húsvétkor fiúnak,és locsolkodnak apró pénzért,alamizsnáért.Ennyit értek: SEMMIT?ALJA NÉP !
Hozzászóló : ferike49 --------------------------------------------------------------------------------
29.08.2007, 00:32 cigány-cigány
én nem tudok cigányul,mivel nem vagyok cigány.Te nem tudsz magyarul,mivel NEM VAGY MAGYAR! Csak élősködő ! Ennyi.
Hozzászóló : csab3421 --------------------------------------------------------------------------------
29.08.2007, 00:28 magyar_magyar
Mintha kicsit kezdenél ideges lenni nem?...nembaj ez van el kell fogadnod h lassan féregírtás lesz és akkor véged. MUHAHA
Hozzászóló : magyar_magyar --------------------------------------------------------------------------------
29.08.2007, 00:27 TE FERIKE HABARÉK
TANULJ MEG ELÖSZÖR CIGÁNYUL UTÁNA DUMÁLJ ITT UTÁNA LEGYEN NAGY A SZÁD MIT VAGÁNYKODOL TE RATYI !!! AZ NEM HASSZ MORE KÁR URISTEEENN AZT A CSUNYA MAGYAR FEJEDDDD NEKEM NE BESZÉLJ ITT CIGÁNYUL A XAS MURO KAR AZ AZT JELENTI EDD MEG F... BIZTOS EZT KIABÁLTÁK NEKED FERIKE MIKOR A CSÖVÖN TÁNCOLTÁL MERT TUDNI ILLIK A FERIKÉRÖL HOGY ÉJSZAKAI MÜSZAKBA OLYAN MINT TERRI BLACCK ÁLRUHÁT ÖLTTT ÉS LOTYOSKODIK
Hozzászóló : ferike49 --------------------------------------------------------------------------------
29.08.2007, 00:23 cigány-cigány
HHASSZZMMOORREEE KÁR te feka vízhordócigu !A " hallod e,az úgy írandó,hogy hallod-e.Még az érettségiig sem tudtad magad felküzdeni?Te szegény szutyok !
Hozzászóló : sjbee --------------------------------------------------------------------------------
29.08.2007, 00:22 muhahahahahahaha
Ha mi nem leszünk, akkor ti egymást fogjátok felélni. Vadbarom, nézz már ki a fejedből, a cigányok 95 %-át mi tartjuk el, dolgozó magyarok. Kispajtás, te tényleg csak egy tizenéves afro vagy, de ha felnősz csak rosszabb lesz. Ha felnősz. Reménykedjünk...
Hozzászóló : intrikus --------------------------------------------------------------------------------
29.08.2007, 00:18 tedd magad helyre
...én még nem dolgoztam cigánynak napszámban.....de a cigány már lapátolta a trágyát a mi gyümölcsösünkbe, akkor ki kinek a cselédje? Szaporodjatok, sokasodjatok...és aztán majd nem lesz segélyke, mert a kevés magyar nem rátok fog keresni. Majd felébredsz, és rájössz, csak a vágyálmaidat hangoztatod itt....ami messze van a valóságtól. De vajon miért is megyek le egy iq-negatív szintjére....egy próbálok kommunikálni egy cigánnyal.... érv úgyis nuku tőle...csak a mocsok....ennyi elég is volt belőled...a fajtádból
Hozzászóló : intrikus --------------------------------------------------------------------------------
29.08.2007, 00:05 mikor
is mentek végre Hollandiába? Az utolsónak fizetem a kiutazási költségeit! Csak tudd, ott nem ajnároznak majd benneteket segéllyel, a városon kivül kaptok lehetőséget max 3 hónapra, hogy tanyázzatok, aztán mehettek tovább...
Kfj...olvasd vissza, mi sem a tisztességesekről beszélünk....szerinted magyar-magyar közéjük tartozik?
Hozzászóló : intrikus --------------------------------------------------------------------------------
29.08.2007, 00:00 csak kijött
...belőled a primitivség, és még Te tanitottad a többi hozzászólót jómodorra? Ezt tanultad a cigány édesanyádtól? Ennyit tanulhattál csak, az ocsmányság döl belölük, hangos tőlük az utca...lehet hogy Ti is ott káráltok közöttük? Te már a XXi.-dik század gyermeke vagy....Te itt szájkaratézol...de ha szembe jönnél az utcán, csúnyán néznék rád, szaladnál az ombudsmanhoz. És hogy jól aludj ma, én nem félek egy cigánytól sem, és nem is fogok! De Ti nagyon bátrak vagytok, ha jön egy kopasz motoros, visitva szaladtok...jájj egy szkinhed:D
Hozzászóló : kfj --------------------------------------------------------------------------------
28.08.2007, 23:59 cg
Ne csináljátok már ezt! KFJ néven írtam vmit, ami nem teljesen atökéletes megoldás, de közel áll hozzá! Erre Ti itt emberkedtek, két gyökérnek, akiket véletlenül beengedtek a Teleházba, ahelyettt, hogy közös ÖSSZEFOGÁSSAL, elvennénk tőlük a segélyt, és vagy eltávozásra. vagy elmenekülésre, vagy elmúlásra bírnánk őket, 1-2 ember beszólása itt a szonon célt nem ér, de a nemzeti összefogás igen! Nekem a dolgozó és becsülete Romák ellen n incs kifogásom, de azokat akik veszélyeztetnek minket Ukrajnában rettegésben tartják!!!! Akkor mi kevesebbek vagyunk mint az Ukránok? Vagy igazából senkik vagyunk? Legyek MAGYARORSZÁGON én is ROMA, h nyugalmam legyen??? V MI? nem írnni, hanem lépni kellllll!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Hozzászóló : magyar_magyar --------------------------------------------------------------------------------
28.08.2007, 23:54 MOST FÁT VAGY ÁRAMOT VAGY EGYSZERE ?
DIK MOST MI FÁT LOPUNK VAGY DARVINOSKODUNK ÉS FELMÁSZUNK A FÁRAA URISTENNN MOST DÖNTSÉTEK MÁR EL AKKOR HOGY MIBEN VIGYÜK EL A BALHÉT IJAAAAAAAAAAA MINGYÁRT AZ LESSSZ HOGY ELKÖLTÖZÜNK OSZT HOLLANDIÁBA MEGG ELKÖTJÜKKK A BIOENGERGIÁÁÁÁTTTTTT
Hozzászóló : magyar_magyar --------------------------------------------------------------------------------
28.08.2007, 23:49 HALLOD FALUSIIII
TÁN NEM A SECURITY KFT BE VAGY MERT AZOK ILYEN NAGY KEMÉNYEKKKK :DDDDDDDDDDDDDDDDDDD IJÁÁÁÁÁÁÁÁÁ DIK MÉG ERDÖBBBEEEEEEEE MORE EZ NEM A ROOBIINNNNN HÓDDDDDDDDDDDDDDDDDDD
Hozzászóló : magyar_magyar --------------------------------------------------------------------------------
28.08.2007, 23:44 JOL VAN FALUSI
HALLOD A CIGÁNY BIZTOS NEM AZÉRT SZALAD EL MERT EGYEDÜL LOPJA A FÁT ÉS FÉL HANEM AZÉRT MERT OLYAN CSUNYA VAGY HOGY MEGLÁT ÉS A SZIVBAJ KERÜLGETI ÉS NE KEMÉNYKEDJ ANNYIT MERT ELOLVADSZ KICSIKÉM :D LÁTOM TE IS NAGYON KEMÉNYKEDNÉL CSAK TUDNÁM HOGY MIRE NA NE FÉLJ NEM AZ UTSZÁRA FOGUNK SZARNI HANEM A SZÁDBA REMÉLEM JOL KITUDOD NYITNI
Hozzászóló : intrikus --------------------------------------------------------------------------------
28.08.2007, 23:38 vagányság
Ha olyan klasszak a cigányok, akkor miért is csak csürhében támadtak pl. Szögi Lajosra...miért nem csak annak a kislánynak az apja, akivel a baleset történt? Miért is csak csoportosan nagy a szátok? Itt a faluban is csak csürhében mertek megszólalni, ha egyedül lopja a cigány a fát, csak rászólok, és eldobja, elszalad...mert csak csordában bátor... ezek vagytok ti...
Hozzászóló : magyar_magyar --------------------------------------------------------------------------------
28.08.2007, 23:32 JAJ DEVLAM JAJ DEVLAM
LASHI RATYI TE DEL O DEL !!! DEVLESA RAKHAV TUMEN ANDO LASHO SASTYIPE THAJ O LEGMAJLASHO MODOSA !!! ME ISKIRIJ TUMENGE KE ME DIKHAV HOJ KATHE SI NUMA BAREMUJESKO UNGRO MANUSHA SI. ME KODO GINDIJ HOJ KONGODI JEKHFORMA KATHE THAJ NUMA KATHE SI BARO MUJ BA KANA TUME ANDO TELEP SAN NUMA LOSHEN TAR THAJ CIPIN HOJ : JÁJ JÁJJJJ LE ROMALE MAREN MAN JÁJ JÁJ ZHUTIN MANGE
JO ESTÉT ADJON ISTEN ! MINDENKIT TALÁLJON AZ UR A LEGJOBB EGÉSZSÉGBEN ÉS LEGJOBB JOMODBAN ! IRTAM NEKTEK MERT LÁTOM HOGY ITT CSAK NAGYSZÁJU MAGYAR EMBEREK VANNAK. AZT GONDOLOM HOGY MINDENKI EGYFORMA ITT ÉS CSAK ITT NAGY A SZÁJ DE AMIKOR A TELEPEN VAGYTOK CSAK ELFUTTOK ÉS KIABÁLTOK HOGY: JÁJ JÁJ A CIGÁNYOK ÜTNEK ENGEM JAJ JAJ SEGITSETEK NEKEM
IME EZ A SZEMLÉLETÜNK ROLLATOK MAGYAROKROL ELFUTTOK ÉS UTÁNA MENTEK A RENDÖRÉSGRE HOGY HABI MI KÖTEKEDTÜNK :$ JAH ÉS HAD DÖNTSEM MÁR EL ÉN HOGY HOGYAN KIVÁNOM IRNI AZ SZ BETÜMET ÉS HA AKÁRKINEK AKÁRMI NEM TETSZIK AKKOR VAGY A MÁSIK SZEMÉBE MONDJA VAGY TARTSA MAGÁBA ENNYI ELÖRE IS KÖSZÖNÖM APRODOK !!! SEMMIVEL NEM VAGYTOK KÜLÖMBÖK MINT A CIGÁNYOK AKIK AZ UT KÖZEPÉRE ODAROTTYANTANAK SÖT IGAZATOK VAN NEM AZ UTKÖZEPÉRE KELLENE SZARNI HANEM A SZÁTOKBA :) IGAZ AM A SZAR SZERENCSÉT JELENT ÉS ÖRÜLJ NEKI H CIGÁNY SZARÁBA LÉPTÉL MORE :d
Hozzászóló : magyar_magyar --------------------------------------------------------------------------------
28.08.2007, 23:18 segélyyyyyyyyesssss lawrenceee
amugy látom hogy te is segélyen élsz mert még mindig a gép elött ülsz és nagyoskodolll mintha nem is tudom nem lenne jobb dolgod sötét van eredjj nyirni a füvetttt meg a kullt takaritsdd el mert nekem nincs idöm jah meg hozz cigit kincsemm jah és majd a mobil wc-et zárdddd le mert este a házadba végezzük a teendöinket köxxx ratyi :D
Hozzászóló : Mela --------------------------------------------------------------------------------
28.08.2007, 23:16 ki ez?
ki ez a szerencsétlen magyar-magyar?úristen,de rég olvastam ekkora balf... bohócot!!!!!!!!!!!!szegény nyomorult,ne szidjátok,sajnáljátok,egy szava sem igaz szerintem.szegény nyomorult,rajkó,milyen sz.. lehet tudnia magáról,hogy szart sem ér!!!!ezért írkál ilyeneket,úgyhogy ne válaszolgassatok neki,majdcsak megunja és ismét beáll a tükör elé otthon,s ott produkálja magát.
Hozzászóló : magyar_magyar --------------------------------------------------------------------------------
28.08.2007, 23:15 lawrenceeeeeeee
jah és ilyen stilussal amugy meg ilyen nagy ésszel hol a csudába doktoráltáll le amugy meggggg vagy tán vetteddd a piaconn drágám ? :D nem szégyen ez :D
Hozzászóló : intrikus --------------------------------------------------------------------------------
28.08.2007, 23:15 ehh..
magyar-magyar csak egy szájkaratés vagy, játszod itt az eszed, mesélek neked valamit a húsról... vetéskor a marhagulyást főztem az embereknek , bográcsban, azt mondja cigány napszámos, aki a vetőgéphez zsákolt, nem kér húst, mert nem szokott enni.... nahh, szerinted azért, mert vegetáriánus?... a lopott netes nyelvezetedből itélve..(mindenhová x-et teszel, oda is, ahová egyébként nem szoktak) az életkorod saccperkb 16 év, az élettapasztalatod egyenlő a nullával,és ha lovári nyelven beszélsz, lehet cigány vagy...lehet csak hallottad, de azon a szinten vagy már most, ahol Győzike vegetál, lesz ez még rosszabb is, az évek múlásával. Dicsekedni már megtanultál, azzal amit nem te szereztél... Lehet azért a nagy jólét nálad, mert apád a cigánysor uzsorása? Azért nem ártana magyarul is megtanulnod, írni is...ebben az országban még most az a hivatalos államnyelv. Cigányul fórumozz a Lungrodrom site-ján.
Hozzászóló : magyar_magyar --------------------------------------------------------------------------------
28.08.2007, 23:14 lawreencceeenekk
nah és az ilyen emberek miatt nem beszélik a cigány nyelvet mert olyan harminc évvel ezelött a cigányokat a magyarokkal még egy iskolába se iratták megvolt tiltva hogy a kulturájukat megosszák tovvább vigyékkk és a nyelvüket beszéljék olyan hülye vagy ezt se tudod okooossssssssssssss
Hozzászóló : magyar_magyar --------------------------------------------------------------------------------
28.08.2007, 23:13 lawrenceeeeeeeeeeeeeee
lawrenceee látom neked nagyon szomoru sorsod voltt nem elég hogy fajgyülölöööööö vagy olyan sötét vagy hogyha kutya lennél és ülve ugatnád a holdat mert azt hinnéd a holdat hogy jo sajtocska
Hozzászóló : magyar_magyar --------------------------------------------------------------------------------
28.08.2007, 22:42 APRODOK ÉS KÉMEK FIGYELEM !!!!!!!!!
TE VAGY MÁR EGY NAGY FORDITÓTEHETSÉG MINGYÁRT OLYAN KOMMENTÁRT IROK NEKED CIGÁNYUL HOGY EGY ÉVIG FOGOD FORDITANI HA NAGY OKOSNAK HISZED MAGAD AKI MINDEN FORDITÁST TUD MENJ LÉGY OLY KEDVES ÁLLJ BE ÉS VÁLLALJ EL EGY FORDITOMUNKÁT DE HA NEM JOL FOGSZ FORDITANI ELÖRE MONDOM NEM ESZEL EGY HÉTIG !!!!!!!!!!!!!
Hozzászóló : lawrence --------------------------------------------------------------------------------
28.08.2007, 22:40 lawrence
És ha ennyire odáig vagy a nyelvetekkel, akkor miért nem beszélik a mai romák? Már csak alig 20%?Meg se tud szólalni roma nyelven...azt a fene nagy kultúrátokat.
Hozzászóló : csab3421 --------------------------------------------------------------------------------
28.08.2007, 22:39 -
és a kikötővel hajózol te szerencsétlen? annyi húst látol te köcsög ami rajtad van
Hozzászóló : lawrence --------------------------------------------------------------------------------
28.08.2007, 22:35 -
magyar_magyar De a "k..." szó,meg a "tied" az igen...tehát te sem vagy különb
Hozzászóló : magyar_magyar --------------------------------------------------------------------------------
28.08.2007, 22:33 tutajjjjjjjjjjjjjjooooosss
nah idefigyeljjj kisfiam nekünk nem tutajunk van hanem kikötönk szivesen látunk :) megvendégelünk föztünk jo bablevesttttttttttttttttt muhaha meg bodagot hust meg csak akkor láss amikor én adok neked ! :D
Hozzászóló : magyar_magyar --------------------------------------------------------------------------------
28.08.2007, 22:30 lawrence meg többi apród
lawrence rólad egy könyv iroja jut exembe aki nagyon xép könyveket irt de a te xádbol nem xépek hangzanak el hanem valami nagyon ocsmány csuda mondat/ok jah és aki ellenállást tanusit a cigányok ellen az elöxör tanulja meg a kulturájukat :DDDDD a nyelvüket :) és az anyád szo nem szerepelt a mondatban nagyon okos forditotehetségünk :) :DDDDDD muhaha
Hozzászóló : lawrence --------------------------------------------------------------------------------
28.08.2007, 22:22 -
magyar_magyar! Valószínűleg azért nem akar senki lemenni a községedbe, mert nem akarnak úgy járni, mint az a szerencsétlen tanár.Mert ha lemenne egy magyar, arra rögtön 100 roma jönne.Még ok nélkül is...A polgármestert meg nem kell megszólni,mert végre van egy ember,aki fellépett a romák ellen.Itt volt az ideje.Lehet,hogy nem fog szemtől-szembeálnni,vagy csak így állítják be, de legalább kimondta az igazságot.A romáknál 2 max. 3 gyereknél kellene meghúzni a határt, utána semmiféle segély nem járna.Utána sírhatnának....
Hozzászóló : intrikus --------------------------------------------------------------------------------
28.08.2007, 22:10 re magyar-magyar
Ha olyan bátor vagy, írd meg a címed, és elmegyek hozzád beszélgetni, sőt a településeteken lévő cigánytelepet és megnézhetjük, és elemezhetjük.
Lemenve a szintedre, honnan tudod, hogy nálunk mi volt ma az ebéd és a vacsora?.. Tájékoztatlak, töltött káposzta és rántott hal, vajas burgonyával, gyümölcs...nem lopott, vettük. Igaz nem davidoff-ot szivunk, de egy havi mennyiséget tartunk itthon, ne kelljen senkit elszalajtani, mert esetleg elfogy. És büszkén mondom, mindezt nem segélyből, hanem munkával, mert erre tanitott a magyar édesanyám, édesapám, nem ingyenélésre! Itt jegyzem meg, remélem a Nyisztor úr nem hátrál meg, és lesz ebben az országban egy falu, amit nem csak a cigányok szaráról jegyeznek meg, hanem a keménykezű polgármesteréről is.
Hozzászóló : magyar_magyar --------------------------------------------------------------------------------
28.08.2007, 22:00 FÉLŐSÖK MUHAHA
NAH LÁTJÁTOK OLYANOK VAGYTOK MINT A DRÁGA POLGÁRMESTER HOGY CSAK A CIGÁNYOK HÁTA MÖGÖTT NAGY A XÁJA NAH RÖVIDEN ENNYIT ERRŐL NAGYON VAGÁNYOK VAGYTOK CSAK IDE TUDTOK ÍRNI TRÁGÁR ALPÁRI XAVAKAT MIÉRT NEM MENTEK KI ÉS MONDJÁTOK MEG A XEMÜKBE HOGY EZT GONDOLJÁTOK ??? ODA MÁR KICSI BÁTORSÁG KELL UGYE ??? -AMIVEL TI JELEN ESETBEN NEM VAGYTOK ELLÁTVA HÁT IGEN EZ VAN EZT KELL XERETNI . JAH ÉS CSAK NAGYXÁJÚ KEMÉNYKEDŐK VAGYTOK AZ ÉN SZEMEMBEN CSAK AZ EMBER AKI LEÍRJA A CIMÉT XÉPEN ÉS MEGMONDJA A MÁSIK XEMÉBE A VÉLEMÉNYT NE CSAK ITT LEGYEN NAGY A SZÁTOK AMÍG MEG NEM VÁLLAJÁTOK A XEMÜNK ELÖTT AMIK ITT ELHANGOZTAK ADDIG ÉLÜNK A SEGÉLYBÖL MEG LOPJUK AZ ÁRAMOT HIHI ENNYI EBBŐL IS LÁTSZIK HOGY MI SOKKAL OKOSABBAK VAGYUNK MINT TI :DDDDD TI MEG VAGYTOK A PANCSEREK AKIK BUTYIZNAK :D ENNYI HEHE MUHÁHÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ JAJ DE JÓ MÁR MA IS A PLÁZÁBA OLYAN HUSOKAT ETTEM TI MEG CSAK ZSIROS KENYERET HEHE :D JAH JUT EXEMBE A CIGI UH A CSUDÁBA CSAK 2 DOBOZZAL VETTEM :S JAJ NEM MEGY EL INNEN VALAMELYIK APRÓD AMELYIKNEK GYORS A LÁBA ??? DAVID OFFOT KÉREK KÖXÖNÖM XÉPEN NA VÁROM :)
Hozzászóló : intrikus --------------------------------------------------------------------------------
28.08.2007, 21:39 re magyar-magyar
Olvasd el figyelmesen a hozzászólásokat....mindenki megemliti.. TISZTELET A KIVÉTELNEK...de ez valóban csak azoknak a kivételeknek jár, akik tanulnak, megpróbálnak dolgozni, szeretnének más életet élni, mint amit a cigánytelepen látnak. De...és a de szócskán van a hangsúly, aki felemelkedik....több lesz, az jobban lenézi a saját fajtáját, mint ahogy a magyarok lenézik a lump, ingyenélő, koszos, segélyért ácsingozó cigányokat. Hallottál Te itt egy rossz szót szólni Rácz Aladár cimbalom művészre, a 100 tagú cigányzenekar bármely tagjára, Hégető Honorkára, Oláh Ibolyára...vagy sorolhanám még azokat, akik nem segélyért állnak sorban, hanem dolgoznak, ha máshol nem 3 műszakban egy gyárban, szalag mellett...de az nem is lop, és nem veri magát segélyért a polgármesteri hivatal előtt! Ismerek én a faluban jó pár dolgos cigányt,de azon nem is a cigány telepen élnek, azoknak rendben van tartva a portájuk, a szomszédjuk nem panaszkodik, hogy ellopták a veteményét, de nem is bratyiznak a cigánytelepiekkel, sőt lenézik Őket! Ők betudtak illeszkedni... a többi vajon miért nem?? Egyszerű, mert nem is akarnak, egyszerűbb várni a segélyt, sültgalambot...csak tenni ne kelljen érte semmit, mert az fárasztó, egyszerűbb rikácsolni, pénzt követelni, lopni, és oda szarni, ahol éppen eszükbe jut.És az elátkozott magyaroktól várni, hogy adjanak még mobil WC-t, vagy lapátolják el a szart!
Hozzászóló : zuzu --------------------------------------------------------------------------------
28.08.2007, 21:27 Ford Fairlane /csak másképp/
Ott kéne atomot robbantani
Hozzászóló : magyar_magyar --------------------------------------------------------------------------------
28.08.2007, 21:23 sjbee és koma
majd ha a telepen élek akkor te leszel a társam..DDD ÉS az ilyen hozzáállással ne csodálkozzon senki ha esetleg megverik.Ja és a rasszistákat senki se dicsőitik Hitler is elbukott... és a koma... talán nem a magyar anyád tanitott ilyen emelt szintü beszélgetésre??esetleg ha megmagyaráznád némely szó jelentését...g.. f...miegymás ird le a lakcimedet meg a teljes nevedet és akkor EMBER vagy mert igy egy müveletlen mocskosszáju vagy csak akit a jó édesanyja a ge.. és fa...-on kivül nem tanitott másra---és ja????nem az uton szedte fel ezt a viselkedést? te meg tőle- esetleg meg... a börtönben és azért vagy ilyen?
Hozzászóló : intrikus --------------------------------------------------------------------------------
28.08.2007, 21:21 re virag 22
Hát...adtam bizony, nem egy szem almát, hanem almaszedéskor minden napszámosnak a napszámán felül 1 láda almát, mert tisztességgel dolgozott, és nem lopott! Sőt azoknak a napszámosoknak aki rendszeresen dolgoznak nekünk, edényeket, bútorokat, élelmiszert,gyümölcsöt, ruhaneműt, sőt erdőirtáskor ingyen gallyfát is! De amikor felújítottuk a házunkat, a megmaradt meszet, csemperagasztót, régi csempét, szanitereket is odaadtam, minden ellenszolgáltatás nélkül! Sőt pénzt kölcsön, hogy a gyerekei iskolába tudjanak menni, nem kamatra, csak azért mert dolgozott,és azt mondta ledolgozza, ami azóta sem történt meg 25000 Ft-tal tartozik, és még a kukoricánkat, fánkat is ellopja! Nahh, ezért tégy jót bármelyikkel, úgyis köjön mindből a saját vére!
Hozzászóló : sjbee --------------------------------------------------------------------------------
28.08.2007, 21:03 a roma fiúnak v. lánynak
muhahahaha: magyar_magyar Akkor gondolom te is a cigánytelepen élsz a társaiddal, és megpróbálsz nekik segíteni. Ja és gratulálok az érettségidhez :DDDDDDDD Hát igen a cigányok nagy konyhaművészek, most komolyan megnevettettél. Lassan mondom, h értsd: NEM VELED VAN BAJUNK, HANEM AZOKKAL, AKIK INGYENÉLŐ, PARAZITA MÓDJÁRA ÉLŐSKÖDNEK RAJTUNK , KILOPNÁK MÉG A SZEMÜNKET IS, CSALNAK, MEGVERNEK ÁRTATLANOKAT, MINIMÁLIS IGÉNNYEL SEM RENDELKEZNEK, RÁADÁSUL KÖVETELŐZNEK FOLYAMATOSAN. Ezzel az internettel meg mi a szart akarsz, biztos én vok a hülye. A börtönben egyenlő számban vannak kb. cigányok-magyarok (de mennyiből): az arányszámokat meg biztos megtanították neked az iskolában. A fehér fogú cigány dumával meg magadat járattad le. Ilyen baromságot.
Hozzászóló : greyhawk --------------------------------------------------------------------------------
28.08.2007, 20:54 ajjj
Hm, nehéz ügyek ezek. Az a baj, hogy maga a rendszer rossz. Szerintem. A segélyeket, támogatásokat bizony nyugodtan lehetne bizonyos feltételekhez kötni. Én személy szerint egyetértek az úgynevezett "pozitív diszkriminációval" is, csak ez nem arról szól, amit itt nálunk művelnek. Igen, legyenek egyforma jogai mindenkinek, igen, ne különböztessenek meg senkit hátrányosan amiatt, hogy valamilyen vallási-etnikai-akármilyen más csoportba tartozik, sőt, kapja meg a lehetőséget arra, hogy használhassa a saját nyelvét, gyakorolhassa vallását, kultúráját. DE! Mivel a Magyar Köztársaság polgára, ugyanúgy tartsa be a törvényeket, ahogy én is betartom, úgyanúgy felelősségre lehessen vonni, ahogy engem felelősségre lehet vonni. Valamint a leírtakon túlmenően ne kapjon már valaki mindent készen a feneke alá, mert ő valamilyen kisebbség tagja. Ha teszem azt én kivándorlok mondjuk Svájcba és elkezdek az illetékes hivatalban őrjöngeni, hogy márpedig nekem építsenek házat, mert szegény rászoruló magyar vagyok, akkor jobb esetben kiröhögnek, rosszabb esetben meg hazazavarnak, ahonnan jöttem. Munkámból kifolyólag rengeteget találkozom cigányokkal, mivel -többek között- tanulási képességeket is vizsgálok. Ne tudjátok meg, miket látunk, hallunk nap mint nap. Nem akarok az általánosítás hibájába esni, mert valóban vannak olyan családok is, akik példaként szolgálhatnak mindenki számára, csak kevesen vannak. A többség első kérdése az, hogy jár-e az emelt családi pótlék. Ha hatodik osztályos vagy annál magasabb osztályfokra járó lányt kell viszgálnunk, akkor kb. 30-40% az esélye, hogy már nem jár iskolába, mert "elhálták" és "az ura nem engedi". Ha a vizsgálatnál várniuk kell, akkor sokszor őrjöngés lesz belőle. Volt olyan iskola, ahol egy kv-t nem mert nekünk behozni a pedagógus, aki a gyerekeket kísérte, mert azt mondta, hogy a kint várakozók agyonverik, ha mi odabent kávézgatunk. Szóval valamit tenni kell. Én nem akarok senkit kiirtani, elkergetni vagy ilyesmi, de igenis megkövetelem, hogy egyenlő elbírálás alá essen mindenki, legalábbis a törvény előtt. Ja, még egy aprócska adalék: Mohácsi Viktória szerepelt egy cikkben a közelmúltban, egy elég színvonalas újságban, amelyben értelmiségi, illetve az átlagból kiemelkedett cigány nőket mutattak be. A cikkben fennen hagoztatott állítás volt, miszerint próbapereket indítottak, mert a gonosz szakértői bizottságok a cigánygyerekeket a kisegítő iskolákba (szebben fogalmazva a sajátos nevelési igényűek csoportjába) tették. Felkínáltuk a lehetőséget Viktória asszonynak, hogy jöjjön el velünk és nézze meg, hogyan, milyen körülmények között vizsgálunk, milyenek a gyerekek, a szülők, mennyi a ránk váró feladat. Szerintetek eljött? A helyes válaszért nem tudok jutalmat felkínálni...
Hozzászóló : magyar_magyar --------------------------------------------------------------------------------
28.08.2007, 20:38 ne nézzetek-lássatok
Minden kedves rasszista figyelmében ajánlom hogy egyre több lenézett cigány tanul tovább.Tehát ebből az a tanulság hogy nem csak többségben leszünk--hanem a végén majd a portán lehet jelentkezni fizetésért amit mi :a büdös koszos redvások :esetleg adhatunk.Mert a mi internetünket a ti kapálásotokból fizetjük JA és tegyük hozzá hogy a lenézésetek hozzáállásotok úgy müködik-ami nem pusztit el-az megerősit-- DDDDDDDDDDDDDDDD JÓ MUNKÁT majd megyek a segélyért -és kiváncsi lennék rá, hogy esetleg egy cigánytelepen is ilyen nagy szája lenne 1-2 ratyi-rambónak??? És annak idején MARIA STRASSE-n az volt kiirva-magyarok ne lopjatok--nem az hogy telepi cigányok ne lopjatok DDDDDD Ja és sok magyar nem tudja mi az főzni jó a gyereknek a zsiros kenyér de a lenézett cigánynál ha bemégy--az utosót is az asztalra rakja--és tisztább mint sok magyar Talán nem a fizetésből fizeti némely az internetet????????????És magyarok is vannak bőven a börtönben sőt az ovodában iskolában is a magyar gyerek sokszor nem tud fogat mosni--de a cigány annak fehér a foga
Hozzászóló : akicsak --------------------------------------------------------------------------------
28.08.2007, 20:36 megoldás
Talán önmagát oldaná meg a probléma, ha azokat a gyermekeket intézetbe vinnék, mely családoknál piszok, mocsok van illetve nincs Wc. Ezek után nem lennének jogosultak semmilyen gyermekek után járó segélyre, pótlékra stb.-re.
Hozzászóló : sjbee --------------------------------------------------------------------------------
28.08.2007, 20:07 re virag22
Nem kerültél összetűzésbe romákkal. Hol élsz, megyek és odaköltözöm. Ja és "a kereskedelmi tv-n volt egy műsor..." istenem, és melyik tv-n a cigány tv-n vagy a zsidó tv-n? Egyébként meg ugyanmindegy, sajnos. Amúgy szerintem ne is próbálkozz meggyőzni embereket, akik már sokkal többet láttak, tapasztaltak a mindennapjaik során a romákkal kapcsolatban, mint pl. Te, arról h minden szép és jó, csak a fajgyűlülők a rosszak. De mostmár én sem próbállak meggyőzni a magam igazáról, hiszen elárultad magad, miszerint a médiából tájékozódsz ezügyben, nem pedig saját élmény alapján. Egyébként valóban komolyan érdekel, h hol élsz, mert nagyon irigyellek.
Hozzászóló : Koma77 --------------------------------------------------------------------------------
28.08.2007, 20:02 virág 22-nek!
A tv- ben látott roma lányok azért nme tudnak elmenni szórakozni édesem, mert a sunyi szerkesztő odarakott melléjük 2 nagy kan cigányt is, akiket johogy senki sem fog beengedni. Ha jobban figyelsz a műsorbol ez kiderül, de mindezt úgy akarta a tv2 vagy rtl, mittomén beállítani, hogy a két lányt nem engedik be. Nagyon gyenge lehetsz agyilag édesem
Hozzászóló : regado --------------------------------------------------------------------------------
28.08.2007, 18:59 jvkj
Hajrá Polgármester úr!
Hozzászóló : Dicsak --------------------------------------------------------------------------------
28.08.2007, 18:55 Ki kérem magamnak!!
Sokan írják itt azt hogy ugyanolyan emberek a cigányok mint a magyarok. Igen! Abban az aspektusban, hogy van kezük, fejük, lábuk...stb Viszont én nem szarok a kert végébe,nem lopom meg a szomszédomat és mást sem, nem kefélek a 12 éves hugommal, csak hogy egy pár dolgot említsek. Kedves virág22 huzzál közzéjük és próbáld megnevelni őket, és tíz év múlva gyere ide vissza a tapasztalataiddal. Kiváncsi vagyok, hogy mi lesz a véleményed róluk.
Hozzászóló : zsoka1953 --------------------------------------------------------------------------------
28.08.2007, 18:09 miből ?
Kérdem én miből van a cigányoknak Merci? dolgozni az koma nekik, már lassan fel kell kinálni hogy lopd már el amit megtermeltem. még arra is lusta lenne.Van udvar ,meg ház , kert erre felénk is sokuknak. na ne hogy azt hidd müvelik , ugyan minek megtermelem én, dolgozok helyettük .Kirabolnak és még talán köszönjem is meg??? A mobil Wc t pedig nem adnám nekik , ássanak maguknak budit elég erősek he 4-5-6 gyereket tudnak csinálni ásni is lehet SZURKOLUNK A POLGÁRMESTERNEK /igaz ha nem kapnak segélyt majd lopnak/
Hozzászóló : grass0410 --------------------------------------------------------------------------------
28.08.2007, 17:51 elszámolás
A mobil WC-ket ki fogja kifizetni? Mert valószinű,hogy nem a roma közgyüllés elnöke hanem mi adófizetők! Nem hiszem hogy a mobil WC megoldás lenne! segély után miért kapjanak még több segélyt?!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Hozzászóló : fenyofa --------------------------------------------------------------------------------
28.08.2007, 17:39 kutya
virag22
Valóban sértő a kutyákhoz hasonlítani őket. Mármint a kutyák szempontjából sértő. A kutya ugyanis általában egy helyre jár, s dolgavégeztével kapar rá egy kis földet. Ennyi a különbség.
Hozzászóló : Dr_Justice --------------------------------------------------------------------------------
28.08.2007, 17:26 -
Kiscsillag...akkor indulhatsz Nyírmihálydiba csókolgatni őket... Ha napi szinten találkoznál velük nem csicseregnél így...
http://www.tv2video.hu/popup/index_player.php?images=naplo§ion=39&date=20070225&video=30091
http://www.ciganybunozes.com/
Hozzászóló : virag22 --------------------------------------------------------------------------------
28.08.2007, 16:35 HA HA HA
Sokan beszéltek durva,Magyar gyűlölő romákról.Csak annyira szeretnek titeket mint amennyire ti szeretitek őket!!!Nekem még soha nem volt összetűzésem velük........talán azért mert nem emberként bánok,és beszélek velük!Ti sem vagytok felsőbbrendűek,ugyan olyan emberek vagytok mint ők !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Hozzászóló : jelen --------------------------------------------------------------------------------
28.08.2007, 16:30 ...
demokratura:nekem azt mondták és én is osztom velük véleményem hogy a vér nem válik vizzé lehet bármilyen nevelés hogy jobbak legyenek, és azt gondolom,hogy ezzel nem sértek meg senkit(ez egy oriási hülyeség.) A diplomatikus nem beszél hülyeséget.
Hozzászóló : virag22 --------------------------------------------------------------------------------
28.08.2007, 16:14 re sjbee
Igen emberség sjbee!Szerintem embertelen dolog gyerekektől gyógyszert,és wc sajnálni!Az ott élőket kutyákhoz hasonlítod.Remélem a roma barátaid olvasták a véleményedet! Egy Magyar lány.
Hozzászóló : D_209 --------------------------------------------------------------------------------
28.08.2007, 16:12 Fogadnék rá...
Kitartás, polgármester úr!
De bármiben fogadnék rá, hogy előbb-utóbb ingyen budit kapnak a cigányok.
Hozzászóló : virag22 --------------------------------------------------------------------------------
28.08.2007, 15:53 re intrikus
"Kedves" Intrikus!Nagyon köszönöm a jó kívánságaidat.Tudod ha én örökbe fogadnék egy roma kisgyereket 100% hogy normális felnőttet tudnék nevelni belőle,feltéve ha nem lenne nagyon sötét a bőre.Mert a lehetne bármennyire művelt,akkor is előítéletekkel találkozna nap mint nap!Valószínű,hogy neki sem lenne munkája mert ugyan ki alkalmazna egy romát?Nem is olyan régen láttam egy kereskedelmi televízió csatornán két tanult roma lány,hogy tud(vagyis nem tud)elmenni szórakozni.Szerinted ha egy ilyen apróság megoldhatatlan.Mi lesz ha majd munkát fognak keresni?Akik akarnak dolgozni,azok sem tudnak nincs lehetőség!Nem értem ezen mit nem lehet megérteni?!Ja meg egy kérdés:ha a roma gyerek kérne egy almát a fádról te adnál neki?Nem hinném!!! Egy Magyar lány.
Hozzászóló : demokratura --------------------------------------------------------------------------------
28.08.2007, 15:39 ..
most már lesz hova szarni cigányok!
Hozzászóló : regnesc11 --------------------------------------------------------------------------------
28.08.2007, 15:13 Miért?
Egyszerűen nem értem miért nem építünk nekik új házakat? Miért nem tartjuk rendben a kertjüket? Senki nincs aki elvigye a szemetüket?
De eljön még az az idő!!!! Legyünk nyugodtan emberek! Lehet, hogy nem a magyar Gárda a legveszélyesebb Magyarorszára!
Hozzászóló : diplomatikus 28.08.2007, 15:02
NYISZTOR FERENCNEK MINDEN ELISMERÉS!!!
ILYEN POLGÁRMESTER - ÉS ILYEN VEZETŐK KELLENÉNEK MINDENHOVÁ! AKI NEM IJED MEG A SAJÁT ÁRNYÉKÁTÓL!!! Tudja a közvélemény hogy a cigányok hazudnak! A cigány-banda az RTL klub riportjában is szemrebbenés nélkül rámondta a betonkemény földre is, hogy rendszeresen művelik!!!
Hozzászóló : boeszoem 28.08.2007, 14:48
Szomorú
Sajna fájdalom tudomásul kell venni, hogy a vakcinát ingyen kapják, az orvos ingyen olt. Miért nem lehetett volna kitalálni, ” Jó ingyen a vakcina, de vizitdíjat fizetni kell.„ A magam részéről is egyetértek a polgármesterrel, és kitartást neki.
Hozzászóló : regado 28.08.2007, 14:10
nos
100 x elmondtam már, de a megoldás nagyon egyszerű! Minden családban 2 gyerek után járna segély, tankönyv, vagy bármilyen támogatás. A kutyát nem érdekelné, hogy neked 3, 4, esetleg 9, vagy 12 kölyköd van! Mert amikor megcsináljuk őket, akkor senki nem sír! Ha viszont fel kell nevelni, akkor jön a gond, miszerint csak 1-et, vagy 2-t tudok eltartani! Remélem a Magyar Gárda Nyírmihálydi Tagozata :))) jól megszorongatja az ingyenélő fajtájukat!
Hozzászóló : mesey 28.08.2007, 10:55
Mikor költözik?
Mikor költözik a telepre Havas Nagypofájú Henrik? De ne csak néhány napra! Maradjon pár évet. Vihetné Molnár Lajost és Horváth Ágnest is. Két toalett közben pedig Magyar Bálint oktathatná a neveletleneket.
Hozzászóló : mesey 28.08.2007, 08:33
mese ez
Ha mindenhol angol illemhelyet találtak, mi a probléma?! A Polgármester feltételének eleget tettek. Ha bpedig háborognak, akkor még sem igaz a riporterek szeme. A sok segélyből talán egy ásóra és néhány szál deszkára is futná. A rasszizmusba nem fér bele, ahogyan ők nyilatkoznak a magyarokról, ahogyan átkozódnak? Amikor nem halat, hanem hálót nyújtanak nekik - pl. vető burgonya, hozzá megfelelő föld, azt megeszik és fenyegetőzve, a tisztviselőket megfélemlítve dögös kocsikkal, aranylánccal, mocskos szájjal mennek az újabb segélyért. Talán a saját egészségük érdekében tehetnének valamit. Már nem gyerekek, hogy mindent készen kapjanak. Hogyx akarnak (?) felzárkózni?! A jogvédőik miért nem tanítják meg a saját felelősségre?
Hozzászóló : diplomatikus 28.08.2007, 08:21
???
INGYEN vakcina a fertőzést terjesztő csupa-kosz cigánynak? INGYEN budi a sose-tanuló-sose-dolgozó cigánynak? INGYEN segély a piálva-rokonnal-szaporodó(ezért féldebil) cigánynak? INGYEN kaja a dologtalan, lusta, retek-szutyok cigánynak? INGYEN iskola (már ha akad aki jár is néha) a cigánynak? INGYEN ebéd egész nyárra az összes lusta, lézengő, tolvajló cigánynak? INGYEN ösztöndíj 120 ezer/hó az általános iskolás cigánynak? INGYEN ösztöndíj 450 ezer/hó a külföldön tanuló esetleg érettségizett cigánynak? INGYEN gyes+gyed a tizesével szaporodó cigánynak? INGYEN gyógykezelés az agyoncigizett-agyonpiált-agyonzabált cigánynak? INGYEN 150 ezer/hó rajkónként az állami gondozásba adott, majd papiron kivett cigánynak? ÉS MÉG HAZUDNAK MINT A VÍZFOLYÁS? ELFERTŐZNEK MINKET? KÖVETELŐZNEK? LOPNAK? RABOLNAK? BETÖRNEK? GYILKOLNAK??? ... Ezt MIND MI FIZETJÜK!!! MMIIÉÉÉÉRT??? TÉNYLEG NEM NORMÁLIS A MAGYAR EMBER!!!
Kezdem hinni, igaza van annak, aki megteheti, tegye is meg, titkolja el a jövedelmét, ne ilyesmire költsék!!! Nem ismerem a pontos célját a most alakult "gárdának" de nem épp ezt elégelte meg??? NAGYON IDEJE LENNE RENDET RAKNI!
Hozzászóló : intrikus 28.08.2007, 08:18
re malta
Kedves magyar lány,
költözzön a szomszédodba jobbról is, balról is egy cigány család, vagy fogadj örökbe egy cigánygyereket....és aztán beszélj embertelenségről, ha a te kertedből lopna az az aranyos, kedves gyerek, és a mikor számonkéred válogatott mocskot szórva rád, küld az édesanyádba,megfenyeget na akkor elgondolkodhatsz rajta mekkora böszmeséget írtál. A magyar gyerek nem lop itt a faluban, van nekik a kertben gyümölcs...de ha elmegy a ház előtt és megkivánja..:KÉR...a cigány nem tudja mi az kérni, csak elvenni, mert az neki alanyi jogon jár! Tehát sok sikert az örökbefogádáshoz, és várom a tapasztalataidat!
Hozzászóló : rocket 28.08.2007, 08:13
Igénytelenek
Egyet értek az előttem szólóval, csaka s egélyt várják mert dolgozni lusták pedig lehetne menni mert van lehetőség hogy dolgozzanak csak inkább otthon döglenek a wc-t sem tudják rendberakni mert igénytelen banda de amikor a segélyt megkapják rohannak a boltba és rekeszszámra veszik a sört mert arra mindig van pénz. A ház rájuk omlik lassan de akkor sem adják el a nyakukba lógó 100.000 Ft-os nyakláncot mert ők kemények, meg büdösek.
Hozzászóló : intrikus 28.08.2007, 08:10
az eszem áll meg
Azt hiszem a tisztelt riporter urak-hölgyek eltévedtek....biztos, hogy a cigánytelepen jártak??? Hát ezt egyszerűen nem hiszem el, még ők háborodnak fel, hogy milyen tiszták, takarosak....komolyan mondom ez vicc, bármelyik falu cigánytelepén (így nálunk is) végig lehet menni, gaz, mocsok, szemét mindenhol... -egy-két porta kivételével,de azokon a romákon azonnal látszik, hogy nem segélyre várnak, hanem dolgoznak is, ők az üditő kivétel, ami mint tudjuk erősíti a szabályt. A napszámosoktól tudom, náluk is van fürdőszoba, WC a házakban....csakhogy a viz nincs bekötve a házba, se a csatorna.. és tudok olyan rétinéger családról, ahol a budi is vándorol az udvar végén...vagyis, mindig másik gödröt ásnak, amikor megtelik, a budit meg ráhelyezik. Szippantós kocsi még véletlenül sem jár a cigánytelepen, elvileg ott a csatorna, de sokkal egyszerűbb ingyen kiengedni a szart egy vékony müanyag csövön az udvarra, mert nincs pénz fizetnia csatorna bekötést, és után a viz-és csatorna díjat...mert dolgozni nem dolgoznak,a segély meg kell butikcuccra, piára, játékgépre, kolára, chipsre, mert ezek alapvető élelmiszerek...mint az közismert. Kóborkutya....hmm...amikor oltani kell Öket...2500/kutyu...akkor egyik sem vállalja, hogy az ővé a jószág, de itt nálunk is megfenyegették a gyepmestert, ha elviszi a kutyát, akkor megnézheti magát ő is és a jegyző is, aki kiküldte a beoltatlan állatért, persze ez is a mi pénzünkből megy. Érdekes, nálunk megállt az állatorvos,nem kérdezte, hogy akarom-e oltatni a kutyáinkat -tudja, számunkra ez természetes, mint minden felelős állattartónak- bejött oltott, én fizettem. A napszámos másnap csak a hőstettét mesélte, hogy fenyegetni megtudta őket, de nem fizet a kutyaoltásért...mellesleg 4 kutyája van...mert az neki jár, holott ő a "normálisebbak" közé tartozik, mert legalább dolgozni hajlandó, és a fürdőszobájuk nem csak disznek van, hanem használják is, de ő is a kivételek közé tartozik
Kedves nyírmihálydi (és az összes többi faluban lakó) cigányok....ne háborogni tessenek, hanem tisztán járni, mosakodni, ruhát mosni (nem elégetni mikor már olyan mocskos, hogy magától lesétál a viselőjéről,) ne csak mutogassák a fürdőt és angol WC az újságiróknak hanem használják is, a segélykéből meg tessenek hypót venni és fertőtleniteni, mert ez a minimum ami elvárható, és akkor a kissebsségbe szorult többség nem fogja Önöket okolni a következő járvány elterjedéséért. Mert önök a magyarokról, akár a polgármesterükről is tudnak mesélni, hogy az ő gyerekek is megfertőzödött....talán ő terjesztette el a betegséget is, nem az önök mocskos, koszos, mosdatlan gyerekei.
Hozzászóló : SUPERMAN 28.08.2007, 07:57
POlGÁRMESTER HAJRÁ!
ÉN CSAK ANNYIT MONDOK HOGY IGAZA VAN A POLGÁRMESTERNEK!!! A cigányok csak ingyen szeretnének mindent megkapni...várják a segélyt és addig meg otthon döglenek. Végre egy kemény kezű ember visszafogja őket! Polgármester úr! Csak így tovább! Majd megszokják..vagy megszöknek!
Hozzászóló : szamos 28.08.2007, 06:54
Észrevétel
Kedves, aranyos cigányok ! Önök vannak felháborodva? Mi akkor mit szóljunk? Mit szólnak hozzá ha mi is beállunk segélyért? Vajon látták, hogy Horváth Aladár sem állt ki Önökért, mert megmondta "azért már nehogy Ő csináljon budit, vagy tanítsa meg Önöket a rendre, tisztességes életre". Szerintem a Kormánynak, Parlamentnek rendkivűli ülést kell összehívni "s.ar ügyben mert nagyon s.ar a helyzet, és mez még s.arabb lesz.
Hozzászóló : sjbee 28.08.2007, 00:26
Magyar hölgynek
Emberség???????? Nem viccelek, ha azt mondom h egy kóborkutyát többe nézek mint egy ilyen aljadék, mocskos tróger bandát. És én is hozzáteszem persze, h tisztelet a kivételnek. Nekem is vannak cigány származású ismerőseim, barátaim ha úgy tetszik. Ők az abszolúte pozitív példa, mert tisztességesen dolgoznak, !!!!!! 2 !!!!!! gyereket (mondom 2 gyereket) nevelnek és tán még egy rossz szót sem hallottam tőlük, és barátságosak itt mindenkivel. DE, Sjnos ezek vannak minimális arányban, pont azért mert ők pl. nem szaporodnak orrba szájba. Hanem annyi gyereket vállalnak, amit előreláthatólag tisztességgel fel tudnak majd nevelni. Aki egy kicsit is ismeri"közelebbről" ezt a népcsoportot azt pl. a cikk elolvasása közben is az idegbaj kerülgeti. Tele van tipikus cigány porhintéssel. Már ahogy idézi a cikkíró őket borsódzik a hátam. Persze ezt a városlakók többsége észre sem veszi, mert ez a qrva média kimosta az agyukat. És itt most nem szerettem volna a városiakat sértegetni, de ők tapasztalat híján csak értetlenkednek, h miért kell őket bántani, meg nincs pénzük azért ilyenek a körülményeik... na de kár a szóért
Hozzászóló : malta 28.08.2007, 00:02
Mi van veletek emberek?
Szörnyülködve olvastam,az undorító megjegyzéseket!Szerintem senki nem tehet arról,hogy hová milyen családba születik!Ezek gyerekek.Mi lenne,ha a te gyereked halálát kívánnák?Szerintem nekik is joguk van normális körülmények között fel nőni.Ti nem adnátok nekik semmi támogatást...hová lett az emberség belőletek?Hogyan ítélkeztek emberekről?Hiszen nem is ismeritek őket!Ti is találkoznátok ezzel az ha nem itt élnétek.Nap mint nap szembesülök ezzel az érzéssel,tudjátok a Magyaroknak sincs túl jó híre nyugatabbra.!Szóval egy szó mint száz,gondolkozzatok el csak egy picit rajta!JA talán a legjobb példa:mi van akkor ha valaki beszél a szomszédoddal(aki Magyar) és nem tetszik neki!?Akkor te is szar ember vagy? Egy Magyar lány.
Hozzászóló : gurtnyi 27.08.2007, 23:12
kalici
Cigányoknak zacskóba szarni, azt szopogatni.
Hozzászóló : naividegen 27.08.2007, 22:52
mi jut eszedbe a csürhe szóról???
Megfontolásra javaslom az oldal üzemeltetőinek egy jogásszal törénő konzultációt. Ha lenne türelmem jogvédőt játszani, jogi végzettség nélkül is kellemetlen helyzetbe hozhatnám őket.pl: Magyar Gárda-is. A hozzászólásokról: nem ájulnék el az örömtől, ha 1 cigány család költözne a szomszédságomba. De amit a hozzászólók többsége művel, az megrémít, elkeserít. És még van, aki "tovább is tanult", hogy ezt a szintet elérje...
Hozzászóló : szirtisas 27.08.2007, 22:49
...
Nem vagyok fajgyűlölő de egy ingyenélő senkiházi betolakodó cigány népről van szó. Nos jogokat akarnak ezek a tetvek a mi országunkban!!! Hát elnézést, el lehet takarodni tovább a cigányoknak. Ne hogy már az sdófizetők pénzén élősködjenek!!! Már így is sokmindent kiharcolt magának ez a szemét ingyenélő, népség. Ilyen indokkal a sok köcsög, kínainak stb vándórlón segíteni kéne!!!!???? Már így is az ország felét ezek a paraziták teszik ki. Felháborító, hogy ez Magyarországon megtörtént. Nehéz, sőt a büdös életbe nem fogják helyrehozni az ország állapotát! Nem szeretek politizálni, de minden a rendszerváltás óta le ELKÚRVA!!! Ez az ország már egy szemeteskuka, minden bödös ingyenélő, haszonélvező dög megtalálható köztük az ÁLLAM!!!
Hozzászóló : rexx 27.08.2007, 22:27
gyökerek
tetvek az ilyen emberek! kutyát nem érdekelné, hogy cigányok, ha normálisan élnének.. de képtelenek rá. (tisztelet a kivételnek, mert mindig van! de ezek ott nem tartoznak közéjük...) és még rí a szájuk, hogy jajj segély így, segély úgy... + a polg.mester a szemét amikor próbál tenni valamit... ujjal mutogatnak rájuk, csodálkoznak?? nem baj, hogy kiment a tv, tudjuk csak meg mi magyarok, milyenekkel vagyunk körülvéve. addig nem adnék segélyt, amíg fel nem takarít a portáján! de utána is csak arra, hogy kipofozza a kéglit... még fenyegetik a a polgármestert. mi a fenét képzelnek ezek???? övék a világ? álljunk már meg héé!!!!
Hozzászóló : kellbimbo 27.08.2007, 22:16
juj
Az eü.mindenhatoasszonya a vízitdíjat és az oltóanyagárát behajtja. Mi rajtunk.
Hozzászóló : kiskokler 27.08.2007, 21:54
Ez az első topic...
...ahol majd minden hozzászólóval egyet tudok érteni.Talán egy volt a kivétel.Rohadjon meg az összes cigó.
Hozzászóló : ensany 27.08.2007, 21:52
na
a polgármester első normális megnyilvánulása ez, azután, hohy megválasztották. csak így tovább!!!! de ha így halad tovább, akkor a tesvírek legyilkolják, vagy ha nem akkor a következő választáson nem biztos, hogy elég lessz a magyar kissebbség szavazata. Kedves Polgármester Úr! elindult egy jó úton, ideje lenne mostmár a másik oldal rokonszenvét is elnyerni, és kitartást kívánok ahhoz hogy amit elkezdett vigye véghez.
Hozzászóló : front74 27.08.2007, 20:42
xxx
Ezek a retkek mit akarnak??Ők a mi vérszivóink!!Amig nekem egy gyereket elég felnevelni,ők a MI pénzünkön 6-7 fattyut nevelnek!!De nem szeretetből,hanem mert pénzt kapnak érte!!!Én várom a megváltást!!Neve: MAGYAR GÁRDA !!
Hozzászóló : kamikazeee 27.08.2007, 20:39
hümmm
Ezek után már csak azt fűzném a történethez, hogy a cikk írója monnnnnnyyyyon le.
"újjal mutogatnak ránk mindenütt"
Borzalom, hogy ilyen szarvashibát (fenét szarvas, ez már bivaly) elkövethet egy újságíró. A többi már csak hab a tortán.
Hozzászóló : levi69 27.08.2007, 20:29
.
Csak nyaljátok fényesre a cigányok seggét! Szemét banda!
Hozzászóló : nyiltoni60 27.08.2007, 19:24
retkek
még a retkek vannak felháborodva tewrjesztik a bacit meszet rájuk
Hozzászóló : Arkana79 27.08.2007, 19:10
Szaporítás :-)
Szaporítsuk őket!! A kicsiket négy felé, a nagyokat négy felé!!!!
Hozzászóló : habcica 27.08.2007, 18:28
van megoldás?
nagymamám elmondása szerint régen rá sem mertek nézni a magyar emberre a cigányok, nemhogy visszaszólni! most meg nekünk kell félnünk, ha mondjuk lopnak és rájuk szólunk, mert összevernek, meglincselnek, aztán jönnek a jogvédők ellenünk, mert ki merjünk nyitni a szánkat! ha mindenkinek ez a véleménye, miért nem tudun k semmit sem tenni???
minden elismerésem a polgármesteré nyírmihálydiban, véger egy ember, aki ki mert állni a nyílvánosság elé! csak aztán meg rettegjen, mert már fenyegetik....
Hozzászóló : henif 27.08.2007, 18:27
eltévedt riporterek
"A helyszínről jelentkező munkatársaink elmondták: az eddig megnézett házakban egytől egyig volt angol WC, és egyelőre rendezett képet mutat a roma-telep." Minden elismerésem a bátor tényfeltáró riportereknek, olyan helyre is bemertek menni ahová még az APEH ellenőrök sem. Persze az un."elaknásított" területeket messze elkerülték, vagy csőlátásban szenvednek az említett munkatársak.
Hozzászóló : unit22 27.08.2007, 18:13
jogász.
Nem tudom hogy az újságiro holjárt de az biztos hogy eltévedt kiváncsi vagyok hogy ki volt az idegenvezető .1o-15éve a rendőrtől is jobban tartottak este 1oután nem mertek az utcára menni.Ha jól meg nézzük Nyirmihálydiban lassan több a roma mint a magyar.A polgármester meg nézhetné hogy kivan a faluba bejelenkezve aki nincs azt elkel zavarni erre a rendőrnek is meg van a jogi lehetőssége.
Hozzászóló : roobert 27.08.2007, 17:37
-
Annyit megtjegyeznék, ha egy kéthónapos kölyökmacska elé odarakják az almot, az öt perc alatt külső segítség nélkül rájön,hogy mire való. Ezek meg ezer év alatt nem jutottak el odáig. A másik, érdekes összefüggés, hogy Indiában is sok helyen elterjedt, hogy a mezőn végzik úgymond szükségüket az egyszerűek.(Ez van, ez ott szokás.) Nem lehetne ezeket is (vissza)-elküldeni Indiába?
Hozzászóló : ARPAD 27.08.2007, 17:08
beszarás
A vörös kereszt mobil wc-t vitt a kamionosoknak záhonynál,addig nyirmihálydiban a p.hivatal arrol vitatkozik hogy adjanak e wc-t a romáknak.A hivatal rászorultság szerint dönt,van aki wc-t kap van aki bilit,mert ott még ez sem megy csak úgy.Biztos hogy angol wc-t fognak kérni mert akkor bevezetik nekik a vizet is,és nem pottyantós lessz,bár ilyen nehéz megszoritó gazdasági helyzetben a 2. a valószinübb, mert az elsőnél vizen kivül még tanfolyamot is kell szervezni a használatról, ami ugye megint pénzbe kerül.Való igaz hogy sok helyre nem engedik beőket,de lehet hogy azért mert nem ismerik az angol wc-t mert ahoz jár viz is.
Hozzászóló : Sas123 27.08.2007, 17:06
a rendőrről jut eszembe
Ezeknek van olyan orvosi igazolásuk, zárójelentésük vagy mi, hogy (nem jut eszembe más szó) dilinyósak. Pont annyira, hogy nem kell diliházba menniük, de a rendőrök sem tehetnek ellenük semmit mert nem büntethetőek. Azt egy cigányasszony mondta annak a nőnek akit megvertek.(azért verték meg, mert kiszólt, hogy a cigány pulya ne lopja a szilvát) Aztán jól írta az előbb valaki, mert nálunk közmunkaprogramot indítottak, hívták a cigányokat dolgozni erre azt mondta a cigány, hogy nem őrült meg 10 ezerrel kevesebb pénzt kap és még dolgozzon is érte!
Hozzászóló : conspiratio 27.08.2007, 17:04
Egy rövid hír ugyanitt
http://www.szon.hu/engine.aspx/page/article-detail-page/cn/news-20070827-01024988/dc/
Vajon kik a tettesek?
Hozzászóló : Nina13 27.08.2007, 17:02
Így kell!
Polgármester Úrnak minden elismerésem! Dícséretes, hogy a sarkára mer állni! Ilyen emberek kellenének a kormányba is, akkor nem lenne megoldatlan a cigánykérdés!
Hozzászóló : Nina13 27.08.2007, 17:00
Pusztuljon a férgese!
Sajnos kell nekik az oltás (a mi pénzünkön), mert a magyar gyerekeket fertőzik meg. Egyébként igazat adok annak a hozzászólónak aki ciánnal oltatná be őket. Már sajnos mi, magyarok, fehérbőrűek vagyunk a kisebbség, ezeknek az anyjukban barnult söpredék debileknek meg mindenhez joguk van. Felháborító, hogy csak szaporodnak és eltartatják magukat. Hitlernek csak őket kellett volna célba vennie! Csak lopni, rabolni, bűnözni tudnak. Ez kell az országnak? Történjen már végre valami! Ez így nem sokáig mehet tovább!
Hozzászóló : conspiratio 27.08.2007, 17:00
Terelés...
Lám-lám, megint egy nagyon fontos dolog a terítéken... "Konkrét" és mélyreható helyzetjelentés a cigánytelepről... Kár, hogy lassan már csak cigány, meg zsidó probléma létezik ebben az országban, pedig az ezen alrasszokból kirekesztetteknek kellene a WC-n gondolkodniuk, mert ők magasról le vannak tojva. Szoclib műbalhé az egész és figyelemelterelés. Javaslom inkábba a friss magyar gazdasági mutatókat böngészni, ugyanilyen lendülettel, a cigány WC-k helyett!
Hozzászóló : global001 27.08.2007, 16:50
.
A kurva szájbab*szott anyját a köcsög cigányoknak, még ezek vannak felháborodva!!!??? És a dolgozó emberek ne legyenek felháborodva, hogy a családot,lakást,autót fenntartja és még egy kibaszott cigányfalkát is fenn kell Neki tartani mert különben jön a lincselés??? Ingyenélő köcsögök miért nem a számlagyáros építőipari vállalkozó rokonok veszik meg a WC-t Nekik???? Jobban szaporodnak mint a parlagfű!!!
Hozzászóló : fenyofa 27.08.2007, 16:34
cigány
természetesen a polgármester a hibás. Ő nem törölte ki a sok ótvaras cigány seggét. Ciánnal kéne oltani ezt a parazita bandát!
Hozzászóló : unit22 27.08.2007, 16:04
--
Az Eus képviselő asszony csütörtökön megy Brűsszelbe és rendez a romáknak ingyen WC-t Le is telepitik ingyen a gödrötsemkel kiásni
Hozzászóló : nastyman1 27.08.2007, 15:53
copo
hol van a nagytudású egészségügyi miniszterasszony, köztük a helye neki kellen építeni a budikat! a rendőr miért kell az orvos mellé, ő PA-val oltja a fekákat?
Hozzászóló : nastyman1 27.08.2007, 15:50
fecó
fecót miért nem vittétek oda, ő elintézte volna nagyajólét, bassza meg őket a cociálisan érzékeny kormány az unióval együtt!!fallal körbe kell keríteni, ha ki akar jönni a rezervátumból, akkor klórmészben megfürdetni oszt mehet
http://www.szon.hu/hirek/Szabolcs-Szatmar-Bereg/cikk/gyurcsany-ferenc-nyiregyhazan/cn/news-20070824-05224415
Hozzászóló : nemvak 27.08.2007, 15:15
?
Nem romatelep, hanem CIGÁNYTELEP !
Hozzászóló : habcica 27.08.2007, 15:09
van megoldás?
nah igen, könnyű onnan fentről fajgyűlöletről beszélni... kíváncsi lennék, melyik nagyokos költözne közéjük a telepre, vagy járatná velük együtt a gyerekét iskolába!!!!! nagyon-nagyon kíváncsi lennék, mit szólna hozzá, ha csak egy hetet kellene eltölteni ezekkel egy utcában!!!!!
tegnap az "egyik csatorna" dokumentumfilmjében volt szó arról, hogy szórakozóhelyekre nem engedik be őket... háááááááht, vajon miért??? diplomás és tanár "romák" voltak ők, de nem velük van gond! csak az a baj, hogy 0.5 % csak, aki ennyire viszi!!!! a többivel mi lesz?
amikor 6-7. osztályban 3 lány terhes, mit tehet az igazgató, a tanár? amikor nincs magyar gyerek az osztályban és a kedves oktatási felelős diszkriminációról beszél, mert csak "rászorulók" vannak összegyűjtve... dehát egy évfolyamban 1 osztály indult!!!
diszkrimináció??? igen, felénk negatív diszkrimináció, amit velük művelnek!!!!
hülyék lennének elmenni dolgozni minimálbérért, mivel segély jogcímen többet kapnak!!!
Hozzászóló : anno111 27.08.2007, 14:23
kiszorítósdi
Mindekinek, aki vallási, faji, bőrszín szerinti elkülönülés miatt megkülönbözteti magát a magyaroktól, hagynám, tegye.
De ha akar valamit, tegyen állampolgársági vizsgát, vagy maradjon itt vendégnépként. Aki magyar beáll a sorba, akinek nem jó, mehet villággá...
Hozzászóló : nemvak 27.08.2007, 13:46
!
Népszavazást kellene kiírni, hogy a társadalom dönte el : - jár e egyáltalán segély ? - mire jár a segély ? - mit kell érte tenni ? - töménytelen pénzmennyiség legyen -e, vagy egy tál étel reggel/délben/este ?
Egyébként meg az APEH is kiszálhatna már a cigányokhoz, ne csak a dolgozó Magyarokat piszkálja. Ja és egyre több cigány lízingel autót a segélyből.
Elméletem szerint a segélynek segítségről kellene szólnia a magát eltartani képtelen embereken. Napszaknak megfelelő étkezés, évszaknak megfelelő ruházat, valamint ingyentankönvy a kiugrani akaróknak, illetve leltározott szerszám a dolgozni akaróknak.
Ez segély. A kúrva anyátokat !
Hozzászóló : anno111 27.08.2007, 13:09
megoldjuk
Hol van leírva, hogy a segély csak píz lehet? A bérelt budi is segély, csak természetbeni juttatás. Én a lisztet, cukrot stb is így adnám, mert most elisszák, elcigizik...
Hozzászóló : diplomatikus 27.08.2007, 12:38
...és ha már a pénzköltésnél tartunk...
Kevesen tudják: hogy az eddigi 30 ezer /hó általános iskolai ösztöndíjat most emelték fel 120-ra! Kevesen tudják: ha középiskola után külföldön akar tanulni egy "rászoruló" akkor most azt is felemelték, akár 450 ezerre! Kevesen tudják: a szomszédos országok "magyar"-jai(igazolás nem kell, a bemondás elég) tőlünk, innen kapják a gyest-gyedet, nyugdíjat! Kevesen tudják: ha beadja állami gondozásba a rajkóját a rászoruló, és papiron kiveszi a rokona, 150 ezer üti a markát rajkónként és havonta! MINDEZT A MI PÉNZÜNKÖN!!!
Hozzászóló : diplomatikus 27.08.2007, 12:27
ALJASSÁG
A LUMP, LUSTA, DOLOGTALAN, VÉRFERTŐZÉSBEN SZAPORODÓ FÉLDEBIL, KÖVETELŐZŐ, PRIMITIV, TANULATLAN, FERTŐZŐ, AGRESSZÍV "LÉNYEK" (bocs) SZARÁSÁRA ÉS OLTÁSÁRA PAZAROLNI AZT A PÉNZT, AMIÉRT "MI" DOLGOZUNK MEG! Emberek! Adta valaki a beleegyezését hogy ilyesmire költsék a mi pénzünket??? Ez NEM FAJGYÛLÖLET, HANEM A MOCSKOSSÁG-ALJASSÁG GYÛLÖLETE!
Hozzászóló : nemvak 27.08.2007, 10:12
!
Felháborító !
A gazdálkodóktól elveszik a támogatást, miközben a versenytárs országok odaadják a sajátjaiknak. A gazdák megdolgoznak a jussukért.
A mocskos semmirekellő |