Száva Vince volt a mai Párt(Nap)kelte vendége; a video itt taláható. 4:35-nél kezdi a nagyon kemény csúsztatást: azoknál a családoknál, ahol a fertőzés megjelent, “gyönyörű tisztaság” volt. Megfogalmazta, “én azt gondolom, nem a polgármester kedvéért tettek olyan gyönyörű tisztaságot az udvaron”. Száva,

1. Nem az ő kedvéért, hanem a média kedvéért.

2. A fertőzés nem garantáltan (csak) azokat támadja meg, akik az udvarra, utcára, szántóföldre, kiskertekbe vagy éppen mások pincéjébe szarnak. A fekália utóélete mellett is érdemes elidőznünk. Tegyük fel, megeszi a sok kóbor kutya egyike (sajnos a kutyák előszeretettel esznek emberi ürüléket), és ezzel az két lábon járó fertőzésgóccá válik, messze hordva a betegséget. Vagy valaki belelép, esetleg valaki másnak a terményére, salátájára stb. folyik a rothadó fekália, amit aztán (azt nem rendesen megmosva) megesznek stb.




Acél-Acsády Endre becsületére legyen mondva, kitért (6:40 körül) a fertőzés terjedésére (“a fertőzés lényege az, hogy honnan indul”). Elmondta azt is, hogy látott olyan  fényképeket, ahol valóban hibádzott a WC-ellátottság. Száva ez utóbbival kapcsolatban relativizálni kezdett ("a nem romák között is sok ilyen van"), sőt, még ahhoz is volt képe, hogy a szarosokkal egy platformra helyezze magát a polgármestert, amikor annak házáról értekezett.

(Megjegyzés a “szarosok” szóhasználata kapcsán: a múlt őszi Kossuth téri tüntetések kapcsán a balliberálisok kedvenc szava volt a “hugyosok”, amivel az ott sátorozó tüntetőket illették. Ennek egy eklektáns példája pont a C-pressen található, itt, az oldal alján (“Menjetek ki a városligetbe és belvárosba tele van szarral az a magyarok és kutyusuk wc-je. a kossuth térről nem beszélve. lásd: 2006 tüntetések a parlament előtt. A magyar szarnak még szaga sincs! Azért is eszik meg a saját szarukat.”) Most visszakapják. Saját fegyverüket, szóhasználatukat fordítjuk ellenük.)

Ami viszont tényleg bicskanyitogató volt, az  Acél-Acsády első felvetésére a válasz Nyisztor Ferenc polgármesterhez közel álló falubeli boltot jelölte meg, mint fertőzésforrást. Ezt Aczél (természetesen) nem cáfolta, pedig mindenki tudja, hogy nem kifejezetten élelmiszer (pláne nem előre csomagolt, gyári élelmiszer) útján terjed a Hepatitisz-A, hanem azáltal, hogy valaki a mosdatlan kezével a szájáan turkál. ha nem így volna, az egész országban hasonló arányban betegednének meg.

Végül, azt is érdemes meghallgatni, mit mondott Száva a beszélgetés végén Acél azon felvetésére, hogy megjegyzéseinek jó része Nyisztor ellen a becsületsértés kategóriájába is eshet: “én csak a szóbeszédet idéztem; azt, amit mások mondtak”.

Kapcsolódó cikkek

Hivatalos Hepatitisz-körkép: kiugróan magas a cigányfertőzött megyékben

Kuruc.info - A.S.