Őrizetbe vették és két ember megölésével gyanúsítják a vasárnap délután előállított 15 éves fiatalt - közölte a rendőrség vasárnap késő este honlapján.
Zoom
Jól áll a cigánynak a Lonsdale-ruházat
Vasárnap reggel Tatabányán egy 44 éves és egy 56 éves férfit találtak holtan, az orvosszakértői vélemény alapján bűncselekmények áldozatai lettek. A rendőrök délután az emberölések miatt előállítottak egy 15 éves tatabányai lakost, a "fiatalt" elszámoltatták, majd később emberöléssel gyanúsították meg.
Kihallgatásán a "fiatal" részletes beismerő vallomást tett, a nyomozók őrizetbe vették és indítványozták előzetes letartóztatását.
Az egyik holttestet a Győri úton, a város központjában található építményben találták meg, a második áldozatra a Reguly Antal téren találtak rá, egy tömbházak közötti füves területen.
(MTI)
Korábban írtuk: Kettős gyilkosság Tatabányán: egy 15 éves helyi "fiatalt" állítottak elő
A kemma.hu információi szerint két hajléktalant vertek agyon szombatról vasárnapra virradóra Tatabányán. A rendőrség vasárnap délután egy 15 éves helyi "fiút" kapott el, "elszámoltatása" folyamatban van.
Mint arról korábban beszámoltunk, 2017. április 30-án 5 óra 30 perckor Tatabányán, a Győri úton holtan találtak egy férfit. Szintén ezen a napon 8 óra 35 perckor a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába érkezett a bejelentés, hogy Tatabányán a Reguly Antal téren egy másik férfit is holtan találtak. Az elsődleges orvosszakértői vélemény alapján a két férfi bűncselekmény áldozata lett. A nyomozók emberölés bűntett elkövetésének gyanúja miatt indítottak eljárást ismeretlen tettes ellen.
A Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság nagy erőkkel megkezdte a nyomozati cselekmények végrehajtását, az elkövető azonosítása, felkutatása és elfogása érdekében. A rendőrök 2017. április 30-án 14 óra 55 perckor az emberölések kapcsán előállítottak egy 15 éves tatabányai lakost. A fiatal elszámoltatása jelenleg is folyamatban van - olvasható a szűkszavú rendőrségi közleményben.
A nyomozók emberölés bűntett elkövetésének gyanúja miatt indítottak eljárást ismeretlen tettes ellen. A kemma.hu információi szerint mindkét áldozat hajléktalan volt. Azt, hogy a második, 56 éves férfi hajléktalan, a környéken is többen megerősítették, volt, aki többször találkozott is vele. A helyszínelés egyébként még késő délután is tartott mind a Győri úton, mind a Reguly Antal téren.
Korábban írtuk: Még egy holttestet találtak Tatabányán - szintén bűncselekmény áldozata lett
Bűncselekmény áldozata lett egy 56 éves férfi, akinek a holttestét Tatabányán, a Reguly Antal téren találták meg vasárnap, az ügyben emberölés gyanúja miatt indult eljárás - közölte honlapján a rendőrség.
Korábban azt közölték, hogy a városban a Győri úton találtak holtan egy férfit, az ügyben halált okozó testi sértés bűntett elkövetésének gyanúja miatt indított eljárást ismeretlen tettes ellen a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya.
A nyomozók vizsgálják a két bűncselekmény közötti összefüggést.
A Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság mindkét ügyben nagy erőkkel megkezdte a nyomozást az elkövető vagy elkövetők azonosítása, felkutatása és elfogása érdekében.
(MTI)
Korábban írtuk: Holtan találtak egy férfit Tatabányán
Az elsődleges adatok szerint a férfi halálát idegenkezűség okozta.
A Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya halált okozó testi sértés bűntett elkövetésének gyanúja miatt indított eljárást ismeretlen tettes ellen.
A jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján 2017. április 30-án Tatabányán holtan találtak egy férfit. Az elsődleges orvosszakértői vélemény alapján a férfi bűncselekmény áldozata lett. A rendőrök megkezdték a helyszíni szemlét, adatgyűjtést, tanúkutatást az elkövető azonosítása, felkutatása és elfogása érdekében.
(Police.hu)