Nem ment el péntek reggel a Nyíregyházi Törvényszékre a vesztegetés vádjával perbe fogott Balogh János. Az Országos Roma Önkormányzat elnökének védőügyvédje azt jelezte a bíróság felé, hogy védence fertőző betegségben szenved, és azt kérte a testülettől, hogy az tárgyalást napolják el október 13-a utánra. Ez meg is történt: az előkészítő ülés Balogh ügyében október 16-án lesz - írja a Magyar Hang.
Balogh János a szabolcsi Ibrányban önkormányzati képviselőként indul a helyhatósági voksoláson, míg fia, akit ugyancsak Balogh Jánosnak hívnak, a Lungo Drom színeiben indul a roma kisebbségi önkormányzati képviselőségért. A lap egyébként helyi forrásból úgy értesült, hogy Baloghot a nyíregyházi tárgyalás idején az ibrányi városházára látták bemenni.
Zoom
Az ORÖ-elnöknek azért kell felelnie a törvény előtt, mert még 2018-ban fiktív kampányrendezvényeket akart lepapíroztatni egy helyi vállalkozóval. De ahogy Balogh János egy, a még korábbi Magyar Nemzet birtokába került hangfelvételen fogalmazott, ezek a gyűlések nem valósultak volna meg „csak papíron”. Ő viszont az Országos Roma Önkormányzat számlájáról utalt volna a vállalkozónak, aki a remélt visszaosztást követően megtarthatott volna hatszázezer forintot.
Az „üzlet” végül nem köttetett meg, de a hangfelvételen az is szerepelt, hogy Balogh a tavalyi országgyűlési választásokon egyéniben a fideszes Vinnai Győzőt támogatja, később pedig megjegyezte azt is, kell neki a pénz, hogy „agitálni” tudja az embereket.
Korábban írtuk: