"Erőszakkal védte zsákmányát a trükkös tolvaj

Őrizetbe vette a rendőrség azt a férfit, aki magát egy szolgáltató munkatársának kiadva lopott meg egy idős embert Józsefvárosban, majd még össze is verte a sértettet.

A 39 éves férfi egy társával együtt, régi bűnözői trükkel jutott hozzá az áldozat pénzéhez, az illető azonban még idejében észlelte a lopást, és visszakövetelte a pénzét - ezután kezdték ütlegelni a hívatlan vendégek. A támadók egyikét egy éber szomszéd segítségével fogták el a kerületi járőrök, a másik férfinak viszont sikerült elmenekülnie a helyszínről. A nyomozók ennek ellenére az ő kilétét is azonosították, ezért immár célzottan keresik a VIII. kerületi kapitányság munkatársai."

(STOP)
Kuruc.info: már párszor megírtuk, még egyszer megtesszük: a mai, fősodratú médiában trükkös tolvajok alatt cigányokat értenek.