Jelen esemény tökéletes iskolapéldája a cigánybűnözés összefonódásának a helyi gumiabroncsokkal foglalkozó kisvállalkozások pitiáner nyerészkedésével, amelyhez kiváló táptalajt biztosít az impotens helyi hatóságok látszólagos tehetetlensége, és a megfelelő, differenciált szemléletű jogi háttér teljes hiánya.

Az alábbi eseménysorozat Nógrád megyében, Balassagyarmat egykor szebb napokat látott egyik zártkerti övezetében történt, és történik mind a mai napig.

A családunk felmenői helyi lakosként itt vásároltak a rendszerváltás előtt egy hétvégi, megközelítőleg 2500 nm-es telket, amit örökségként azonnal a kiskorú leszármazottaik nevére is írattak. A kisbirtok szép, kerítéssel körbevett, apró szerszámtárolós víkendházzal, új ültetésű gyümölcsfákkal, veteményes kerttel, sütögető hellyel a családi rendezvények helyszíne volt évekig.

Aztán a rendszerváltás után a helyi önkormányzat cigány családokat költöztetett a területre, ami rövidesen az élhetőség és a magántulajdon védelme szempontjából határozott mélyrepüléshez vezetett.

A telket, mint ahogy a környéken álló több ingatlant is, feltörték, értékeit szétlopták. Sáskahadként a drótkerítéstől elkezdve a fémkerítés-oszlopokig mindent eltüntettek, a fákat és a szőlőt kivágták, a veteményest kifosztották, a kisházat a szerszámokkal együtt kompletten elhordták.

A szülők által tett rendőrségi feljelentés természetesen semmilyen eredménnyel nem járt, mivel akkoriban, ha az elkövetési érték nem érte el a szabálysértési összeghatárt, nem indult eljárás. A köztudottan ismert elkövetők mint ismeretlen tettesek sohasem kerültek a törvény által elbírálás alá.

A többszöri próbálkozások a telek helyreállítására, a sorozatosan ismétlődő lopások és vandalizmus miatt végül lezárultak. Kőműves Kelemen történetéhez hasonlóan, egyszerűen nem lehetett több anyagi ráfordítást erre pocsékolni, mert az mégsem állapot, hogy amit napközben odahord az ember, azt éjszaka a környék szorgalmas buckalakói köszönés nélkül elhordják. Szóval ott maradt egy kopár, üres telek. Eladni képtelenség volt, hiszen mindenki jól ismerte a helyi viszonyokat, és ebből senki sem kért.

Teltek az évek, az eredeti vevők egy része már eltávozott ebből a világból, a telek ügye a hatóságok tehetetlensége miatt feledésbe is merült, mihaszna öngyilkos küldetés lett volna ezzel tovább foglalkozni, veszett ügy volt, amikor is néhány évtized késéssel a hatóság teljesen önállóan jelentkezett, és értesítést küldtek, hogy a most már egyértelműen és kizárólag a mi telkünkön nagy mennyiségű hulladékot találtak.

És tényleg! Ahhoz hogy feltűnjön nekik, hogy a környéken illegális tevékenység folyik, nem kellett nekik több idő, mint a feljelentésektől úgy hozzávetőleg számított 30 év.

Természetesen, miután értesültünk a fejleményekről, annak tudatában, hogy a lerakott hulladékhoz semmi közünk nincs, a család minden érintett tagja rendőrségi feljelentést tett.

A hulladékgazdálkodási törvény értelmében a tulajdonosnak 15 napja van arra, hogy igazolja, nem ő helyezte el a területen a hulladékot, és a legszebb az egészben, hogy hitelt érdemlően bizonyítania kell azt, hogy ki volt az elkövető.

Mivel bűncselekményről van szó, a hitelt érdemlő bizonyítási eljárás még úgy tudom, hogy rendőrségi hatáskörben van, szóval ennek áthárítása az állampolgárra eléggé megkérdőjelezhető jogi aktus.

Ha hozzávesszük, hogy a család fele más megyében, egy része pedig jelenleg is külföldön él, nem teszi lehetővé, hogy a helyi hatóság feladatát lelkes kisrendőrökként ellássuk. Azt gondolom, hogy nem tehetem meg azt, hogy magánemberként más, az ügyben érintett személyeket kihallgassak, kövessek, megfigyeljek, ellenük kép- és hangrögzítéssel bizonyítékokat gyártsak, átnézzem a pénzügyi könyvelésüket, vagy szúrópróbaszerűen házkutatást tartsak az ingatlanjaikban azért, hogy a törvény előtt bizonyítsam az ártatlanságunkat. Erre törvényi felhatalmazása elsősorban a rendőrségnek van. Ez abszurd!

Egyszerű, az ügyben érintett állampolgárként nekem semmihez sincs jogom. Nincs a törvényben garantált jogorvoslati lehetőségem, nem vesznek figyelembe semmilyen körülményt, a terület tulajdonosaként nincs, és nem is volt módom és lehetőségem azt megvédeni. Amit a törvény biztosan garantál, az az, hogy tulajdonosként jogomban áll hallgatni és fizetni annyit, amennyit éppen méltányosnak éreznek.

Ebben az összefüggésben, ha példát szeretnék állítani, akkor elmondható, hogy ha a nagynénim taktaharkányi faluszéli kunyhóját megöröklöm, és egy éjszaka négy boráztatta részeg férfi behurcol egy szerencsétlen nőt és megerőszakolja, akkor másnap reggel nálam nyugodtan kopogtathat a rendőrség a kaposvári otthonomban, és letartóztathat több rendbeli nemi erőszakért, mert a nevemen lévő, az ország másik végében található, üresen álló ingatlanomban történt a bűncselekmény. Ez ilyen egyszerű!

Közigazgatási pert indítottunk. Több ügyvéddel is konzultáltunk az ügyben, akik többnyire azon az állásponton voltak, hogy a pertől el kell állni, mert a jogszabály megfogalmazása semmilyen módon nem védi a tulajdonost, és nem vesz figyelembe semmilyen indokot vagy körülményt.

A tárgyaláson a bírói testületen kívül, a Nógrád vármegyei hivatal képviselője volt jelen, ahol is első körben felmerült az én jelenlétem megindoklása. Miután tisztázásra került, hogy az ügyben érintett egyik alperes férjeként vagyoni közösség címén én is érintett vagyok anyagilag, folytatódott a tárgyalás. A szokásos formai aktusok után csendesen megkérdeztem, hogy kérdezhetek-e valami fontosat. Az igenlő válasz után feltettem azt az egyszerű kérdést, hogy látom a bíróság képviselőit, látom a vád képviselőjét, de az elkövetőket miért nem látom? Mi ugyanis a károsultak vagyunk, nem a vádlottak.

Elmondtuk, hogy a rendőrségi feljelentést követően mi is igyekeztünk kideríteni az elkövető személyét. A helyi kiskocsmába betérve az egyik helyben lakó, az ügyben érintett személy feltette a kérdést, hogy nem tudja-e esetleg valaki, hogy ki hordja oda a hulladékot arra a területre. A gyors válasz az volt, hogy

Erre a Nógrád megyei hivatalt képviselő személy szintén elmesélte, hogy amikor kimentek a helyszínre terepszemlét tartani,

A hivatal képviselője ezt követően felhívta a figyelmünket, hogy a terület megvédése egyébként is a mi dolgunk! Miért nem építettünk kerítést? Egyszerű a válasz, többször is építettünk, de mindegyiket ellopták. Ezt követően felvetették egy biztonsági szolgálattal való őrzés lehetőségét. Erre is pofonegyszerű a válasz: egy teljesen meddő, értéktelen terület őrzésére nincs kapacitásunk. Egy biztonságtechnikai szakértő szerint évi 365 napban, napi 24 órában kellene alkalmazni két állandó fegyveres biztonsági őrt, ez a minimum. Évente milliókat rááldozni teljes mértékben gazdaságtalan megoldás lenne. Nem vagyunk a vagyonos elit tagjai, alkalmazotti fizetésből ez kivitelezhetetlen.

Felvetettem a tisztelt bíróságnak megoldásként, hogy amilyen lelkiállapotban vagyok,

Mert amíg csak itt beszélünk róla, addig nem történik semmi. Előremutató változás biztos nem várható. Az elnöklő bíró persze csak megmosolyogta a javaslatom, de úgy tűnt, mintha egy pillanatra elgondolkodott volna rajta.

Az egész tárgyalás, miután a helyzet tisztázódott, már sokkal barátságosabb hangnemben folytatódott, és lassan átment valami szürreális bohózatba, ahol is a bírói testület hangosan töprengve, egymást túllicitálva próbált tanácsot adni, hogy kihez is lehetne fordulni ebben az ügyben tényleges segítségért. Valószínűleg világosan látták már ők is, hogy milyen jogszabályi anomália ez az egész ügy, és próbáltak a törvényesség keretein belül ugyan, de a bírói úton túli megoldást javasolni. Miközben én a süket törvénnyel szembeni tehetetlenségében síró feleségemre nézve csak annyit tudtam kérdezni, hogy basszus, ez valami rossz vicc?

A következő és egyben utolsó kérdésem már csak az volt, hogy azzal a tisztelt Nógrád vármegyei hivatal ugye tisztában van, hogy amennyiben minket köteleznek a nem ismeretlen személyek által a területünkre hordott szemét elszállítására, illetve ennek költségének a megtérítésére, azzal a probléma nincs elrendezve, mert a hulladékot továbbra is, amennyiben a hatóságok ezt követően is ilyen békésen szemlélik, és a törvény ennek gátat nem szab, oda fogják hordani. És akkor mi lesz?  A következő lépés, hogy 2 év múlva találkozunk ugyanitt a bíróságon?

Később értesültünk arról, hogy a rendőrség - nem meglepő módon - elkövető hiányában felfüggesztette a nyomozást. Leiratukban közölték, hogy sem tanúkat, sem fénykép- vagy kamerafelvételt nem sikerült felkutatniuk, így nem tudták beazonosítani a tettest.

Én értem, hogy kevésbé veszélyes néhány törvénytisztelő kisembert megcsonkítani és tönkretenni, mint a Nógrád vármegyei mágneses 100 tagú cigányzenekart rendbe szedni, de talán mégis inkább az lenne a helyes. Persze tudom én, hogy a helyi rendőrnek is van gyereke, felesége, akit félt, de talán nem az az üdvözítő megoldás, hogy abba törlöm a rendőrbakancsomat, aki nem tud visszaütni.

A 80-as 90-es években divat volt, hogy az állatvédők piros festékkel locsoltak le bizonyos személyeket, amennyiben állati származékból készült ruhadarabot viseltek. Csak egy idő után vált feltűnővé, hogy magányos, idősebb, védekezésre képtelen személyek voltak az áldozatok. A jelenség oka valójában pofonegyszerű! Sokkal vállalhatóbb kockázattal járt lelocsolni egy idős járókeretes nénit vörös festékkel a rókaszőrme-sálja miatt, mint a Hells Angels motorosbanda tagjait a bőrkabát viseléséért. Ez a szemlélet itt is jól láthatóan tetten érhető.

A következő időszakban a hivatal mozgásba lendült, és megbízott egy vállalkozót a hely rehabilitációjával.

Letilthatják a bankszámláinkat, elvehetik a házunkat, kiforgathatnak mindenünkből, tönkretehetik az életünket, mert a regionális, gumiabroncsokkal foglalkozó vállalkozók találtak egy olcsóbb megoldást a hasznot már nem hozó selejt eltüntetésére. A területi hatóságok pedig szemérmesen félrenéznek, mert másképp egy ekkora művelet csak nem valósulhatott volna meg feltűnés nélkül éveken át.

A mérleg a következő: pár száz kilónyi háztartási szemét, és több mint 62 tonna gumiabroncs és annak elégetésből származó gumiabroncs-hamu. Több tonnányi kerék elégetéséből jókora korom fekete füst keletkezik. Ez sem tűnt fel senkinek. Se magánszemélynek, sem hatóságoknak. Elvégre az erdő közepéből felemelkedő masszív fekete füstoszlop manapság egyáltalán nem említésre méltó esemény.

Ha durván felkerekítve 10 kiló/db tömeggel számolunk, akkor 6200 gumiabroncsról beszélünk. Ez 1550 komplett kerékgarnitúra. Amit, ha az ajánlott 5-10 év használat után lecserélünk, és én gondos gazdaként ezt 5 évente megteszem, ennyi abroncs 7750 évig elég lenne.
Csendesen jelzem: az 50-et sem töltöttem be!

Tehát itt ipari mennyiségről, és nem magánhasználatból adódó mennyiségről beszélhetünk.

A terület rendezésével megbízott vállalkozó 4 fuvarlevelet és 4 szállítólevelet állított ki, ebben bizonyítva, hogy elvitt több mint 62 tonna hulladékot. Ha viszont a szatellitképet megnézzük, látható, hogy a pár száz kilónyi háztartási szemét és a 62 tonnányinak mondott gumiabroncs mennyisége nem mutat ilyen nagyarányú különbséget.

A család még ott élő tagjai a takarítás után kimentek megnézni az eredményt. A területet továbbra is finoman szólva nem idilli. A hulladék egy részét otthagyták, munkagéppel széttolták, és homokot terítettek rá nem túl nagy gondossággal. A földből továbbra is az odahordott szemét maradványai merednek az ég felé.

És ahogy már a bíróságon is megjósoltuk, a terület kritikán aluli kitakarítása óta megjelentek az újabb kupac háztartási szeméthalmok, és tavaszi fecske módjára megérkeztek az első bevándorló gumiabroncs-fészkek is.

Van még ott, ahonnan ezek jöttek…

A gumisok sem változtak, a cigányok sem.

Miért is kellett volna? Nem velük fizettetik meg a révészt...

Gondoltam, tovább írom a családom kálváriáját, hiszen az ügy még folyamatban van, és egészen elkeserítő és gyomorforgató új részletekkel egészült ki ez a hatósági szappanopera.

Leutaztunk a bűncselekmény helyszínére, Balassagyarmatra, azzal a határozott céllal, hogy a rendőrségen a már meglévő, de a frissen napvilágot látott tényekre való tekintettel a részükről már lezárt nyomozás újraindítását kérjük, és ezzel egyidejűleg az ügyészségen is feljelentést tegyünk az ügyben.

Február 14-én kedden reggel mentünk le. A kis triónk (feleségem, sógorom mint az ügyben közvetlenül érintett személyek és én) a rendőrségen kezdtünk volna, majd irány az ügyészség, de az ügyünkben érintett (direkt nem írom, hogy eljáró, mert, mint később kiderült, ezt nehéz lenne annak nevezni) személy csak délutánra várható, az ügyészség pedig kizárólag csütörtökön tart ügyfélfogadást. Remek! Ez egy gyenge kezdés utáni erős visszaesés a részünkről.

Mindenki szabadnapot vett ki a jeles napra, eddig kézzelfogható eredmény nélkül. Úgy tűnik, előbb fogyunk ki belőle, mint hogy bármit is el tudnánk intézni. A délutánig tartó szabad program során sikerült elérnünk néhány egyéb hivatalos személyt, akinek rálátása lehet a kialakult bűncselekményre. Megtudtuk, hogy

Felvettük a kapcsolatot az ügyünkben érintett Nógrád Megyei Kormányhivatal alkalmazottjával, akinek beszámoltunk az eljárással kapcsolatban megtett jogi lépések állapotáról. A hölgy kétségbe vonható együttérzését fejezte ki a kialakult helyzettel kapcsolatban, és megjegyezte, hogy amennyiben eltakaríttattuk volna önként a területünkre mások által lehelyezett hulladékot, vagy legalábbis erre utaló jeleket tapasztaltak volna, akkor nem fajult volna el a helyzet idáig.

Jó napot kívánok, erről szól ez az egész jogi procedúra! Nem kívánunk mások anyagi nyerészkedéséhez a mi kárunkra asszisztálni. A felebaráti szeretet nem azt jelenti, hogy más, ismeretlen emberek anyagi boldogulásáért cserébe mi mindent, amiért évekig becsülettel megdolgoztunk, most dobjuk ki a szemétdomb tetejére, mert a jog így rendelkezik, és hiába vagy feddhetetlen, ha a törvény a bűnöst nem képes felmutatni, akkor úgy dönt, hogy te vagy az! A szavaiban megbújó hatalmi arrogancia, amikor a kisember a hivatala által mások élete felett befolyást szerez, egészen hányingert keltő. Szóval miért is nem hallgatunk? És miért nem csináltuk szépen azt, amit a hatalom eme letéteményese a jog által körbebástyázott páholyából dirigálva nekünk meghatároz? Ő azt kiáltja, „ugrik”, és akkor mindenki köteles ezt tenni. Ugrik az ártatlan, ugrik a sérelmet szenvedett, ugrik a jobb sorsra érdemesebb idős ember, ugrik az egyszerű munkás kispolgár, ugrik, ki a jog előtt láthatatlan, ugrik mindenki, kinek nincs módja a hatalom előtt száját beszédre nyitni, mert nincs senki odafent, aki ezt meghallgassa. Ugrik szépen, némán.

Magyarországon jogszolgáltatás van, nem igazságszolgáltatás! Jogod pedig csak arra van, amit engedélyeznek.

Délután fél kettőre visszamentünk a balassagyarmati rendőrség épületébe, ahol sikerült két személlyel beszélnünk. Kértük az általuk már gondosan lezárt per újra indítását arra hivatkozva, hogy az elszállítást végző cég által kiállított papírok alapján az elszállított hulladék döntő többsége, megközelítőleg 63 tonna gumiabroncs, illetve ennek részleges eltüzeléséből származó hamu. Ez semmiképpen nem nevezhető háztartási hulladéknak. Ennyit egy normál család évek alatt sem képes felhalmozni, ez már inkább a szervezett bűnözéshez köthető ipari mennyiség.

Ez teljesen más megvilágításba helyezi az ügyet, és az okozott anyagi kár mértékére tekintettel itt már nem szabálysértés, hanem bűncselekmény áll fenn. Az eredeti, részünkre átadott papírokon a több mint tíz köbméter vegyes hulladék meghatározás szerepel. Ez, és a 63 tonna gumiabroncs és hamu között én érzek némi ellentmondást.

Miután röviden vázoltuk a helyzetet, illetve átadtuk azt a kevés információt, amit időközben sikerült felkutatnunk, az egyébként teljesen készséges, normális viselkedésű fiatal rendőr elmesélte, hogy az eljárást ő folytatta le, és a helyszínen nem tapasztalt semmiféle ellene irányuló erőszakos viselkedést a helyiek részéről.

Majd hozzáfűzte, hogy mondjuk ő rendőrként volt ott. Feltételeztük, ez azt jelenti, hogy megfelelő öltözetben, hivatalosan, rendőrnek kinézve. Így azért valahol érthető, hogy nem érte semmilyen atrocitás. Az álmoskönyv szerint sem jelent semmi jót, ha fényes nappal a természet lágy ölelésében rendőrt bántalmaz az ember.

Majd úgy folytatta, hogy amíg ő a helyszínen tartózkodott, addig semmiféle illegális hulladéklerakási tevékenység nem folyt, így a lerakást végző személyek kiléte ismeretlen maradt. Átkutatta az abroncsok környékét, de semmilyen kézzelfogható bizonyítékot nem talált arra vonatkozóan, honnan származnak. Azt hittük, tréfálkozik, de nem, ezt mondta a saját szájával, a csodálkozó fülünk hallatára. Nem értettük, hogy mire számított, amikor perdöntő bizonyíték felkutatására vállalkozott. Talál majd esetleg egy szép fekete autógumit, amire sárga festékkel az van mázolva:

Megérdeklődtük, hogy esetleg a környékbeli gépjármű-abroncsok forgalmazásával, illetve azok szerelésével foglalkozó vállalkozók tevékenységét, kimutatásait, esetleg számláit - tekintettel a jelentős abroncshulladékra - nem ellenőrizték-e le esetleg?

A válasz szinte magától értetődő volt: természetesen nem, mert mi van, ha máshonnan hozták? Mondjuk például Pest megyéből. Ezen a lehetséges nyomon nem tudtak tovább haladni. Szóval a rengeteg abroncs megléte és az azzal foglalkozó helyi vagy regionális vállalkozások összekapcsolása számukra nem egyértelmű lépés.

Ha például vasárnap délben a faluban puskalövés hallatszik, de senki nem tudja, ki adta azt le, akkor egyszerű paraszti logika alapján egy élelmes rendőr első körben azokat keresné fel, akik tudomása szerint rendelkeznek lőfegyverrel. A kapanyél is veszélyes, de lövést leadni nem lehet vele.

Tovább kérdezősködtünk, hogy esetleg a bűncselekmény területét, amin folytatólagosan folyik a törvénysértés, vagy esetleg a helyi esetlegesen érintett vállalkozók telephelyeit nem lehetne rendőri megfigyelés alá vonni? A válasz nekem: így akár magát is megfigyelhetnénk!

Rögtön jött a hangulatomnak megfelelő válasz: felőlem hozzám is költözhet! Ha úgy esetleg könnyebb!

Gondoltam, ha ugyanannyi energiát fektet a közeli megfigyelésembe, mint amennyit a kimerítő nyomozásba beleölt, az várhatóan nem lesz egy hosszú lakótársi viszony.

Időközben emberünk felment a főnökéhez, hogy kieszközölje az eredeti feljelentés tényleges újranyitásának lehetőségét az új információk tükrében, majd a beszélgetés során ezt még egyszer megtette, és mindannyiszor ugyanazt az átgondolt választ kaptuk a felettes vezetőtől:

Említettük, hogy már az is segítség lenne, ha már azt kijelentené a rendőrség, hogy tekintettel a hulladék méretére és összetételére, kizártnak tekinthető, hogy azt egy erre alkalmas eszközökkel és megfelelő érdekköri kapcsolatokkal nem rendelkező magánszemély helyezte el a területen.

Rendőrünk kérdése: jó, de akkor ki volt az?

Ennek kiderítése még mindig rendőrségi és nem állampolgári feladat, de ha lekerülnénk a potenciális elkövetők listájáról, az a megítélésünk szempontjából előremutató lenne.

Nem szeretnénk vádaskodni, pláne bizonyíték nélkül, de mondtunk két nevet, akiről köztudott, hogy a környéken ilyen jellegű illegális tevékenységet folytatnak. Esetleg ott el lehetne kezdeni…

Végső elkeseredésünkben megjegyeztem, hogy ne menjen fel feleslegesen, inkább hozza le a főnökét, majd mi beszélünk vele!

Legyintés, kedves mosoly volt a válasz. Majd sürgős feladatokra való hivatkozás és gyors elköszönés. Igen, ezzel sokra megyünk…

A rendőrség részéről az ügy lezárva. Az, hogy a bűncselekmény még folytatólagosan tart, és ők még mindig a rendőrség, akiknek azért valamit csak lépni kellene az ügyben, egy olyan logikai csavar, amit még nem dolgoztak fel. A struccpolitika csak haladékot kínál, megoldást nem.

Hamarosan újabb kényszerű szabadnap-kérés. Már akinek lehetősége van erre. És az irány ismét Balassagyarmatra mutat, az ügyészségre.

Talán ott érdekel valakit ez a bűncselekmény, és az igazságszolgáltatás nem csak egy kiüresedett kifejezés.

Reménykedem!

Egy jogállamban…

Hazafelé azon járt a kiégett agyam, hogy a hivatásomnak köszönhetően nem egyszer dolgoztam már közvetlenül rendőrök mellett. Volt lehetőségem röviden megismerni közülük néhányat. De ha valakinek nincs ilyen jellegű tapasztalata, de hasonló cipőbe kényszerül, mint mi, az vajon mit gondol majd arról, aki ilyen rátermettséggel és alapossággal látja el a hivatását?

Valószínűleg ugyanazt, amit ekkor én gondoltam: Te jó Isten, minden rendőrvicc igaz…