"A ház kerítése ölte meg az uborkatolvajt (Kuruc.info: nem a kerítése, ti mocskok! Még a Népszabadság is megírta az igazságot, de ti csak továbbra is nyomatjátok a hazugságot, uszítotok a bácsi ellen, amolyan jó kis Hell István-módon!)

Előzetes letartóztatásba helyezte a Miskolci Városi Bíróság azt a kesznyéteni férfit, aki áramot vezetett a kertjébe, ahol egy ember halálos áramütést, míg egy másik férfi életveszélyes sérüléseket szenvedett, miközben uborkát akartak lopni a tulajdonostól - mondta az MTI-nek a Borsod megyei bíróság szóvivője csütörtökön.

A bíróság szökés és elrejtőzés veszélye miatt helyezte előzetes letartóztatásba a 68 éves gyanúsítottat - közölte Szabó József.

Hozzátette: az elsődleges adatok szerint a férfi nem helyezett el figyelmeztető táblát a kerítésnél vagy annak környékén. Ugyanakkor többen tudták, hogy áram van a kertjében.

Arról is beszámolt, hogy a gyanúsított azt mondta, júniusban már 30 kiló uborkáját vitték el, ezért paradicsomkarókra rögzített vezetékekbe vezette az áramot és azt éjszakára bekapcsolta.

A három helyi férfi ittas volt (Kuruc.info: azt nem tették hozzá, hogy épp kocsmázni voltak – csak hogy képben legyenek az Olvasók arról, mire is megy a segílyke, meg hogy mennyire “mélyszegínyek, rászorulók, nincstelenek” orkjaink), és bár tudták, hogy áram van a kertben, mégis átugrottak a kerítésen az uborkáért. Ketten átugrottak, egyikőjük kint maradt. Az egyik férfi életét vesztette, a másik életveszélyes sérüléseket szenvedett. Harmadik társuk, aki eredetileg kint maradt, az elsődleges információk szerint akkor sérült meg, amikor látván, mi történt, átmászott a kerítésen és megkísérelte a drótot tartó karókat eltávolítani.

Az idős tulajdonos ellen több emberen elkövetett emberölés kísérlete miatt indult eljárás.

A férfinek Szepessy Zsolt, Monok polgármestere fogadott ügyvédet. Erdei Csaba ügyvéd az MTI-nek korábban azt mondta: ingyen vállalta a gyanúsított jogi képviseletét.

Dobi Tamás, a Borsod Megyei Rendőr-főkapitányság kommunikációs irodájának munkatársa csütörtökön az MTI-t arról tájékoztatta, hogy nyolc évre visszamenőleg nézték át az adatokat, ennek alapján a kesznyéteni férfi nem tett bejelentést lopás vagy más bűncselekmény miatt a rendőrségen.

Mint mondta, lehet, hogy elpanaszolta, lopják a zöldségét, de hivatalos feljelentést a rendőrségen nem tett. (Kuruc.info: csak egyszer próbáljanak meg a bíróság mélyen tisztelt tagjai inkognitóban feljelentést tenni hasonló lopás miatt. Az ügyeletes olyan szépen, kulturáltan elhajtja őket, mint a magzatvizet: "mi értelme volna, 30 nap után úgyis megszüntetjük"…)"
(nepszava.hu)