"Roma bébiboom Kárpátalján

2008. 10. 16., 13:40 | Frissítve: 37 perce

Nagymértékben növelte a szülési kedvet a kárpátaljai roma nők körében az Ukrajna népesedési helyzetének javítására meghirdetett állami program, amelynek eredményeként a régióban ma minden ötödik újszülött roma származású.

A Szegodnya című ukrán napilap által megkérdezett Antonyina Szoroka, a munkácsi anyakönyvi hivatal vezetője elmondta, hogy az ukrán állam által minden újszülött után fizetett pénz jelentős ösztönző tényező, a roma lakosság számára pedig komoly bevételi forrást jelent.

Az első gyermek szüléséért az anya több mint 12 ezer hrivnyát (kb. 360 ezer Ft), a másodikért 25 ezer hrivnyát, a harmadikért és továbbiakért 50-50 ezer hrivnyát kap - tette hozzá.

A hivatalvezető szerint a népesedési program beindulása óta ugrásszerűen javult az újszülött roma gyermekek anyakönyveztetése is, szemben a korábbi helyzettel, amikor az anyák nem siettek a gyerekek hivatali bejegyeztetésével.

Ljudmila Jevcsak, az ungvári járási kórház főorvosa elmondta, hogy a nagy összegű állami támogatásnak köszönhetően az ungvári járásban is javul a demográfiai helyzet.

A népszaporulat itt is elsősorban a roma családokban figyelhető meg, mert - mint fogalmazott - a tehetős nők sajnálatos módon nem vállalkoznak második vagy harmadik gyermek szülésére. A roma családokban ezzel szemben - jegyezte meg a főorvos - mindenki terhes: a nagymamák, az anyák és a lányok is."
(MTI - zsIndex)

Kuruc.info: Jellemző a zsIndexre, hogy ITT található cikkükből az utolsó mondatot ("A roma családokban ezzel szemben - jegyezte meg a főorvos - mindenki terhes: a nagymamák, az anyák és a lányok is.") publikálás után törölték. Úgy látszik, ciki elismerni, hogy a cigányok valóban megélhetési gyerekgyártók, és hogy olyan korán (10-11 éves korban) kezdik a gyerekcsinálást, hogy valóban, még a legidősebb (33+ éves) generáció is bőven termékeny korban van még, amikor már a 11 éves unokája szülni kezd...

Ha valaki nem hiszi, hogy ez a mondat valóban ott szerepelt a zsIndexen, üsse be (másolja át) azt a Google-ba. Az eredmény:




Hoppá! Valóban ott szerepelt az adott mondat, ahogy látható. A köv. képernyőfotón (amire nem fért ki a kitörölt mondat második fele, ezért nem ezt közöltük le elsőként) az is látható, hogy valóban, ez a most szereplő utolsó mondat után következett:


Végül az eredeti cikk képernyőfotója (köszönet Amon Serrano-nak a mentésért!):

Ejnye, zsIndex! Miért hazudtok, cenzúráztok ilyen átlátszóan, ilyen fajvédő módon?! Nem veszitek észre, hogy ezzel a saját szavahihetőségetek maradékait is sikerrel leromboljátok?!
Kuruc.info - A.S.