"Súlyos gondolatok ork témában, a jövőről
Helló Kurucok!
Néhány gondolat fogalmazódott meg bennem azzal az "akcióval" kapcsolatban, melyet néhány nappal ezelőtt vérliberális megmondóemberek szerveztek az olaszliszkai eset, és annak a sajtóban történő megjelenése kapcsán. (Kuruc.info: olvasónk az ITT tárgyalt "Új Korcsoport"-közleményre céloz.)
Ezeket szeretném itt és most megosztani mindenkivel:
Egyre több embernek -nekem is- egyre inkább tele van a hócipője azzal, hogy Budapest II., XII., XIII. kerületében élő (hogy ebben a konkrét esetben is erről van e szó, nem tudom, én inkább egy általános jelenségről beszélek), idejük nagy részét egyetemi büfékben ill. romkocsmák beltenyészetében múlató "széplelkek" mondják meg a frankót azoknak, akik nap mint nap ki vannak téve a cigóterror legkülönfélébb formáinak, főleg vidéken.
Nem kell komolyan venni ezeket az alakokat: valószínűleg az SZDSZ utolsó néhány ezer szavazója közül kerülnek ki, még 1-2 hasonló megmozdulás, és 2010-ben még az 1%-ot sem érik el.
Ezek a figurák folyamatosan tesztelik a társadalmat: az ő fejükben Magyarország úgy jelenik meg, mint egy liberális mintagazdaság, mint egy kísérleti terep, ahol ki lehet keverni a világon létező legtarkább társadalmat, egy igazi liberális fellegvárat. Minden cselekedetükből ez a hozzáállás süt: kompromisszumok nélkül, szinte sportot űzve belőle: nyomni a liberális maszlagot, miközben az emberek egyre nagyobb része döbben rá a helyzet tarthatatlanságára. Nem a katalánok és nem a ciprusi görögök tartják őket terrorban minden nap, hanem az egyre brutálisabb cigók.
Kedves liberális fenegyerekek! Ti ugye azt gondoljátok, hogy Olaszliszkán, a helyszínen "kidumáltátok" volna magatokat? Néhány megható szó az Emberi Jogok Egyetemes Chartájából, és veletek ez nem történhetett volna meg?? Ha lett volna időtök -játsszunk el a gondolattal- ti hogy telefonáltatok volna a rendőrségre segítségért?? "Ötven magyar állampolgár meg akar ölni!" "Hogy hol?" "A magyar állampolgár-telepen!" Ugye, hogy nem életszerű?? Ha - megint játszunk el a gondolattal- most autótokkal elütnétek egy purdét, és gyülekezne a rokonság, nektek nem jutna eszetekbe, hogy lincselés következik? Dehogynem... micsoda rasszisták vagytok, gyerekek! Persze, ezt (még) ki lehet védeni úgy, hogy nem hagyjátok el az áthúzott "Budapest" táblát! Ennyit erről.
  Egy másik gondolat: A Heti Válasz cikke szerint az óvodások 36%-a cigó, más hírforrások szerint a 8 év alattiak 50%-a ork. Még ha "csak" a 36% is az igaz (Kuruc.info: mindkettő igaz lehet, ha tekintetbe vesszük, hogy gyurcsányék [fehér] "családbarát" intézkedései, ugyanakkor igencsak megemelt cigósegílykéje miatt az elmúlt 4 évben erősen eltolódtak a születések a mokkák javára. Erről lásd bővebben EZT), vége az országnak! Miért??
Csak ezt gondolja végig mindenki: minden társadalomkutató, TB- szakértő véleménye szerint a magyar nyugdíjrendszer rövidesen megborul. Nem lesz 20-30 év múlva annyi befizetés, amennyiből ki lehet fizetni az akkori nyugdíjakat. Igen ám, de ez a sötét jövőkép a mostani - összességében kevés- gyermekek jövőbeli munkájával számol, beleértve a 36%-nyi cigót is!!
De ha reálisan nézzük a dolgokat: hol fog majd dolgozni 20 év múlva a most 36%-ot kitevő óvodás cigó? Megmondom: nyilván sehol.
Megelőlegezett tiszteletem annak a néhány száz, esetleg 1-2 ezer brazilnak, akik valamilyen csoda folytán ki fognak törni a putris létből, és valóban hasznos tagjai lesznek a társadalomnak (lehet, hogy naív vagyok).
De a többi?? Marad ott, ahol van, a putriban; leendő bűnözők, tolvajok, rablók, lincselők tízezrei (Kuruc.info: tízezrei? Százezrei...) nőnek fel 10-20 éven belül. Rájuk, mint TB-befizetőkre nem fog tudni támaszkodni az állam. Tehát az eljövendő probléma megközelítőleg duplán olyan súlyos, mint ahogy most a szakemberek lefestik. Ők nyilván hivatalból nem tehetik ezt hozzá, a józanul gondolkodók maximum magánvéleményként gondolhatnak ebbe bele! A kedves olvasó amikor olyan cikkeket olvas, amelyek ezzel a témával foglalkoznak, ezt mindíg gondolja mögé, tehát a problémát automatice szorozza majdnem 2-vel!! (Kuruc.info: ha meg balbib sajtótermékben olvassa, akkor százzal...)
Mi lesz itt?? Komplett eltartott megyékkel lehet majd számolni ( Szabolcs, Borsod, Baranya, Heves...hogy csak a leginkább cingoványos területeket említsem), amelyek semmivel sem járulnak hozzá az ország gyarapodásához; a fehér lakosság a városokba menekül, a földeket senki sem fogja művelni, megyényi területeken burjánzik majd a parlagfű, a műemlékeket széthordják, összedőlnek, a közbiztonság megszűnik létezni. Fehér enklávék, a karhatalom max. az ezeket összekötő utakat tudja majd biztosítani, ezekről letérni már öngyilkos küldetés lesz. Koszovó képe rémlik föl előttem: abszolút biztos vagyok benne, hogy 20-30 év múlva -a jelenlegi állapotok változatlansága esetén- napi kérdés lesz Magyarországon a cigány autonóm terület, vagy akár a hazánkból kiválni szándékozó "önálló állam" terve ...amit persze néhány száz liberális könnyes szemmel támogatna majd a terézvárosi romkocsmák mélyéről...hiszen olyan szép gondolat!
Apokaliptikus vízió? Meglehet. De gondolja végig mindenki: 36%-nyi (Kuruc.info: még egyszer: a 36% csak alsó becslés, ami a 8 év alatti cigányok arányszámát illeti) munkaképes korú, de masszív eltartott tömeggel kell számolni 20-30 év múlva, a nyugdíjasokon felül!!..ismétlem: a nyugdíjasokon felül!! Miből?
Megoldás?? Van megoldás a négyszeres áttétes rákra? Mindenkinek a fantáziájára bízom...
...szeretnék anonim maradni, köszönöm (féltem a melómat).
Szebb Jövőt!"
Frissítés (okt. 18. 22.26): másik olvasónk reagált a fenti levélre: "Amin elgondolkodtam mostanában, érinti a fent megjelölt cikket, illetve a radikális jobbról szólót is.
 
A radikális jobboldal egyre jobban előretör. Miért is?
Sok embernek elege van:
1. a "megélhetési" bűnözésből
2. a megélhetési gyerekcsinálásból
3. a színesfémlopásokból, melyek immár nem csak aránytalan anyagi kárt (a pár ezer Ft-ért továbbadott ellopott kábeleket után a helyreállítási munka akár több millió Ft-ba kerül - ez önmagában vérlázító) okoznak, hanem emberek életét is követelik (és az egyéb lopásokból, garázdaságból, meg más bűncselekményekből is, persze)
4. a politikusok "pénzátcsoportosításaiból" és az azokat takargató hazugságokból
5. a fentiekből következő kettős mércéből
6. az állandóan ígérgetett, de soha el nem jövő Kánaánból ("majd az rendszerváltozás után jobb lesz"; "majd az EU-ban jobb lesz"; "majd Románia és Bulgária csatlakozása után jobb lesz"; "majd az Euro bevezetése után jobb lesz" stb.)
7. és még folytathatnánk.
 
Szóval előretör a jobboldal, mert a fenti sérelmek felett szemet huny nem csak a kormány, de az "ellenzéki Fidesz" is. Ha a Fidesz
1. kiállt volna az 56-os forradalom 50. évfordulóján, hogy "emberek, menjünk ki az utcára, követeljünk új választásokat, hiszen a kormány megszegte a társadalmi szerződést, így nincs tovább joga kormányozni"
2. nem teljesíti az 1. pontot, de követelné a fellépést a kettős mérce, a bűnözés (nem kellene cigánybűnözést emlegetni, csak bűnözést - egyenrangúan fellépve minden bűnöző ellen) és a társadalmi igazságtalanságok (pl. nagyon alacsony kisnyugdíjak - nagyon magas segélyek; feltűnően sok "rokkantnyugdíjas" stb.) ellen
a fenti két pont közül bármelyiket cselekedné, azzal két dolgot érne el: egyrészt kifogná a "radikális jobboldal" vitorlájából a szelet, másrészt radikálisan növelné a támogatottságát. De a Fidesz egyiket sem csinálja.
És mindezt végiggondolva merül fel a kérdés: miért nem? A Fidesz állítólag demokrata, igazságos kormányzást szeretne. A Fidesz állítólag szeretne hatalomra kerülni, hogy "elűzze a nép nyakán élősködő, hozzánemértő bagázst". De mégsem teszi. És ha belegondolok, hogy megtehetné, elkezd futkosni a hátamon a hideg, hogy vajon milyen megegyezések, suspusok, titkos alkuk köttettek a háttérben, hogy mégsem teszi. És elkezd a hátamon futkosni a hideg, mert úgy tűnik: mind a két nagy pártnak érdeke a jobboldal megerősödése. Vajon miért? Ha eléggé eldurvul a radikális jobboldal, akkor le lehet verni, mint 45-ben és 56-ban? Vagy csak "nemtörődömség, hozzánemértés" lenne az egész mindkét politikus részéről?A mi bőrünkre valakik megalkudtak valakikkel, hogy márpedig az MSZP marad 2010-ig. Legalább.
 
Közben valakik szaporodnak. Azt gondoljuk, kevesen vannak, de ez csak a látszat. Ha egy húsz lakásos házban egy cigány család van, az ember bele sem gondol, és mondja: "jaj, csak 5%, az semmi a szomszéd házban nincs is cigány, hát mit riogat a Jobbik 10-15%-kal? tényleg fajgyűlölők ezek..."
Hát gondoljunk bele. 20 házból átlag 2 albérletben vagy üresen áll, ergo 0 "lakosa" van. 20-ból talán 4-ben lakik egy család, átlag 3,5 fővel. 8-ben ketten laknak (öregek, egyedülálló anya a gyermekével, stb.), mondjuk a maradék 5-ben pedig egyedülálló (özvegy öreg vagy egyedülálló/elvált fiatal/középkorú). A maradék 1-ben pedig egy cigány család, 6 gyerekkel és 2 "rokonnal" (legyünk optimisták). Akkor most mennyi is az az 5%? 10/45=22,2%... és ne felejtsük el, hogy optimisták voltunk. Ha 2 cigány családról van szó, és csak 1 üres lakásról, akkor már 20/55=36,4%-ról beszélünk.
Az átlag cigány családban 5-7 gyerek van. Az átlag cigány "nő" 16 évesen szül először, és ezt legfeljebb 2 évenként ismétli. Azaz a cigány pár átlagban legalább 20 évente "háromszorozza magát". (Optimista feltevés minden oldalról!!!) Tehát: a cigányok száma ma Magyarországon 20 évente háromszorozódik. (Isten tudja, hogy mi az igazság a mostani számukkal kapcsolatban, a fél milliótól a másfél millióig elég sok becslést láttunk már... mondjuk ember legyen a talpán, aki bírja számolni... :) )
Na erre varrjál gombot, SZDSZ. Szerintetek mikor lesz polgárháború? És faji alapon fog menni vagy gazdasági alapon tör majd ki? Egyszer majd "visszaüt" a vagyonát "törvénytelenül" (de nem jogtalanul, tegyük hozzá) védő magyar, vagy egyszer csak eldöntik titkos helyeken, hogy "Fel testvírek, eljött a mi óránk!"? És, kedves SZDSZ, mit gondoltok: fogja méregetni a cigány, hogy vajon ki mit tett érte? Hogy ki mennyire támogatta "hárcunkát áz elnyomó rászistá gádzsók ellen"? Hogy ki állt ott mellettük a tarkák felvonulásán? Nem, SZDSZ-es, eltévelyedett testvéreim. Ha spontán polgárháború lesz, nem fogja nézni. De Ti mégsem a cigányok áldozatai lesztek, akármenniyre is ők fognak megölni Benneteket otthonaitokban. A saját ideológusaitok áldozatai lesztek. Egyrészt mert elhiszitek majd, hogy nem fognak titeket bántani. Másrészt mert, ahogy egy okos ember mondta (talán Churchill?): a politikában soha, semmi nem történik véletlenül. Ideológusaitok vagy bolondok (és ez a legkevésbé hihető), vagy nagyon jól tudják, mit csinálnak. Akkor viszont nem lesz tiszta spontanitás, minden bizonyos keretek között fog játszódni. Ugyanúgy jártok majd, mint az az egymillió zsidó, akiket Hitler el akart cserélni párezer teherautóra (43-ban vagy 44-ben), hogy a keleti fronton felhasználhassák az oroszok ellen. Anglia nemet mondott. Ideológusaitok nemet fognak mondani. És az ideológusok megmenekülnek, de Ti meghaltok majd, idealista liberálisok, értelmetlenül egy eszméért, amely soha nem létezett úgy, ahogy megálmodták.
Na erre varrjál gombot, Magyarok Nemzete. Mi lesz véled? Készülj. Ne siránkozz, ne áskálódj. Ne dicsekedj, ne gyűlölj. Készülj a legrosszabb rosszra, amely rosszabb lesz, mint a tatár, török, labanc. Rosszabb lesz a 49-es orosznál és a 44-45-ös szovjetnél is. Ezrek, milliók fognak meghalni mindkét oldalon. A legjobb, amit tehetsz, hogy gyermekeidet magyar szellemben, tiszta, cselekvő, más nemzetek értékeit tiszteletben tartó, de az önvédelemben erőt mutató, összetartásra kész Embereknek neveled.
Ha így teszel, talán lesz még egy utolsó esélyünk fennmaradni, és újra virágzó, boldog gazdag területté tenni a Kárpát-medencét - minden olyan emberrel, nemzettel, nemzetrésszel karöltve, akik felismerik, hogy itt nem csak nemzeti, de nemzetek feletti összefogásra van szükség minden apró kultúra-kultúrácska fennmaradásához.
  
Üdv.:
 
Tonuzóba"