Ártatlan kis Kolompár
Nagy ritkán hasznos dolgot is cselekszik rendőrségünk, most éppen elfogta azt a két cigányt, akik agyonütöttek, majd kiraboltak egy idős nőt Monoron - értesült a HavariaPress. A nyomozás adatai szerint a rablógyilkosságnak a két elfogott mellett egy harmadik tettese is van, a 16 éves Kolompár Zsolt ellen ezért körözést adtak ki.
A 80 éves áldozat házából szinte minden értéket elvittek a cigánybűnözők, ezek egy része az elfogott gyilkosoktól előkerült. Az ügyben nyereségvágyból elkövetett emberölés miatt folyik a további eljárás a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztályán.

A Pest megyei város rendőrkapitányságára hétfőn délelőtt, fél tizenegy körül jelentették be, hogy egy helyi családi ház udvarán holtan találtak a szomszédok egy 80 éves nőt. Mint kiderült, az áldozatot feltehetőleg egy nagy erejű ütéssel halálra sújtották: az elkövetők lekapcsolták a ház villanyóráját, majd az udvarra kilépő sértettet hátulról leütötték. Ezután műszaki cikkeket, festményt, porcelán étkészletet és arany ékszereket tulajdonítottak el a házból. Amire az asszonyra az ismerősei hétfőn délelőtt rátaláltak, már régen halott volt.

Az eljárás során végzett adatgyűjtés és tanúk kihallgatása alapján a nyomozók rövid időn belül elfogtak egy 33 és egy 23 éves monori lakost, akik részletes beismerő vallomást tettek. Ez alapján kiderült, hogy a bűncselekményről előre megállapodtak; lakásaikról az elrabolt tárgyak egy része is előkerült. A rablásban azonban részt vett egy harmadik társuk, a 16 éves monori Kolompár Zsolt is, őt a rendőrség jelenleg is keresi, és körözést adott ki az elfogása érdekében. A két elfogott gyanúsított jelenleg őrizetben van, de a rendőrség már kezdeményezte az előzetes letartóztatásukat.


Korábban írtuk: Természetesen cigányok - elfogták a monori hölgy gyilkosait

Nyereségvágyból elkövetett emberölés miatt indított eljárást a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya.

Monoron, lakóházának kertjében találtak holtan egy 80 éves hölgyet.

Az eljárás során megállapítást nyert, hogy a bűncselekmény elkövetői a villanyórát lekapcsolták és az udvarra kilépő sértettet hátulról leütötték, majd a házból műszaki cikkeket, festményt, porcelán étkészletet  és arany ékszereket tulajdonítottak el.

A sértett a fejére mért ütés következtében életét vesztette.

Az eljárás során végzett adatgyűjtés és tanúk kihallgatása alapján bravúros gyorsassággal fogták el a Monori Rendőrkapitányság és a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai

F. E.  33 éves K. A.  23 éves monori lakosokat, akik részletes beismerő vallomást tettek és a bűncselekmény helyszínéről eltulajdonított tárgyak egy része a lakásukon megtartott házkutatás alkalmával előkerült.

Társukat, Kolompár Zsolt (Budapest, 1992. 04. 23. ) monori lakost a rendőrség jelenleg körözi.

A gyanúsítottak a bűncselekmény elkövetésében előre megállapodtak.

F. E. és K.A.  előzetes letartóztatásának indítványozására a rendőrség előterjesztést tett az illetékes ügyészség felé.

Pest Megyei Rendőr-főkapitányság

(A police.hu átvett anyaga, az eredeti ITT található.)
Olvasó: Egyik ismerősöm nagymamája volt [az áldozat]. A vecsésen pár hónapja agyonvert nőt is két cigánygyerek ölte meg, arról szinte semmit nem lehet olvasni a médiában. (Kuruc.info: hozzánk sem jutott el a vecsési hír...)
Másik olvasó: Sziasztok!
 
A monori hír olvasói kommentjében említettétek a vecsési gyilkosságot. A mi archívumunkban ezt találtam:
  
Július 7.:  Meggyilkolták a vecsési asszonyt
Gyilkosság áldozata lett az az idős asszony, akit még pénteken találtak holtan az ismerősei Vecsésen - tudta meg a HavariaPress. A Pest megyei településen még a péntek hajnali órákban fedezték fel, hogy életét vesztette egy 61 éves nő, a saját házában. Már az első vizsgálati eredmények felvetették az idegenkezűség valószínűségét, s a később lefolytatott vizsgálatok egyértelművé tették, hogy valóban gyilkosság történt. Az elkövető kilétét azonban egyelőre még nem sikerült azonosítani, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság ismeretlen tettes után folytatja a nyomozást.
Július 30.: Milliós vérdíj a vecsési rablógyilkosság ügyében
Egymillió forintot ajánlott fel a rendőrség annak, aki nyomra vezeti a hatóságot egy Vecsésen történt, egy hónappal ezelőtti gyilkosság ügyében - értesült a HavariaPress. A Pest megyei városban még július 4-re virradóra támadtak meg a Károly utcai lakásában egy 61 éves nőt, akitől elvették a pénzét, magát az áldozatot pedig meggyilkolták. Az ügy nyomozása eddig nem vezetett eredményre, a rendőrség ezért a lakosság segítségét várja és a nyomravezetőnek egymillió forintot ajánlott fel. Az üggyel kapcsolatosan minden információt várnak a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság életvédelmi nyomozói. A nyomravezetői díjat az kaphatja meg, aki olyan konkrét információkat tud szolgáltatni a rablógyilkosság elkövetőjéről, ami lehetővé teszi az illető elfogását, és az ellene lefolytatandó büntetőeljárás eredményességét.

Első körben azt mondta a rendőrség illetékese, hogy tudomása szerint nincs elfogás a vecsési ügyben, továbbra is él a nyomravezetői díj. De ígérte, hogy utánanéz / utánakérdez és ha tud, pontosít.
Az áldozat, ha igaz, savanyúkáposzta-termelő volt, és az illetékes rendőr hölgy emlékei szerint egy házban élt az édesanyjával.
 
Üdv: HP