Láncfűrésszel akarták felaprítani a szórakozóhelyet

Láncfűrésszel akart felaprítani két fiatalember egy mezőkövesdi szórakozóhelyet. A még november 30-án történt esetről szerdán számolt be a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság. A 23 és 28 éves fiatalember egy-egy bekapcsolt láncfűrésszel jelent meg az egyik helyi szórakozóhely előtt.

Egyikük „mindent szétvágok” felkiáltással kezdett hadonászni a működő szerszámmal az épület előtt. Az ott lévők megrémültek, de végül nem sérült meg senki és semmi. Kiderült, hogy a fiatalok egy korábbi sérelmük miatt akartak elégtételt venni. Garázdaság miatt indult ellenük eljárás, szabadlábon védekeznek. Dobi Tamás, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Rendőr-főkapitányság helyettes szóvivője elmondta, hogy a fiatalokat korábban nem akarták beengedni a helyre. Azt még vizsgálja a rendőrség, hogy pontosan miért.

(FH - HírTV)

Kuruc.info: ugyanezt a BOON "Konfliktuskezelő láncfűrész Mezőkövesden" címmel hozta le, finoman utalva ("konfliktuskezelő") az elkövetők származására.

********************

Támadás az aluljáróban: csontja is törött az idős asszonynak

Eger: Egy idős helyi asszonyt próbáltak ketten kirabolni tegnap este Egerben, ám a kiszemelt áldozat nem adta könnyen magát.

A 64 esztendős nőt a Leányka úti vasúti aluljáróban támadták meg. Megütötték, s próbálták elvenni tőle az értékeit, ő azonban ahogy tudott, védekezett. Rángatni kezdték a táskáját, amit az asszony nem engedett el. A dulakodásban leesett az aluljárónál található lépcsősor tetejéről, s nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szerzett, még csontja is törött.

Egy állampolgári bejelentés alapján a rendőrök elfogták a tetteseket: két huszonéves egri férfit, akiket bűnügyi őrizetbe vettek, s kezdeményezték előzetes letartóztatásukat is. Ellenük rablás kísérlete miatt indult eljárás - ismertette a történteket Soltész Bálint, rendőrségi sajtószóvivő.

(HEOL; vannak kommentárok)

********************

Feljelentette a rendőröket az érpataki gyanúsított

A Nyíregyházi Rendőrkapitányság munkatársai keddre virradóan Érpatakon és Nagycserkeszen három férfit fogtak el, akiket betörés-sorozattal gyanúsítanak.

A gyanúsítottak a rendőrök érkezésekor menekülni próbáltak és ellenálltak az intézkedésnek, ezért testi kényszerrel kellett őket megbilincselni. Ennek során könnyű, horzsolásos sérüléseket szenvedtek, amit az ilyen estekben előírt orvosi vizsgálat a szabadon bocsátásuk előtt dokumentált is, korábbi sérüléseikkel együtt.

Az egyik gyanúsított feljelentést tett a nyomozó ügyészségen, mert azt állítja, hogy a rendőrök bántalmazták. Az ügyészségi eljárással párhuzamosan a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság is belső vizsgálatot rendelt el, mely eddig nem tárt fel jog-, vagy szakszerűtlenséget rendőri oldalról - tájékoztatta a Szabolcs Online-t Fülöp Gergely rendőr százados.

(SZON; ahogy olyannyi cigányhírt, ezt sem lehet kommentálni)

********************

Playstationt loptak petárdáért a 13 és 14 éves fiúk

Egy playstation volt a zsákmánya annak a triónak, mely mára virradó éjjel tört be egy okányi családi házba. A gyanúsítottak hamar megkerültek, kiderült, hogy egyikük gyermekkorú.

Egy tizenhárom esztendős gyermeket, illetve a 14 éves I. N.-t bízta meg egy lakásbetöréssel a 17 esztendős okányi L-Ő. A. A felbújtó az okányi fiataloknak cserébe 20 doboz petárdát ígért, ha betörnek és ellopják ismerősétől a Sony PlayStation II. videojátékot, amire már régóta vágyott.

L-Ő. A. ismerte a sértettet, többször is megfordult házában s korábban játszott is az óhajtott videójátékkal, mi több, szerette volna megvásárolni azt. A bűncselekmény elkövetésére felbérelt fiataloknak még egy pár kesztyűt is adott, hogy ne hagyjanak maguk után ujjlenyomatot.

A gyermekkorú, illetve fiatalkorú elkövető szerdán este nem sokkal 18 óra után járt az Alkotmány utcai háznál, ott a hátsó kis ablakot törték be. A 13 éves, gyermekkorú elkövető így jutott be a lakásba. Onnan aztán nem csak a Sony PlayStation II. videójátékot, illetve az ehhez tartozó két vezérlőkart és tíz programot tulajdonították el, hanem egy DVD-lejátszót is meglovasítottak, így mintegy 70 ezer forint kárt okozva a jogos tulajdonosnak.

A sértett ma reggel jelentette az esetet a Szeghalmi Rendőrkapitányságon, s a Vésztői Rendőrőrs munkatársai forró nyomon láttak a bűncselekmény elkövetőinek kézre kerítéséhez. Munkájukat siker koronázta. Az L-Ő. A.-ék portáján tartott házkutatás során a színből került elő a PlayStation II, míg a 13 éves tettes szülei lakásán a DVD-lejátszót is megtalálták.

A gyermekkorú fiú ellen életkora miatt nem indulhat eljárás, N. I. és L-Ő. A. ellen lopás bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás.

(BEOL; vannak kommentárok)

********************

Csuklyások törtek be egy lakásba, de a tulajdonos elriasztotta őket

Pécs: Négy, az arcát csuklyával eltakaró férfi kísérelt meg betörni egy pécsi lakásba, kedden délelőtt. A társaság azonban csak a bejárati ajtó befeszítéséig jutott.

Mikor beléptek a lakásba, meglepve tapasztalták, hogy a tulajdonos otthon tartózkodik. A hivatlan látogatók ekkor futva elmenekültek a helyszínről.

A lakásból értelemszerűen nem tűnt el semmi, azonban a betörők az ajtó megrongálásával így is százezer forintos kárt okoztak. A rendőrség nyomozást indított a tettesek kézre kerítése érdekében.

(BAMA; vannak kommentárok)

********************

Gerinctelen átverésnek bizonyult a „gyógyító gép”

Nagykónyi: Aljas trükkel csaptak be egy idős asszonyt ismeretlenek – tudtuk meg a rendőrségtől. Az ünnepek közeledtével ismét egyre többen kihasználják a nyugdíjasok hiszékenységét.

A 74 éves asszony háza előtt egy sötét színű kocsi állt meg hétfőn. A benne utazó 25 és 30 év közötti sötét hajú nő (Kuruc.info: ez, kódolva, vajon mit jelent?) azzal csengetett be a nyugdíjashoz, hogy egy "gyógyító gépet" hozott neki, amit az orvos írt fel számára – mondta el Balaskó Anikó, a Tamási Rendőrkapitányság sajtóreferense. A nő nem mondta meg, hogy mire jó a szerkezet, de azt állította, hogy a nyugdíjas a "közgyógyellátásban" majd visszakapja annak árát, vagyis nyolcvanezer forintot. Az idegen hozzátette, a gépet tartalmazó dobozt csak az orvos bonthatja fel. Miután az asszony kifizette a pénzt, a nő beült a kocsiba, amit egy férfi vezetett és elhajtottak.

A nyugdíjas ezt követően felhívta orvosát, aki természetesen mit sem tudott az egészről. A nő azért elvitte a csomagot a doktorhoz, akivel közösen felbontotta azt. A dobozban végül egy ötezer forint értékű masszírozógépet találtak. Balaskó Anikó elmondta, ez csalásnak minősül amiért legfeljebb két év szabadságvesztés szabható ki. Az ünnepek közeledtével egyre több idős embert próbálnak megrövidíteni a csalók és trükkös tolvajok, ezért mindenki arra kérünk fokozottan figyeljen értékeire és környezetére – tette hozzá.

(TEOL; kommentálható)

Kuruc.info: hogy is mondta Miskolc rendőrfőkapitánya? "Szinte minden trükkös tolvaj roma". Nem hiszi a Kedves Olvasó? Azt hiszi, hazudunk, csúsztatunk? Tessék, ellenőrizze ITT.

********************

Végül utolsó rövidhírünk "Vajáról is menekülnek az emberek a beköltöztetett putrisok elől + olvasó + király tanulmány" cikkünkhöz kapcsolódik:

Heveskedő (?) romák Vaján

Vaja, Egercsehi - Egercsehi polgármestere szerint „nagyobb a füstje, mint a lángja”...

Magáningatlant vásárolt a Heves megyei Egercsehi önkormányzata a Vajához tartozó Rákóczitanyán, amit egy népes egercsehi roma család vett bérbe a tulajdonos önkormányzattól. Önmagában ennek a ténynek nincs hírértéke, azonban a költözés óta felforrósodott a levegő a két utcából álló, főleg idős lakta településrészen.

– Az önkormányzat elutasította a lakcímbejelentkezési kérelmüket, mivel nem tudtak megfelelő iratokat bemutatni. Erre ingerülten válaszoltak, a polgármesteri hivatal felgyújtásával fenyegetőztek – mondta Tisza Sándor, Vaja polgármestere: – Rendőröket hívtunk ki, akik garázdaság miatt intézkedtek, ők viszont később rendőri túlkapásra hivatkozva feljelentést tettek. Az önkormányzatot feljelentették a Nemzeti és Etnikai Jogok Országgyűlési Biztosánál, valamint az Egyenlő Bánásmód Hatóságnál, ám egyik esetben sem állapítottak meg jogsértést. A rokonságuk újabb három házat vásárolt magánúton ugyanott, sokgyerekes családokról van szó. Korábban nyugalom volt a településen. Az elmúlt időszakban kimutathatóan nőtt a bűncselekmények száma. Nem nevesítem az elkövetőket, csak a tényt említem. Nem a származásuk miatt van a probléma. Vaja nagyközségben a roma lakosság aránya mintegy 15 százalék, e tekintetben a béke szigete volt településünk. Az Egercsehiből érkezett családok feszültséget teremtettek, ezt kár is vitatni. Iskoláztatási és segélyezési szempontból egyáltalán nem mindegy, hogy kik költöznek hozzánk és milyen módszerrel.

Egercsehi meglehetősen kétes színben tűnik fel mostanság Vaján. Ki is kéri magának a megbélyegzést Tóth Andrásné, a Mátra és a Bükk lábánál elterülő, 1570 lelkes község polgármestere.

– A történet úgy kerek, ha az elejéről kezdem, és nem egyből a jelenlegi helyzetet kommentálom – javasolta a bányásztelepülés vezetője. – Két éve a minisztérium által kiírt meghívásos pályázaton nyertünk a szomszédos helységgel egy projektet, amely a romatelepek felszámolására, ezzel párhuzamosan a lakhatásuk jobbá tételére irányult. A község kieső részén volt bányászlakásokban élt tizenegy romacsalád, mindegyik maximum három gyerekkel. Tavaly februárban adatlapon érdeklődtünk arról, hogy miként képzelik el a jövőjüket. A Vajára költöző család hozzánk Ózdról került, két felnőttről és két gyerekről van szó. Ők hozták a címet, a rokoni szálra hivatkozva szerettek volna Rákóczitanyán letelepedni. A pályázati projektben nem szerepelt, hogy kötelező Egercsehiben maradniuk, ők döntöttek a váltás mellett. Nekünk különösebb gondunk nem volt velük. Kollegáink megtekintették a házat, és beköltözhetőnek ítélték. Utána meglepve értesültünk a fejleményekről.

Tisza Sándor telefonhívása után Tóth Andrásné többedmagával Egercsehiből Vajára utazott, hogy tisztázzák a kialakult helyzetet.

– Úgy érzem, hogy ami most van, annak nagyobb a füstje, mint a lángja. Nálunk hasonló a magyar és a roma lakosság aránya, mint Vaján. Eleve elutasítóak voltak az említett romacsaláddal szemben, azt pedig aligha lehet szabályozni, hogy a környéken ki vásároljon ingatlant. Azért mentünk Rákóczitanyára, hogy megoldást keressünk, de nem jutottunk közös nevezőre a vajai polgármesterrel.

(SZON; nem kommentálható)