Újabb meglepő részletek a Cozma-gyilkosság ügyében: szerdán olyan információk láttak napvilágot, amelyek szerint a rendőrök a gyilkosság előtt pár órával egyszer már jártak a Patrióta Lokálban, ám Sztojkáék elkergették őket onnan. Ráadásul továbbra sem tisztázott, hogy a rendőrök miért este 10 előtt néhány perccel adták ki az európai körözést Raffaelék ellen - holott a bíró már este nyolckor aláírta azt.
Hunyadfalvy Ákos, az MKB Veszprém férfi kézilabdacsapatának társadalmi elnöke a Veszprémi tévének adott nyilatkozatában arról számolt be: szemtanúk szerint a veszprémi rendőrök nemcsak egyszer vonultak ki a Patrióta Lokálba a végzetes éjjelen. Épp ellenkezőleg, a szórakozóhelyen több rendőr is jelen volt, amikor Sztojkáék megérkeztek. Ám a rend őrei a társaság megjelenése után már nem sokáig maradtak a helyszínen, Sztojkáék ugyanis elzavarták őket. Azt, hogy a rendőrök már a késelés előtt is kimentek a helyszínre, korábban már egy szemtanú is elmondta.
A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője a Stopnak ezt az információt határozottan cáfolta. Mint elmondta: a gyilkosságot megelőzően a rendőrök nem voltak a bárban. Akkor vonultak ki először, amikor bejelentést kaptak a bűncselekményről.
A rendőrök elzavarása mellett az utóbbi napokban felröppentek olyan hírek is, mely szerint nem egyetlen kés ejtett sebeket a tragikus éjszakán. Két különböző késsel szúrták a két sebet. Ez Váradi Piroska nem erősítette meg, ugyanakkor nem is cáfolta. Mint elmondta, a nyomozás eredményes lefolytatása érdekében erről nem kíván nyilatkozni.
(Stop)