A balliberális Kisalföld megint kitett magáért: megjelentetett ma egy jó szaftos cigánysajnáltató cikket - szépen időzítve, hogy olvasóik méginkább megsajnálják szegín, üldözött, félelemben élő romákokat, hiszen, mint látható, ma is kigyulladt egy roma ház, és egyértelmű, hogy állandó az üldöztetés.
Ahelyett, hogy mondjuk – hozzánk hasonlóan – némi tényfeltáró újságírást eszközöltek volna mondjuk a mai öngyújtogatás kapcsán. Vagy, esetleg, megkérdezték volna, hogy dolgozó, egzisztenciával rendelkező, diplomás magyarok vajon mekkora eséllyel pályázhatnak ingyenkéglire. Nem, ők maradnak a fajvédelem mellett. Lássuk az anyagot – elrettentésül.
A tatárszentgyörgyi gyilkosság után a Rábaközbe menekülnének
Tatárszentgyörgy - A Rábaközbe költöztetné családját a tatárszentgyörgyi kettős gyilkosság áldozatainak szomszédja. Horváth Attila menekülne, „mert félelemben nem lehet gyereket nevelni". Úgy véli, ha kapna lakást és munkát, könnyen beilleszkedne az új környezetbe.
Csendes, rendezett település Tatárszentgyörgy Pest megyében, a fővárostól alig ötven kilométerre. 1946 lakosának 30 százaléka roma származású. Jó részük a Fenyves soron él. A február 23-i kettős gyilkosság óta rettegésben. Azóta roma polgárőrség is szerveződött, éjszakánként járőröznek. Vigyáznak értékeikre, családjaikra. Horváth Attila is közéjük állt. A férfi alig száz méterre lakik a felgyújtott háztól. Menekülne Tatárszentgyörgyről. Bárhová, ahol biztonságban tudhatja szeretteit. A tévében hallott Dénesfáról, ahol a falumentő akcióban nagycsaládokat fogadnak önkormányzati bérlakásokba.
„Nem tudunk itt élni, éjszakánként rettegünk, félünk" – mondta a telefonba, amikor szerkesztőségünket hívta. A Kisalföld meglátogatta a Horváth családot Tatárszentgyörgyön.
A Fenyves sor poros, szűk utca a falu szélén. Horváthék portája rendezett, új ház. Érkezésünkre népes gyereksereg szalad ki. Vendéglátóinktól három és még a szomszédságból is vagy nyolc. Ők mind a Rábaközbe vágynak. Szüleiktől azt hallották, az ország másik végén békében élhetnének. Az utca végén a gyilkosság színhelye, üszkös gerendák, kormos falak. „Ott történt a borzalom" – mutatja Horváth Attila.
„A dolgos kézre ott is szükség lehet"
– A tragédia után a családomat Budapestre menekítettem – meséli a családfő. – Néhány napig autóban aludtunk, aztán egy ismerős lakásában húztuk meg magunkat. Tovább sajnos nem maradhattunk, hát hazajöttünk. Úgy döntöttünk, elmegyünk innen, nem akarom félelemben nevelni a gyerekeket.
Horváthéknál négy gyerek van. A legnagyobb lány már férjhez ment, unoka is van. Külön él családjával. A tizenhat éves Klaudia, a tizenkét esztendős Attila és a tizenegy éves Nándor várják, hogy a Rábaközből meghallják a „hívó szót". A Fenyves soron még vannak így néhányan. Amikor a szomszédok meglátják az idegen autót, és kiderül, mi járatban vagyunk, körbevesznek bennünket. Azt gondolják, a szabadságot hoztuk el hozzájuk. Záporoznak a kérdések: milyen messze van Győr? Van-e munkahely arra? Járhatnak-e a gyerekek iskolába, oviba? Közel van-e Ausztria? A dolgos kézre ott is szükség lehet – mondják inkább maguknak, reménykedve. „Hegesztő vagyok, talán nekem is lesz kenyerem" – ezzel már Lázár Dénes fordul hozzánk. Ő az, akinek néhány nappal a gyilkosság után kigyulladt a háza. Először ők is leszámolásra gyanakodtak, aztán kiderült, az elektromos ventilátor okozta a bajt. Otthonuk kiégett, egy szobájuk használható. Egy ágyon és matracokon húzzák meg magukat. Lázárék hatan vannak, a szülők és négy gyerek. A legnagyobb iskolás, a legkisebb néhány hónapos. A család ugyancsak jönne megyénkbe, a Rábaközbe. „Itt rettegünk, nem vagyunk biztonságban" – jegyzi meg a férfi.
Bárhová, csak el innen
– Közel az erdő, a falu szélén. Védtelenek vagyunk és rettegünk, hogy mi is áldozatok leszünk, hiszen a biztonságunkat senki nem garantálja – indokolja a nagy döntést megint Horváth Attila. – A feleségem magyar, ő is azt mondja, bárhová, csak el innen. Bízunk benne, hogy sikerül megfelelő családi házat találni. Szorgalmas ember vagyok, nem félek a munkától. Önöknél tudom, hogy több lehetőség van, biztos vagyok benne, hogy el tudom tartani a családomat.
Hetvenöt négyzetméteres, háromszobás házam van Tatárszentgyörgyön, de mindenemet odahagynám, ha a Kisalföldön új életet kezdhetnénk - mondta Horváth Attila.
– Tudom, hogy nagyon nehéz lesz, hiszen teljesen új környezetbe, új emberek közé kerülnénk, de nekünk a szabadságot jelentené a költözés. Félelemben nem lehet gyereket nevelni – teszi hozzá a családapa.
Mint kiderült, havonta 115 ezer forint a „hivatalos" jövedelmük. Ehhez még Horváth Attila „hozzámaszekol" néhány tízezret alkalmi munkákból. A helyzetüket nehezíti, hogy sem neki, sem a feleségének nincs munkája. A férfi a szobafestéshez ért, az asszony ápolónőnek tanult, de az iskolát nem fejezte be.
Mik a feltételek? – kérdezik megint a körülállók. Soroljuk: havi bérleti díj, tisztességes helytállás, a gyerekek iskolába, óvodába járatása. „Ezekkel nem lesz gond, ha munka lesz, mi dolgozunk szívesen" – reagálnak. Búcsúzóul azt kérdezik Horváthék, mennyi esélyük van a költözésre. Hiú reményekkel nem biztatjuk őket, ami egy kicsit elkedvetleníti a családot. Azért úgy köszönnek: viszontlátásra.
A polgármester ajánlja őket
– A tatárszentgyörgyi romák többsége tisztességesen próbál alkalmazkodni a körülményekhez – ezt már Berente Imréné, a település polgármestere mondja a Kisalföldnek, akit hivatalában kerestünk meg. – Horváthék sem a követelőzők, hangoskodók közé tartoznak. Segélyért sem állnak sorba, próbálnak a maguk erejéből tenni sorsuk jobbra fordulásáért. Ha egy rábaközi polgármester kolléga azt kérdezné, ajánlanám-e őket, igennel felelnék. Ha Horváth Attila lehetőséghez jutna, biztosan eltartaná családját. Tudom, hogy félnek a helyi romák, bár én azt hiszem, nincs rá okuk. Tatárszentgyörgy egy állomása volt a gyilkosoknak, ahova szerintem még egyszer már nem térnek vissza.
A Kisalföld a Rábaköz „falumentő" településein érdeklődött, tudnák-e fogadni Horváthékat. Dénesfán Takács Lajos polgármestertől megtudtuk: mindenkinek szívesen segítenek, de idei házvásárlási keretük kimerült. Kovács Teodóra, Rábacsécsény vezetője hasonló információval szolgált településéről. „Két bérlakásunkba már találtunk lakót. Tervezzük további otthonok kialakítását is, de ebben a pillanatban nincsen" – jegyezte meg. Rábakecölön volt, de az egyetlen kedvezményes bérlakás elkelt – tudtuk meg Tuba Eriktől. A dél-rábaközi falu polgármestere azt javasolja Horváth Attilának, hogy töltsék ki a Rábakecöl honlapján megtalálható kérdőívet és juttassák vissza a polgármesteri hivatalba. „Amennyiben lesz újabb lehetőségünk, számításba vesszük a jelentkezőket, köztük őket is" – tette hozzá Tuba Erik.
Ahelyett, hogy mondjuk – hozzánk hasonlóan – némi tényfeltáró újságírást eszközöltek volna mondjuk a mai öngyújtogatás kapcsán. Vagy, esetleg, megkérdezték volna, hogy dolgozó, egzisztenciával rendelkező, diplomás magyarok vajon mekkora eséllyel pályázhatnak ingyenkéglire. Nem, ők maradnak a fajvédelem mellett. Lássuk az anyagot – elrettentésül.
A tatárszentgyörgyi gyilkosság után a Rábaközbe menekülnének
Tatárszentgyörgy - A Rábaközbe költöztetné családját a tatárszentgyörgyi kettős gyilkosság áldozatainak szomszédja. Horváth Attila menekülne, „mert félelemben nem lehet gyereket nevelni". Úgy véli, ha kapna lakást és munkát, könnyen beilleszkedne az új környezetbe.
Csendes, rendezett település Tatárszentgyörgy Pest megyében, a fővárostól alig ötven kilométerre. 1946 lakosának 30 százaléka roma származású. Jó részük a Fenyves soron él. A február 23-i kettős gyilkosság óta rettegésben. Azóta roma polgárőrség is szerveződött, éjszakánként járőröznek. Vigyáznak értékeikre, családjaikra. Horváth Attila is közéjük állt. A férfi alig száz méterre lakik a felgyújtott háztól. Menekülne Tatárszentgyörgyről. Bárhová, ahol biztonságban tudhatja szeretteit. A tévében hallott Dénesfáról, ahol a falumentő akcióban nagycsaládokat fogadnak önkormányzati bérlakásokba.
„Nem tudunk itt élni, éjszakánként rettegünk, félünk" – mondta a telefonba, amikor szerkesztőségünket hívta. A Kisalföld meglátogatta a Horváth családot Tatárszentgyörgyön.
A Fenyves sor poros, szűk utca a falu szélén. Horváthék portája rendezett, új ház. Érkezésünkre népes gyereksereg szalad ki. Vendéglátóinktól három és még a szomszédságból is vagy nyolc. Ők mind a Rábaközbe vágynak. Szüleiktől azt hallották, az ország másik végén békében élhetnének. Az utca végén a gyilkosság színhelye, üszkös gerendák, kormos falak. „Ott történt a borzalom" – mutatja Horváth Attila.
„A dolgos kézre ott is szükség lehet"
– A tragédia után a családomat Budapestre menekítettem – meséli a családfő. – Néhány napig autóban aludtunk, aztán egy ismerős lakásában húztuk meg magunkat. Tovább sajnos nem maradhattunk, hát hazajöttünk. Úgy döntöttünk, elmegyünk innen, nem akarom félelemben nevelni a gyerekeket.
Horváthéknál négy gyerek van. A legnagyobb lány már férjhez ment, unoka is van. Külön él családjával. A tizenhat éves Klaudia, a tizenkét esztendős Attila és a tizenegy éves Nándor várják, hogy a Rábaközből meghallják a „hívó szót". A Fenyves soron még vannak így néhányan. Amikor a szomszédok meglátják az idegen autót, és kiderül, mi járatban vagyunk, körbevesznek bennünket. Azt gondolják, a szabadságot hoztuk el hozzájuk. Záporoznak a kérdések: milyen messze van Győr? Van-e munkahely arra? Járhatnak-e a gyerekek iskolába, oviba? Közel van-e Ausztria? A dolgos kézre ott is szükség lehet – mondják inkább maguknak, reménykedve. „Hegesztő vagyok, talán nekem is lesz kenyerem" – ezzel már Lázár Dénes fordul hozzánk. Ő az, akinek néhány nappal a gyilkosság után kigyulladt a háza. Először ők is leszámolásra gyanakodtak, aztán kiderült, az elektromos ventilátor okozta a bajt. Otthonuk kiégett, egy szobájuk használható. Egy ágyon és matracokon húzzák meg magukat. Lázárék hatan vannak, a szülők és négy gyerek. A legnagyobb iskolás, a legkisebb néhány hónapos. A család ugyancsak jönne megyénkbe, a Rábaközbe. „Itt rettegünk, nem vagyunk biztonságban" – jegyzi meg a férfi.
Bárhová, csak el innen
– Közel az erdő, a falu szélén. Védtelenek vagyunk és rettegünk, hogy mi is áldozatok leszünk, hiszen a biztonságunkat senki nem garantálja – indokolja a nagy döntést megint Horváth Attila. – A feleségem magyar, ő is azt mondja, bárhová, csak el innen. Bízunk benne, hogy sikerül megfelelő családi házat találni. Szorgalmas ember vagyok, nem félek a munkától. Önöknél tudom, hogy több lehetőség van, biztos vagyok benne, hogy el tudom tartani a családomat.
Hetvenöt négyzetméteres, háromszobás házam van Tatárszentgyörgyön, de mindenemet odahagynám, ha a Kisalföldön új életet kezdhetnénk - mondta Horváth Attila.
– Tudom, hogy nagyon nehéz lesz, hiszen teljesen új környezetbe, új emberek közé kerülnénk, de nekünk a szabadságot jelentené a költözés. Félelemben nem lehet gyereket nevelni – teszi hozzá a családapa.
Mint kiderült, havonta 115 ezer forint a „hivatalos" jövedelmük. Ehhez még Horváth Attila „hozzámaszekol" néhány tízezret alkalmi munkákból. A helyzetüket nehezíti, hogy sem neki, sem a feleségének nincs munkája. A férfi a szobafestéshez ért, az asszony ápolónőnek tanult, de az iskolát nem fejezte be.
Mik a feltételek? – kérdezik megint a körülállók. Soroljuk: havi bérleti díj, tisztességes helytállás, a gyerekek iskolába, óvodába járatása. „Ezekkel nem lesz gond, ha munka lesz, mi dolgozunk szívesen" – reagálnak. Búcsúzóul azt kérdezik Horváthék, mennyi esélyük van a költözésre. Hiú reményekkel nem biztatjuk őket, ami egy kicsit elkedvetleníti a családot. Azért úgy köszönnek: viszontlátásra.
A polgármester ajánlja őket
– A tatárszentgyörgyi romák többsége tisztességesen próbál alkalmazkodni a körülményekhez – ezt már Berente Imréné, a település polgármestere mondja a Kisalföldnek, akit hivatalában kerestünk meg. – Horváthék sem a követelőzők, hangoskodók közé tartoznak. Segélyért sem állnak sorba, próbálnak a maguk erejéből tenni sorsuk jobbra fordulásáért. Ha egy rábaközi polgármester kolléga azt kérdezné, ajánlanám-e őket, igennel felelnék. Ha Horváth Attila lehetőséghez jutna, biztosan eltartaná családját. Tudom, hogy félnek a helyi romák, bár én azt hiszem, nincs rá okuk. Tatárszentgyörgy egy állomása volt a gyilkosoknak, ahova szerintem még egyszer már nem térnek vissza.
A Kisalföld a Rábaköz „falumentő" településein érdeklődött, tudnák-e fogadni Horváthékat. Dénesfán Takács Lajos polgármestertől megtudtuk: mindenkinek szívesen segítenek, de idei házvásárlási keretük kimerült. Kovács Teodóra, Rábacsécsény vezetője hasonló információval szolgált településéről. „Két bérlakásunkba már találtunk lakót. Tervezzük további otthonok kialakítását is, de ebben a pillanatban nincsen" – jegyezte meg. Rábakecölön volt, de az egyetlen kedvezményes bérlakás elkelt – tudtuk meg Tuba Eriktől. A dél-rábaközi falu polgármestere azt javasolja Horváth Attilának, hogy töltsék ki a Rábakecöl honlapján megtalálható kérdőívet és juttassák vissza a polgármesteri hivatalba. „Amennyiben lesz újabb lehetőségünk, számításba vesszük a jelentkezőket, köztük őket is" – tette hozzá Tuba Erik.
(Kisalföld)
