Dancsó József szerint elgondolkodtató, hogy MSZP-s országgyűlési képviselő, Bárándy Gergely az egyik védője annak a bűnbandának, melynek tárgyalásán késsel támadtak rá egy tanúra. A politikus levelet ír Baka András főbírónak a hatékony tanúvédelem érdekében.
Dr. Dancsó József alpolgármester, fideszes országgyűlési képviselő megdöbbenéssel vette tudomásul, hogy olyan erőszakos cselekmény történt az Orosházi Városi Bíróságon kedden, amely a város életében példátlan.
- A Fidesz-MPSZ elítél minden erőszakos cselekményt. Megengedhetetlennek tartja és felszólítja valamennyi érintett hatóságot, hogy a legszigorúbban lépjen fel a hasonló történések ellen. Ez a cselekmény azért is elgondolkodtató, mert az egyik hatalmi ág épületében, a bíróságon követték el. Úgy gondolom, megengedhetetlen az, hogy 100 ember erőszakos cselekedet szándékával összegyűljön, és a sértettet, aki tanúként került meghallgatásra fizikálisan bántalmazzák.
Természetesen ez esetben mindegy, hogy cigány ember volt az elkövető és a sértett is. Ebben a vonatkozásban sem lehet semmilyen megkülönböztetést tenni! A rendőrségnek, a bíróságnak, az ügyészségnek az a feladata, hogy a lakosság nyugalma és biztonsága érdekében tegyék a dolgukat. Elgondolkodtató persze, hogy ebben az ügyben az egyik védőügyvéd az a dr. Bárándy Gergely, aki az MSZP országgyűlési képviselője és jogi kabinetjének vezetője.
- Ma levelet írok dr. Baka András úrnak, a Legfelsőbb Bíróság nemrégen megválasztott elnökének, amelyben felhívom a figyelmét arra, hogy a tanúvédelemre sokkal nagyobb hangsúlyt kell fektetni, mert az emberek igazságszolgáltatásba vetett hite rendülhet meg, ha ez az intézmény csorbát szenved - hangsúlyozta Dancsó. A Fidesz a rend pártján áll, elítéli a bűnözésből élő és azzal foglalkozó személyeket s a törvények által kiszabható legmagasabb mértékű büntetés alkalmazását várjuk el.
(BEOL)
Előzmény: Biztosan nem cigányok: bíróságon késelte meg a tanút a vádlott apja