Úgymond “bocsánatot kértek” a tőrbe csalásuk után a rendőrökre támadó cigányok a sértettektől.
Persze jól tudjuk, mindezt csak azért csinálják, amit a cikk is hangsúlyoz: ez enyhítő körülmény. Az alább olvasható anyag legfontosabb információja mégis az, hogy összesen négy embert vádolnak a kb. húsz támadóból (vesd össze: cigányfajvédő rendőrség és jogszolgáltatás; bezzeg ha fehérek támadtak volna, még a családtagjaikat is lesittelik – gyorsított eljárásban!).
Egyebek is kiderülnek a cikkből; többek között az, hogy a tanúk “elfelejtették”, amit mondanak (vö. “lehet, hogy ott se vótam” és a cigány-igazmondás hasonló gyöngyszemei – hivatkozások ITT, legalul), ill. a vádlottak számára kevésbé terhelő verzióra cseréltették az eredeti vallomásukat.
Az eredeti cikk:
Heves | Bocsánatot kértek a vádlott romák a rendőröktől a február 7-ei tettük miatt a Heves Városi Bíróságon megtartott tárgyaláson. Merőben eltérően más hasonló ügyektől.
Amennyire gyakorivá vált az utóbbi években Dél-Hevesben az egyenruhások és egyes cigány lakosok közötti összetűzés, annyira ritka az, ami – nyilvánvaló ügyvédi közreműködés alapján – történt hétfőn a Heves Városi Bíróság tárgyalótermében.
Dr. Dobrozsi Gabriella bíró csoportosan és felfegyverkezve elkövetett hivatalos személy elleni erőszak bűntettének vádja miatt idézte meg oda M. Ferenc első-, Sz. Sándor másod-, Sz. Tiborné harmad- és K. Kálmánné negyedrendű vádlottakat.
Az ügyész által ismertetett vádirat szerint idén február 7-én, szombaton az egy famíliához tartozó terheltek tömegverekedés ürügyével kihívták a hevesi Dankó utcába a rendőrséget. Valójában sérelmüket akarták számon kérni a hatóság embereitől. Elsőre a járőr tagjai nem észleltek bűntényre utaló jelet.
Az újbóli jelzés nyomán szolgálati autójukkal igyekeztek az utcán, amikor M. Ferenc intett nekik, majd kiabálva felelősségre vonta őket egy előző napi akcióért, amikor körözött személyt kerestek a kommandósok, s rátörtek az ő házára is. Dühében többször rácsapott a rendőrkocsi motorházának tetejére, próbálta meggátolni, hogy a járőrök elhagyják a helyszínt.
Sz. Tiborné az autóablak felhúzását akadályozta, s fenyegetőzött. A vád szerint M. a húszfős tömeget arra biztatta, hogy „üssék agyon, öljék meg” a járőrkocsiban tartózkodókat. Sz. Sándor egy lapáttal jött elő a házból, azzal az elülső szélvédő felé sújtott, ám a járműben végül nem tett kárt. „Meg ne próbáld, mert szétverjük a kocsit!” – rivallt rá M. a volánnál ülő zsarura, aki rádión akart erősítést kérni.
K.-né a vádhatóság szerint szintén agresszívan lépett fel, a rendőrök ellen hangolta a gyarapodó sokaságot. Az affér azzal zárult, hogy a járőrparancsnok hátramenetben gyorsan elhajtott. A bírónő figyelmeztetése után a vádlottak kijelentették: a tárgyaláson nem kívánnak vallomást tenni, csak a védőik kérdéseire válaszolnak.
M. Ferenc, Sz. Tiborné teljesen, Sz. Sándor részben elismerte bűnösségét. Mindhárman előadták, hogy megbánták tettüket, s hajlandók bocsánatot kérni a rendőröktől. K. Kálmánné viszont tagadta a bűnösségét, mondván, hogy nem is volt ott az eset helyszínén. Utóbbit egyébként több tanú is cáfolta.
A tanúvallomások és a vádlottak észrevételei során arra is fényt derült, M. Ferencet és családját leginkább az háborította fel, hogy szerintük az előző napi körözöttkeresési akciót végrehajtók bezúzták a házuk ajtaját, kicsavarták és elhajították a villanyórából a biztosítékot, ráadásul a jelenleg is Mátraházán kezelt beteg élettársának, Sz. Tibornénak a légzéshez szükséges oxigénpalackját kidobták az udvarra.
Másnap előbb tömegverekedésre hivatkozva kérték az utcájukba a rendőröket, másodjára pedig azt állították, hogy Karaj – akit kerestek a zsaruk – náluk van megkötözve. A tanúk némelyike már nem nagyon óhajtott emlékezni arra, amit a bűntény napján látott, illetve amit a nyomozó hatóságoknak akkor mondott. Voltak, akik korábbi, jegyzőkönyvben rögzített vallomásaikat igyekeztek úgy megváltoztatni, hogy most kevésbé legyenek terhelőek a vádlottakra.
Nem tudták azt, hogy a terheltek a tárgyaláson előzőleg – a védőikkel egyeztetve – már megkövették a februári eseményekben részt vett fiatal rendőröket. Belátva ezzel, hogy helytelenül jártak el, ha a rendőröktől sérelem érte őket, akkor a nyomozó ügyészséghez kellett volna fordulniuk, nem pedig a keresési akcióban nem is szerepelt egyenruhásokon kitölteni a bosszújukat.
Szakemberek szerint ilyen bocsánatkérésre eddig nemigen volt példa. A tárgyalást végül a bírónő elnapolta, mivel egy tanú nem jelent meg. Neki, 50 ezer forintos rendbírság mellett, újabb idézést küldenek. Az ő meghallgatására, a perbeszédekre és az elsőfokú ítélet meghozatalára január közepén kerül sor.
1. keretes anyag: A rendőrök életveszélyben érezték magukat
A járőr vezetője, egy már régebb óta rendőr fiatal férfi és társa, egy törékeny ifjú nő a tárgyaláson úgy emlékeztek, hogy az ügyelettől kaptak utasítást, menjenek a Dankó utcába.
Először az utca elején megállapították, hogy nincs tömegverekedésről szó. Másodjára végig kellett menniük az utcán. A közepénél jártak, amikor eléjük állt M. Ferenc, s ekkortól kezdődött el az ordítozás, az autó csapkodása, a lapáttal való fenyegetőzés, a sokadalom hergelése. Mindketten életveszélyben érezték magukat.
2. keretes anyag: A büntetés a törvény szerint öt évig terjedhet
A Hevesen történtek kapcsán az ügyészség csoportosan és felfegyverkezve elkövetett hivatalos személy elleni erőszak bűntettével vádolja M. Ferencéket. Ezt az valósítja meg, aki például rendőrt jogszerű eljárásában erőszakkal vagy fenyegetéssel akadályoz, intézkedésre kényszerít, illetve emiatt bántalmaz.
A szankció alapesetben három év szabadságvesztés. Öt évig terjedhet, ha mindezt csoportosan vagy felfegyverkezve követik el. A terheltek bocsánatkérését és megbánását enyhítő körülményként veheti számításba a bíróság.
(HEOL)
Persze jól tudjuk, mindezt csak azért csinálják, amit a cikk is hangsúlyoz: ez enyhítő körülmény. Az alább olvasható anyag legfontosabb információja mégis az, hogy összesen négy embert vádolnak a kb. húsz támadóból (vesd össze: cigányfajvédő rendőrség és jogszolgáltatás; bezzeg ha fehérek támadtak volna, még a családtagjaikat is lesittelik – gyorsított eljárásban!).
Egyebek is kiderülnek a cikkből; többek között az, hogy a tanúk “elfelejtették”, amit mondanak (vö. “lehet, hogy ott se vótam” és a cigány-igazmondás hasonló gyöngyszemei – hivatkozások ITT, legalul), ill. a vádlottak számára kevésbé terhelő verzióra cseréltették az eredeti vallomásukat.
Az eredeti cikk:
Heves | Bocsánatot kértek a vádlott romák a rendőröktől a február 7-ei tettük miatt a Heves Városi Bíróságon megtartott tárgyaláson. Merőben eltérően más hasonló ügyektől.
Amennyire gyakorivá vált az utóbbi években Dél-Hevesben az egyenruhások és egyes cigány lakosok közötti összetűzés, annyira ritka az, ami – nyilvánvaló ügyvédi közreműködés alapján – történt hétfőn a Heves Városi Bíróság tárgyalótermében.
Dr. Dobrozsi Gabriella bíró csoportosan és felfegyverkezve elkövetett hivatalos személy elleni erőszak bűntettének vádja miatt idézte meg oda M. Ferenc első-, Sz. Sándor másod-, Sz. Tiborné harmad- és K. Kálmánné negyedrendű vádlottakat.
Az ügyész által ismertetett vádirat szerint idén február 7-én, szombaton az egy famíliához tartozó terheltek tömegverekedés ürügyével kihívták a hevesi Dankó utcába a rendőrséget. Valójában sérelmüket akarták számon kérni a hatóság embereitől. Elsőre a járőr tagjai nem észleltek bűntényre utaló jelet.
Az újbóli jelzés nyomán szolgálati autójukkal igyekeztek az utcán, amikor M. Ferenc intett nekik, majd kiabálva felelősségre vonta őket egy előző napi akcióért, amikor körözött személyt kerestek a kommandósok, s rátörtek az ő házára is. Dühében többször rácsapott a rendőrkocsi motorházának tetejére, próbálta meggátolni, hogy a járőrök elhagyják a helyszínt.
Sz. Tiborné az autóablak felhúzását akadályozta, s fenyegetőzött. A vád szerint M. a húszfős tömeget arra biztatta, hogy „üssék agyon, öljék meg” a járőrkocsiban tartózkodókat. Sz. Sándor egy lapáttal jött elő a házból, azzal az elülső szélvédő felé sújtott, ám a járműben végül nem tett kárt. „Meg ne próbáld, mert szétverjük a kocsit!” – rivallt rá M. a volánnál ülő zsarura, aki rádión akart erősítést kérni.
K.-né a vádhatóság szerint szintén agresszívan lépett fel, a rendőrök ellen hangolta a gyarapodó sokaságot. Az affér azzal zárult, hogy a járőrparancsnok hátramenetben gyorsan elhajtott. A bírónő figyelmeztetése után a vádlottak kijelentették: a tárgyaláson nem kívánnak vallomást tenni, csak a védőik kérdéseire válaszolnak.
M. Ferenc, Sz. Tiborné teljesen, Sz. Sándor részben elismerte bűnösségét. Mindhárman előadták, hogy megbánták tettüket, s hajlandók bocsánatot kérni a rendőröktől. K. Kálmánné viszont tagadta a bűnösségét, mondván, hogy nem is volt ott az eset helyszínén. Utóbbit egyébként több tanú is cáfolta.
A tanúvallomások és a vádlottak észrevételei során arra is fényt derült, M. Ferencet és családját leginkább az háborította fel, hogy szerintük az előző napi körözöttkeresési akciót végrehajtók bezúzták a házuk ajtaját, kicsavarták és elhajították a villanyórából a biztosítékot, ráadásul a jelenleg is Mátraházán kezelt beteg élettársának, Sz. Tibornénak a légzéshez szükséges oxigénpalackját kidobták az udvarra.
Másnap előbb tömegverekedésre hivatkozva kérték az utcájukba a rendőröket, másodjára pedig azt állították, hogy Karaj – akit kerestek a zsaruk – náluk van megkötözve. A tanúk némelyike már nem nagyon óhajtott emlékezni arra, amit a bűntény napján látott, illetve amit a nyomozó hatóságoknak akkor mondott. Voltak, akik korábbi, jegyzőkönyvben rögzített vallomásaikat igyekeztek úgy megváltoztatni, hogy most kevésbé legyenek terhelőek a vádlottakra.
Nem tudták azt, hogy a terheltek a tárgyaláson előzőleg – a védőikkel egyeztetve – már megkövették a februári eseményekben részt vett fiatal rendőröket. Belátva ezzel, hogy helytelenül jártak el, ha a rendőröktől sérelem érte őket, akkor a nyomozó ügyészséghez kellett volna fordulniuk, nem pedig a keresési akcióban nem is szerepelt egyenruhásokon kitölteni a bosszújukat.
Szakemberek szerint ilyen bocsánatkérésre eddig nemigen volt példa. A tárgyalást végül a bírónő elnapolta, mivel egy tanú nem jelent meg. Neki, 50 ezer forintos rendbírság mellett, újabb idézést küldenek. Az ő meghallgatására, a perbeszédekre és az elsőfokú ítélet meghozatalára január közepén kerül sor.
1. keretes anyag: A rendőrök életveszélyben érezték magukat
A járőr vezetője, egy már régebb óta rendőr fiatal férfi és társa, egy törékeny ifjú nő a tárgyaláson úgy emlékeztek, hogy az ügyelettől kaptak utasítást, menjenek a Dankó utcába.
Először az utca elején megállapították, hogy nincs tömegverekedésről szó. Másodjára végig kellett menniük az utcán. A közepénél jártak, amikor eléjük állt M. Ferenc, s ekkortól kezdődött el az ordítozás, az autó csapkodása, a lapáttal való fenyegetőzés, a sokadalom hergelése. Mindketten életveszélyben érezték magukat.
2. keretes anyag: A büntetés a törvény szerint öt évig terjedhet
A Hevesen történtek kapcsán az ügyészség csoportosan és felfegyverkezve elkövetett hivatalos személy elleni erőszak bűntettével vádolja M. Ferencéket. Ezt az valósítja meg, aki például rendőrt jogszerű eljárásában erőszakkal vagy fenyegetéssel akadályoz, intézkedésre kényszerít, illetve emiatt bántalmaz.
A szankció alapesetben három év szabadságvesztés. Öt évig terjedhet, ha mindezt csoportosan vagy felfegyverkezve követik el. A terheltek bocsánatkérését és megbánását enyhítő körülményként veheti számításba a bíróság.
(HEOL)
