Alább a SZOLJON kitűnő cigányos cikksorozatának a legújabb (és, remélhetőleg, nem utolsó) része – előző ITT.
Ha valaki nem tudná: számtalan olyan település van (már), ahol cigány a polgármester. Lásd pl. Gadnát (polgármester-váltás előtti, kapcsolódó, megdöbbentő, felkavaró helyzetkép ITT). Egyes hozzászólók szerint Tiszabőről van benne szó – arról a településről, ahonnan (a cigányterror miatt) már rég elmenekült még az orvos is. Ezt támasztja alá EZ a cikk (amely a SZOLJON sorozatindító anyaga) is.
Ha valaki nem tudná: számtalan olyan település van (már), ahol cigány a polgármester. Lásd pl. Gadnát (polgármester-váltás előtti, kapcsolódó, megdöbbentő, felkavaró helyzetkép ITT). Egyes hozzászólók szerint Tiszabőről van benne szó – arról a településről, ahonnan (a cigányterror miatt) már rég elmenekült még az orvos is. Ezt támasztja alá EZ a cikk (amely a SZOLJON sorozatindító anyaga) is.
Talán mondanunk sem kell, hogy velejéig korrupt, cigánybabusgató rendőrségünk, az APEH stb. nem csinál semmit. Bezzeg ha egy magyar lépi túl 10 km-rel a sebességhatárt vagy felejt el befizetni húsz Ft adót...
Egy település szolgálja az uzsorás család gazdagodását
BŰNÖZŐK | Valószínűleg kevesen hinnék, hogy van a megyénkben olyan hivatalban lévő polgármester, aki megválasztása előtt települése ismert uzsorása volt. Pedig van! Ráadásul az egyik alpolgármestere is „szakmabéli”, akinek fia rendre azzal dicsekszik, hogy ő helyben a „szakma” legjobbja.
Azt persze most hiába várják, hogy településnevet, akár csak betűjelzést is leírjunk, s kifejezetten ódzkodunk minden olyan mozzanattól, amely beazonosíthatóvá tenné a helységet — és így annak emlegetett tisztségviselőit is. Az uzsorások és más hasonlók jogérzéke, igazságérzete ugyanis rendkívül erőssé válik akkor, amikor ők éreznek sérelmet. Így aztán: ahogy mondani szokás, nevek, címek és időpontok a szerkesztőségben.
Csak arra vállalkozunk tehát, hogy leírjuk: egy polgármester Jász-Nagykun-Szolnok megyében ismert uzsorás volt a megválasztása előtt, helyettese pedig egy másik vezető uzsorás család feje. Mindketten jól ismert „szocpolozók” is. A településnek nincs olyan lakója, aki meg ne tudná egyenként mutatni, hogy melyik ház után melyikük családja „nyúlta le” az állami támogatást — az úgynevezett szociálpolitikai kedvezményt.
A polgármester a megválasztásakor háttérbe húzódott, és átmenetileg a fiának adta át az „üzletet”, aki azóta méltónak bizonyult a bizalomra. Ezt az egész település pontosan tudja, de mivel félelem uralkodik, senki nem beszél.
A település azt is pontosan látja, hogy a szóban forgó polgármester miként teszi a hivatalát is a családi biznisz részévé; hogyan csinál a semmihez sem értő családtagjaiból önkormányzati alkalmazottakat, s az Út a munkához program keretében alkalmazott közcélú foglalkoztatottak jelentős része szintén a tágabb családból kerül ki. Ők bizony feléje se nagyon néznek a családi alapon kapott munkahelyüknek. Az egyik rokonból karbantartó lett, a másik büfét üzemeltet, a szükséges engedélyek nélkül. Mesélik a településen, hogy a legutóbbi autócserekor némi gondot jelentett, hogy BÁR-listás a polgármester. Az új autót tehát az asszony lízingeli, akinek az önkormányzat állította ki a megfelelő jövedelemigazolást.
A közmunkások másik része viszont a polgármesteri uzsoraadósokból áll össze, hogy legyen miből levonni az esedékes törlesztéseket. A „családszerető” települési vezető a közpénzen foglalkoztatottaknak ezt a másik részét kétszeresen is jól „hasznosítja”: mint vállalkozó, különböző mezőgazdasági idénymunkákra hordja el őket műszakból, saját haszonra, többek között az önkormányzat mikrobuszát is használva ehhez. Ha pedig sok a munka, és még több munkáskézre van szükség, autóbuszt fogad, és további uzsoraadósokkal egészíti ki a csapatot, azok adóssága fejében... Két közfoglalkoztatottat például eleve átvezényelt a polgármester a saját családi gazdaságába. Sok a munka a jószággal, elkél ott a dolgos kéz.
De ne ragadjunk le végleg a polgármesternél! Családszeretetben és leleményben az alpolgármester is méltó hozzá. Az uzsorahitelezésnek egy sajátos formáját találta ki: az áruhitelezést. Disznót, marhát vág, a húst hitelben, felírásra szétméri, és megfelelő kamattal ellátva „könyveli”. Közeli családtagjai közül egyik kellő eréllyel viszi a készpénzes „üzletágat”, és egy másik is jó korán, már iskolás korában elkezdte gyakorolni a szakmát.
Nagyok a családok (Kuruc.info: „magyarok”, rájuk, ránk jellemző a nágycsálád, a 8-10 purgyé és 100-200 közeli rokon, ugyebár…), de hál’ istennek, van alapítványa is az önkormányzatnak, ami további osztható tisztségeket jelent a települési vezetőknek. Elnök, kuratóriumi tag, és így tovább... Testvérek, vők, fiak, sógorok. Nagy házakban laknak, cirkáló méretű autókkal járnak, miközben a településen egyre mélyül a szegénység. Segélyosztáskor büszkén ülnek a sötétített ablakú terepjárókban, és várják, hogy a megalázottak odavigyék hozzájuk a frissen felvett pénzecskéiket. Gőgösek, magabiztosak, kegyetlenek.
A néhány kilométerrel odébb található, hasonlóan sanyarú sorsú településen sem ismeretlen fogalom az uzsora. A településen élők már elértek egy olyan mély szintre, ahonnan szinte nincs is lejjebb: a mélyszegénységbe, helyenként a nyomorba.
— Nálunk már a nyolcvanas évek vége felé elkezdődött az uzsorázás, de abban az időben még másként nevezték, még kamatos kölcsönnek hívta a köznép — tudtuk meg egyik helyi beszélgetőpartnerünktől, egy, a saját elmondása szerint „fehér emberből cigánnyá vedlett” nyugdíjas férfitől. — Hiába tettek kísérletet az évek során többször is megszüntetésére a település vezetői, amíg igény volt, van rá, képtelenség a felszámolása. Márpedig itt akkora a szegénység, hogy én el sem tudom képzelni, hogy valaha más lesz errefelé az élet. Óriási a munkanélküliek aránya a faluban, az emberek nagy többsége elképesztő nyomorban él. Amíg ezen a téren nem lesz változás, esély sincs a felemelkedésre. Régen a szülők dolgoztak, a gyerekek az egész napos iskolában nevelődtek. Ma viszont már a harmadik generáció nő úgy fel, hogy a gyerek azt látja, apja, anyja egész nap otthon „döglik”, nem csinál semmit. És sajnos számára ez a követendő példa: legtöbbször ő sem jár iskolába. Munka hiányában segélyt kapnak az emberek, ám ez nem old meg semmit. Abból a pénzből nem tudnak felemelkedni, kilépni eddigi nyomorúságos helyzetükből. Így tetszik, nem tetszik, mifelénk szükség van azokra az emberekre, akik ha kamatra is, de adnak kölcsönt a megszorultaknak. Azt azért szeretném gyorsan leszögezni, itt nem játékgépezésre, szerencsejátékra, szórakozásra, alkoholra kérnek kölcsönt az emberek, hanem a mindennapi megélhetésükre. Egy-, kétezer forintokról van szó, melyeket aztán ha pénzhez jutnak, vissza is adnak.
— Hány uzsorás „segíti” itt a helyiek megélhetését?
— A számukat nem tudom, azt viszont igen, hogy más megyéből, például Hevesből is érkeznek segélyosztás napján „pénzeszsákok”, hogy visszakapják kölcsöneiket. Nálunk még nem is különösebben feszült a hangulat emiatt. Egyébként nem tudom, máshol hogyan működik ez a dolog, a mi falunkban kétféle uzsora létezik. Az egyik, amikor pénzt kér kölcsön valaki, a másik pedig, amikor terményt, élelmet kap valaki, ám forintban kell visszaadnia a kamattal megemelt árát.
— Munkalehetőség hiányában lát-e bármilyen kiutat ebből a helyzetből?
— Sajnos nem! Annak idején, még a kilencvenes évek elején, amikor mindez elkezdődött, az önkormányzat megpróbálkozott egy úgynevezett kríziskassza üzemeltetésével. Elkülönítve tartott 200 ezer forintot a számláján, amelyből igény szerint kölcsönadott pár ezer forintot a rászorultaknak. Kezdetben még vissza is adták az emberek hó végén a néhány ezer forintos tartozásokat, mondván, szükség esetén más is hozzájuthasson, ám végül egy év alatt elkopott a teljes összeg. Jóval később még egyszer próbálkozott az önkormányzat, de a megemelt összegű, egymilliós kassza is kiürült egy év alatt. Azóta az uzsorásoktól kérnek errefelé az emberek. Azok bezzeg nem mennek tönkre, mert behajtják a követelésüket...
1. keretes anyag: Egyelőre ennyi volt, de még visszajövünk...
A kilencedik résszel most egy időre befejezzük az októberben kezdődött sorozatunkat. Természetesen ez nem jelenti azt, hogy végérvényesen befejezzük oknyomozásunkat, ám úgy gondoljuk, a szeretet ünnepének közeledtével békésebb vizekre evezünk. Januárban visszatérünk, s tovább keressük a válaszokat a most még nyitva hagyott kérdésekre.
2. keretes anyag: Az ítélőtábla még nem ítélt uzsoraügyben
Ez év tavaszán hatályba lépett az úgynevezett „uzsoratörvény”. A Debreceni Ítélőtábla büntetőkollégiumának vezetőjét, dr. Balla Lajost az eltelt háromnegyed évnek az uzsora-bűncselekményekkel és az úgynevezett csicskáztatással kapcsolatos táblabírósági tapasztalatairól kérdeztük.
— A Debreceni Ítélőtábla eddig még nem tárgyalt ilyen ügyeket. Ennek egyik oka lehet, hogy elképzelhetően még első fokon zajlanak bírósági tárgyalások, másik viszont, hogy esetleg még egyáltalán nincsenek is uzsorázás, vagy csicskáztatás bűntette miatt ügyek. Ez utóbbi állítás azért is lehetséges, mert sokszor éppen a kiszolgáltatottak nincsenek tisztában azzal, hogy mi a teendőjük, hogy meneküljenek szorult helyzetükből.
— Mi volna a megoldás?
— Muszáj lenne, hogy aki olyan helyzetbe került, hogy uzsorások, vagy modernkori rabszolgatartók zsarolják, fenyegetik, az tegye meg ellenük a büntetőfeljelentést. A sértettek általában valamilyen, nem hiteles szerződés által, szóbeli, esetlegesen írásbeli megállapodás alapján válnak kiszolgáltatottá. Tudni kell, hogy az ilyen, polgári jogba tartozó szerződések semmisek. Az uzsorás ellen polgári pert kell indítani a szerződés semmisségének megállapítása iránt. A jog, a törvényes megoldás segít, más nem nagyon. Egy dolgot viszont semmiképpen sem javaslok, mégpedig az önbíráskodást. Sajnos ugyanis számos olyan ügy került már a táblabírósághoz, amely közvetve uzsorázáshoz, vagy csicskáztatáshoz kapcsolódik. A sértettből vádlott lesz abban az esetben, ha önhatalmúlag próbálja sorsát a maga kezébe venni, ami által épp a kiszolgáltatott lesz az, aki súlyos testi sértéssel, vagy más, életellenes bűncselekménnyel kerül a vádlottak padjára.
— A tapasztalat, hogy épp a kiszolgáltatottak nem tudják, milyen lehetőségeik is vannak az uzsorásokkal szemben. A mélyszegénységben élők végképp nem tudják, mit kezdjenek a paragrafusokkal. Számukra honnan jön a segítség?
— Kétségtelen, mi is tapasztaljuk konkrét ügyekben, hogy a sértettek mennyire kiszolgáltatottak. Nem rendelkeznek megfelelő információkkal, életviszonyaik beszűkültek. Tudatállapotuk, szociális helyzetük, leromlott egészségi állapotuk, sok esetben idős koruk tálcán kínálja fel sorsukat az uzsorásoknak és a csicskáztatóknak. Ez esetben a jó szándékú környezetük teheti meg azokat a lépéseket, amelyeket a kiszolgáltatott nem tud, nem képes megtenni. Azt az egész társadalomnak meg kell értenie, hogy csak a jog eszközével léphetünk fel ezen bűncselekmények felszámolásáért, az uzsorások és rabszolgatartók felelősségre vonásáért. A törvény tisztán fogalmaz, amikor kimondja: „Aki a sértett rászorult helyzetét kihasználva üzletszerűen olyan különösen aránytalan mértékű ellenszolgáltatást tartalmazó megállapodást köt, amelynek teljesítése a sértettet, illetve annak hozzátartozóját súlyos, vagy további nélkülözésnek teszi ki, bűntettet követ el, és három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. A büntetés öt évig terjedő szabadságvesztés, ha az uzsora-bűncselekményt bűnszövetségben követik el.
Egy település szolgálja az uzsorás család gazdagodását
BŰNÖZŐK | Valószínűleg kevesen hinnék, hogy van a megyénkben olyan hivatalban lévő polgármester, aki megválasztása előtt települése ismert uzsorása volt. Pedig van! Ráadásul az egyik alpolgármestere is „szakmabéli”, akinek fia rendre azzal dicsekszik, hogy ő helyben a „szakma” legjobbja.
Azt persze most hiába várják, hogy településnevet, akár csak betűjelzést is leírjunk, s kifejezetten ódzkodunk minden olyan mozzanattól, amely beazonosíthatóvá tenné a helységet — és így annak emlegetett tisztségviselőit is. Az uzsorások és más hasonlók jogérzéke, igazságérzete ugyanis rendkívül erőssé válik akkor, amikor ők éreznek sérelmet. Így aztán: ahogy mondani szokás, nevek, címek és időpontok a szerkesztőségben.
Csak arra vállalkozunk tehát, hogy leírjuk: egy polgármester Jász-Nagykun-Szolnok megyében ismert uzsorás volt a megválasztása előtt, helyettese pedig egy másik vezető uzsorás család feje. Mindketten jól ismert „szocpolozók” is. A településnek nincs olyan lakója, aki meg ne tudná egyenként mutatni, hogy melyik ház után melyikük családja „nyúlta le” az állami támogatást — az úgynevezett szociálpolitikai kedvezményt.
A polgármester a megválasztásakor háttérbe húzódott, és átmenetileg a fiának adta át az „üzletet”, aki azóta méltónak bizonyult a bizalomra. Ezt az egész település pontosan tudja, de mivel félelem uralkodik, senki nem beszél.
A település azt is pontosan látja, hogy a szóban forgó polgármester miként teszi a hivatalát is a családi biznisz részévé; hogyan csinál a semmihez sem értő családtagjaiból önkormányzati alkalmazottakat, s az Út a munkához program keretében alkalmazott közcélú foglalkoztatottak jelentős része szintén a tágabb családból kerül ki. Ők bizony feléje se nagyon néznek a családi alapon kapott munkahelyüknek. Az egyik rokonból karbantartó lett, a másik büfét üzemeltet, a szükséges engedélyek nélkül. Mesélik a településen, hogy a legutóbbi autócserekor némi gondot jelentett, hogy BÁR-listás a polgármester. Az új autót tehát az asszony lízingeli, akinek az önkormányzat állította ki a megfelelő jövedelemigazolást.
A közmunkások másik része viszont a polgármesteri uzsoraadósokból áll össze, hogy legyen miből levonni az esedékes törlesztéseket. A „családszerető” települési vezető a közpénzen foglalkoztatottaknak ezt a másik részét kétszeresen is jól „hasznosítja”: mint vállalkozó, különböző mezőgazdasági idénymunkákra hordja el őket műszakból, saját haszonra, többek között az önkormányzat mikrobuszát is használva ehhez. Ha pedig sok a munka, és még több munkáskézre van szükség, autóbuszt fogad, és további uzsoraadósokkal egészíti ki a csapatot, azok adóssága fejében... Két közfoglalkoztatottat például eleve átvezényelt a polgármester a saját családi gazdaságába. Sok a munka a jószággal, elkél ott a dolgos kéz.
De ne ragadjunk le végleg a polgármesternél! Családszeretetben és leleményben az alpolgármester is méltó hozzá. Az uzsorahitelezésnek egy sajátos formáját találta ki: az áruhitelezést. Disznót, marhát vág, a húst hitelben, felírásra szétméri, és megfelelő kamattal ellátva „könyveli”. Közeli családtagjai közül egyik kellő eréllyel viszi a készpénzes „üzletágat”, és egy másik is jó korán, már iskolás korában elkezdte gyakorolni a szakmát.
Nagyok a családok (Kuruc.info: „magyarok”, rájuk, ránk jellemző a nágycsálád, a 8-10 purgyé és 100-200 közeli rokon, ugyebár…), de hál’ istennek, van alapítványa is az önkormányzatnak, ami további osztható tisztségeket jelent a települési vezetőknek. Elnök, kuratóriumi tag, és így tovább... Testvérek, vők, fiak, sógorok. Nagy házakban laknak, cirkáló méretű autókkal járnak, miközben a településen egyre mélyül a szegénység. Segélyosztáskor büszkén ülnek a sötétített ablakú terepjárókban, és várják, hogy a megalázottak odavigyék hozzájuk a frissen felvett pénzecskéiket. Gőgösek, magabiztosak, kegyetlenek.
A néhány kilométerrel odébb található, hasonlóan sanyarú sorsú településen sem ismeretlen fogalom az uzsora. A településen élők már elértek egy olyan mély szintre, ahonnan szinte nincs is lejjebb: a mélyszegénységbe, helyenként a nyomorba.
— Nálunk már a nyolcvanas évek vége felé elkezdődött az uzsorázás, de abban az időben még másként nevezték, még kamatos kölcsönnek hívta a köznép — tudtuk meg egyik helyi beszélgetőpartnerünktől, egy, a saját elmondása szerint „fehér emberből cigánnyá vedlett” nyugdíjas férfitől. — Hiába tettek kísérletet az évek során többször is megszüntetésére a település vezetői, amíg igény volt, van rá, képtelenség a felszámolása. Márpedig itt akkora a szegénység, hogy én el sem tudom képzelni, hogy valaha más lesz errefelé az élet. Óriási a munkanélküliek aránya a faluban, az emberek nagy többsége elképesztő nyomorban él. Amíg ezen a téren nem lesz változás, esély sincs a felemelkedésre. Régen a szülők dolgoztak, a gyerekek az egész napos iskolában nevelődtek. Ma viszont már a harmadik generáció nő úgy fel, hogy a gyerek azt látja, apja, anyja egész nap otthon „döglik”, nem csinál semmit. És sajnos számára ez a követendő példa: legtöbbször ő sem jár iskolába. Munka hiányában segélyt kapnak az emberek, ám ez nem old meg semmit. Abból a pénzből nem tudnak felemelkedni, kilépni eddigi nyomorúságos helyzetükből. Így tetszik, nem tetszik, mifelénk szükség van azokra az emberekre, akik ha kamatra is, de adnak kölcsönt a megszorultaknak. Azt azért szeretném gyorsan leszögezni, itt nem játékgépezésre, szerencsejátékra, szórakozásra, alkoholra kérnek kölcsönt az emberek, hanem a mindennapi megélhetésükre. Egy-, kétezer forintokról van szó, melyeket aztán ha pénzhez jutnak, vissza is adnak.
— Hány uzsorás „segíti” itt a helyiek megélhetését?
— A számukat nem tudom, azt viszont igen, hogy más megyéből, például Hevesből is érkeznek segélyosztás napján „pénzeszsákok”, hogy visszakapják kölcsöneiket. Nálunk még nem is különösebben feszült a hangulat emiatt. Egyébként nem tudom, máshol hogyan működik ez a dolog, a mi falunkban kétféle uzsora létezik. Az egyik, amikor pénzt kér kölcsön valaki, a másik pedig, amikor terményt, élelmet kap valaki, ám forintban kell visszaadnia a kamattal megemelt árát.
— Munkalehetőség hiányában lát-e bármilyen kiutat ebből a helyzetből?
— Sajnos nem! Annak idején, még a kilencvenes évek elején, amikor mindez elkezdődött, az önkormányzat megpróbálkozott egy úgynevezett kríziskassza üzemeltetésével. Elkülönítve tartott 200 ezer forintot a számláján, amelyből igény szerint kölcsönadott pár ezer forintot a rászorultaknak. Kezdetben még vissza is adták az emberek hó végén a néhány ezer forintos tartozásokat, mondván, szükség esetén más is hozzájuthasson, ám végül egy év alatt elkopott a teljes összeg. Jóval később még egyszer próbálkozott az önkormányzat, de a megemelt összegű, egymilliós kassza is kiürült egy év alatt. Azóta az uzsorásoktól kérnek errefelé az emberek. Azok bezzeg nem mennek tönkre, mert behajtják a követelésüket...
1. keretes anyag: Egyelőre ennyi volt, de még visszajövünk...
A kilencedik résszel most egy időre befejezzük az októberben kezdődött sorozatunkat. Természetesen ez nem jelenti azt, hogy végérvényesen befejezzük oknyomozásunkat, ám úgy gondoljuk, a szeretet ünnepének közeledtével békésebb vizekre evezünk. Januárban visszatérünk, s tovább keressük a válaszokat a most még nyitva hagyott kérdésekre.
2. keretes anyag: Az ítélőtábla még nem ítélt uzsoraügyben
Ez év tavaszán hatályba lépett az úgynevezett „uzsoratörvény”. A Debreceni Ítélőtábla büntetőkollégiumának vezetőjét, dr. Balla Lajost az eltelt háromnegyed évnek az uzsora-bűncselekményekkel és az úgynevezett csicskáztatással kapcsolatos táblabírósági tapasztalatairól kérdeztük.
— A Debreceni Ítélőtábla eddig még nem tárgyalt ilyen ügyeket. Ennek egyik oka lehet, hogy elképzelhetően még első fokon zajlanak bírósági tárgyalások, másik viszont, hogy esetleg még egyáltalán nincsenek is uzsorázás, vagy csicskáztatás bűntette miatt ügyek. Ez utóbbi állítás azért is lehetséges, mert sokszor éppen a kiszolgáltatottak nincsenek tisztában azzal, hogy mi a teendőjük, hogy meneküljenek szorult helyzetükből.
— Mi volna a megoldás?
— Muszáj lenne, hogy aki olyan helyzetbe került, hogy uzsorások, vagy modernkori rabszolgatartók zsarolják, fenyegetik, az tegye meg ellenük a büntetőfeljelentést. A sértettek általában valamilyen, nem hiteles szerződés által, szóbeli, esetlegesen írásbeli megállapodás alapján válnak kiszolgáltatottá. Tudni kell, hogy az ilyen, polgári jogba tartozó szerződések semmisek. Az uzsorás ellen polgári pert kell indítani a szerződés semmisségének megállapítása iránt. A jog, a törvényes megoldás segít, más nem nagyon. Egy dolgot viszont semmiképpen sem javaslok, mégpedig az önbíráskodást. Sajnos ugyanis számos olyan ügy került már a táblabírósághoz, amely közvetve uzsorázáshoz, vagy csicskáztatáshoz kapcsolódik. A sértettből vádlott lesz abban az esetben, ha önhatalmúlag próbálja sorsát a maga kezébe venni, ami által épp a kiszolgáltatott lesz az, aki súlyos testi sértéssel, vagy más, életellenes bűncselekménnyel kerül a vádlottak padjára.
— A tapasztalat, hogy épp a kiszolgáltatottak nem tudják, milyen lehetőségeik is vannak az uzsorásokkal szemben. A mélyszegénységben élők végképp nem tudják, mit kezdjenek a paragrafusokkal. Számukra honnan jön a segítség?
— Kétségtelen, mi is tapasztaljuk konkrét ügyekben, hogy a sértettek mennyire kiszolgáltatottak. Nem rendelkeznek megfelelő információkkal, életviszonyaik beszűkültek. Tudatállapotuk, szociális helyzetük, leromlott egészségi állapotuk, sok esetben idős koruk tálcán kínálja fel sorsukat az uzsorásoknak és a csicskáztatóknak. Ez esetben a jó szándékú környezetük teheti meg azokat a lépéseket, amelyeket a kiszolgáltatott nem tud, nem képes megtenni. Azt az egész társadalomnak meg kell értenie, hogy csak a jog eszközével léphetünk fel ezen bűncselekmények felszámolásáért, az uzsorások és rabszolgatartók felelősségre vonásáért. A törvény tisztán fogalmaz, amikor kimondja: „Aki a sértett rászorult helyzetét kihasználva üzletszerűen olyan különösen aránytalan mértékű ellenszolgáltatást tartalmazó megállapodást köt, amelynek teljesítése a sértettet, illetve annak hozzátartozóját súlyos, vagy további nélkülözésnek teszi ki, bűntettet követ el, és három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. A büntetés öt évig terjedő szabadságvesztés, ha az uzsora-bűncselekményt bűnszövetségben követik el.
