Két dolog miatt is kitüntetett figyelmet érdemel a következő cikk. Elsőként, megint egy szép ellenpéldát hoz („Tavaly nagyon elszaporodtak Kecskeméten a kerékpárral végrehajtott lopások, de idén is már öt esetben tépték le a táskát gyanútlanul sétáló gyalogosokról a bicajon támadó bűnözők”) a cigányfajvédő kormánypropagandának: igen, a helyi cikkek, jelentések mindig és minden esetben valahogy mindig azzal kezdődnek, hogy „jelentős mértékben megnőtt a bűnözés az utóbbi időben”. Miközben, tudjuk, az MSZP az adófizetők pénzéből fizetett HVG-s, MetroPol-os, Népszabadság-beli stb. reklámjai ennek pont az ellenkezőjét hazudja: azt, hogy Magyarországon soha nem volt ilyen jó a közbiztonság; hogy hazánk sokkal élhetőbb és biztonságosabb, mint bármelyik(!) nyugat-európai állam stb.
A másik igen fontos idézet a következő: „Tavaly több mint harminc ilyen kerékpáros lopás volt a megyeszékhelyen, azonban közel 90 százalékukat ugyanaz a tolvaj, egy huszonéves férfi követte el, őt tehát már jól ismerhetik a rendőrök. Októberben el is fogták, előzetes letartóztatását azonban akkor nem rendelte el a bíróság.” Tetszik érteni? Legalább 27 rablást követett el a cigány, de nem, nem akarták kivonni a forgalomból, szabadon hagyták garázdálkodni. Természetesen, ha fehér lenne, már rég nem lenne szabadlábon. Emlékszünk például az autókat összekarcoló magyar környezetvédelmi aktivistára? Őt pl. simán lecsukták – sokkal-sokkal kisebb bűnért, mint a sok esetben az áldozat sérülésével járó rablás. (Vegyük észre: maga a cikk is említi ezt, köztük egy halálesetet is: „ahol egy idős hölgy beütötte a fejét a járdába, és két nappal később életét vesztette”). Köszönjük, bűnözőcigók, köszönjük, az őket lesittelni nem akaró sünök!) És még mondja valaki, hogy Pártunk és Kormányunk, valamint az általa kézivezérelt, cigányfajvédő sün… bocsánat, rendőrség nem a cigóknak kedvez.

A BAON cikke:
Olasz módszer: a bűnözők kerékpárról csapnak le
Tavaly nagyon elszaporodtak Kecskeméten a kerékpárral végrehajtott lopások, de idén is már öt esetben tépték le a táskát gyanútlanul sétáló gyalogosokról a bicajon támadó bűnözők. Legutóbb az Irinyi úton történt hasonló eset.
– Egy 40 év körüli hölgy táskáját ragadta el a tolvaj, de lakossági bejelentés alapján már öt perc múlva elfogták kollégáink a tettest. Őrizetbe vettük, és kezdeményezzük az előzetes letartóztatását. Azt még egyelőre vizsgáljuk, hogy a többi januári lopás is a nevéhez fűződik-e – mondta el Kassai László kecskeméti rendőrkapitány.
Tavaly több mint harminc ilyen kerékpáros lopás volt a megyeszékhelyen, azonban közel 90 százalékukat ugyanaz a tolvaj, egy huszonéves férfi követte el, őt tehát már jól ismerhetik a rendőrök. Októberben el is fogták, előzetes letartóztatását azonban akkor nem rendelte el a bíróság. Kassai László kijelentette: a városban körülbelül 3-4 személy „foglalkozik” ezzel a fajta bűnözéssel, a leginkább kedvelt terepük a Széchenyiváros.
– Arra szeretnénk felhívni az emberek figyelmét, hogy ha ilyen bűncselekményt tapasztalnak, ne legyenek passzívak, azonnal hívjanak a rendőrt, így nagyobb esélyünk nyílik a tolvaj gyors elfogására – tette hozzá a városi rendőrkapitány.
Noha a bicajos tolvajok zsákmánya általában pár ezer forint, mégis igen veszélyesek az ilyen „olasz módszerrel” végrehajtott támadások, hiszen ha az áldozat a táska megrántásakor elesik, akkor akár súlyos sérüléseket is szenvedhet. Kassai László megemlített egy néhány évvel ezelőtti tragikus kiskunhalasi esetet is, ahol egy idős hölgy beütötte a fejét a járdába, és két nappal később életét vesztette.