Számtalan cikkünkben foglalkoztunk már Lyukóvölggyel, amely, elrákosodása (=elcigányosodása) előtt, amolyan helyi Rózsadomb (és semmiképp nem prolitanya) volt.
Orkjaink mára teljességgel lerombolták. Igen, ezek tényleg olyanok, mint a sáskák. Kíméletlenül letarolnak mindent. Más sem jár a nyomukban, mint a halál és a pusztulás. Talán nem véletlen, hogy például a különben igen békeszerető, nyugis és kőgazdag finnek olyan szinten gyűlölik őket, hogy, faluhelyt, egyszerűen lelövik őket, ha bűnözésen kapják. Mi meg jó esetben csak (luxus)börtönbe rakjuk, hogy tovább pallérozza gyilkoló-, rabló- és tolvajtudását. Mert hogy a börtönviselt cigány visszaeső lesz, az biztos – ezt minden (külföldi is) statisztika alátámasztja.
Helyszíni riport következik. Az anyag a zsideszes Magyar Demokratából származik, ezért a párttal kapcsolatos megjegyzéseivel igencsak csínján kell bánni. Nem elfelejteni: a Fidesz hangember, de ha cselekedni lehet és kell, akkor nem csinál semmit. Az ország önkormányzatainak jelentős része immár majd’ négy éve a kezükben van, mégis: egyetlen egy olyan cigányfertőzött település nincs az országban, ahol legalább az egytizedét elérték volna, amit a Jobbik-közeli Érpatak polgármestere. Ez utóbbi megmutatta (lásd pl. EZT), hogy egyrészt igenis van arra lehetőség, hogy – szigorúan jogállami eszközökkel! – megálljt parancsoljunk az egykor a településen is megfékezhetetlenül tomboló cigánybűnözésnek. Miközben mit kell hallanunk a fideszes falvakról, városokról? Például azt, amit Hangács (kötelező infó ITT) vagy éppenséggel Hódmezővásárhely kapcsán (a mi áldott Lázár Jánosunkról bővebb információ ITT): a narancsos vezetés vagy lefekszik a bűnözőcigányoknak (és nem mer csinálni ellenük semmit), vagy egyenesen őket védi.
Orkjaink mára teljességgel lerombolták. Igen, ezek tényleg olyanok, mint a sáskák. Kíméletlenül letarolnak mindent. Más sem jár a nyomukban, mint a halál és a pusztulás. Talán nem véletlen, hogy például a különben igen békeszerető, nyugis és kőgazdag finnek olyan szinten gyűlölik őket, hogy, faluhelyt, egyszerűen lelövik őket, ha bűnözésen kapják. Mi meg jó esetben csak (luxus)börtönbe rakjuk, hogy tovább pallérozza gyilkoló-, rabló- és tolvajtudását. Mert hogy a börtönviselt cigány visszaeső lesz, az biztos – ezt minden (külföldi is) statisztika alátámasztja.
Helyszíni riport következik. Az anyag a zsideszes Magyar Demokratából származik, ezért a párttal kapcsolatos megjegyzéseivel igencsak csínján kell bánni. Nem elfelejteni: a Fidesz hangember, de ha cselekedni lehet és kell, akkor nem csinál semmit. Az ország önkormányzatainak jelentős része immár majd’ négy éve a kezükben van, mégis: egyetlen egy olyan cigányfertőzött település nincs az országban, ahol legalább az egytizedét elérték volna, amit a Jobbik-közeli Érpatak polgármestere. Ez utóbbi megmutatta (lásd pl. EZT), hogy egyrészt igenis van arra lehetőség, hogy – szigorúan jogállami eszközökkel! – megálljt parancsoljunk az egykor a településen is megfékezhetetlenül tomboló cigánybűnözésnek. Miközben mit kell hallanunk a fideszes falvakról, városokról? Például azt, amit Hangács (kötelező infó ITT) vagy éppenséggel Hódmezővásárhely kapcsán (a mi áldott Lázár Jánosunkról bővebb információ ITT): a narancsos vezetés vagy lefekszik a bűnözőcigányoknak (és nem mer csinálni ellenük semmit), vagy egyenesen őket védi.
„Vad emberek jöttek, mindent letaroltak”
„Jelentjük, a gettósítás és a felelőtlen városrészrendezés következtében a különböző társadalmi rétegek között időzített bomba alakult ki, melynek robbanása kiszámíthatatlan következményekkel járhat, a 24. órában vagyunk” – olvasható a Miskolc Lyukó-völgy Lakóközössége által írt petícióban.
Az egykori telkes paradicsom a Miskolc peremterületén található Lyukó-völgyben megsemmisült. Az üdülőket, takaros víkendházakat megszállták, kifosztották, felgyújtották, elbontották és széthordták a betelepülők. Aki észnél volt, a 90-es évek elején felismerte a folyamatot, idejében túladott házán, de itt maradt a többség, a vesztesek. Minden tulajdonosnak van legalább egy keserves története. A város szélén fekvő Gulyakút, Magyartanya, a Lyukóvölgyi út a bűnügyileg leginkább fertőzött terület.
Józsa Béláné családja szántó, szőlő és erdő birtokosa volt. Építkeztek, arról ábrándoztak, itt töltik nyugdíjas éveiket, az édenkertet az unokák is megismerik.
– Már nem járok ki, nincs hova – mondja az asszony sírástól elcsukló hangon, mikor Lyukóról kérdezem. – Az erdőt derékban vágták ki, elhordták a vasat, az ajtót, ablakot, végül eltűnt a házunk. Mindenkinek írtam, újra kezdem, csak legyünk túl a választásokon. Minket magunkra hagytak – csattan ki az elégedetlenség a tulajdonosból, aki földjét jelképes összegért már felajánlotta a városnak és a kisebbségi önkormányzatnak is.
Sebestyén László, a körzet fideszes országgyűlési képviselőjelöltje szerint először a tulajdonviszonyokat és a nyugalmat kell helyreállítani Lyukóban, fejlesztések csak ezt követően kezdődhetnek.
– A bánya fokozatosan bezárt, a megüresedett házakba jogcím nélkül özönlöttek az ország több pontjáról érkező lecsúszott, zömében cigány emberek. Nem pusztán lyukói jelenség ez, Miskolc peremterületein sorra jönnek létre a cigánytelepek, sőt a belvárosra is rázúdult a gondok lavinája. Lyukóba menekülnek a törvény elől bujkálók és az uzsoramaffia áldozatai – állítja a politikus, aki szerint rendezni kell a tulajdonviszonyokat.
Önkormányzati telkek, magántulajdonok és a „senki földje” is megtalálható itt. Többen személyazonosító okmánnyal sem rendelkeznek, nincsenek bejelentkezve, a népességet csak megbecsülni lehet. Legalább háromezer lelkes falu alakult ki a város szélén, ahol hiányoznak a civilizált élet feltételei. A régi lakosok egy része elmenekült, rettegnek az idős emberek. Van ugyan polgárőrség és a cigányvajda által koordinált településőrség, de intézkedési joga csak a rendőrnek van, a legyengített rendőrség hatalmas túlerővel néz farkasszemet. Az egyik magas rangú rendőri vezető nemrég a városi közgyűlésen kijelentette: Lyukó elveszett!
– Ebbe nem szabad beletörődni – mondja Sebestyén László. – A félelmet csak kormányváltással tudjuk száműzni, nagyarányú győzelemre van szükségünk ahhoz, hogy érdemi lépések történjenek. Az asztalán tornyosuló levélhalmazból egy petíciót húz elő. Miskolc Lyukó-völgy lakóközössége írta a beadványt, amelyben követelik, hogy az önkényes ingatlanfoglalókat, rablókat állítsák bíróság elé.
„Jelentjük, a gettósítás és a felelőtlen városrészrendezés következtében a különböző társadalmi rétegek között időzített bomba alakult ki, melynek robbanása kiszámíthatatlan következményekkel járhat, a 24. órában vagyunk. Ha nem történnek intézkedések, a strasbourgi bírósághoz fordulunk és sárgacsillaggal fogunk közlekedni, jelezve ország-világ előtt, a gettók ideje visszajött. Jelentésünk felelősöket kíván teremteni az állapotok kialakulásáért és a folyamatos romlásért” – olvasható a tulajdonosok által aláírt dokumentumban.
Elszabadult a pokol
A fideszes politikus szerint el kell felejteni a „pozitív diszkrimináció” és a „megélhetési bűnözés” fogalmát. Az önkényes lakásfoglalók nem tisztelik a törvényt, pedig azonos jogok, kötelezettségek vonatkoznak Magyarország minden állampolgárára.
– Rendet kell tenni, munkát teremteni, munkára ösztönözni a leszakadó rétegeket. Az Út a munkába program eredménytelen. Értékteremtő feladatot kell kínálni a végzettségüknek megfelelően, segéd- és szakmunkára gondolok. Három hónap helyett folyamatosan foglalkoztatni kell az embereket. Nyáron ki sem látszik Miskolc a szemétből, most a hóból. Feladat mindig akad. Micsoda erőfeszítések árán szereznek meg ezt-azt a fosztogató hadjáratok során! A lebetonozott vaskarókat kibontják, a föld alatt húzódó vezetékeket elviszik. Az életerős tolvajok energiáját munkával kell lekötni, az átképzéseket össze kell hangolni a munkaerőpiac valós igényeivel. Őrültség megélhetési szaporodásra ösztönözni a lecsúszott rétegeket, a családi adózással, hatékony szociális hálóval emberibb életet kell kínálni az anyagi és szellemi nyomorban tengődőknek is. Egyetlen politikai erő és rendszer sem nézett szembe a roma integráció valódi kérdéseivel, az elmúlt nyolc évben pedig elszabadult a pokol, az állam a bűnözők pártjára állt. A város szélén lakók rettegnek a bűnöző életmódot folytató romáktól, akik a beilleszkedett cigányság életét és érvényesülését is megkeserítik. A politikusból szinte ömlik a szó.
– A miskolci szocialisták a kormányban támogatták a segélyekre berendezkedett rétegek kialakulását, az álliberális oktatáspolitikát, itthon viszont az igazmondók szerepében tetszelegnek, közbiztonsággal kampányolnak, mintha nem ők tették volna tönkre Miskolcot. Az integrációra ígért milliárdokból nem érezhető egyetlen fillér hatása sem. A szociális hálón nem rések, hanem szakadékok vannak! Hiába öntik a pénzt papíron a felzárkóztató programokba, a cigánytelepeken a gyerekek éheznek, mezítláb járnak, jelentős részük írni, olvasni sem tanul meg. A város az összeomlás szélén áll, ahelyett, hogy rendet tennének, riogatnak, miközben kezükben van az irányítás – sorolja Sebestyén László.
Vad emberek jöttek
– Vad emberek jöttek, mindent letaroltak. A szomszéd víkendházat megszállta egy cigányasszony, a villanyszámlát a tulajdonos kapta, akit kizártak saját házából. Új szomszédom a „portáját” a kamrámból lopott fával torlaszolta el. Baltával támadt rám, azt ordította, széthasítja a fejem, ha „háza” közelébe merészkedem. A régiségvásáron nekem rontott az árus, mikor szóvá tettem: a kovácsoltvas kályhámat látom a portékái között. Eleinte feljelentéseket tettem, de nem történt semmi – panaszolja egy másik telektulajdonos, Mártika, miközben a régi idillt mutatja képeken.
– Hordtam oda a ruhát, ahol hat gyerek volt és jött a hetedik. A férfi örömmel újságolta: „hál’ Istenek asztmás a pici”. Szidta az orvost, aki a csöppség bátyját egészségesnek tartja. Egy másik család albérletben élt a lenti soron. Kivágták a cseresznyefát, kérdeztem, miért tették. Az asszony így felelt: gyújtós kellett a paprikás krumpli alá. Az almát le sem szedték, a földön romlott meg, szóvá tettem, kinevettek, azt mondták, nem disznók ők, hogy almát egyenek – fakadnak fel az asszony keserű emlékei.
Nyáron nagy a zsivaj, mezítláb szaladgálnak a hepehupás, kavicsos utakon a cigánygyerekek, akik a vizet a közkutakról cipelik kannákban, és a járókelőkkel incselkednek, karókkal felfegyverkezve ijesztgetik, bántják az idősebbeket. Szüleik a házak előtt trécselnek, a nagy hasú, várandós nők férfiasan szívják az ukrán cigarettát. Számos társadalmi osztály megfordul itt, a fekete Mercedesek, csillogó Audik elvillognak a vén Zsigulik mellett és lovas szekerek is zötykölődnek az utakon. Segélyosztás után napokig tart a dínomdánom és a csetepaté. A környéken nincs bolt, az uzsorások emberei kínálnak ezt-azt, tripla áron. Az idősek még gondozzák a kerteket, de a többség nem vet, mert más arat.
Fenn a hegyen a lenyűgöző kilátás mellett a pusztulás jelei láthatók. A gazból kikandikálnak az elhordott házak alapjai, jelzik: valaha élet volt itt, építkeztek idefenn. Benn az erdőben bűnözők tanyáznak. Több helyen csak kopasz dombok, kiszáradt csonkok őrzik az egykori tölgyerdők emlékét.
Remeték és romák
A hó eltakarja a szemetet és a szétrabolt domboldalakat. Hatalmas hóban gázolok a bejárás során. Az emberek behúzódtak, csak néhányan lapátolják a havat. Lyukó népe sokszínű: bányászok, a középosztály elszegényedett idős tagjai, beilleszkedett cigányok élnek együtt a növekvő táború bűnözőkkel.
Jurinyi Béla lecsúszott magyar, itt húzta fel roskadozó házikóját. Korábban mérnök volt az LKM-ben (Lenin Kohászati Művek). Nem fogadja el az aprót, csak a cigarettát. Járandóságából fára alig futja, télikabátban ül vityillójában, várja a tavaszt. A házban nincs víz, nincs semmi, csak a nyomor bűze. Egy szatyorban elfér vagyona: a diplomája, iratai, a fotóalbum és néhány ruha. Tőle már nem sok mindent vehetnek el. Szomszédai viszont életüket és tulajdonukat féltő nyugdíjasok.
– Tegnap feltörték a szomszéd házat, nem alszunk, felváltva őrizzük a portát – sorolja az egyik férfi, aki szerint a településőrség csak városi mutatvány, több rendőr kellene.
– Rettegésben élünk, nézze, mekkora lánccal védem a kaput, mégis beosonnak. Nem fogom megkötni a kutyát. A polgármesternek kellene kijönnie, nézze meg Káli, mit tett Lyukóval – mondogatja János.
Egy másik férfit az őrület határára sodortak az elmúlt évek eseményei.
– Fegyvert kell venni és lőni, az életünkre törnek – üvölti, majd becsapja az ajtót. Rónai Gyula, a helyi részönkormányzat roma származású képviselője a törvényeket szigorítaná. – Ez nem csak cigánykérdés, a törvény kukába való. A rendőrök név szerint tudják, ki lop, de, ha beviszik, másnap már kint pásztázza a terepet – panaszolja.
A statisztikák vidámabbak, mint a valóság, papíron csökken a betörések száma.
– Ez bűnügyileg fertőzött terület, általában lopások, betörések miatt intézkedünk. Az elkövetőket nyolc plusz négy óráig tarthatjuk bent, a törvény szerint járunk el. Az önkényes lakásfoglalókról a bejelentés gyakran a szomszédtól érkezik. Az ilyesmi polgári peres úton rendezhető – mondta Soltész Csaba rendőr százados, az illetékes Vasgyári őrs vezetője.
Lyukóban inkább életvitel alapján határozzák meg, ki a cigány, nem etnikai alapon. A roma társadalom nagyon heterogén. A régi zenész családok sarjai büszkék és viszonylag jómódúak, nem keverednek az általuk dögi cigányoknak nevezett betelepülőkkel.
– Nem tudhatod, kinek a vére, mi elől menekül, idegenek, Ongáról, Csenyétéről jönnek, persze, hogy félünk tőlük. Nem a mi fajtánk – sorolja a lyukói cigányasszony, Baloghné, mikor a betelepülőkről kérdezzük.
A Lungo Drom megyei elnöke, Farkas Félix szerint a cigányság jelentős része már rég beilleszkedett, csak ők nem feltűnőek, nem szúrnak szemet.
– A tisztességes cigányokat épp úgy meglopják, kirabolják, mint a többségi társadalom tagjait. A törvény és a rendőrség gyengesége miatt, a felelőtlen segélyező politika következményeiért nem egy népcsoport a felelős, hanem a kormány. A beígért integrációs programok el sem kezdődtek, a milliárdok sem a cigánytelepeken landolnak – hangsúlyozza, a roma politikus, aki a Fidesz programjában, a munkahelyteremtésben és a rendőrség megerősítésében látja a megoldást.
A család visszahúz
A terepen dolgozó védőnők, szociális szakemberek próbálják felkutatni apró kunyhókban, pincékben élő több tíz fős családokat. Sok gyerek nem jár óvodába, iskolába, ruházatuk, piszkos, rendszertelenül táplálkoznak. Gyakori a családon belüli erőszak, a rokonok közötti házasság. Könnyen terjed a rüh, az ótvar és a fejtetű. Gyesből, szociális és átmeneti segélyekből, családi pótlékból, lakhatási és gyermekvédelmi támogatásból, alkalmi munkákból élnek vagy lopással, rablással egészítik ki jövedelmüket. A szülőket húszezer forintos óvodázási segéllyel ösztönzi az állam arra, hogy keljenek fel reggel és vigyék gyermeküket óvodába. A környék „három H-s” gyerekei a korábban elit intézménynek számító Nyitnikék Óvodába járnak, ahol ma hetven százalékos a roma csemeték aránya. Az óvónők rendszeresen fejtetűt kapnak védenceiktől, munkájukat naponta lerombolja a család, ezért próbálják a szülőket is nevelni.
Az intézmény vezetője, Riba Istvánné úgy látja: ott, ahol magas a cigány lakosság aránya, lehetetlen felszámolni a szegregált óvodákat, hiszen a magyar szülők élnek a szabad intézményválasztás jogával és elviszik innen a gyereket.
Több szakértő szerint értelmetlen telepfelszámolási programokba kezdeni, amíg nem kezelik a probléma gyökerét. A többségi társadalom normái és a leszakadó réteghez tartozó cigány családok életmódja összeegyeztethetetlen. Amint felszámolnak egy telepet, a nyomor utat tör magának, így jött létre egy háromezer lelkes falu a város peremén és az Avasi lakótelepen a szegregációs szigetek. A többségi társadalom tagjai menekülnének, de az itteni ingatlanok nem kellenek senkinek.
Lyukóban orvosi rendelővel, családsegítő központtal, segélyekkel próbálják ugyan a nagy számú lakosság igényeit kielégíteni, de megfeledkeztek a valódi tulajdonosokról, azokról, akik folyamatosan írogatják keserves jelentéseiket a gettóból, de segélykiáltásukat nem hallják meg sem a városházán, sem Budapesten.
Az egykori telkes paradicsom a Miskolc peremterületén található Lyukó-völgyben megsemmisült. Az üdülőket, takaros víkendházakat megszállták, kifosztották, felgyújtották, elbontották és széthordták a betelepülők. Aki észnél volt, a 90-es évek elején felismerte a folyamatot, idejében túladott házán, de itt maradt a többség, a vesztesek. Minden tulajdonosnak van legalább egy keserves története. A város szélén fekvő Gulyakút, Magyartanya, a Lyukóvölgyi út a bűnügyileg leginkább fertőzött terület.
Józsa Béláné családja szántó, szőlő és erdő birtokosa volt. Építkeztek, arról ábrándoztak, itt töltik nyugdíjas éveiket, az édenkertet az unokák is megismerik.
– Már nem járok ki, nincs hova – mondja az asszony sírástól elcsukló hangon, mikor Lyukóról kérdezem. – Az erdőt derékban vágták ki, elhordták a vasat, az ajtót, ablakot, végül eltűnt a házunk. Mindenkinek írtam, újra kezdem, csak legyünk túl a választásokon. Minket magunkra hagytak – csattan ki az elégedetlenség a tulajdonosból, aki földjét jelképes összegért már felajánlotta a városnak és a kisebbségi önkormányzatnak is.
Sebestyén László, a körzet fideszes országgyűlési képviselőjelöltje szerint először a tulajdonviszonyokat és a nyugalmat kell helyreállítani Lyukóban, fejlesztések csak ezt követően kezdődhetnek.
– A bánya fokozatosan bezárt, a megüresedett házakba jogcím nélkül özönlöttek az ország több pontjáról érkező lecsúszott, zömében cigány emberek. Nem pusztán lyukói jelenség ez, Miskolc peremterületein sorra jönnek létre a cigánytelepek, sőt a belvárosra is rázúdult a gondok lavinája. Lyukóba menekülnek a törvény elől bujkálók és az uzsoramaffia áldozatai – állítja a politikus, aki szerint rendezni kell a tulajdonviszonyokat.
Önkormányzati telkek, magántulajdonok és a „senki földje” is megtalálható itt. Többen személyazonosító okmánnyal sem rendelkeznek, nincsenek bejelentkezve, a népességet csak megbecsülni lehet. Legalább háromezer lelkes falu alakult ki a város szélén, ahol hiányoznak a civilizált élet feltételei. A régi lakosok egy része elmenekült, rettegnek az idős emberek. Van ugyan polgárőrség és a cigányvajda által koordinált településőrség, de intézkedési joga csak a rendőrnek van, a legyengített rendőrség hatalmas túlerővel néz farkasszemet. Az egyik magas rangú rendőri vezető nemrég a városi közgyűlésen kijelentette: Lyukó elveszett!
– Ebbe nem szabad beletörődni – mondja Sebestyén László. – A félelmet csak kormányváltással tudjuk száműzni, nagyarányú győzelemre van szükségünk ahhoz, hogy érdemi lépések történjenek. Az asztalán tornyosuló levélhalmazból egy petíciót húz elő. Miskolc Lyukó-völgy lakóközössége írta a beadványt, amelyben követelik, hogy az önkényes ingatlanfoglalókat, rablókat állítsák bíróság elé.
„Jelentjük, a gettósítás és a felelőtlen városrészrendezés következtében a különböző társadalmi rétegek között időzített bomba alakult ki, melynek robbanása kiszámíthatatlan következményekkel járhat, a 24. órában vagyunk. Ha nem történnek intézkedések, a strasbourgi bírósághoz fordulunk és sárgacsillaggal fogunk közlekedni, jelezve ország-világ előtt, a gettók ideje visszajött. Jelentésünk felelősöket kíván teremteni az állapotok kialakulásáért és a folyamatos romlásért” – olvasható a tulajdonosok által aláírt dokumentumban.
Elszabadult a pokol
A fideszes politikus szerint el kell felejteni a „pozitív diszkrimináció” és a „megélhetési bűnözés” fogalmát. Az önkényes lakásfoglalók nem tisztelik a törvényt, pedig azonos jogok, kötelezettségek vonatkoznak Magyarország minden állampolgárára.
– Rendet kell tenni, munkát teremteni, munkára ösztönözni a leszakadó rétegeket. Az Út a munkába program eredménytelen. Értékteremtő feladatot kell kínálni a végzettségüknek megfelelően, segéd- és szakmunkára gondolok. Három hónap helyett folyamatosan foglalkoztatni kell az embereket. Nyáron ki sem látszik Miskolc a szemétből, most a hóból. Feladat mindig akad. Micsoda erőfeszítések árán szereznek meg ezt-azt a fosztogató hadjáratok során! A lebetonozott vaskarókat kibontják, a föld alatt húzódó vezetékeket elviszik. Az életerős tolvajok energiáját munkával kell lekötni, az átképzéseket össze kell hangolni a munkaerőpiac valós igényeivel. Őrültség megélhetési szaporodásra ösztönözni a lecsúszott rétegeket, a családi adózással, hatékony szociális hálóval emberibb életet kell kínálni az anyagi és szellemi nyomorban tengődőknek is. Egyetlen politikai erő és rendszer sem nézett szembe a roma integráció valódi kérdéseivel, az elmúlt nyolc évben pedig elszabadult a pokol, az állam a bűnözők pártjára állt. A város szélén lakók rettegnek a bűnöző életmódot folytató romáktól, akik a beilleszkedett cigányság életét és érvényesülését is megkeserítik. A politikusból szinte ömlik a szó.
– A miskolci szocialisták a kormányban támogatták a segélyekre berendezkedett rétegek kialakulását, az álliberális oktatáspolitikát, itthon viszont az igazmondók szerepében tetszelegnek, közbiztonsággal kampányolnak, mintha nem ők tették volna tönkre Miskolcot. Az integrációra ígért milliárdokból nem érezhető egyetlen fillér hatása sem. A szociális hálón nem rések, hanem szakadékok vannak! Hiába öntik a pénzt papíron a felzárkóztató programokba, a cigánytelepeken a gyerekek éheznek, mezítláb járnak, jelentős részük írni, olvasni sem tanul meg. A város az összeomlás szélén áll, ahelyett, hogy rendet tennének, riogatnak, miközben kezükben van az irányítás – sorolja Sebestyén László.
Vad emberek jöttek
– Vad emberek jöttek, mindent letaroltak. A szomszéd víkendházat megszállta egy cigányasszony, a villanyszámlát a tulajdonos kapta, akit kizártak saját házából. Új szomszédom a „portáját” a kamrámból lopott fával torlaszolta el. Baltával támadt rám, azt ordította, széthasítja a fejem, ha „háza” közelébe merészkedem. A régiségvásáron nekem rontott az árus, mikor szóvá tettem: a kovácsoltvas kályhámat látom a portékái között. Eleinte feljelentéseket tettem, de nem történt semmi – panaszolja egy másik telektulajdonos, Mártika, miközben a régi idillt mutatja képeken.
– Hordtam oda a ruhát, ahol hat gyerek volt és jött a hetedik. A férfi örömmel újságolta: „hál’ Istenek asztmás a pici”. Szidta az orvost, aki a csöppség bátyját egészségesnek tartja. Egy másik család albérletben élt a lenti soron. Kivágták a cseresznyefát, kérdeztem, miért tették. Az asszony így felelt: gyújtós kellett a paprikás krumpli alá. Az almát le sem szedték, a földön romlott meg, szóvá tettem, kinevettek, azt mondták, nem disznók ők, hogy almát egyenek – fakadnak fel az asszony keserű emlékei.
Nyáron nagy a zsivaj, mezítláb szaladgálnak a hepehupás, kavicsos utakon a cigánygyerekek, akik a vizet a közkutakról cipelik kannákban, és a járókelőkkel incselkednek, karókkal felfegyverkezve ijesztgetik, bántják az idősebbeket. Szüleik a házak előtt trécselnek, a nagy hasú, várandós nők férfiasan szívják az ukrán cigarettát. Számos társadalmi osztály megfordul itt, a fekete Mercedesek, csillogó Audik elvillognak a vén Zsigulik mellett és lovas szekerek is zötykölődnek az utakon. Segélyosztás után napokig tart a dínomdánom és a csetepaté. A környéken nincs bolt, az uzsorások emberei kínálnak ezt-azt, tripla áron. Az idősek még gondozzák a kerteket, de a többség nem vet, mert más arat.
Fenn a hegyen a lenyűgöző kilátás mellett a pusztulás jelei láthatók. A gazból kikandikálnak az elhordott házak alapjai, jelzik: valaha élet volt itt, építkeztek idefenn. Benn az erdőben bűnözők tanyáznak. Több helyen csak kopasz dombok, kiszáradt csonkok őrzik az egykori tölgyerdők emlékét.
Remeték és romák
A hó eltakarja a szemetet és a szétrabolt domboldalakat. Hatalmas hóban gázolok a bejárás során. Az emberek behúzódtak, csak néhányan lapátolják a havat. Lyukó népe sokszínű: bányászok, a középosztály elszegényedett idős tagjai, beilleszkedett cigányok élnek együtt a növekvő táború bűnözőkkel.
Jurinyi Béla lecsúszott magyar, itt húzta fel roskadozó házikóját. Korábban mérnök volt az LKM-ben (Lenin Kohászati Művek). Nem fogadja el az aprót, csak a cigarettát. Járandóságából fára alig futja, télikabátban ül vityillójában, várja a tavaszt. A házban nincs víz, nincs semmi, csak a nyomor bűze. Egy szatyorban elfér vagyona: a diplomája, iratai, a fotóalbum és néhány ruha. Tőle már nem sok mindent vehetnek el. Szomszédai viszont életüket és tulajdonukat féltő nyugdíjasok.
– Tegnap feltörték a szomszéd házat, nem alszunk, felváltva őrizzük a portát – sorolja az egyik férfi, aki szerint a településőrség csak városi mutatvány, több rendőr kellene.
– Rettegésben élünk, nézze, mekkora lánccal védem a kaput, mégis beosonnak. Nem fogom megkötni a kutyát. A polgármesternek kellene kijönnie, nézze meg Káli, mit tett Lyukóval – mondogatja János.
Egy másik férfit az őrület határára sodortak az elmúlt évek eseményei.
– Fegyvert kell venni és lőni, az életünkre törnek – üvölti, majd becsapja az ajtót. Rónai Gyula, a helyi részönkormányzat roma származású képviselője a törvényeket szigorítaná. – Ez nem csak cigánykérdés, a törvény kukába való. A rendőrök név szerint tudják, ki lop, de, ha beviszik, másnap már kint pásztázza a terepet – panaszolja.
A statisztikák vidámabbak, mint a valóság, papíron csökken a betörések száma.
– Ez bűnügyileg fertőzött terület, általában lopások, betörések miatt intézkedünk. Az elkövetőket nyolc plusz négy óráig tarthatjuk bent, a törvény szerint járunk el. Az önkényes lakásfoglalókról a bejelentés gyakran a szomszédtól érkezik. Az ilyesmi polgári peres úton rendezhető – mondta Soltész Csaba rendőr százados, az illetékes Vasgyári őrs vezetője.
Lyukóban inkább életvitel alapján határozzák meg, ki a cigány, nem etnikai alapon. A roma társadalom nagyon heterogén. A régi zenész családok sarjai büszkék és viszonylag jómódúak, nem keverednek az általuk dögi cigányoknak nevezett betelepülőkkel.
– Nem tudhatod, kinek a vére, mi elől menekül, idegenek, Ongáról, Csenyétéről jönnek, persze, hogy félünk tőlük. Nem a mi fajtánk – sorolja a lyukói cigányasszony, Baloghné, mikor a betelepülőkről kérdezzük.
A Lungo Drom megyei elnöke, Farkas Félix szerint a cigányság jelentős része már rég beilleszkedett, csak ők nem feltűnőek, nem szúrnak szemet.
– A tisztességes cigányokat épp úgy meglopják, kirabolják, mint a többségi társadalom tagjait. A törvény és a rendőrség gyengesége miatt, a felelőtlen segélyező politika következményeiért nem egy népcsoport a felelős, hanem a kormány. A beígért integrációs programok el sem kezdődtek, a milliárdok sem a cigánytelepeken landolnak – hangsúlyozza, a roma politikus, aki a Fidesz programjában, a munkahelyteremtésben és a rendőrség megerősítésében látja a megoldást.
A család visszahúz
A terepen dolgozó védőnők, szociális szakemberek próbálják felkutatni apró kunyhókban, pincékben élő több tíz fős családokat. Sok gyerek nem jár óvodába, iskolába, ruházatuk, piszkos, rendszertelenül táplálkoznak. Gyakori a családon belüli erőszak, a rokonok közötti házasság. Könnyen terjed a rüh, az ótvar és a fejtetű. Gyesből, szociális és átmeneti segélyekből, családi pótlékból, lakhatási és gyermekvédelmi támogatásból, alkalmi munkákból élnek vagy lopással, rablással egészítik ki jövedelmüket. A szülőket húszezer forintos óvodázási segéllyel ösztönzi az állam arra, hogy keljenek fel reggel és vigyék gyermeküket óvodába. A környék „három H-s” gyerekei a korábban elit intézménynek számító Nyitnikék Óvodába járnak, ahol ma hetven százalékos a roma csemeték aránya. Az óvónők rendszeresen fejtetűt kapnak védenceiktől, munkájukat naponta lerombolja a család, ezért próbálják a szülőket is nevelni.
Az intézmény vezetője, Riba Istvánné úgy látja: ott, ahol magas a cigány lakosság aránya, lehetetlen felszámolni a szegregált óvodákat, hiszen a magyar szülők élnek a szabad intézményválasztás jogával és elviszik innen a gyereket.
Több szakértő szerint értelmetlen telepfelszámolási programokba kezdeni, amíg nem kezelik a probléma gyökerét. A többségi társadalom normái és a leszakadó réteghez tartozó cigány családok életmódja összeegyeztethetetlen. Amint felszámolnak egy telepet, a nyomor utat tör magának, így jött létre egy háromezer lelkes falu a város peremén és az Avasi lakótelepen a szegregációs szigetek. A többségi társadalom tagjai menekülnének, de az itteni ingatlanok nem kellenek senkinek.
Lyukóban orvosi rendelővel, családsegítő központtal, segélyekkel próbálják ugyan a nagy számú lakosság igényeit kielégíteni, de megfeledkeztek a valódi tulajdonosokról, azokról, akik folyamatosan írogatják keserves jelentéseiket a gettóból, de segélykiáltásukat nem hallják meg sem a városházán, sem Budapesten.
