Emberrablókat kapcsoltak le a rendőrök a benzinkúton
Emberrablókat fogtak el a rendőrök egy pécsi benzinkúton kedden napközben. A gyanú szerint a két férfi tavaly szeptemberben Pécsváradon egy gyámság alatt álló 57 éves férfit az autójukba tuszkolt, elvitték, és azóta fogva tartották és dolgoztatták.
Azon buktak meg, hogy felajánlották a férfi egykori gyámjának, hogy 300.000 forint fejében visszaadják. A rendőrök ahogy ezt megtudták, megszervezték a találkozót az ügyletre. Tizenöt civil ruhás nyomozó és kommandós várt rájuk, pillanatok alatt bekerítették és elfogták őket, menekülni sem volt idejük.
Az áldozatot pszichológus jelentétében hallgatták ki a nyomozók. A vallomása, és más tanúk elmondása alapján a két emberrablót őrizetbe vették. Mindketten harmincévesek, munkanélküliek, korábban nem voltak büntetve, egyikük analfabéta. (Kuruc.info: úgy látszik, a "cigány" szinonimájaként ma már az „analfabéta” is feltűnt a polkorrekt médiában, nemcsak a „nagycsaládos”, vagy éppenséggel a „fiatal”, „magyar állampolgár” vagy „helyi lakos”...) Ellenük emberrablás gyanúja miatt indult büntetőeljárás, az előzetes letartóztatásukról napokon belül dönt a bíróság.
(BAMA)
Frissítés (máj. 7. 12:16): a Magyar Nemzet mai számának kapcsolódó cikke (amely az interneten legelőször nálunk olvasható, mivel saját szkennelésű) nevesíti az elkövetők (természetesen cigány) származását. Ha valakinek bármi kétsége lett volna... Az anyag (a származás egyértelműsítésének kiemelése tőlünk):

Elfogták az emberrablókat

Rabszolgaként dolgoztatták a fogyatékos férfit

Értelmi fogyatékos, gyámság alatt álló középkorú férfit rabolt el tavaly szeptemberben Pécsváradról két harmincéves gyanúsított. Foglyukat faluról falura hurcolták, bújtatták. Az áldozatot munkára kényszerítették, szökési kísérletét pedig csúnyán megtorolták. Kedden egy tizenöt fős rendőri alakulat fogta el az emberrablókat egy pécsi benzinkúton, miután azok háromszázezer forintot követeltek a férfi gyámjától.

Emberrablókat fogott el a rendőrség kedd reggel egy pécsi benzinkútnál. Tizenöt civil ruhás rendőr és kommandós kerítette be, majd fogta el a két harmincéves férfit. Alapos gyanú szerint az emberrablók tavaly szeptemberben, fényes nappal, az utcán állították meg és tuszkolták kocsijukba az ötvenhét éves, gyámság alatt álló áldozatot — nyilatkozta lapunknak Zsobrák Péter, a Baranya Megyei Rendőr- főkapitányság szóvivője. Makk Andrásnétól, Rózsafa polgármesterétől megtudtuk, hogy az értelmi fogyatékos férfi hat éve kóborolt el a faluból, ahol előzőleg lakott. Elmondta, jól ismerte a falu népe, nagyokat köszönő, kedves ember hírében állt, sosem ártott senkinek. Ezután Pécsváradon élt, ahol gyámság alá került. Az egyik gyanúsított, a cigány származású, rózsafai férfi ismerte az áldozatot: egyszerűbb munkákat adott neki még hat évvel ezelőtt, amikor a községben lakott — fűzte hozzá a polgármester asszony. A túszul ejtett férfit több faluban is bújtatták. Ez idő alatt apróbb mezőgazdasági, illetve ház körüli feladatokat kellett elvégeznie. A rabszolgaként tartott áldozat megpróbált elszökni, mire gazdái alaposan megverték; többször nem próbálkozott.

Zsobrák Péter elmondta, az elkövetők azután buktak le, hogy felkeresték a férfi gyámját és felajánlották: háromszázezer forint ellenében hajlandók elengedni foglyukat. A megzsarolt ezután értesítette a rendőröket, akik megszervezték a benzinkúti találkozót. A megviselt, de kommunikálni képes áldozatot pszichológus jelenlétében hallgatták meg a rendőrök. A két munkanélküli, büntetlen előéletű férfit őrizetbe vették, ellenük emberrablás gyanúja miatt indult büntetőeljárás, előzetes letartóztatásukról a napokban dönt a bíróság.