Tisztelt Szerkesztőség!

Először is szeretném leszögezni, hogy én nem vagyok fajgyűlölő, vannak cigány ismerőseim (három család), akik teljesen normális hétköznapi életet élnek (két(!) gyerekkel), és ami meglepő, dolgoznak. Ami talán a legmegdöbbentőbb, hogy ugyanúgy éreznek az "olyan" cigányokkal szemben, mint én, vagy bármelyik más magyar.

Azért írtam mégis, mert szerintem tarthatatlan az, ami Magyarországon megy. A tisztességesen élő, dolgozó ember nem mer kimenni este az utcára. Én nem Budapesten élek, hanem egy kisvárosban, de itt is ugyanaz a helyzet, mint bárhol az országban. Félünk szólni, félünk tenni bármit is, mert féltjük családunkat, gyermekeinket. Egyes emberek bármit megtehetnek. Bármikor leszúrhatnak az utcán, bármikor bemehetnek a házadba és kirámolhatják azt. És ha még szólni mersz, akkor te vagy a bűnös.

Egy ismerősöm kertjét rendszeresen kifosztották a cigányok. (Öreg néni, aki saját maga kapálta, ásta a kertjét). A helyi rendőrök azt mondták neki, hogy adja el a házát és költözzön a lányához. (Kuruc.info: ez nem egyedi eset – a „rendőrség” mindenhol ezt csinálja, mi is számtalan ilyen esetről tudósítottunk már. És ezeket tartjuk el az adónkból, és ezek ki/leváltására nem szabad tettrekész, keményen odacsapó csendőrökben gondolkodnunk...) 

Ahol én élek, az óvodai csoportok 70-80%-a cigány. (Kuruc.info: sajnos, ma már országos szinten 50%-os a cigányok aránya ebben a korosztályban – lásd EZT) Nem merem odaengedni a lányomat. Állítólag már ott is lopkodnak és verekednek a gyerekek. Arról nem is beszélve, hogy az óvodába, vagy bölcsődébe bejutás szempontjából sajnos a mi családunk hátrányos helyzetben van. "Sajnos" rendes családban élünk. Van anyuka is és apuka is. Mindketten dolgozunk. És "sajnos" csak egy kislányom van. Nem merünk többet vállalni, mert félünk, hogy nem tudjuk eltartani. Ja, és nem vagyunk cigányok. Így a bölcsődei bejutásunk esélye negatívban van.

Egy anyuka sírva panaszolta, hogy a lányát körbeállták az iskolában a cigányok és elvették a mobilját, a tolltartóját és a heti zsebpénzét. És mit mondott erre az igazgató? Ne vigyen a gyerek az iskolába mobilt. (Kuruc.info: finoman szólva, ez sem egyedi „tanács”... ahelyett, hogy kőkeményen befenyítene például verőemberek alkalmazásával, ilyen ostobaságokat ajánl... Ez se való dirinek.) Azt nem kérdezte meg, hogy minek kellett neki. Ugyanis az anyuka azért vett neki mobilt, mert nem engedi, hogy a gyerek egyedül menjen haza, viszont nem mindig ugyanabban az időben végez. Van olyan, hogy elmarad az óra. Ilyenkor odaszól anyukának, vagy a nagymamának, hogy menjen érte.

Amikor még terhes voltam (két éve), még nem ismertem az itteni helyzetet. (Szabolcsi falucskából származom, földet túró, lelküket is kidolgozó szülőktől.) Rá mertem szólni egy csapat cigányra, hogy ugyan ne dohányozzanak már a váróteremben, ahol három nagy ábra mutatta, hogy ott ugyan nem szabad. Nemcsak magam miatt (képes lettem volna onnan kimenni, amit meg is tettem), de volt még rajtam kívül két anyuka is ott, akik pici babával voltak. No és mi volt a válasz? Kis híján nekem jöttek, hogy én hogy merek nekik szólni, meg amúgy nem csak ők dohányoztak, mert ott volt már néhány csikk eldobálva. Ha egyedül vagyok, talán össze is vernek.

Volna még egy pár ilyen történetem, de úgy gondolom ennyi is elég. (Kuruc.info: kivétel nélkül mindegyik történet általános, amely oly sokszor megesett már másokkal is...)

Még annyit kérdeznék még a Köztársasági Elnök Úrtól, hogy azoknak a gyerekeknek miért nem ad ösztöndíjat és egyéb juttatásokat, akiknek szüleit, cigányok öltek meg? Hiszen a kislétai cigány kislány kapott. A magyar gyerekek nem érnek annyit? (Kuruc.info: nem. Ahogy egy cigány iskolakerülő „szüleit” Sólyom „elnök úr” azonnal fel is menti. Hadd legyen az így garantáltan analfabéta, semmire se használható gyerekből nagykorában segílyes és/vagy bűnöző, hadd legyen még jobb Magyarországnak...)

Azokon a temetéseken, ahol egy magyar apát, anyát vagy gyermeket temetnek, akiket cigányok öltek meg, miért nem jelennek meg a különböző elöljáróságok? Kislétán ott volt a magyar politika színe-java. A magyarok nem érnek annyit? (Kuruc.info: mi csak sz@r „gádzsók” vagyunk, amikről a politikusoknak ugyanaz a véleménye, mint a cigányoknak: szabadon megölhető, kifosztható, eldobható áru. Akire csak addig van szükség, amíg eltartja ezen két fajtát.)

SZÓVAL: KIK ÉLNEK ELNYOMATÁSBAN MAGYARORSZÁGON?