Az alábbi hír kapcsán egy (állítólag) helyi Blikk-olvasó azt jelentette, a támadók közül ketten cigányok, egy pedig nem. Természetesen továbbra is várjuk az információkat.

Bántalmaztak és kiraboltak egy nyugdíjast Szabolcsban

Súlyosan bántalmaztak és kiraboltak egy 71 éves nyugdíjast Szabolcs községben; a rendőrség két gyanúsítottat már elfogott, a harmadik  kézre kerítésére pedig országos körözést adott ki


A férfit házának tornácán verték meg kedden éjjel, hogy a pénzét megszerezzék – mondta Fedor Rita, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei főkapitányság helyettes sajtószóvivője a főhadnagy. A nyugdíjas elveszítette eszméletét, támadói pedig eltulajdonították a lakásban lévő pénzét. Azt nem tudni, hogy a rablók mekkora összeget loptak el. A bántalmazott férfi nyolc napon túl gyógyuló, súlyos sérüléseket szenvedett.

A bűncselekmény bejelentését követően a rakamazi rendőrőrs körzeti megbízottja szerdán már azonosította az elkövetéssel gyanúsítható személyeket, egy 18 éves rakamazi nőt, valamint két timári férfit, egy 37 és egy 22 évest. A nőt és a korosabb férfit elfogták, a fiatalabbat viszont nem találták meg a rendőrök, ellene országos elfogatóparancsot adtak ki.

Kiderült: a fiatal nő a bűncselekmény délelőttjén már járt az áldozat lakásán, kölcsönt kért tőle és kapott, majd társaival este visszament, hogy kirabolják a férfit. A két elfogott gyanúsítottat a rendőrség kezdeményezésére a bíróság előzetes letartóztatásba helyezte.

(MTI)