Az alábbi hír is azt húzza alá, amit már évek óta hajtogatunk: a cigányoknak semmi szín alatt semmiféle segílyt nem szabad készpénzben adni, mert elisszák. Csak és kizárólag jól ellenőrzött felhasználású késztermékekekkel, legfőképp eladhatatlan menzával szabad őket ellátni.

Ami pedig a segílyke nagyságát illeti, magáért beszél az, hogy berúgni is be tudnak rajta. De, persze, ott hisztiznek a polgármesteri hivatalban nap, mint nap pluszpénzért... Itt az ideje egy kis rendrakásnak, de minimum a segílyezés felülvizsgálatának!
A helyszín, a Kabar utca, gyakori szereplője a bűnügyi híreknek, „hála” az ottani cigányoknak. A Függelékben szereplő leiratból idézet:

"Orosz József miskolci lakos: - Harmadik, amiről beszélni kívánt, az a közbiztonság. Itt nevén kell nevezni: a Kabar utcai cigányoktól fényes nappal sem mernek a lányaink lejönni a városba. Le kell őket kísérni, le kell őket hozni a Marx térre, vagy ahová menni akarnak. Egyszerűen nem mernek, mert az utcán megtámadják, leszólítják, ocsmány szavakkal illetik őket. Ez nem igaz, ami történik. A Vasgyár környéke egy „kis Chicago”, ezt mindenki tudja. Ma beszélt a boltosokkal, akik az ottani abc-ben dolgoznak és mondják, hogy az kamerával ellátott, mégis naponta vannak lopások. Bejön lefoglalja a személyzetet, addig ketten elrakják az árut és még meg is fenyegetik az ott lévő dolgozókat, hogy „ha szólni mernek, akkor kint találkoznak a bolt előtt”."

Vannak ebben az anyagban más érdekességek is. Káli Sándor polgármester például elismeri, hogy a városban olyan rossz a közbiztonság, hogy az emberek már nem is mernek gyalog járni; az meg szóba sem jön, hogy egy gyerek egyedül menjen iskolába. („- Az emberek jelentős része azért jár autóval, - Miskolc útjait koptatva a forgalomban folyamatos dolgokat csinálni, - mert nem meri a gyereket elengedni egyedül.”)
A HavariaPress híre (kiemelés tőlünk):
Késsel és seprűnyéllel estek nekik
Részeg asszonyok támadtak szomszédjaikra

Két ittas nő késsel és seprűnyéllel támadt szomszédjaira a miskolci Kabar utcában csütörtök este.

A kiérkező járőröket szidalmazták és hergelték - értesült a HavariaPress.

Szomszédjaira támadt Miskolcon két ittas nő csütörtök este. Késsel és seprűnyéllel fenyegették őket és a helyszínre érkező rendőrökkel szemben is agresszívan léptek fel.

Egy harmadik társuk hergelte és szidalmazta a Vasgyári Rendőrőrs járőreit. Az intézkedés közben kiderült, hogy a nők segélyt kaptak és az azon vett alkohol okozta agresszivitásukat, hasonló esetek a szomszédok között rendszeresen előfordulnak. (Kuruc.info: értsd: a cigányok életvitelszerűen piát vesznek a mi(!) pénzünkön, majd berúgnak és randalíroznak.)

A Miskolci Rendőrkapitányság őrizetbe vette a három nőt és garázdaság miatt gyorsított eljárást indított ellenük.

Június 30-án bíróság elé állították őket és a két támadót, anyát és lányát négy nap elzárásra, míg a harmadik nőt 50 ezer forint pénzbírságra ítélték. Az utóbbival szemben a rendőrség fellebbezéssel élt.
Függelék: a Barikád helyszínhez kapcsolódó cikke:
Beszámoló a megválaszolatlan kérdésekről, a Miskolci önkormányzat kötelezettség elmulasztásáról

Készült: Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének 2009. november 20-án megtartott közmeghallgatásán.

Az alábbi kérdések, melyek a közmeghallgatáson elhangzottak továbbra sem kaptunk választ:

- Káli Sándor, mint Magyarország egyik legnagyobb városának polgármestere, országgyűlési képviselő az utóbbi 8 évben miért nem kezdeményezett valami hasonló dolgot, mint például a szociális kártya, vagy közmunka, vagy bármi egyéb, amivel ezek a tarthatatlan állapotokkal valamit kezdett volna?

- A máshol tapasztalt állapotok itt is fennállnak, hogy utcán folyik a szennylé, mindenfelé szemétkupacok, tetves emberek, beoltatlan ebek, Hogyan menjenek az ott lakók így az Opera Fesztiválra? Hogyan lehetséges az itteni lakhatás, hogyan adhatják ide a lakhatási engedélyeket, miért nem ellenőrzik ezeket? Megígérte, hogy a tulajdonviszonyokat ellenőrzi. Ez miért nem történt meg?

- Az önkormányzat miért nem ellenőrzi a faáru eredetét, illetve a működési engedélyt, telephely engedélyt, stb? Miért nem tartatja be a törvényes rendet?

- Az Avason a csendháborítók elleni célzott fellépésnek lehetne egy formája, hogy igen is van közmunka és a szociális segély egyik formáján, /Érpataki példa/ rendelkezésre állási támogatáson lévő dologtalanok a Polgármester által bármikor berendelhetők napi 6, illetve 8 órás közmunkára. Ha nem veszi fel a munkát, akkor azonnal megvonható a segély, a RÁT is és három évig nem folyósítható tovább számára. Miért nem tesznek ez ügyben semmit?

- Rendelet tartalmazza, hogy a folyékony kommunális hulladék egyedi, vízzáró szennyvízgyűjtőben történő elhelyezésére és a kötelező közszolgáltatásra terjed ki. A rendelet betartásának ellenőrzése, bírságolását a jegyző hatáskörébe rendeli. Kérdésük: ezen kötelezettségének a jegyző miért nem tesz eleget a város nagyon sok pontján?

- piaccal kapcsolatban probléma a zárjegy nélküli cigarettát bármikor lehet vásárolni, lopnak. A rendőrség, vámőrség, piacfelügyelők mindenki tud róla és 8 éve semmi nem történik ez ügyben, holott törvényi lehetőség is volt erre.

- Azokat az adatokat, feltételeket, szempontokat, ami alapján döntenek arról, hogy a Bábonyibérc és az Avas működési területükön - egyáltalán milyen szempontok figyelembe vételével - döntenek arról, hogy kinek biztosítanak ingyenes kukákat, illetve konténert. Kinek fizeti a közös költségét, vízhasználatát, fűtését?

- Azokon a helyeken, ahol a bérlő nem tesz eleget a bérleti kötelezettségének, a bérbeadó /MIK ZRT/ miért nem ellenőrzi, szankcionálja, bünteti, vagy szünteti meg a bérleti jogviszonyt azzal a bérlővel, aki semmilyen bérlői kötelezettségének nem tesz eleget, sőt még a lépcsőház közössége számára is elfogadhatatlan módon viselkedik?

- Nem fizetnek közös-költséget és közüzemi díjakat Vagyis vannak olyan potyautasok akik többszörös hasznot élveznek és mi fizetünk helyettünk. miért nem lehet bevezetni Miskolcon a szociális kártyát?

- Az önkormányzatnak az alkotmányellenes működés fenntartása nem veszélyeztetheti a lakosság érdekeit, tehát a szükséges intézkedéseket azonnal meg kellene hozni. Miért nem teszik meg?


Részletek:

Magyar Pálné miskolci lakos:

- Lyukóvölgyben semmi intézkedés soha nem történik
- A területőrök nem csinálnak semmit,
- A nádas egy szemétdomb, csak tavasszal, amikor begyújtják a nádast, csak akkor tűnik el.
- Lyukóvölgyben már 3.000 lakos van, elvileg, mert ez nem lakóövezet, ez külterület, zárt kert. Itt nem lehetne lakni.

Káli Sándor polgármester:

- Hiszen az alapgond változatlanul az, hogy erre a területre, Lyukóvölgybe nagyon sokan a városkörnyékről, panelházakból kiköltöztek. Itt a lakók egy részének a magatartása az kezelhetetlen a többségi társadalom számára és ezen túl megjelenik, hogy létrejött egy olyan összefüggő nyomortelep, ami éppen az ott élők megélhetése miatt a bűnnek a melegágya, hiszen ami korábban, 20-30 évvel ezelőtt ismeretlen volt, az gyakorlatilag a Lyukóban folyamatos. Lopások, pusztítások történnek

- Nagyon sokszor elmondják nekik, hogy „virágosítani kell”. Ebben a városban a kiültetett virágok egy harmadát ellopják.

Csontos Márta miskolci lakos:

- Hidegsor nevű útszakasz a Történelmi Avas részét képezi, melyet sikerült az illegális beköltözőknek birtokba venni, ezzel a környezetet teljes mértékben lerombolni. Csatornahálózat nincs kiépítve, ivóvíz nincs, tehát lakhatás céljára teljesen alkalmatlan. Az itt lakók életvitelük közben hulladékot termelnek és ezzel fertőzésveszélyessé válik a terület. Wc hiányában az udvarra és az utcára folyik a szennylé. A kilátás erre kétségtelenül gyönyörű, de a turizmus, az nem igen fog fellendülni, hogy ha valaki erre veszi az irányt Budapest, vagy Lillafüred felé. A közvetlen környezet elszomorító és nem turista-csalogató a látvány. Az elmúlt időben nem gondoskodtak arról, hogy ezek az állapotok felszámolódjanak, az illegális ingatlanfoglalókkal szembe nem léptek fel. Nem tudja, hogy ilyen körülmények között, hogy lakhatnak itt emberek. Ez gyakorlatilag önkormányzati törvényi kötelezettséget jelent

Káli Sándor polgármester véleménye az volt, hogy amit Csontos Márta elmondott, az úgy van, leszámítva az önkormányzat törvényi kötelezettségét Miskolc városában nőtt meg az elmúlt időszakban, B.-A.-Z. megyében azoknak a száma, akiket halmozottan hátrányos helyzetűeknek hívnak és a városkörnyékről, ahol aztán végképp lepusztult helyzet van, nagyon sok településen Miskolc város felé indult meg nagyon jelentős embertömeg.

Jávori György miskolci lakos

- Elmondta, hogy szomorú bejelentéssel kell kezdenie. Jegyző Úr a bevezetőjében elmondta, hogy az önkormányzati törvény x-edik paragrafusa kötelezi az önkormányzatot a válaszadásra. Ezúton tájékoztat, hogy tavaly is itt volt, kb. 8 vagy 10 kérdést tett fel, melyre a mai napig nem kapott választ. Hiába van a törvénybe a 30 napos határidő, úgy látja, hogy ez rájuk nem vonatkozik

- Panelprogrammal kapcsolatban az a problémája, hogy távhőről levált lakásban lakik, három éve a panelprogram keretében megcsináltatta a házban a nyílászárók cseréjét és a szigetelést, a legfontosabb azonban kimaradt akkor is a panelprogramból és tudomása szerint most kezdenek el vele foglalkozni. Minden lakónak az lenne az érdeke, hogy mérés szerint történjen a fűtés-elszámolás. Mi történik? A régi berögzött reflexekkel, nyitva van az ablak, az utcát fűtik. Erre nincs hatósági szabály. Kötelezni kellene - azokat is, akik már megcsinálták a panelprogramnak ezt a részét – a radiátor csere és minden egyes lakásba a mérőeszköz, mérőműszer felszerelése, – hogy a szerint fizessenek a lakók. A jelenlegi állapot tarthatatlan és igazságtalan

Oláh Imre miskolci lakos

- Elmondta, hogy volt már egy megkeresése a MiNap-nál a lépcsőházukkal és az Avasi lakóteleppel kapcsolatban, hogy milyen állapotok uralkodnak ott. Nagyon készségesek voltak, köszönetet mond a MiNap-nak és a HírTv-nek. Rá két hétre kijöttek és mindent rögzítettek. Biztosan van Önök között olyan, aki látta a HírTv-t, az Interneten is fent van. Az a szomorú az egészben, hogy azóta sem történt semmi. Éppen ezért kéri a megjelenteket, hogy amit most felolvas azt vegyék szívügynek. Az avasi barátai nevében olvassa fel azt, ami a helyzetkép. Ők nem vállalták, mivel félnek. Ugyanis lépcsőházukban olyan emberek laknak, akik nyíltan nyilatkoznak arról, hogy nekik a börtön nem büntetés. Ilyen alapon tehát semmitől sem riadnak vissza. Jelen állapotokat folyamatosan jelzik a rendvédelmi szerveknek és minden fórum felé. Az állapotok a következők, melyet szeretne felolvasni. „Fertőzésveszély, emberi és állati ürülékek, vizelet, bűz, csótány, poloska, patkány, szemét, kivert ablakok, leszaggatott, életveszélyes vezetékek, a lépcsőház, a közvilágítás szétverve, ellopva, tönkretéve, lepusztítva.” Ezt a HírTv mind bemutatta. Aki látta, annak biztos, hogy nem kell semmiféle kommentárt hozzáfűzni. „Pihenéshez és a tiszta, egészséges környezethez való alapvető alkotmányos jogaikat nem tudják érvényesíteni, illetve a hatóságok ezt nem biztosítják számukra, holott törvényi kötelezettség áll fenn a részükről. Rendszeres, több napos ordítozások, garázdálkodások, közbotrány-okozások történnek, mely a lakótársak életét el lehetetlenítik, megfélemlítik. Életvitelüket egyszerűen nem lehet elviselni. Közveszélyesek, nem ritkák a verekedések is. Ezekkel a problémákkal a rendőrség is tisztában van. Mindenféle jogszabályokra hivatkozva tehetetlen és hathatós intézkedéseket nem hoz. Ezzel akarata ellenére is a bűnözőket védi. Ezen túlmenően semmilyen költséget, közterhet nem fizetnek (közös-költség, szemétszállítás, fűtés).” Szeretné megjegyezni, hogy a lépcsőházuknak – a Felsőruzsin 4. alatt – van 85.000 forintjuk, ami a lépcsőházé és van 263.000 forint kintlévőség. Ezt tudni kell, hogy ott kik laknak. Ezt tudja a rendőrség is, csak – ahogyan felolvasta – mindenféle akadályba ütköznek és nem intézkednek. Milyen elv szerint rendel számukra bizonyos költségszámlákat, miért tűri meg az önkormányzat a zaklatásukat a jogkövető állampolgároknak, miért nem lakoltatják ki azonnal őket? A hatóság miért kötelezi itt az embereket ezekkel az emberekkel való együttélésre? Holott a jogszabályok lehetőséget biztosítanak a problémák megoldására. Csak keresni kellene őket. Hiányzik részükről is a jobbító, ha kell törvénymódosító szándék. Hiszen erre volt ideje, 20 év. 20 év alatt nem volt semmiféle intézkedés a joghézagok megszüntetésére. Miért nem lépnek benne? Ez a cselekmény kimeríti a hivatali kötelezettség elmulasztását. Tudni kell, elmondta a HírTv-ben is és a MiNap-nál is, hogy minden ember annyit enged meg magának, amennyit neki megengednek. Nem hiszi el, hogy nem lehet ellenük fellépni. Nem akarnak. A törvény olyan, hogy nem teheti meg. Akarni akarna a rendőrség is, csak nem teheti meg, mert akadályba ütközik. Az önkormányzatnál is hiába fog a 71.000 forintos nyugdíjával elmenni segélyért, nem fog kapni. De itt minden egyes személy tudja, hogy mit, miért kell csinálni, hol kell kérni szociális segélyt, ezt, azt. Egyszerűen lehetetlen a Avas-déli lakótelepen az élete. A Felsőruzsin körúton, a Szilvási úton, az Áfonyás utcán és a többin. Önök tudják ezt. Azt kéri, hogy ezen sürgősen változtassanak.

Káli Sándor polgármester: Ha az önkormányzat ebben törvénytelen lépéseket fog tenni, akkor is itt lesznek ezek a tévés társaságok és akkor is be fogják bizonyítani, hogy mi milyen lépéseket teszünk

- Hiszen az, hogy minden lépcsőházba, az összes, aki nem is követ el bűncselekményt, csak „fesztivált” csinál hajnalig, arra nincs a rendőrségnek elegendő ereje. Ezzel a történet nem ért véget, csak azt is lássák, hogy amit mondott, amikor a kilakoltatásokat meg tudják kezdeni nagyobb nagyságrendbe, akkor is itt lesznek a tévés-stábok és el fogják mondani, hogy „Istenem, most akkor mi lesz ezekkel az emberekkel”. Ez a történet sajnos ilyen.

Orosz József miskolci lakos

- Harmadik, amiről beszélni kívánt, az a közbiztonság. Itt nevén kell nevezni: a Kabar utcai cigányoktól fényes nappal sem mernek a lányaik lejönni a városba. Le kell őket kísérni, le kell őket hozni a Marx térre, vagy ahová menni akarnak. Egyszerűen nem mernek, mert az utcán megtámadják, leszólítják, ocsmány szavakkal illetik őket. Ez nem igaz, ami történik. A Vasgyár környéke egy „kis Chicago”, ezt mindenki tudja. Ma beszélt a boltosokkal, akik az ottani abc-ben dolgoznak és mondják, hogy az kamerával ellátott, mégis naponta vannak lopások. Bejön lefoglalja a személyzetet, addig ketten elrakják az árut és még meg is fenyegetik az ott lévő dolgozókat, hogy „ha szólni mernek, akkor kint találkoznak a bolt előtt”.

Káli Sándor polgármester

- Az emberek jelentős része azért jár autóval, - Miskolc útjait koptatva a forgalomban folyamatos dolgokat csinálni, - mert nem meri a gyereket elengedni egyedül. Erre mondja, hogy biztosan változtatni kell

Földi Gézáné miskolci lakos:

- Vasgyárból érkezett, a Kabar utcáról. Az előtte szólók már érintették ezt a problémát, ami őket is érint. Roma telep van az ablakuk alatt, amit ott művelnek éjjel-nappal az kibírhatatlan. Igaz, hogy közel van a Vasgyári Rendőrőrs, de nagyon sokszor ők is hallják, hogy mi történik ott és annak ellenére, hogy betelefonálnak még kis sem jönnek, mondván, hogy nincs kocsi. A Kórház ablakból, ha kitekintenek a betegek egy roma telepet és egy vashulladék telepet látnak. Ez nem hiszi, hogy annyira felemelő érzés lenne. A kapujuk előtt húzódik el az az út, ami a Vasgyári temetőtől Lillafüred irányába megy. Ahogyan itt már a Hölgy is említette, a turisták, a vendégek, akik a városukba érkeznek, milyen körülményeket látnak. Ezt megerősíti, csak ez a probléma a város másik pontján van. Akik Tapolcáról jönnek Lillafüred irányába, elkeserítő, ami itt van. Ugyanakkor, amikor van a Stadionba a meccs, kivonulnak a romák az utcákba, ordítoznak, az autókból visszaordítoznak. Rettenetes, ami itt zajlik.

Káli Sándor polgármester elmondta, hogy megnyugtatót nem tud mondani roma ügyekben. Változatlanul azt tudja mondani, hogy ők, a miskolci, borsodi képviselők abban rendkívül elszántak, hogy a rendőri erőket növelni kell

Sima Erika miskolci lakos

- Azért szeretett volna a Lyukóvölgyiek mellett szólni, mert nagyon sok ismerőse lakik ott, nekik is volt valamikor ott telkük, de meg kellett tőle szabadulni. Az ott lakók nem vállalták, hogy elmondják problémáikat, mivel úgy érzik, hogy ha elmondják, akkor életveszélynek vannak kitéve. Nagyon sok adót fizető, szocializált ember költözött ki annak idején Lyukóba, nyugodt, öregkort remélve. A máshol tapasztalt állapotok itt is fennállnak, hogy utcán folyik a szennylé, mindenfelé szemétkupacok, tetves emberek, beoltatlan ebek, de eltörpülnek biztonságuk problémája mellett. Jelenleg az a helyzet, hogy a napi bevásárlást úgy kell intézni, hogy délelőtt 11.00 órára érjenek haza az ott lakók, mert ha addigra felébrednek a környéken élők és azt tapasztalják, hogy nincs otthon senki, akkor bemennek a házba és mindent ellopnak. Hogyan menjenek az ott lakók az Opera Fesztiválra, a Kocsonya Fesztiválra és még sorolhatná a rendezvényeket? Vagy a most 5,5 milliárd forintból megújítani szándékozó belvárosba? Kinek építik a várost? Lakhatással kapcsolatba: hogyan lehetséges az itteni lakhatás, hogyan adhatják ide a lakhatási engedélyeket, miért nem ellenőrzik ezeket? Ribáné Képviselő Asszony megígérte, hogy a tulajdonviszonyokat ellenőrzi. Ez miért nem történt meg? Lakhatási engedélyt csak olyan helyre lehet kiadni, ahol vízvételezi lehetőség és szigetelt wc-derítő van. He ez így van, akkor miért nem tesz az önkormányzat eleget ezirányú kötelezettségének? Információk szerint óriási mértékű az illegális lakásfoglalás itt is. Nagyüzemben történik az illegális autóbontás, faáru-szállítás. Az önkormányzat miért nem ellenőrzi a faáru eredetét, illetve a működési engedélyt, telephely engedélyt, stb.? Miért nem tartatja be a törvényes rendet?

A légaknánál folyamatosan és régóta fennálló, főleg idősek ellenne, gyümölcsre, virágra elkövetett rablás. Az elkövetés módja, hogy a 14 év alatti gyerekek kiveszik a kosárból a gyümölcsöt, a virágot és ha mernek szólni, akkor az idős embereket meg is rugdossák. Az analfabéták tisztában vannak azzal, hogy 14 év alatt nem büntethetők. Így jó marad a statisztika, mert feljelentés már nem is történik ez ügyben. Áramlopás az egész város területére jellemző. Hivatalos áramvételezési hely egyébként itt nincs, még is egész nap ég a lámpa és DigiTv-vel is rendelkeznek. Esténként gyakran hallani fegyverhasználatra emlékeztető lövés hangot. Ez elgondolkoztató és úgy gondolja, hogy ezt talán ki is kellene vizsgálni. Egy másik dolgok. A közmunkával kapcsolatban. Hangsúlyozza, hogy megoldásokat ma este még egyáltalán nem hallott. Az Avason a csendháborítók elleni célzott fellépésnek lehetne egy formája, hogy igen is van közmunka és a szociális segély egyik formáján, rendelkezésre állási támogatáson lévő dologtalanok a Polgármester által bármikor berendelhetők napi 6, illetve 8 órás közmunkára. Ha nem veszi fel a munkát, akkor azonnal megvonható a segély, a RÁT is és három évig nem folyósítható tovább számára. Csak a három év eltelte után igényelhetné újra. „Élpataki” gyakorlati tapasztalat az alábbi: ha felvette a munkát, de nem volt hajlandó dolgozni, akkor ez le lett kamerázva, vagy ha alkoholt fogyasztott, akkor meg volt szondázva, stb. és azonnali hatályú, rendkívüli felmondással meg lett szüntetve a munkaviszonya és szintén három évig szünetelt részére a segély folyósítása. A közmunkának azon túl, hogy megszépül a település, van egy másik fontos előnye, még pedig az, hogy a tartozások munkabérből levonhatók. Kérdése: Miskolc miért nem alkalmazza, miért nem hajtják be a tartozásokat? Miért a jogkövető és adófizető állampolgárokat kell újból és újból terhelni?

Orosz Lajos alpolgármester

- Azt nem tudja, hogy a munkának az értéke az párhuzamos lenne-e azzal a kívánalommal, hogy ezek az emberek büntetésképpen valamilyen cselekmény ellensúlyaként legyenek úgymond „közmunkára rabosítva”. Ez a program az „Út a Munkába” címet viseli. Azoknak az embereknek nyújt lehetőséget, akik ténylegesen dolgozni akarnak. Amire a Hölgy gondolt, az valószínűleg olyan „büntetőszázad” lenne, ahol kőfejtőben követ kellene fejteniük és hasonlót csinálni.

Riba Istvánné képviselő: Azonban el kell ismerni azt is, hogy ezeket a problémákat, melyeket a Hölgy elmondott ismerik és a város hiába próbál olyan intézkedéseket tenni, amelyek egyre jobban enyhítenék a közbiztonsággal kapcsolatos problémákat.

Ezeknek az embereknek a koncentrált megjelenése nagyon-nagy gondot jelent a város számára. Igyekeznek erre megoldásokat találni, de nagyon nehéz.

Csontos Éva miskolci lakos

2009. 06. hó 30. napján rendeletet alkottak a folyékony-hulladék gyűjtéséről, szállításáról, szervezett kötelező közszolgáltatásról, mely már létezett és ezzel a rendelettel szigorították. A rendelet tartalmazza, hogy a folyékony kommunális hulladék egyedi, vízzáró szennyvízgyűjtőben történő elhelyezésére és a kötelező közszolgáltatásra terjed ki. A rendelet még tartalmazza, hogy közüzemi szennyvíz-csatornával el nem látott ingatlanokon a kommunális-folyékony hulladékot kibocsátó kötelező egyedi vízzáró szennyvíz-gyűjtőt építeni a szennyvíz gyűjtésére, és legalább kéthetenkénti ürítést ír elő. A rendelet betartásának ellenőrzése és szabálysértési rendelkezések a 6. §-ban foglaltak betartásának ellenőrzését, bírságolását a jegyző hatáskörébe rendeli. Kérdésük: ezen kötelezettségének a jegyző miért nem tesz eleget a város nagyon sok pontján? A Vasgyári piaccal kapcsolatban elmondta, hogy régóta jelenlévő probléma a Vasgyári piacon, de más piacokon is, hogy egyesek fizetnek rendesen helypénzt, hogy árut árulhassanak, viszont mások nem fizetnek semmit. Kézből árulnak és semmilyen helypénzt, adót nem fizetnek, az áru eredetét nem tudják igazolni. Ezen túlmenően zárjegy nélküli cigarettát bármikor lehet vásárolni, arról nem is beszélve, hogy zaklatják a vásárlót és közben félelmet és riadalmat keltenek. Embereket közben megszabadítanak anyagi javaiktól, tehát lopnak. A rendőrség, vámőrség, piacfelügyelők mindenki tud róla és 8 éve semmi nem történik ez ügyben, holott törvényi lehetőség is volt erre.

Káli Sándor polgármester: Vasgyári piacnak nem ők az üzemeltetőjük.

Szoboszlai Lajos miskolci lakos

- Egyenlő bánásmód, „kuka-használat” ügyében kívánt szólni. Kérte az önkormányzattól azokat az adatokat, feltételeket, szempontokat, ami alapján döntenek arról, hogy a Bábonyibérc és az Avas működési területükön - egyáltalán milyen szempontok figyelembe vételével - döntenek arról, hogy kinek biztosítanak ingyenes kukákat, illetve konténert. Kinek fizeti a közös költségét, vízhasználatát, fűtését? A Bábonyibércen hogyan döntötték el, hogy hogyan ingyenes a heti három konténer az ott lakóknak az adófizetők pénzéből? A MIK Zrt. bérleti szerződésével kapcsolatban: Bábonyibérc középső sor, Felsőruzsin körút 4. esetében is és a MIK Zrt. működési területén bérleti szerződés alapján, ahol a bérbeadó a MIK Zrt-én keresztül az Önkormányzat, a bérbeadó minek alapján dönti el, hogy kitől kér bérleti díjat és kitől nem? Azokon a helyeken, ahol a bérlő nem tesz eleget a bérleti kötelezettségének, a bérbeadó miért nem ellenőrzi, szankcionálja, bünteti, vagy szünteti meg a bérleti jogviszonyt azzal a bérlővel, aki semmilyen bérlői kötelezettségének nem tesz eleget, sőt még a lépcsőház közössége számára is elfogadhatatlan módon viselkedik?

Sebestyén László képviselő köszönte a szót. A Bábonyibérccel kapcsolatban annyit kívánt elmondani, hogy arról tudni kell, hogy az elmúlt 3 évben a Közgyűléseken már jelezte, úgy emlékszik 12 interpellációja volt és 11 írásos beadványa. Mindegyik az illegális szemétlerakással, az illegális beköltözéssel, a szennyvíz-elvezetés hiányával és az udvari WC-k hiányával kapcsolatos volt. Az a helyzet, ő is úgy gondolja, hogy ezen a területen, villám gyorsan, nagyon komoly intézkedéseket kell hozni

Káli Sándor polgármester: Önkormányzat olyan rendeletet alkot, amiben megszigorítják a beköltözéseket, akkor ugyancsak itt lesznek a tévés-társaságok, akik el fogják neki mondani, hogy a demokratikus szabadság-jogokat hogyan gátolják meg.

Győri Miklós: miskolci Bábonyibércen – ahogyan az előtte felszólalók is mondták – van egy ismerőse, meg van a válasz, hogy mit tud csinálni a magyar, ha beköltözők vannak. Feltörték a pincéjét hetente, villanyórát leverték. Behegesztette az ajtót, a vasajtót ellopták. Utána beköltöztek, wc-nek használták a pincét, az összes cuccot, ami ott volt ellopták. Nem tudott mit csinálni az ismerőse, inkább azt mondta, hogy adjanak érte 300.000,-Ft-ot neki, de legalább megszűnik a gond a feje felől, hogy az ÉMÁSZ őt állandóan zargassa, hogy a villanyórát fizesse ki és a rendőrségre járni. Nem tudja a nevét, de ősszel és tavasszal hordta a fát. Jó derék, comb-vastagságú fákat. Szóltak a rendőrségnek, akik kijöttek és mondták, hogy nem tudnak intézkedni, mert ő – lobogtatott egy kölcsönszerződési papírt, hogy – az önkormányzattól kölcsönbe vette a kertet, nem tudja, hogy milyen hasznosítást kíván csinálni. Kivágta jórészt a tüzelni való fákat, amit el lehetett adni, azóta hozzá sem nyúlt az ingatlanhoz, nem takarítja, úgy maradt az egész. Úgy árulta a fát. A másik oldala a dolognak: milyen alapon jár valakinek szociális járadék, 50%-os rokkantsági járadék, 30.000,-Ft, vagy nem tudja mennyi, aki soha nem dolgozott semmit, de ugyan úgy azt a gereblyéző, vagy villázó munkát meg tudná csinálni? Mert ő csökkent értelmi fogyatékos. Arra van esze, hogy el tudjon menni betörni, lopni, meg összeszedni mindent a hegyről.

Honvéd Józsefné miskolci lakos. Előtte már nagyon sokan elmondták az Avason lévő problémákat, de azt hiszi, hogy a körbetartozásra igazán könnyen volna megoldás. Miskolcon a „Fészekrakó Programban” bekerült családok nagy része albérletbe kiadja a lakásokat, vagy is így még dupla hasznot kap érte, mert egyszer felveszi a szociális segélyt és utána albérletbe adja ki a lakásokat. Nem beszélve arról, hogy nem akar utána közös-költséget és közüzemi díjakat fizetni. Ezt be tudta mutatni Orosz Úrnak is, amikor elment hozzá és mutatta a vízdíj számláját, hogy 430, vagy 400 forinttal többet kell fizetnie vízdíjat mások helyett. Vagyis vannak olyan potyautasok ebből a „Fészekrakó Programból” bekerült családok, akik többszörös hasznot élveznek és mi fizetünk helyettünk. Ezt, ha 60 családnál kiszámolja csak a 400 forint többletköltséget, ez igen tetemes összeg két hónaponként. jönnek utána azok a problémák, hogy ugyan csak nem fizetnek szemétszállítást és ilyen-olyan dolgokat. Ha nem tudják itt ezeket a dolgokat megfogni, miért nem lehet bevezetni Miskolcon a szociális kártyát? A szociális kártyára rámegy a segély, mindenféle jövedelem, amit megkapnak, mert ők úgymond rászorultak ezekre a költségekre. Mert – hogy úgymond – nekik vannak kiadásaik. A szociális kártyára rámenő összeg megmutatná azt, hogy ők a segélyekből sokkal több jövedelemhez jutnak, mint a mindennapi emberek, akik a mindennapi megélhetésükért küszködnek. Nem lehet megoldani, a közgyűlés nem tudja megszavazni, nem tud lépni ez ügyben? De mi meg esszük a mérget, meg a kefét, hogy ilyen emberekkel vagyunk körülvéve. Tudják nagyon jól, hogy hogyan kerültek be a bérházakba. Ezért kellene megnézni a tulajdoni lapokat, a lakhatási viszonyokat, a lakónyilvántartásokat. Az önkormányzatnak olyan sok rendelet van a kezében, amivel ezeket felül tudná vizsgálni és meglehetne oldani

Dr. Horváth Béla miskolci lakos elmondta, hogy Polgármester Úr országgyűlési képviselő. Elhangzott egy csomó olyan kérdés, melyre azt válaszolta, hogy bizony szigorítani kellene a törvényeket. Megkérdezte, hogy van-e valami akadálya annak, hogy Ön és a többi képviselő, aki a várost képviseli a Parlamentben, tegyen ez ügyben előterjesztést, egy törvényt. A kasszafúró technika fejlődésével jobb, hogy ha azt megelőzően fejlődik a törvényalkotás. Független attól, hogy különböző, mióta elhangzott ez a kifejezés, hogy megélhetési bűnözés, vagy ma hallotta itt az egyik képviselő mondta: öntörvényű autósok Súlyos mulasztásban vannak, hogy ezek a témák ide vezették az országot.

Szemes István elmondta, hogy már többen is elmondták előtte, amit mondani szeretett volna. Teljes mértékben tisztában vannak azokkal a helyzetekkel, dolgokkal, amik vannak a városban és még sem tesznek semmit. Mint Magyarország egyik legnagyobb városának polgármestere, országgyűlési képviselő az utóbbi 8 évben miért nem kezdeményezett valami hasonló dolgot, mint például a szociális kártya, vagy közmunka, vagy bármi egyéb, amivel ezek a tarthatatlan állapotokkal valamit kezdett volna? Másik a Bábonyibérc ügye. Ezt a problémát már 2007-ben és 2008-ban is elmondta. Sebestyén önkormányzati képviselő úr 12-szer interpellált már ez ügyben. Önkormányzati fogadóóráján 2006. óta mindennapos ez a probléma. A közterületen lévő hulladék-lerakás megszűnni látszik annak köszönhetően, hogy hetente három konténert ingyenesen elszállítatnak, illetve a területőrök a konténerbe rakatják a hulladékot. Itt felvetődik az a kérdés, hogy miért nem kérdezik meg a szemetet oda hordó emberektől, hogy miért oda viszi a saját udvaráról a szemetet, miért nincs kukája. Mert így az a törvény, mely szerint mindenki saját költségén gyűjtse össze a hulladékot nem valósul meg. Azzal, hogy a végtelenségig fogják biztosítani a konténert az adófizetők pénzéből, ez hosszútávon tarthatatlan. A problémák, mely jelen esetben is fennállnak és nem oldódtak meg maguktól, illetve tényfeltárás sem kezdődött az önkormányzat részéről, ebből kifolyólag megoldás, intézkedés sem. A saját udvarukon történő szemét-elhelyezés kezelésének ellenőrzése önkormányzati feladat. Úgy szintén az utcán folyó szennylé, a szigetelt udvari wc, a szippantatás ellenőrzése jegyzői feladat. Tisztában vannak, hogy Jegyző Úrnak 5.000 féle ellenőrzése van, de törvény itt úgy rendelkezik, hogy az Ő felelőssége. Az itt lakó gyerekek közül sokan egész évben – a körülményekből kifolyólag – tetvesen, ótvarosan járnak iskolába, ez ÁNTSZ feladata. Kötelező közszolgáltatások igénybevételének ellenőrzése, kutyák bejelentése, veszettség elleni oltások ellenőrzése szintén önkormányzati feladat. Lakhatási engedély kiadása, tűrése hogyan lehetséges ahol sem víz-, sem szennyvíz nincs. Áramlopás. Ezen problémák nem csak itt jellemzőek, hanem a város nagyon sok pontján, amiről már volt szó. Azt tudja megállapítani, hogy a folyamatos jelzések ellenére az önkormányzat nem teljesíti törvényes kötelezettségeit és mivel ember alkotmányos alapjogai a tiszta, biztonságos környezethez, emberi méltóságához, pihenéshez való jogai súlyosan sérülnek, így az önkormányzat alkotmánysértő. Ezt alátámasztja az 1990-es önkormányzatokról szóló törvény 93.§-a, mely tartalmazza, hogy ennek általános megnyilvánulása az, hogy tartósan nem teljesíti a törvényben megjelölt feladatát és hatáskörét. Ezt kimeríti. Az önkormányzatnak az alkotmányellenes működés fenntartása nem veszélyeztetheti a lakosság érdekeit, tehát a szükséges intézkedéseket azonnal meg kellene hozni. Az volna az egyik lehetőség, hogy az alkotmánysértő állapotokat megszüntessék. Ezeket tudnia kellene az önkormányzat vezetőjének is, tehát így a hivatali kötelesség elmulasztásáról is beszélhetnek. Amennyiben ez nem történik meg, a másik megoldás az önkormányzat feloszlatása, mely egyébként a belügyminiszter kötelezettsége, amennyiben az ügyészségi vizsgálat azzal a megállapítással zárul, hogy az alkotmányt megsértik. Megköszönte a szót.

Sebestyén László képviselő írásban be szokott adni különböző beadványokat fényképekkel mellékelve. Az igazsághoz hozzátartozik, ami probléma és már az előbb is említette, hogy az adófizető állampolgárok pénzén kell rendet rakni olyan emberek után, akik gyakorlatilag igazán nem is ott laknak, nem is ott élnek. Illegális beköltözők, bevándorlók erre a területre. Ezzel sajnos kényszerpályára kerülnek. Ő maga is szokott a képviselői alapjából a konténereket finanszírozni, tudja, hogy az önkormányzat is szokott ilyeneket finanszírozni, illetve a Városgazda Kht. is szokott ilyen tevékenységet végezni. A helyzet viszont, hogy ha ott nem juttatják ezeket az embereket lehetőséghez, akkor újrakezdődik az ami volt, hogy három méter vastagságban lesz a Bábonyibérc záportározó oldalán a szemét. Azt tudják, hogy tavaly 250 m3 szemetet szállított el onnan a Városgazda Kht. Az idén végre ki lett takarítva gyakorlatilag az egész Bábonyibérc.

Jelen voltak a közmeghallgatáson:
Dr. Mihalecz Péter jegyző, levelezető elnök
Káli Sándor polgármester,
Dr. Mokrai Mihály alpolgármester,
Orosz Lajos alpolgármester,
Balogh Zoltán, Bartha György, Bazin Géza, Cseh László, Fodor Zoltán, Dr. Hardonyi András, Dr. Hártó György, Hegedűs Andrea, Horváth Ottóné, Kocsis Levente, Dr. Kovács László, Molnár Péter, Nyírő Pál, Riba Istvánné, Sebestyén László, Dr. Simon Gábor, Szebeni Péter, Szilágyi Gizella, Szűcs Tamás, Tavaszi Zsolt, Dr. Tompa Sándor, Dr. Varga Zoltán és Zámbó Tiborné képviselők
Méhész Katalin aljegyző
Viszlai József főépítész

Meghívottként jelen volt:
Varga György a Miskolctapolca Fejlesztési Kft. ügyvezető igazgatója,
Fridély László a Miskolci Turisztikai Kft. ügyvezető igazgatója,
Nagy László a Miberszolg Kft. ügyvezető igazgatója,
Alföldi Attila a Miskolci Tűzoltóság parancsnoka,
Dr. Bakk Richárd r. alezredes a Miskolci Rendőrkapitányság Megbízott Vezető-helyettese
Dr. Kovács Zoltán a MISEK Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója
Dr. Halmai Gyula a Miskolc Holding Kft. igazgatóságának elnöke
Osváth Zoltán Szocio-Produkt Kft. ügyvezető igazgatója,
Németh Zoltán a MIK Zrt. szolgáltatási igazgató-helyettese és
Fleskó Gábor a MVK Zrt. projektigazgatója

barikád.hu