Alább a Magyar Nemzet a Neten először csak és kizárólag nálunk olvasható (saját szkennelésű) anyaga a kanadai cigányokról. Előzmény ITT.

Kanada magyar cigányokat köröz
Emberkereskedelemmel vádolják az áldozataikat rabszolgaként tartó és dolgoztató család tíz tagját

Jobb élet ígéretével csábították áldozataikat Kanadába annak a hazánkból elszármazott cigány családnak a tagjai, akik ellen körözést adott ki az észak-amerikai állam rendőrsége. A Pápa környéki férfiakat aztán kemény munkára kényszerítették, miközben moslékkal etették őket, pénzüket pedig elvették.

Ez a modern rabszolgatartás egy tipikus esete ― közölte Benjamin Perrin kanadai jogászprofesszor, egy frissen megjelent emberkereskedelemről szóló könyv szerzője, miután híre ment, hogy egy tíztagú, Magyarországról származó cigány családot köröz a kanadai rendőrség. A CBC televízió beszámolója szerint a 24 és 48 év közötti romák Pápa és a környező falvak szegényei között toboroztak éveken át jobb életet ígérve azoknak, akik elutaznák az észak-amerikai országba. Ott aztán „gazdáik" elvették irataikat, majd pincébe zárták és moslékkal etették őket — írta a National Post. Később hamis papírokkal szociális segélyt igényeltek a fogvatartottak után; a pénz a cigány család zsebében landolt.

A Hamilton Spectator közölte, az építkezéseken dolgoztatott, s a külvilágtól elzárt embereket talpuk masszírozására és italok felszolgálására is rákényszerítették. Az ismertté vált tizenkilenc áldozat férfi.

A bűnbanda tavaly decemberben került a hatóság látókörébe, amikor egyik áldozatuk eljutott a bevándorlási hivatalba, s ott elpanaszolta, hogyan bánnak vele. Később többen is kapcsolatba léptek a rendőrséggel, s ugyanarról számoltak be. Az ügyet tíz hónapi nyomozás után feltárták, s pénteken vádat emeltek, illetve körözést adtak ki a család mind a tíz tagja ellen. Idősebb és ifjabb Dömötör Ferencet, Kolompár Gyöngyit, Kolompár Gizellát, Dömötör Lajost, Karádi Ferencet, Dömötör Gizellát, Kolompár Attilát és Dömötör Gyulát számos más bűncselekmény mellett emberkereskedelemmel vádolják, akárcsak Karádi Zsanettet, de az ő számláját még egy lopás is terheli.

A kanadai közvéleményt megrendítette a bűneset, amelyet internetes fórumokon sokan az állam történetének legsúlyosabb emberkereskedelmi ügyének neveznek. Vannak, akik az ország liberális jogszabályait hibáztatják, mások pedig a bevándorlók emberi minőségében látják a gond forrását. (Kuruc.info: ez utóbbi igaz...Korcsaink esetében már neveltetésük, „kultúrájuk” miatt sem beszélhetünk minőségről, és akkor még a vérfertőzés meg a terhesség alatti füstölés, ivás stb. miatti genetikai degenerációról nem is beszéltünk...) Mint írják, jó tizenöt évvel ezelőtt annyi baj volt a magyarokkal (Kuruc.info: pontosabban: magyarországi cigányokkal, mert már akkor is kedvelt célországuk volt; a mi áldott jó analfabéta Radics Bélánk, Balogh Artúr és a netcigányok [lásd EZT] jóbarátja is akkortájt tette tiszteletét az országban...), hogy sok kanadai üzletben anyanyelvű táblák figyelmeztettek: „Ne lopj!" Egy másik megjegyzésben ugyanakkor arra hívták fel a figyelmet, hogy Magyarország népessége heterogén, csupán két százalékát teszik ki a cigányok.

Jason Kennedy kanadai bevándorlásügyi miniszter korábban egy lapnak azt mondta, szervezett bűnözők strómanokat szállítanak Kanadába, akik nevében megcsapolják a szociális juttatásokat. Magyarországról 2009-ben 2500-an kértek menedékjogot Kanadában, de csak három esetben találták megalapozottnak a kérelmet — tette hozzá a miniszter.
Frissítés (okt. 12. 12:40): ráhibáztunk, valóban a cigányoknak “köszönhetjük” a kanadai “Magyar, ne lopj!” táblákat. Egy helyi beszámolója következik (javítottuk; forrás ITT - tele van plusz hozzászólásokkal, reakciókkal):

"Én Kanadában élek, Torontóban.

Volt egy időszak amikor embereket foglalkoztattam, csak magyarokat. Nem kihasználásból. Felvettünk srácokat és betanítottuk őket a munkára. A betanítás alatt is kaptak fizetést órabérben. Telefont vettünk mindenkinek, s csak a külföldi hívást kellett kifizetniük. Szállítottuk őket, reggelit vettünk nekik minden szombaton, ha dolgozni kellett.

Minden jól ment, amíg fel nem vettünk egy roma gyereket, aki két hét alatt szétbomlasztott mindent. Fellázította hülyeséggel őket és vége.

Hamiltonban több üzlet kirakatában ki volt rakva az üzenet kb. öt éve angolul és magyarul, hogy MAGYAROK NE LOPJATOK. Nem a magyarok voltak, csak az a szerencsétlen etnik[um]. Kanada túl naiv, még nem érintette meg igazán az a probléma, [hogy] mire képesek a romák... remélem nem is fogja. Vivát Sarkozy!"