Tisztelt Szerkesztőség!

A gyámhatóság számára ezek a körülmények megfelelőek
A történetem közlése óta történtek dolgok, ami természetesen a cigányoknak kedvezett. Kezdeném azzal, hogy megtudtam, a gyermekeim hitvány apja nem nézve azt, hogy, amit tesz, a gyerekek életébe is kerülhet, egy hosszabbítót dugott a folyosón lévő konnektorba és azzal vezette át a szomszédhoz az áramot (220 volt), ami a folyosón és az udvaron keresztül a földön volt elvezetve. Nem törődött azzal, hogy a gyerekek ott futkosnak az udvaron, tapossák a vezetéket, és, ha véletlenül is megtörik, akkor agyoncsaphatja őket az áram.
Aztán karácsony előtti szerdán kezdődött az időszakos kapcsolattartás, és elhozhattam volna magamhoz a gyerekeket. Előtte nap felhívtam a családot, hogy másnap megyek a gyerekekért. Ők elkezdtek cigányokhoz méltóan szitkozódni, átkozódni, hogy nem vihetem el onnan a gyerekeket, hogyha odamegyek elvágják a torkom, kibeleznek és még sorolhatnám. Másnap vonatra szálltam és egyenesen a gyámhivatalba mentem.
Sírva könyörögtem a gyámhivatalban, hogy segítsenek lejutni a gyerekeimhez, mert az az állat fenyeget, engem előtte egy héttel operáltak és előtte nap vették ki a varratokat a hasamból, de semmit sem tettek, azt mondták, hogy ők nem jöhetnek ki velem a családvédelem erre szolgáló autójával.
A gyámhivatal felhívta az apát (aki elvileg ott se lehetne a gyerekekkel) és nekik is azt mondta, hogy nem adják át a gyerekeket és tudja, hogy nem ő dönt, de az anyja sem adja, mert az van, amit ő mond. Ezután letette a telefont és ennyi. Én ott a gyámhivatalban azonnal kértem a láthatás végrehajtását és az ideiglenes hatályú elhelyezést, hogy a gyerekeket helyezzék hozzám, mert ott veszélyben vannak. Aztán sírva és fájó szívvel a gyerekeim nélkül mentem haza, holott mindent előkészítettem nekik, téli ruházat, cipő, karácsonyi ajándék stb., de megint a cigányok győztek.
Egy hét múlva kaptam a gyámhivataltól a levelet, hogy elutasították az ideiglenes elhelyezést és a láthatás végrehajtását is.
Az ideiglenes elhelyezést arra hivatkozva, hogy kint voltak és nem találtak bántalmazásra utaló jelet, és szerintük nincsenek a gyerekek veszélyben. A láthatás végrehajtását pedig azzal az abszurd indokkal, hogy én K.-S. közti útra vettem meg a vonatjegyet és Ők ebből arra következtettek, hogy nem is állt szándékomban elmenni a gyerekeimért. Ez undorító! Természetesen fellebbeztem a megyei gyámhivatalhoz, aki, ahelyett hogy kiment volna oda körülnézni, vagy kivizsgálta volna az ügyet, helyben hagyta a sellyei gyámhivatal döntését. Idéznék egy két mondatot a levélből. :
Ideiglenes hatályú elhelyezés:
"A másodfokú eljárás során meghoztam az alábbi határozatot. A S. Város Polgármesteri Hivatal Gyámhivatala…számú határozatát helyben hagyom. A határozat jogerős, ellene fellebbezésnek helye nincs…" 
A vélemény:
"A gyerekek szobájában fűrészporos kályhával fűtenek. A lakásban a rend elfogadható volt. A család rendelkezik fagyasztóval, amiben sertés- és baromfihús volt. A lakásban vezetékes víz nincs, nem is volt. A vízellátást az udvaron lévő aknából egy slagon keresztül oldják meg."
Már nem, ugyanis a vizesek ledugózták a csonkot, mert lopta a vizet.
"Az anya az elsőfokú gyámhivatal döntése ellen fellebbezést terjesztett elő, melyben ismételten állítja, hogy gyermekei veszélyeztetettek. Sem a családgondozó, sem a gyámhivatal nem tapasztalt olyan okot, körülményt, ami azonnali intézkedést igényelt volna."
Láthatás végrehajtása iránti fellebbezés:
"A másodfokú eljárás során meghoztam az alábbi végzést. S. Város Polgármesteri Hivatal Gyámhivatala…számú végzését helyben hagyom. A végzés jogerős, ellene fellebbezésnek helye nincs."

Indoklás:
"Az apa úgy nyilatkozott, hogy nem adják át a gyerekeket. A fentiek alapján az anya a gyerekeit elvinni nem tudta, ezért kérte a kapcsolat tartás végrehajtását. Az elsőfokú gyámhivatal az anya kérelmét elutasította, azzal az indokkal, hogy szerintük az anya szándékában sem állt elmenni a gyerekeiért, ugyanis a menetjegyet K. – S. útvonalra vásárolta meg."
Tovább nem is megy vonat azon az útvonalon.)
"Ebből a gyámhivatal azt következtetést vonta le, hogy nem is szándékozott K.-ra menni. Ezért az első fokú végzést helybenhagytam."
Megint a cigányok győztek!? Egyszerűen nem tudom elhinni, hogy Magyarországon ez van. Nem nézik, hogy bántják a gyerekeimet. Vagy nem is akarják tudomásul venni? Miért?
Teljesen el vagyok keseredve és már kezdem elveszíteni a reményt. De egyet tudok: az utolsó csepp véremig harcolni fogok a gyerekeimért és minden erőmmel azon leszek, hogy a brutális cigány állatoktól megszabadítsam őket. Bár az ottani hivatalok mind mellettük állnak, de én harcolok. Már szinte minden erőmet felélte ez a harc. Két hete kaptam egy enyhe szívinfarktust. De, hála Istennek, nem gyűrt le, mert a gyerekek miatt nagyon erős az élni akarásom! Eddig még soha nem kértem segítséget senkitől, de már nem tudom, hogy mit tehetnék. Ezért, ha bárki bármiben tud segíteni szívesen veszem. Az e-mail címem a szerkesztőségben van, bármilyen hasznos ötletet szívesen fogadok.
Látják? Ez van, ha egy magyar harcol a cigány ellen. A törvényeknek és a hivataloknak köszönhetően az ember szinte tehetetlen ellenük!
Angéla
(Kuruc.info)