Orkjaink nem csupán darabolós sorozatgyilkosságaikkal tették-teszik Öcsödöt élhetetlenné, hanem idióta autós száguldozásaikkal is. Amely – máshol – oly sok halálesetet okozott már (pár jó hivatkozás INNEN és INNEN).

Sajnos, azok az idők rég elmúltak, amikor Öcsödről a „Nem messze van innen Öcsöd / ott vágom le majd a disznót” 1985-ös Rádiókabaré-csasztuska jutott az ember eszébe. Ma már sokkal-sokkal rosszabb a helyzet, mint akkor, az 1985-ös „boldog békeidőkben” volt, „köszönhetően” a cigánybűnözés, -babagyár ellen tevőlegesen fel nem lépő „kormányainknak”.
Autós orosz rulettet játszanak a fiatalok Öcsödön
Az orosz rulett néven ismert játék sajátos változatát játsszák a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Öcsödön – értesült a hvg.hu. Ez azonban már nemcsak a „játék” űzőinek az életét veszélyezteti, hanem vétlen emberekét is.

Az orosz rulettezők pisztolyt tartanak a fejükhöz, s anélkül húzzák meg a ravaszt, hogy tudnák, van-e golyó a tárban a következő lövésnél. A Szarvasvadász című filmből is ismert játékot a Körös-menti községben pisztoly helyett autóval játsszák: a helyiek elbeszélése szerint a kocsiba ülve teljes gázt adnak, s a legnagyobb sebességgel – körültekintés nélkül – áthajtanak a forgalmas 44-es főúton.

Úgy tudjuk, hogy emiatt már többen is panaszt tettek a Polgármesteri Hivatalban, sőt, akadt olyan helybéli is, aki kérte, hogy a 44-es számú főutat keresztező Batthyány útra fekvőrendőrt tegyenek. Szilágyi Imre, akinek a vaskereskedése és boltja az utcában található, a hvg.hu-nak elmondta: előfordult, hogy az üzletében vásárlókat az úton közlekedő versenyzők elsodorták, fellökték.

A rendőrség is tud róla, de semmit sem tesznek” – meséli Szilágyi, aki szerint ez azért is felháborító, mert a száguldozók nemcsak a saját, hanem a községen áthaladók életét is veszélyeztetik. (Kuruc.info: Kiemelés tőlünk. V.ö. „két hét”, „rendet csináltunk” stb. „Gratulálunk” mindenkinek, aki az impotens, a rendőrséget gatyába rázni nem tudó/akaró Fideszre szavazott. Megcsinálták!) Ráadásul a sebességhatárt be nem tartók egy részének még jogosítványa sincs – mutat rá a vállalkozó.

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság egyelőre nem adott választ arra, kaptak-e bejelentést az öcsödi „orosz rulettezőkről”, és mit próbálnak tenni ellenük.
(HVG)