Otthonában rabolták ki a cigányok az idős tiszafüredi asszonyt még vasárnap este, de nem örülhettek sokáig a zsákmányuknak.
A 83 éves sértett már az ágyában feküdt, mikor a szomszéd szobából gyanús zajokat hallott. Nem volt ideje megnézni, mi okozza azokat, mert hirtelen három fiatal férfi rontott rá. Bántalmazni kezdték, készpénzt követeltek tőle.
![]() D. Vilmos, cigánybűnöző |
Végül az idős asszony megtört és átadott nekik némi pénzt és ékszereket. Ezután elmenekültek a helyszínről. Az idős asszony szerencsére könnyebb sérüléseket szenvedett az ütlegelés során. A bejelentést mégsem ő tette, hanem aki másnap rátalált.
A bejelentést követően a rendőrök nagy erőkkel kezdték meg a nyomozást és a beszerezett adatok, információk valamint a megfelelő személyismeret alapján pár óra múlva már az elkövetők nyomára bukkantak — mondta Szabó Zita, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.
A bűnöző cigányok nem ismeretlenek a hatóság előtt. Mindannyian büntetett előéletűek, elsősorban vagyon elleni bűncselekmények miatt kellett eddig felelniük. A nyomozás során megállapították, hogy három tiszafüredi férfi követte el a rablást, akik ráadásul pár órával korábbi bűncselekménnyel is összefüggésbe hozhatóak.
A gyanúsítottak mielőtt a néninél jártak, egy ittas férfit vertek meg az utcán, majd átkutatták zsebeit. A kórházban lévő sértettet állapota miatt eddig nem tudták meghallgatni a rendőrök.
Az eljárás során arra is fény derült, hogy a csapat tagjai rovására írható további kilenc betöréses lopás. A bíróság az őrizetbe vett két gyanúsítottat Sz. Krisztiánt és Sz. Rajmundot előzetes letartóztatásba helyezte, harmadik társukat D. Vilmost még keresi a rendőrség. Ellene elfogatóparancs van érvényben.
Az eljárás során arra is fény derült, hogy a csapat tagjai rovására írható további kilenc betöréses lopás. A bíróság az őrizetbe vett két gyanúsítottat Sz. Krisztiánt és Sz. Rajmundot előzetes letartóztatásba helyezte, harmadik társukat D. Vilmost még keresi a rendőrség. Ellene elfogatóparancs van érvényben.
(Szoljon nyomán)






