Az alábbi beszámoló érkezett szerkesztőségünkbe:
Adjon az Isten!
Ez a történet egy Pest megyei kis településről szól, a helyiek elmondása alapján. A neveket azért írjuk le, mert a hatóságon kívül ezeket mindenki ismeri. Csörög egy 2100 fős település, Budapesttől 30 kilométerre, ahol jelentős számú cigány kisebbség él.
Sajnos elkeserítő dolgokról kell írnom Csöröggel kapcsolatban. Először is azzal kezdeném, hogy a drogterjesztés úgy működik Csörögben, mintha cukrot osztogatnának, és nem számít, hogy fényes nappal van vagy éjszaka. Igaz, hogy van egy nagyon "kemény" körzeti megbízott, akit Cseke Péternek hívnak. Az ő szüleinek a neve alatt működik a mindenki által Csillagnak nevezett "presszó". Bár én inkább úgy nevezném, hogy a drogosok és bűnözők tanyája. Sajnos ez előtt a "presszó"előtt majdnem minden este ott látni annak a drogterjesztőnek az autóját, akinek még jogosítványa sincsen, és közel 1 évig olyan autóval járt, amelynek francia rendszáma van.
Többször előfordult, hogy ez a díler, akit úgy hívnak, hogy Oláh Tamás, bár a polgármesteri hivatalban csak úgy nevezik az ott dolgozók, hogy mindenki Tomikája, jogosítvány nélkül, francia rendszámú gépjárműjével ott iszik a Csillag "presszóban", és az ő gépjárműve mellett parkol a mi körzeti megbízottunk gépjárműve. Több ember panaszkodott, aki a Munkácsy utca közelében lakik (ott lakik mindenki Tomikája is), hogy éjjel 5-10-percenként jelennek meg autók a háza előtt. Az éjszaka az ott élő embernek szinte pokol, mert pihenni nem igazán tudnak. Ha valaki szólni mer ennek a drogterjesztőnek, akkor azt megfenyegetik, hogy jó esetben csak megverik, ha rosszabb napot fognak ki, akkor kinyírják az egész családját. Persze erről a mi "kemény" körzeti megbízottunk biztos nem tud semmit.
A szomorú az, hogy a faluban a kisebbség körében nagyon sok a drogos, akik, miután bevették az adagjukat, autóba ülnek és elkezdenek ralizni a faluban. Nagy részük jogosítvány, műszaki vizsga, forgalmi és akár rendszámtábla nélküli autókkal, amik jellemzően olyan műszaki állapotban vannak, hogy a bontóban különbet lehet találni. A körzeti megbízottnak ez sem szúr szemet, pedig sokszor mellette is elmennek.
Ami talán a legsúlyosabb probléma még a droggal kapcsolatban, hogy nagyon sok tizenéves drogos cigány jár a Zichy utcai speciális iskolába. Sokszor már reggel úgy mennek be a suliba, hogy a maguk kis adagját beveszik, és nem igazán tudják, hogy hol vannak és mit is csinálnak. A drogot terjesztik is a többi diák között, gyakorlatilag ötödik osztálytól fölfelé mindenhol jelen van! Az iskola rendelkezik, több pozitív drog teszttel, amit jeleztek is a váci rendőrségnek, de sajnos eddig semmi nem történt, nekik erre már nem marad idejük. Ez hatalmas probléma, mert ezek a drogosok olyan gyerekekkel járnak egy iskolába, akik valóban betegek. Sajnos ebben az iskolában tanító tanárok hiába küzdenek azért, hogy a tényleg a beteg gyerekekkel tudjanak foglalkozni, ha a gyermekvédelmisek, és a "rend őrei" nem is akarnak evvel foglalkozni. Pedig különösebb nyomozásra nincs is szükség, csak meg kell kérdezni a pedagógusokat, vagy a szülőket, és már mondják is a neveket. Talán úgy vannak vele, mint a strucc, aki baj esetén homokba dugja a fejét! Ha nem vesznek róla tudomást, akkor a probléma nem is létezik! Ennek a problémának a kulcsa is Csörögben van, a drog ugyanis onnan érkezik az iskolába.
Most térjünk vissza ismét Csörögbe. Itt egyre több a lopás, a betörés, és egyre több magyar emberbe kötnek bele fényes nappal az utcán, és fényes nappal rabolnak ki házakat, amíg a tulajdonosok dolgoznak vagy elmennek bevásárolni. Volt olyan, hogy egy nap alatt 3 betörés történt a faluban! Az egyik esetnél mikor a tulajdonos szólt a körzeti megbízottnak, hogy menjen ki, mert betörtek hozzá, az volt a válasz, hogy nem tud kimenni, mert ő most nem ér rá, hiszen éppen locsol a kertben. Az emberek nem értik, hogy ez a "rendőr" miért kap fizetést, amikor bármilyen esetben telefonálnak neki, ő vagy nem ér rá, vagy azt mondja, hogy hívják a váci rendőrséget. Mióta ő Csörögben teljes munkaidőben a körzeti megbízott, azóta talán még inkább elszabadult a pokol. Képesek voltak a cigányok arra is, hogy az idős nénitől ellopják a gáztűzhelyét úgy, hogy rajta van a megfőzött ennivalója, és még azt is elvitték. Félnek az emberek elmenni otthonról, mert lehet, hogy mire hazaérnek a munkából vagy boltból, addigra betörnek hozzájuk, és amiért ők megdolgoztak, azt a más kultúrával rendelkezők ellopják. Felháborító, hogy ebben a faluban legalább 8-10 elég magas beosztásban lévő rendőr lakik, igaz, nem Vácott rendőrök, hanem Budapesten, Gödöllőn stb., de egy rendőr, bárhol van, akkor is rendőr, mégsem tesznek semmit, hiszen ők ezekről a dolgokról „nem is tudnak”!
Jó példa erre a polgármester asszony férje, aki egy magas beosztású rendőr Gödöllőn, és talán tudna tenni valamit azért, hogy jobb legyen a helyzet, de igazából nem is érdekli. A polgármester asszony pedig elég sajátságosan áll ezekhez a dolgokhoz, hiszen történt egyszer, mikor Csörög másik drogterjesztőjének, akit a helyiek Tekeként ismernek, hivatalos neve: Nyerluc János, a szabaduló bulija alkalmával bömböltette a zenét. Ekkor többen szóltak a polgármester asszonynak, hogy figyelmeztesse őt, mivel késő este van. A polgármester asszony, ahelyett, hogy figyelmeztette volna, inkább beállt közéjük táncolni, amit polgárőrök is láttak. Hiába, kell a kisebbség szavazata 2014-ben a választásokon... De amíg nekik ez jó, addig a tisztességesen dolgozó és élő embernek nagyon rossz.
Egyre nagyobb a felháborodás, mert félnek az emberek. Félnek este, de már nappal is kimenni az utcára, félnek az állomáson, félnek a vonaton, mert a cigányok már a vonaton is kötekednek, köpködnek, rugdossák a vonaton az ajtókat, sőt volt olyan is, hogy felgyújtották. Ez mintha nem lenne elég a falunak, pár hónapja beköltözött egy szerb állampolgár is. Ő albérletben lakik, és az udvaron folyamatosan bontja az autókat. Az autókból megmaradt alkatrészeket (pl: ülés, kárpit, gumik stb.) elhordja Vác külterületére, a Mária udvari, volt orosz laktanya mögötti részre. Néhány kép:








Pár napja 15-20-autót hozott bontani. Ez már elég feltűnő volt mindenki számára (a hatóságot kivéve), a hatóságot ugyanis nem érdekelte, hogy vajon ő ezt hogy teheti meg, hogy ennyi autót szétbont, és oda viszi az ebből megmaradt szemetét és olaját, ahova éppen ő akarja! Azt sem vizsgálta senki, hogy ezek a járművek honnan származnak, esetleg bűncselekményből-e. Mikor pár ember már nem bírta tovább, és elkezdtek érdeklődni, hogy ez hogyan is lehetséges, hol tárolja a rengeteg fáradt olajat és a többi veszélyes hulladékot, ez a fülébe jutott ennek a bevándorolt szerbnek, és elkezdett fenyegetőzni. Hogy majd ő hozza a szerbeket és "szerbesen kicsontozza az érdeklődőket". Majd később megfenyegetett egy másik helyi lakost is, hogy őt is elintézi, és már megvannak neki az emberei a helyi cigányok között, akik majd éjjel jönnek és beverik az autójának a szélvédőjét stb. Ezek után a szerb megjelent következő nap egy másik érdeklődő háza előtt, egy szintén szerb barátjával, és az éppen az udvaron focizó 10 éves gyerekre kezdett el kiabálni. Mire a háziak kiszaladtak, ők elhajtottak. A gyerek úgy megijedt, hogy remegett, és azóta is minden nap megkérdezi a szüleit, hogy "apa, ma is jönnek ezek a bácsik kiabálni, és ügye nem fognak bántani?" Tudni kell, hogy ez a gyermek autista, akit sokkal érzékenyebben érintenek az ilyen dolgok, és sokkal tovább benne marad.
Úgy néz ki, ebben a faluban egy szerb is mindent megtehet, ugyanis kihívtuk a rendőröket, de természetesen nem történt semmi. Az „autóbontó” működik tovább, ami a többi lakóház között, egy családi ház udvarán található, persze azt, hogy ő fenyegetőzött, természetesen tagadta. Ez a szerb emberke nagyon biztos abban, hogy hozzá nem nyúlhat senki. Állítása szerint neki nagy barátja a Montvai Gyula, aki állítólag egy magas beosztású rendőr Vácott, és majd ő elintéz minket, vagyis azokat, akiknek már elegük van az áldatlan állapotokból. Szomorú, ha ez tényleg így van, de állunk elébe, és akkor sem fogjuk hagyni, hogy településünkön mindenki azt csináljon, amit akar, ráadásul még ők fenyegessenek tisztességes magyar embereket.
A múlt héten történt a faluban egy késelés is, mikor a helyi kisebbség tagjai egy magyar fiút késeltek meg. Ezek után segítséget kértünk a környékünkön található Gárdától. A Kárpát Haza Őrei Mozgalom tagjai két éjszakát töltöttek a településen, ezen a két éjszakán csendesek voltak az utcák, és bűncselekmény sem történt. Valamint van ennek még egy haszna, mégpedig az, hogy ha a kisebbség betelefonál a rendőrségre, hogy itt vannak a gárdisták, perceken belül több rendőrautó is megérkezik! A magyar fiú megkéselése esetében ez másfél órát vett igénybe! A váci rendőrkapitányság kb. 8 kilométerre van Csörögtől. Lehet, hogy újabb Gyöngyöspata van készülőben? Ugyanis "Két-hét-alatt-rendet-teszek" Sándornak itt két év is kevés volt rá!
Holnap megyek a váci kapitányságra, és a Kárpát Haza Őrei Mozgalom, valamint a Jobbik nevében feljelentést teszek ismeretlen tettes-tettesek ellen! Amennyiben a hatóság nem segít, akkor az összes gárda mozgalmat odahívva, az SzJPE-s polgárőrökkel és a Jobbikkal karöltve, folyamatosan egészségügyi sétákat fogunk tenni a településen, és szervezünk egy nagy tüntetést a közbiztonságért!
Horka Sándor
választókerületi szervező,
a Jobbik rádi szervezetének elnöke,
a Kárpát Haza Őrei Mozgalom vezetője