A nyomozó ügyészek szerint a parancsnok észlelte az eseményeket, de a szolgálati kötelességei ellenére semmiféle iratot nem készíttetett az ügyről. Viszont orvost hívott Révész Máriuszhoz.
Egy rendőrtisztet hallgattak ki a nyomozó ügyészek gyanúsítottként csütörtökön Révész Máriusz fideszes politikus 2006. októberi bántalmazási ügyében - mondta Keresztes Imre, a Központi Nyomozó Főügyészség vezetője. A politikust 2006. október 23-án, a Fidesz nagygyűlése után verték meg pribékek.
Tavaly ősszel pszichológiai bűnsegédlettel már egy ávóst meggyanúsítottak - ő látta a verést, de nem tett semmit.
Most egy rendőrtisztet, a helyszínen bevetett csapatok egyik beosztott parancsnokát hallgatták ki. A 2006. október 23-án az Astoriánál szolgálatot teljesítő tisztet hivatalos személy által elkövetett bűnpártolással gyanúsítják. A nyomozó ügyészek szerint ugyanis a parancsnok észlelte az eseményeket, de a szolgálati kötelességei ellenére semmiféle iratot nem készíttetett az ügyről.
Az ügyészek ebből arra következtetnek, hogy el akarta hallgatni az ügyet, hogy később ne derülhessen ki semmi. A verést fizikailag elkövető rendőrterrorista egyébként még nincs meg.
A gyanú szerint a tiszt látta, hogy a sorfal mögött valakit bántalmaznak a rendőrök, és hogy az illető megsérült. Mire odaért, már nem bántották Révészt. Az esetről azonban semmiféle jelentést nem kért, a szolgálati szabályzat ellenére nem intézkedett. A szabályzat szerint a gumibot és bilincs - mint kényszerítő eszköz - alkalmazásánál részletes jelentést kell írni. A tisztnek még akkor is kötelessége lett volna dokumentáltatni az esetet, ha - mint ebben az ügyben is - nem közvetlen elöljárója volt az érintett rendőröknek. A tiszt ehelyett elküldte a verőlegényeket, javára írható viszont, hogy a sérülthöz haladéktalanul orvost hívott.
Az ügyészek arra következtetnek, hogy azért viselkedett így a rendőrtiszt, hogy később a bántalmazók elkerülhessék a felelősségre vonást. Keresztes Imre azt mondta, hogy erre még bizonyíték kell, de ha nem lehet bizonyítani, akkor a tiszt csak mulasztásért lesz felelős.
(FH nyomán)





